Az emberi történelemben jelen van a bűn. E tény teljesen csak az isteni kinyilatkoztatás, s főleg Krisztus, mindenki Megváltója fényénél mutatkozik meg, aki túláradóvá tette a kegyelmet éppen ott, ahol elhatalmasodott a bűn. Az ember története a vétkezés majd bánattal visszatérés Istenhez.
Az első bűn történetét az Teremtés könyvében (Genezis) olvasható (Ádám és Éva esznek a Tiltott Fa gyümölcséből). Ezt nevezzük ősbűnnek. A történet megmagyarázza a bűn gyökerét és terjedésének okát is. Az ember első bűnének elkövetésekor függetleníteni akarta magát Istentől, saját belátása szerint akart élni, fellázadt Isten abszolút Úr volta ellen. Ennek következménye az áteredő bűn, mely egy állapot, melybe mindannyian beleszületünk, s a keresztség szabadít meg tőle. Sebzett emberi természet, mely magában hordozza a bűnre való hajlamot. Az eredeti bűn közös eredete következtében az emberi természettel együtt származik át Ádám utódára: nem utánzás, hanem továbbadás révén. Ez a továbbadás misztérium, amelyet nem tudunk teljesen megérteni. Az eredeti bűn következtében az emberi természet nem romlott meg teljesen, de természetes erői meggyengültek és az emberi természet a tudatlanság, a szenvedés és halál hatalma alá került és a bűnre hajlóvá lett. E bűnre való hajlandóságot nevezzük concupiscentiának.
Az Ószövetség könyvében a továbbiakban is a különböző bűnökről olvashatunk (Káin és Ábel, Bábeli torony). ezekre a bűnökre Isten válasza a szövetségkötés a Tízparancsolattal. A Tízparancsolatban megfogalmazódik, hogy az ószövetségi ember számára, mi is a bűn: Isten kiválasztásának és az Istennel kötött szövetség megsértése, Isten elleni vétek = a közösség elleni vétekkel. Az Ószövetség korában igen fontos szerep jutott a prófétáknak, akik felhívták a figyelmet ezekre az előírásokra, Isten tiszteletére, s a bűnök következményeire, folyamatosan felszólították a népet a megtérésre.
Ebben a korban (és még Jézus idejében is) elterjedt volt az a szemlélet, hogy egy betegség (béna, vak, lepra) az elkövetett bűnök büntetése (vagy az illető, vagy szülei vétkeztek). Jézus ezt a szemléletet változtatta meg.
Jézus a tékozló fiú példabeszédében magyarázza el tökéletesen az Atya viszonyulását a bűnhöz. Mindig meg tud bocsájtani. Fontos, hogy tudjuk, mindig van visszaút a bűnből, s ahogy a mondás is tartja, Isten nem bottal ver, tehát egy betegség nem a bűn büntetése. Jézus felhívja a figyelmet a bűnök különbözőségére. Sokféleképpen lehet csoportosítani őket: tárgyuk szerint vagy az erények és a parancsolatok szerint, melyekkel ellenkeznek. Az elkövetés módja szerint lehet vétkezni gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Súlyosságuk szerint pedig lehet súlyos/halálos, ill. bocsánatos bűn. Halálos bűnt akkor követünk el, amikor nagy dologban, tudva és akarva nem engedelmeskedünk Isten akaratának. Bocsánatos bűn, ha kisebb dologban vagy nem egészen tudva és akarva ellenkezünk Istennel. Fontos tudni azonban, hogy egy bűn könnyen újabb bűre vezethet, s kialakulhat a bűnös készség (vícium). Sok apró bűn is elszakíthat Istentől (hajó – csónak).
Jézus tanításában a bűn és annak következménye egészen új megvilágításban tárul elénk. Jézus mindig megadja az esélyt az újrakezdéshez, mindig vár, hogy őszintén megbánva elé vigyük bűneinket (szentgyónás). A keresztfán pedig saját életével váltotta meg bűneinket.