Az összetett költői kép

A szépirodalmi stílusnak, azon belül pedig a lírának meghatározó sajátossága a képszerűség. Tágabb értelemben költői képnek nevezünk minden felidéző erejű metaforát, metonímiát, hasonlatot, stb. Szűkebb értelemben a költői kép több képszerű stíluselem kapcsolata, egységbe szerveződése.

A képeknek egymáshoz való viszonyában fellelhetjük az alakzatokra jellemző eljárásokat, az ismétlést, a kihagyást és a felcserélést, ezért mondhatjuk, hogy az összetett költői képek részben az elemi képek és alakzatok kombinációi.

Az összetett költői kép leggyakrabban egy metaforára épül, a szerző kibontja a metaforában rejlő képi és tartalmi lehetőségeket, közben esetleg új metaforába hajlik át. (Például: Petőfi Sándor Minek nevezzelek című költeményében a merengés alkonya metaforából következik a szemeknek a csillagokhoz való hasonlítása, a szerelem patakja metaforából párhuzammal keletkezik a lelkem tengere, stb.)

A költői képsor nem a valóság lenyomata, hanem a mű saját törvényei szerint alakuló folyamat, amely a költő gondolatainak, érzéseinek, hangulatainak és indulatainak hullámzását követi.

Az összetett kép hatása nemcsak a képek egymás mellé helyezéséből adódik, hanem több valóságsík egybevillanásából, így a síkváltás sűrűsége és a síkok közti távolság befolyásolja a hatás erejét.

Az összetett költői képek közé soroljuk a kibontott allegóriát és a versszöveget szervező szimbólumot. Ezek összehasonlítása: