Eredmény(ek) 2 mutatása
Történelem érettségi

Holokauszt Európában

A náci ideológia alapjai, a fajelmélet A fasizmus szélsőséges formája, a nácizmus Németországban alakult ki. 1933-ban Hitler jutott hatalomra, s vele együtt a fasizmus is. Az olasz fasizmus alapmintájához a fajelméletet, az antiszemitizmust és az ehhez kapcsolódó Lebensraum (élettér)- elméletet, a militarizmust és a szélsőséges rasszizmust is hozzáadja. A fajelmélet nem Hitler “találmánya”. Angliában jelent meg először. Felsőbbségi tudat, mely szerint Angliának kell viselni a fehér ember terhét, azaz …

Emelt történelem érettségi Történelem érettségi

Ismertesse a magyarországi zsidókat érintő törvényeket és rendeleteket 1920-1944 között, valamint a magyarországi holocaust történelmi körülményeit és sajátosságait

Kronológia: 1920: numerus clausus (zárt szám). Első zsidótörvény (Imrédy alatt fogadták el; 1938): vallási alapon határozza meg, hogy ki zsidó; a sajtó, a színház, a film területén 1949 végéig, a kereskedelemben és az iparban 5 év alatt 20%-ra kellett leszorítani a zsidók arányát. Második zsidótörvény (Teleki idején fogadták el; 1939): harmadíziglen kell igazolni, hogy valaki …