Előzmények
A görögök által lakott területeken a Kr. e. 8. században jöttek létre a poliszok (ókori görög városállam). A királyság intézménye hamar elsorvadt, ezt követően az államot a nagy vagyonnal és földbirtokokkal rendelkező arisztokraták szűk csoportja irányította (arisztokratikus köztársaság). Az előkelő nemzetségek politikai hatalmuk igazolása miatt a vérségi kötelékek fenntartására törekedtek. Nagybirtokaik révén gazdasági és katonai téren is vezető szerepük volt, hiszen ők tudták megvásárolni a drága bronzfegyvereket és a lovakat. Velük ellentétben a nemzetségen kívüliek tömege vagyoni és jogi hátrányban volt.
A görög gyarmatosítás és hatásai
A Kr. e. 8-6. században zajlott a görög gyarmatosítás folyamata. Hellász szűkös termőterületei már nem voltak képesek eltartani a megnövekedett népességet, így a görögség kirajzott törzsterületéről és új kolóniákat alapított. A terjeszkedésnek három fő iránya volt (nyugati – Szicíliában és Dél-Itáliában; északi és keleti – a tengerszorosok és a Fekete-tenger partvidékén; déli – Afrika partjainál). Az anyavárosok és a kolóniák között élénk kereskedelmi kapcsolat bontakozott ki. Fejlesztőleg hatott a görög poliszok iparára és kézművességére, amelyek az előállított késztermékeket a gyarmatvárosokba szállították, onnan pedig főleg gabonát, nyersanyagokat és luxuscikkeket hoztak be. A kereskedelem nagy hasznot hozott a hajótulajdonos kereskedőréteg számára is.
Az anyaországi mezőgazdaságban gabonatermesztésről átálltak a jövedelmezőbb szőlő (bor), olajbogyó (olaj), zöldség és gyümölcs termesztésére. Ha az időjárás miatt silány volt a termés, akkor a földművesek kölcsönök felvételére kényszerültek, amit ha nem tudtak törleszteni, akkor az adósrabszolgaság (a fizetni nem tudó adós földjét hitelezői lefoglalhatták, őt magát, illetve gyermekeit pedig meghatározott időre rabszolgává tehették) fenyegette őket. A hadászatban is változás történt, az arisztokrata lovasság mellett felértékelődött a nehézgyalogos katonák (hopliták) szerepe. Egyre nőtt a vagyonos iparos-kereskedő réteg jelentősége, amely arra törekedett, hogy helyet kapjon a városállam politikai vezetésében. Az arisztokratikus köztársaság azonban nem biztosított politikai jogokat a társadalom többségét kitevő démosz (köznép vagyis a parasztok, iparosok, kézművesek, kereskedők rétege) számára. Idővel a köznép szegényebb és gazdagabb rétegei is szembe kerültek az arisztokráciával.
A démosz polgárjogi küzdelme
Drakón (Kr. e. 621)
A polgárjogi küzdelmek első fontos állomásaként Drakón arkhón (a legfőbb állami tisztségviselő) megszüntetve a nemzetségi szokásjogon alapuló bíráskodást és írásba foglaltatta a törvényeket. Ezek híresen szigorúak és mindenkire nézve kötelező érvényűek voltak, nem lehetett önkényesen értelmezni őket.
Szolón (Kr. e. 594)
Teljesítette a szegényebb polgárok kérését azzal, hogy eltörölte a fennálló adósságokat (teherlerázás) és ezzel együtt az adósrabszolgaság intézményét is. A politikai jogok gyakorlásának alapjává származás helyett a vagyont tette, és Athén lakosságát e szerint négy csoportba osztotta be:
Jövedelmi kategória | Éves jövedelem (mérő) | A kategória elnevezése |
1. | 500 – | ötszázmérősök |
2. | 300 – 500 | lovagok |
3. | 200 – 300 | ökörfogatosok |
4. | – 200 | napszámosok |
Ez a beosztás adta az adófizetés, a hivatalviselés és a katonáskodás alapját is. E mellett területi alapon megszervezte a 400-ak tanácsát (bulé), amelynek vagyoni helyzettől függetlenül minden athéni polgár tagja lehetett. A testületbe mindegyik phülé 100 tagot küldött, ahol megtárgyalták a népgyűlés elé terjesztett javaslatokat. Szolón intézkedéseivel lerakta a demokrácia (népuralom, olyan politikai berendezkedés, amelyben az államhatalom nem az uralkodó vagy egy kiváltságos réteg, hanem a nép kezében van) alapjait.
Az állam életébe csak a húsz éven felüli szabad polgárok szólhattak bele. A legfőbb politikai hatalom a népgyűlés (ekklészia) kezében volt, itt hozták a törvényeket, döntöttek háború és béke kérdéséről, illetve választották meg a tisztségviselőket.
Az állam élén kilenc arkhón állt, akik kezdetben a legfőbb tisztségviselők voltak, később méltóságuk jelképessé vált. Hivatali idejük lejárta után az Árész-dombi gyűlés (Areioszpagosz) tagjai lettek, amely az arkhónok tanácsadó testületeként működött.
Az athéni állam tényleges vezetői a sztratégoszok (katonai vezetők) voltak, belőlük tízet választottak (phülénként egyet).
Az esküdtbíróság (héliaia) 6000 tagja sorsolás úján került a testületbe, amely igazságszolgáltatással foglalkozott.
Peiszisztratosz (Kr. e. 560-527)
Szolón reformjait követően sem csitultak az ellentétek. Az arisztokrácia túl soknak, a démosz pedig túl kevésnek tartotta az elért eredményeket. A politikai küzdelmeket kihasználva az arisztokrata származású Peiszisztratosz ragadta magához a hatalmat és egyeduralmat (zsarnokság – türannisz) vezetett be. Az őt támogató szegényebb rétegekre támaszkodott, így intézkedései között megtaláljuk a földosztást, a nagyszabású építkezéseket (városi vízvezeték hálózat, Akropolisz, kikötő) és a kereskedelem fejlesztését. Kr. e. 527-ben bekövetkezett halála után az egyeduralmat fiai gyakorolták, mígnem Kr. e. 510-ben sikerült megdönteni azt.
Kleiszthenész (Kr. e. 508)
Reformjai újabb lépést jelentettek a demokrácia kiteljesedése felé. A korábbi vérségi, majd vagyoni alapú rendszer helyett, új területi elvű beosztást alakított ki. Attika területét tíz phülére (kerület) osztotta fel, ezek mindegyike további három egymással össze nem függő részt foglalt magába (városi-, belső- és tengerparti rész). Így minden phülében többségbe került a démosz az arisztokráciával szemben, mivel a köznép döntően a városi és tengerparti részeken élt, az arisztokrácia pedig a belső részeken. Az új területi felosztás biztosította a szélesebb demokráciát, mivel megszűntette a szabad polgárok közötti vagyoni különbségeket. A népgyűlések közötti időben az 500-ak tanácsa (bulé) intézte az ügyeket. Minden phüléből 50-50 tagot sorsoltak e testületbe, amely javaslatokat tehetett a népgyűlés számára, amelyeket már előtte meg is tárgyaltak, illetve ellenőrizték a döntések végrehajtását. Cserépszavazással (osztrakiszmosz) kívánták elkerülni a zsarnokuralom újjáéledését. Legalább 6000 polgárnak kellett véleményt nyilvánítania, és akire a legtöbb szavazat eset, annak tíz évre el kellett hagynia a várost, de vagyonát nem veszítette el.
A Kr. e. 6-5. században Athén társadalmát három rétegre bonthatjuk: szabad polgárok, metoikoszok (más poliszokból bevándorolt idegenek) és rabszolgák. Teljes jogú athéni polgárnak számított az a férfi, aki athéni szülőktől származott. A metoikoszok sem polgár- sem politikai jogokkal nem rendelkeztek, földet nem birtokolhattak, viszont adót fizetniük kellett az államnak. A rabszolgák sem rendelkeztek az előbbi jogokkal, magán- vagy állami tulajdonban voltak.
Periklész és a demokrácia kiteljesedése (Kr. e. 5. század közepe)
Kleiszthenész reformjai nyomán a Kr. e. 5. század közepén élte virágkorát a demokrácia Athénban. Minden athéni polgár közvetlenül részt vehetett a politikai életben, az állam irányításában. A kor legtekintélyesebb politikusa Periklész volt, akit egymás után tizenötször választották meg sztratégosszá, így az athéni állam tényleges vezetője lett. Már a korábbiakban megvalósult a polgárok jogi egyenlősége, így annak biztosítására törekedett, hogy minél többen vegyenek részt az államéletben. Elérte, hogy napidíjat fizessenek a szegényebb polgároknak az esküdtbíróságokban és az 500-ak tanácsában végzett munkájukért, így a kétkezi munkások is részt vállalhattak a közéletben.