A Frank Birodalom történetének főbb állomásai
A frankok eredete
A Nyugat-római Birodalom bukása utáni időszakot „sötét középkor”-nak is szokták nevezni. E századokban a népvándorlás jelentősen átformálta Európa térképét, hosszabb-rövidebb életű „barbár királyságok” jöttek létre, majd tűntek el. A középkor ezen időszaka valóban joggal nevezhető sötétnek – főként, ha az előző időszakkal hasonlítjuk össze -, hiszen a római civilizáció értékei eltűntek, a kereszténység súlyos harcokat vívott a pogányokkal, és még nem született meg az az erő, amely e nehéz, változó időszakban új civilizációt teremthetett volna.
A „barbárok” között volt azonban egy nép, amelynek sikerült viszonylag tartós és erős, a római egyház által is támogatott államot teremtenie. Ezt az újjászületést a frankok hozták el, akik a későbbi keresztény Európa alapjait is lerakták: az új civilizáció súlypontja a Földközi-tengerről immár északnyugatra tevődött át.
A középkor a frankok történetével kezdődik, akik germán eredetűek voltak, és két nagyobb törzsszövetségben éltek. Észak felől vándorolva költöztek be a Római Birodalomba, Gallia provincia északi részére. Ebben a provinciában az őslakos gallok már erősen romanizálódtak, a frankok pogányok maradtak, a kereszténység egyik ágát sem követték. A megtelepedés után a frankok Róma szövetségesei lettek, és részt vettek a hun terjeszkedést megállító catalaunumi csatában is (451).
A Merovingok
A Római Birodalom bukása után a két frank törzset a Meroving-dinasztiából származó Klodvig (482-511) egyesítette, aki a törzsi területekből és hódításaiból megalapította a frank államot. Súlyos harcokat vívott germán „testvéreivel”, legyőzte az alemannokat, a burgundokat és a vizigótokat, hatalmát a Pireneusokig terjesztette ki. Korán felismerte, hogy uralmának egyik fő támasza az egyház lehet, és miután maga is megkeresztelkedett, a pogány frankok között megkezdődött a római hittérítés.
Halála után úgy tűnt, hogy királysága a többi barbár állam sorsára jut és végleg eltűnik Európa térképéről. Így is történt: az utódai között elmérgesedő trónviszályok és a leigázott népek felkelései a korai frank állam széteséséhez vezettek. A Meroving királyok utódai már csak kisebb területek felett uralkodtak, hatalmuk névleges volt, és csupán annak a frank felfogásnak köszönhették, mely szerint erejük nyíratlan hajukban és szakállukban rejlik. A „szent” királyok mellett egyre nagyobb hatalomra tettek szert a majordomusok, az udvarnagyok, akik a királyi udvar vezetői voltak, felügyelték a király birtokait és a hadsereget.
Chlodvig frank uralkodó Közülük is kiemelkedett Martell Károly udvarnagy (714-741), aki után később az új frank uralkodóházat Karoling-dinasztiának nevezték. Martell Károly erős katonai kíséretet szervezett maga körül, ismét egyesítette a frank területeket és visszaszerezte az elveszett tartományokat. Európai hírnevét akkor alapozta meg, amikor 732-ben a galliai Poitiers mellett megállította a támadó arab seregeket. Ezután kapta a Martell nevet, amely kalapácsot, pörölyt jelent. A csata döntő fordulatot hozott, az iszlám terjeszkedés véget ért Európában, a mórok visszaszorultak Hispánia területére. Károly lett a kereszténység védelmezője, de bármekkora volt is hatalma, a királyi címet nem tudta megszerezni a Merovingoktól.