Vörösmarty Mihály – Előszó

A reformkorban Vörösmarty elkötelezte magát a haladás, a „közjó” ügye mellett. 1848-49-ben a legvégsőkig Kossuth mellett állt, a forradalom és a szabadságharc ügyét egyszerre saját, a nemzet és az emberiség tragédiájaként élte meg. Ezt a csapást sohasem tudta kiheverni.

Előszó (1851)

A Három rege (1845) c. allegorikus verse elé szánta előszónak. Erre utal a cím és az első félsor: „Midőn ezt írtam”.

Az elhibázott teremtést ismeri föl minden emberi szenvedés és történelmi kudarc ősokaként.

Ideje: egy esztendő – a boldog tavasztól a hazug áltavaszig.

Látomás, melyben minden sor szimbolikus jelentést kap.

Szerkezete: majdnem szimmetrikus A – B – A

I.:

1-10. sor: a reformkor ünnepi tavasza – bizakodó hangulat

verejtékét törlő mozdulat = béke

központi metafora: béke és ünnep

hasonlat: „Munkában élt az ember, mint a hangya”

jelzős szerkezetek: zöld ág, gondos ész, legszebb jutalmat

jellemző évszak: tavasz értéktelítettség

idilli hangulat

pozitív értékek (munka, jutalom, emberüdv)

múlt idejű igék: küzdött, működött, lángolt, remélt

II.:

11-18. sor: a várakozás türelmetlensége, a „szent szózat” megszületése és következménye

„szent szózat” = angyali szózat, új korszak örömhíre

jellemző évszak: nyár

19-33. sor: értékpusztulás

romantikus kép

jelzős szerkezetek

megszemélyesítések, metonimikus képek

hasonlat

igehasználat

34-41. sor: tél dermedtsége = az élet pusztulása, reménytelenség

poliszindeton (kötőszó halmozás)

metafora (A föld megőszült”) – istenhasonlat (előképe: Mózes I. 6): „Megbáná

ezért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében”.

A kudarc oka az ember kettős természete (félig isten, félig állat)

III.:

42-49. sor: szétválik a társadalom és természet párhuzama

újra tavasz: minden csak hazugság

ironikus hangú jövőkép = ember nélküli világ látomása

az idő múlása körforgásszerű, ezért céltalan és értelmetlen

utolsó mondat: nyitottá teszi a verset, befejezetlenül hat.