Eredmény(ek) 3 mutatása
Történelem érettségi

A kereszténység kialakulása, tanításai

Palesztina A Rómaiak nevezték így, a régi Júdea és Izrael területét. A zsidók között nagy a Messiás-várás. A zsidók egy része római nagyvárosokban, diaszpórákban éltek. A legnagyobb diaszpóra Alexandriában volt. Az itteni zsidók átvették a hellenista műveltséget, és megismertették a görög nyelvű világot az egyistenhittel. (Farizeusok: a Biblia előírásait szó szerint betartó zsidó réteg.). Jézus …

Hittan érettségi

A bűn és következménye Jézus tanításában

Az emberi történelemben jelen van a bűn. E tény teljesen csak az isteni kinyilatkoztatás, s főleg Krisztus, mindenki Megváltója fényénél mutatkozik meg, aki túláradóvá tette a kegyelmet éppen ott, ahol elhatalmasodott a bűn. Az ember története a vétkezés majd bánattal visszatérés Istenhez. Az első bűn történetét az Teremtés könyvében (Genezis) olvasható (Ádám és Éva esznek …

Hittan érettségi

Jézus feltámadásának bizonyíthatósága

A feltámadás Olyan eszkatológikus esemény melyben Isten természetfeletti beavatkozásával (Jézus) újjáteremtett életet kezd. Feltámadás után az ember üdvösség vagy a kárhozat állapotába kerül Ebben az értelemben először Jézus támad fel a halálból Másodikként Mária lesz részese Az utolsó ítéletkor mindenki feltámad A feltámadás szimbóluma a főnixmadár A feltámadás történeti valósága Hitvallásszerű megjegyzések írnak róla Elsősorban …