Az ország három részre szakadása és az országrészek berendezkedése

1) Mohácsi csata előzményei

II. Ulászló uralkodása (1490-1516)

• Mátyás halálát követően a főurak célja olyan uralkodó, akinek van országon kívüli birtoka, hogy erre támaszkodva nyújtson támogatást a magyarok számára a török ellenes küzdelemben. S így esett a főurak választása II. Ulászló cseh királyra, aki a lengyel trón várományosa is volt. Ulászló trónra lépését elősegítette, hogy gyorsan szolgálatába fogadta Mátyás zsoldosait és kiegyezett Corvin Jánossal: a magyar trónról való lemondásáért cserébe megtarthatta birtokait.

• A trónra lépő Ulászlónak a rendek kemény feltételeket szabtak: saját költségén megvédi az országot a töröktől, nem szedi be Mátyás idején megszokottá vált rendkívüli hadiadót, s minden fontosabb kérdésben kikéri a rendek véleményét. Ezekkel a feltételekkel II. Ulászló a rendek foglya lett, ami elősegítette a rendi anarchia kialakulását.

• Ulászló uralkodása idején kezdetét vette a rendi anarchia kibontakozása: a rendi anarchia idején a bárók nagyobb jövedelmekért küzdöttek, s egymás ellen is harcoltak a legfontosabb méltóságok megszerzéséért, valamint saját céljaikra szedték be Mátyás adóinak nagy részét. Így az állam bevételei a töredékére estek vissza.

• Az 1505-ös Rákosi országgyűlésen a köznemesek elutasítva a bárók Habsburg-barát külpolitikáját, kimondták, hogy ha Ulászló fiú utód nélkül hal meg, akkor nemzetbéli királyt fognak választani. Erre válaszul a bárók nyomására II. Ulászló a Habsburgok felé közeledett, s 1515-ben házassági szerződést kötött a Habsburgokkal.

• Bárók támadást indítottak a jobbágyok és a mezővárosok kiváltságai ellen (mezővárosok lakosságát személyenként adózásra kényszerítették; parasztságot eltiltották a vadászattól és halászattól). Ezekkel az intézkedésekkel egyrészt tovább gyorsították a jobbágyság differenciálódását, másrészt megnehezítették megélhetésüket, ami a jobbágyok elégedetlenséget eredményezett, s ez az elégedetlenség parasztháborúba torkollott (1514).
• Parasztháború (1514): a parasztháború a török ellen meghirdetett keresztes háborúból alakult ki (Apátfalvánál a keresztes sereg előhadát a nemesi sereg szétverte, míg a Dózsa György vezette fősereg Nagylaknál meglepte a győzelmet ünneplő nemesi sereget). Megkezdődött a kegyetlen harc, s az eddig egymás ellen harcoló nemesek összefogtak és közös erővel verték le a jobbágyok megmozdulását Temesvárnál. A felkelés leverését követően az országgyűlés törvényekben is rögzítette a bosszút (megtiltották a szabadköltözködés jogát, évente minden jobbágynak 1 arany Ft adót kellett fizetnie az urának). A bosszú törvényeivel a török elleni összefogás lehetőségét számolták fel a nemesek.

Az ország kül- és belpolitikai hátterének alakulása II. Lajos idején (1516-1526)

• Ulászló halála után fia, II. Lajos került a trónra. II. Lajos uralkodása idején felerősödik a törökveszély. Az Oszmán Birodalom területe I. Szelim uralkodása idején kétszeresére nő: Balkán, Dardanellák, Boszporusz, Szíria, Egyiptom elfoglalása révén.

• A XVI. század elejére az ország külpolitikailag elszigetelődik. A külpolitikai elszigetelődést a Cognaci szerződés (1526) tette teljessé → csak saját magára számíthatott a török támadás idején, mivel a házassági szerződés ellenére a Habsburgok a birodalmukban kibontakozó reformáció miatt nem igen tudtak segíteni.

• Lajos megpróbált véget vetni a nemesek és a bárók harcának. A központi hatalom megerősítésének érdekében reformokat dolgozott ki a királyi jövedelmek növelése érdekében, a hadsereg erősítésére. A kudarcot vallott, s ez tovább gyengítette a királyi hatalmat és kiszámíthatatlanná tette a külpolitikát. A kiszámíthatatlan külpolitika egyik leglátványosabb jele, hogy II. Lajos az 1520-ban érkező szultáni béke ajánlatot visszautasította, bízva a Habsburgok katonai segítségében (Habsburgok a birodalmukban kibontakozó reformáció miatt nem igen tudtak segíteni). A béke ajánlat visszautasítása után II. Szulejmán (1520-1666) vezette Oszmán Birodalom támadást indított Magyarország ellen. 1521-ben elfoglalta Nándorfehérvárt (Zimonyt, Szabácsot), az ország legfontosabb végvárát. Így az ország a Duna mentén nyitottá vált. Nándorfehérvár eleste ellenére sem történt meg az összefogás a rendek között. az ország sorsa katonailag megpecsételődött, az ellenség betörését többé nem akadályozták a végvárak.

2) Mohácsi csata

• Egyelőre azonban a törökök a török veszély senkit sem érdekelt. A török veszély elhárulta után a nemesek és a bárók tovább folytatták egymás elleni hatalmi harcukat. 1525-ben a hatvani országgyűlésen a köznemesi többségű országgyűlés megfosztotta Báthory Istvánt nádori méltóságától, s helyette Werbőczy Istvánt a köznemesség jelöltjét választotta nádorrá. Az 1526-os rákosi országgyűlésen újból a bárók jelöltjét Báthory Istvánt választották nádorrá. Az anarchiába sülylyedő ország ellen újabb támadást indított Szulejmán.

• A magyar vezetők időben hírt szereztek a közelgő támadásról, ennek ellenére semmi komolyabb előkészületre nem került sor. II. Lajos körbehordoztatta a véres kardot, a hadba hívás ősi jelképét (1526 júliusában), majd maga is Budáról a tolnai gyülekezőhelyre vonult, de Érden megállt, hogy bevárja a későn érkezőket. Eközben a szultáni had reguláris katonái (kb. 60 000 fő) Nándorfehérvárnál átkelt a Dunán, majd még az egyetlen jelentős erősséget Péterváradot elfoglalta.

• A magyar sereget az uralkodó által kinevezett az alsó-magyarországi főkapitány, Tomori Pál kalocsai érsek vezette.

1. Köznemesi származék, az 1510-es években fontos tisztségeket birtokolt (1519-ben pl. a budai vár kapitánya), majd részben családi tragédia (menyasszonya az esküvőjük napján bennégett a házukban), részben az ország állapota miatti elkeseredésében kolostorba vonult. 1523-ban pápai parancsra fogadta el kalocsai érsekké és alsó-magyarországi főkapitánnyá történő kinevezését. Királyi parancsra vállalta 1526-ban a török ellen vonuló királyi sereg fővezérségét. Eredetileg a Duna-Száva-Dráva vonalán akart védekezni, majd rákényszerül a mohácsi csatavállalásra.

• A Tomori Pál érsek csapata – egyesült a király mintegy 20 000 fős, nemesekből, főúri bandériumokból álló hadával – és Szapolyai György által vezetett királyi fősereg 25.000 főt számlált. A csatára a mohácsi síkon került sor. Szapolyai János erdélyi vajda 10.000-es serege Szegednél várakozott. A szultáni sereg (ruméliai és anatóliai hadtest, tüzérség, janicsárok) a természeti adottságokat (dombok) kihasználva állt fel Mohácsnál. A kor legerősebb, legjobb hadseregével támadt a török: francia ágyúk, itáliai stratégia, arab pengék és paripák, óriási fegyelem, vak vallási fanatizmus.

• Az ágyúk ellen összeláncolt magyar lovagsereg indult: 15.000 halott, II. Lajos menekülés közben a Csele patakba fulladt, meghalt Tomori Pál és Szapolyai György, a 7 főpap, 28 főúr s a magyar nemesség jó része 1526. augustus 29-én. Ennek következményeképpen teljesen irányíthatatlanná vált az ország és elindult a nemesek harca a trónért. A vereség hírére a királyné titokban elhagyta az országot. félelme érthető volt, mivel a zavaros helyzetben felerősödött az idegen gyűlölet.

• A győzelem után Szulejmán lassan elindult észak felé, ellenállással nem találkozott. Kardcsapás nélkül vonult be Szulejmán Budára, katonái kirabolták és felgyújtották a várost. A vár azonban sértetlen maradt.

• Az ősz beálltával a török kivonult, felégetve Budát, feldúlva a Duna menti településeket. Magyarország katonai megszállása a földrajzi távolság és a török hadszervezet sajátosságai (a főseregek mindig a középpontban kellett állomásoznia) miatt nem állt érdekében a szultánnak. A szultán beérte azzal, hogy Délvidék várainak birtokában beavatkozásra készen figyelte a magyarországi belső küzdelmeket. Az október 12-én történt török kivonulás másrészt része volt annak a török taktikának is, mely több lépésben hódoltatott:

1. a határvédelem megrendítése

2. döntő katonai győzelem az ellenség hadereje felett

3. kivonulás után párthívekre támaszkodó térnyerés

4. bevonulás, tartós hódoltatás.

3) Az ország két részre szakadása

• A király halálát mind a főnemesi, mind köznemesi párt a saját javára akarta kihasználni. A köznemesség a rákosi végzésekre (1505) hivatkozva Szapolyai János erdélyi vajdát (az ország legjelentősebb főurát) választották királlyá az 1490-es koronázási feltételek alapján a székesfehérvári országgyűlésen.

• A bárók a kettős házassági szerződésre hivatkozva Jagelló Anna férjét, Habsburg Ferdinándot választották királlyá Pozsonyban, 1526. decemberében. Megválasztásában szerepet játszott, hogy hívei a Habsburg-dinasztiától vártak védelmet a török ellen.
• Miután megegyezés nem született, a két király fegyverrel kívánta eldönteni az utódlást, s ezzel kezdetét vette a két király hatalmi harca. Ebben a hatalmi harcban Habsburg Ferdinándot bátyja, V. Károly spanyol és német zsoldosokkal támogatta, s ezzel az erővel Szapolyait kiszorította az országból (Lengyelországba menekült). Szapolyai kiszorulása után Ferdinándot Székesfehérváron a Szent Koronával is királlyá koronázták.

• Szapolyai János nehéz helyzetében követe révén a törököktől kért segítséget, aki támogatásáról biztosította. A szultán beavatkozása a magyar belügyekbe megerősítette az ország kettéosztottságát. A szultáni segítség oka: a Habsburgot tartotta legfőbb vetélytársának, valamint Szapolyai támogatása révén Magyarországra is ki tudta terjeszteni befolyását → 1528-ban a belgrádi pasa segítségével Szapolyai visszafoglalta a Tiszántúlt és Erdélyt (a pasa egy adott terület katonai és közigazgatási vezetője). János király támogatottsága ezeken a területeken megnőtt és török segítséggel uralni is tudta ezeket. A Felvidék és a Dunántúl Habsburg Ferdinánd kezén maradt. Mindegyik rész királya idegen támogatással tudta megtartani hatalmát (Ferdinánd a bátyjától, V.Károly kapott segítséget; míg Szapolyai Szulejmántól)

• Szapolyai a mohácsi csata harmadik évfordulóján (1529. aug. 29-én) a mohácsi síkon látványosan meghódolt a szultánnak, gyakorlatilag a hűbéresévé vált. A szultán fegyverrel elfoglalta és visszaadta János királynak Budát, majd megkísérelte bevenni Bécset (1529), de kudarcot vallott (esőzések, őszi visszavonulás, nyomában a birodalmi had). Szulejmánnak eredménytelenül kellett visszavonulnia.

• A török kudarca megnehezítette Szapolyai helyzetét, sőt hívei jelentős része is elhagyta; s az elkövetkező zavaros időkben a bárók hol az egyik, hol a másik király oldalára álltak. Így az ország két részre szakadt: a Dunától nyugatra lévő területet Ferdinánd, onnan keletre fekvő területet pedig Szapolyai uralta.

4) Az ország három részre szakadása

• Mivel a két király – és híveik is – csak egységes Magyarországot tudtak elképzelni, az 1530-as években is folytatódtak a harcok. A török haderő is újra próbálkozott Bécs ostromával. A török nem a Duna mentén, hanem a Dunántúlon átkelve haladt Bécs felé. 1532-ben a Habsburgok is jelentős erőket mozgósítottak Közép-Európában a török támadás elhárítására. Ferdinánd és V. Károly mintegy 100 000 főt mozgósított Bécs védelmében. Szulejmán vezette had Kőszeg váránál megállt. A várat Jurisics Miklós kapitánnyal védte. Jurisics 1000 fővel aug. 5–28. között védte katonáival a várat, majd színleg behódolt, de ekkorra már a török elkésett. Bécsújhelynél 80 ezres birodalmi sereg várta. A török inkább pusztítva visszavonult. A törökök visszavonulását eltérő módon értelmezték: egyrészt elakarta kerülni a nagy ütközetet, másrészt a Habsburgokat kívánta keletebbre csalni. A kőszegiek hősies helytállásának következtében elmaradt az erőviszonyokat eldöntő küzdelem.

• A kortársak számára nyilvánvalóvá vált, hogy a két nagyhatalom nem bír egymással, erőik Magyarországon egyensúlyban vannak egymással. Egyiknek sincs elég katonai ereje, hogy a másikat kiszorítsa az országból, de ahhoz elegendő, hogy ez egyik magyar pártot támogatva az ország területén folytassák a harcot. Így Magyarország a két birodalom ütköző zónájába került, s másfél évszázadra hadszíntérré vált. A további harcok elkerülése érdekében 1533-ban szerződést kötöttek egymással, melyben Ferdinánd elismerte, hogy Szultán Jánosnak adta oda Budát. Cserébe Szulejmán hasonlóan elismerte Ferdinánd jogait a nyugati részeken. Ezt a szerződést 6 évvel később (azaz 1538-ban) a váradi békében a Ferdinánd és Szapolyai megerősítette: kölcsönösen elismerték egymás királyságát; gyakorlatilag megosztották az országot a fennálló helyzet alapján. A szerződést kiegészítették azzal, hogy Szapolyai halála után az egész ország Ferdinánd kezébe kerül, esetleges gyermekszületés esetén pedig gyermeke hercegséget kap.

• A szerződést egyik fél sem kívánta betartani: Szapolyai feleségül vette Jagelló

Izabellát (1519–1559), a lengyel királylányt, akitől gyermeke született a későbbi János Zsigmond. Ferdinánd a titkos egyezményt Ferdinánd beárulta a szultánnak, bízva abban, hogy a szultán megvonja támogatását Szapolyaitól.

• János viszont halálos ágyán 1540-ben megeskette főembereit, hogy Izabellától született gyermekét – Szapolyai halála előtt két héttel született meg – a váradi megállapodás ellenére elismerték királynak, János Zsigmond – II. János néven. A csecsemőt 1540-ben királlyá koronázták, de Szapolyai János halála után Ferdinánd sereggel indul Buda ellen, hogy érvényesítse a váradi egyezményt. János Zsigmond gyámja, Fráter György pálos szerzetes, „György barát”, váradi püspök, miután Szapolyai Jánost Székesfehérváron eltemették, és II. Jánost megkoronázták, a töröktől kér védelmet. A török – tekintve, hogy Magyarországon túlságosan zavarossá váltak a belső viszonyok – Magyarország megszállása mellett dönt.

• (Habsburg) Ferdinánd (1526–1564-ig magyar király, 1556-tól német-római császár) seregei 1541.aug. 21-én vereséget szenvednek Buda alatt a magyaroktól és a török segélyhadaktól. A hatalmas sereg élén érkező szultán a magyar urakat aug. 29-én vendégül látta, közben a „városnéző” janicsárok elözönlötték Budát, és adott jelre megszállják. A szultán János Zsigmond és Izabella részére a Tiszántúlon és Erdélyben ad területet, gyakorlatilag Erdély szultánnak hűbéres királyaként uralkodik „választott király-ként”. Így az ország három részre szakad:

1. 1. Budától délre az ország középső szűk sávja a Török Hódoltság
   2. A Felvidék, a Dunántúl nyugati megyéi, Horvátország és Szlavónia a Habsburgok kezén (Királyi Magyarország)
   3. A Tiszántúl egy része és Erdély II. János kezében. (Erdélyi Fejedelemség)

5) Három részre szakadás szentesítése

• A következő évtizedekben a török tovább terjeszkedett az ország középső részén → a királyi Magyarország mindinkább keskenyedő sávja a Habsburg Birodalom része lett, valamint került sor az Erdélyi fejedelemség kialakulására.
• Az ország három részre szakadását követően Fráter ezután már a török kiűzését és az ország egyesítését tartotta elsődlegesnek, s ezért Habsburg Ferdinánddal szövetkezett (1541, gyalui egyezmény). A gyalui egyezmény alapján Habsburgok megkapják egész Magyarország területét, ha kiűzik a törököt az országból. A Habsburg Birodalom azonban elsősorban nyugaton volt lekötve (francia háborúk), s nem tudta kiűzni a törököt Magyarországról, de megpróbálta Erdélyt megtartani. A sikertelen gyalui egyezmény hatására az Oszmán Birodalom újból támadásba lendült (1543/44) s területfoglalásaival (Pécs, Siklós, Simontornya, Hatvan) kibővítette a Hódoltság területét.

• Fráter, a gyalui kudarc ellenére továbbra is az ország egyesítésére törekedett, előbb megfelelő kárpótlás fejében lemondatta János Zsigmondot és Izabellát, majd kapcsolatba lépett a Habsburgokkal. Ferdinánd újból zsoldosokat küldött Erdélybe Castaldo vezetésével, de csapatai követségnek soknak, hadseregnek kevésnek bizonyult. A helyzet Frátert taktikázásra kényszerítette – látván a Habsburg politika erőtlenségét – a Portával is igyekezett a jó viszonyt fenntartani, ezt azonban a császári hadvezér, Castaldo árulásnak tartotta, és 1551-ben meggyilkoltatta az erdélyi politikust. Az 1551-52-es török hadjárat tovább növelte a Hódoltság területét (elfoglalták Temesvárt, Szolnokot, Drégelyt, Veszprémet, Nógrádot, de Egert nem sikerült elfoglalni a hatósugár miatt), s ezért 1556-ban a Habsburgok kivonultak Erdélyből, ahol így János Zsigmond átvehette a kormányzást.

• Szulejmán 1566-ban újabb támadást indított Magyarország ellen. A hadjárat megindításában szerepet játszott, egyrészt, hogy a Habsburgok létrehozták az Udvari Hadi Tanácsot, mely szakszerűen és egységesen irányította a magyar végvárak irányítását; másrészt az „erdélyi kérdés”: 1565-ben Miksa egyezményt kötött János Zsigmonddal (ha János Zsigmond lemond királyi címéről utódai öröklik Erdélyt). Ezek az intézkedések a Habsburgok térnyerését jelentették volna Magyarországon, s a törökök ezt igyekeztek megakadályozni. 1566-os hadjáratban a török elfoglalta Gyulát, illetve Szigetvárt (Zrínyi Miklós védte). A szigetvári ostrom idején Szulejmán is elesett, így az utóda, II. Szelim 1568-ban Drinápolyban békét kötött Miksával. A békeszerződés lezárta a törökök szárazföldi terjeszkedését, s a fennálló hatalmi viszonyok alapján rögzítette az ország széttagoltságát. A békeszerződésben a Habsburgok vállalták az évi adó megfizetését a töröknek.

• A drinápolyi békekötést követően került sor a speyeri szerződés megkötésére, mely az ország három részre való osztottságát szentesítette. A speyeri szerződésben (1570) János Zsigmond lemondott a királyi címről és elismerte névlegesen 1. Miksát Magyarország törvényes királyának, ezzel tisztázódott a közjogi viszony. A szerződés értelmében Miksa Erdély és Magyarország részeinek (Partium) fejedelme lett. Rendezte a vitás kérdéseket is. A királyi Magyarország Szatmár megyéig terjedt. Az erdélyi részekhez tartozott: Bihar, Kraszna, Közép- Szolnok és Máramaros.