A reformkorban Vörösmarty elkötelezte magát a haladás, a „közjó” ügye mellett. 1848-49-ben a legvégsőkig Kossuth mellett állt, a forradalom és a szabadságharc ügyét egyszerre saját, a nemzet és az emberiség tragédiájaként élte meg. Ezt a csapást sohasem tudta kiheverni.
Előszó (1851)
A Három rege (1845) c. allegorikus verse elé szánta előszónak. Erre utal a cím és az első félsor: „Midőn ezt írtam”.
Az elhibázott teremtést ismeri föl minden emberi szenvedés és történelmi kudarc ősokaként.
Ideje: egy esztendő – a boldog tavasztól a hazug áltavaszig.
Látomás, melyben minden sor szimbolikus jelentést kap.
Szerkezete: majdnem szimmetrikus A – B – A
I.:
1-10. sor: a reformkor ünnepi tavasza – bizakodó hangulat
verejtékét törlő mozdulat = béke
központi metafora: béke és ünnep
hasonlat: „Munkában élt az ember, mint a hangya”
jelzős szerkezetek: zöld ág, gondos ész, legszebb jutalmat
jellemző évszak: tavasz értéktelítettség
idilli hangulat
pozitív értékek (munka, jutalom, emberüdv)
múlt idejű igék: küzdött, működött, lángolt, remélt
II.:
11-18. sor: a várakozás türelmetlensége, a „szent szózat” megszületése és következménye
„szent szózat” = angyali szózat, új korszak örömhíre
jellemző évszak: nyár
19-33. sor: értékpusztulás
romantikus kép
jelzős szerkezetek
megszemélyesítések, metonimikus képek
hasonlat
igehasználat
34-41. sor: tél dermedtsége = az élet pusztulása, reménytelenség
poliszindeton (kötőszó halmozás)
metafora (A föld megőszült”) – istenhasonlat (előképe: Mózes I. 6): „Megbáná
ezért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében”.
A kudarc oka az ember kettős természete (félig isten, félig állat)
III.:
42-49. sor: szétválik a társadalom és természet párhuzama
újra tavasz: minden csak hazugság
ironikus hangú jövőkép = ember nélküli világ látomása
az idő múlása körforgásszerű, ezért céltalan és értelmetlen
utolsó mondat: nyitottá teszi a verset, befejezetlenül hat.