Eredmény(ek) 2 mutatása
Történelem érettségi

A gazdaság fejlődése a dualizmus korában

A gazdasági fejlődés feltételei: Ausztria és Magyarország 10 évre szóló gazdasági kiegyezést kötött, amely eltörölte a belső vámhatárt, védővámokat alkalmazott, közös valutát és jegybankot hozott létre. A védővámok a magyar ipart, a vámhatár eltörlése a mezőgazdaságot támogatta. A fejlődés érdekében ipart támogató törvényeket is bevezettek. Valutareform: 1892-ben Wekerle Sándor kezdeményezte az arany-alapra való áttérést, az …

Történelem érettségi

A dualista állam

A KIEGYEZÉS LÉTREJÖTTE Kossuth 1862-ben készíti el tervét a dunai konföderációról. alapgondolata, hogy a Duna mentén élő kisebb népeknek (magyarok, horvátok, szerbek, románok) össze kell fogniuk, különben örökös elnyomás lesz a sorsuk a mellettük élő nagyobb népektől (pl. németek, oroszok) a dunai konföderáció egy közös államban tömörítette volna a kis népeket, ahol mindegyik egyenlő jogokat élvezett …