A reformkor Magyarországon 1830-1848-ig tartott. 1830-at tekintjük kezdőpontnak, mivel az 1825-27-es országgyűlést még nem a liberális reformszellem, hanem a hagyományos rendi ellenzékiség jellemezte. De fontos megemlíteni, hogy ezen az országgyűlésen érték el a rendek jogaik megerősítését, ami biztosította a keretet a következő évtizedekben kibontakozó reformmozgalomnak. A reformkor egyik legnagyobb alakja kétségkívül Széchenyi István gróf volt. Beutazta Európát, majd hazatérvén határozott küldetéstudattal látott neki, hogy az ország szekerét a boldogulás irányába fordítsa. Széchenyi 1791-ben Bécsben született, dunántúli, katolikus, arisztokrata, udvarhű családban. Apja gróf Széchényi Ferenc, anyja gróf Festetich Julianna. Katonai nevelést kapott, részt vett a győri (1809) és a lipcsei (1813) csatákban. Az 1814-15-ös bécsi kongresszus után leszerel. Szoros barátságot kötött báró Wesselényi Miklóssal és utazott is vele Angliától Törökországig. Széchenyi úgy gondolta Magyarország válaszút elé érkezett. A kérdés, hogy csatlakozik-e a fejlett Nyugathoz vagy a fejletlen Kelethez.
Támogatása révén összegyűlt a szükséges pénz a Magyar Tudományos Akadémia létrehozásához (1825).
Pesten angol mintára úri kaszinót hozott létre, meghonosította a lóversenyt, hogy az arisztokráciát Pesthez kösse.
Széchenyi részt vett ezen kívül a Kereskedelmi Bank alapításában, foglalkozott a magyar színház kérdéseivel; példájával és ösztönzésével elősegítette a bortermelés és selyemhernyó-tenyésztés fokozódását, színvonalát; királyi biztosként irányította az Al-Duna szabályozásának hatalmas munkáját, 1840-es években a Tisza-szabályozás megindítása (Vásárhelyi Pállal), a balatoni gőzhajózás életre hívása emelkedik ki gyakorlati tevékenységeiből. Angliában az ipar fejlődése, a széles középréteg, a stabil állam és a lóversenyzés nyűgözte le.
Az ő kezdeményezésére létesítettek Óbudánál téli kikötőt, és egy gőzgéppel működő hengermalmot is felépítettek.
A Lánchíd is Széchenyi nevéhez kapcsolódik (William és Thierus Clark angol hídmérnökök). Széchenyi volt a motorja az építkezésnek. Ez volt az első állandó híd Pest és Buda között. Itt kötelezték először a nemeseket hídpénz fizetésére. A híddal Széchenyi dédelgetett tervét is siettetni kívánta: az ország fővárosává emelni Pest-Budát. Az 1820-as évek Széchenyi évtizedének mondható. Számtalan kulturális, gazdasági, infrastrukturális reformot indított a gróf.
A Várhegy-alagút megépítésének terve ugyancsak Széchenyitől ered.
1828-as első műve, mely a lótenyésztésről, fajtaváltásról, lóversenyzésről szól. 1830-ban adta ki Hitel c. művét, melyben a reformok szükségességéről akarta meggyőzni olvasóit. A Hitelt két féleképpen lehet értelmezni. Egyrészt egy pénzügyi tranzakciót, másrészt a hitelességet és értelmet jelenti.
Széchenyi szerint a nemesség számára a kiváltságok gazdaságilag már előnytelenek: az ősiség (1351) akadályozza a hitelfelvételben és birtokai eladhatatlanok, a robot a hatékony és termelékeny gazdálkodásban, a vámok a kereskedelemben. Széchenyi a nőknek ajánlotta művét. Az arisztokratáktól várta a reformok megvalósulását, de a köznemességre hatott, akik megérezték a napóleoni háborúk konjunktúrája után a gazdasági visszaesést és elszegényedtek. Ők is reformpártiakká váltak ezáltal.
Széchenyi politikai eszmélése idején kötött szoros barátságot báró Wesselényi Miklóssal. Mindketten a reformokat sürgették, de Széchenyi a reformok akadályának, Wesselényi előfeltételének látta a rendi ellenzékiséget (köznemesség). Az első kritika 1831-ben született ellene gróf Dessewffy József Taglalat című művében.
Wesselényi a Balítéletekről c. munkájában foglalta írásba nézeteit 1831-ben (2. kritika).
Széchenyi további két művében, a Világban (felvilágosítás) és a Stádiumban „szakasz” egységes rendszerbe foglalta gondolatai a rendi berendezkedés felszámolásáról. Ezek válaszok a Taglalatra. Az 1832-36-os országgyűlés programadó műve volt a Stádium.
Az 1831-es kolerafelkelés következtében a nemesség egésze felfogta: a jobbágyok helyzetének megoldása elodázhatatlan. A liberális ellenzék az érdekegyesítés politikájával maga mögé kívánta állítani a jobbágyságot. Ez a felismerés fontos szerepet játszott a polgári átalakulás programjának megvalósításában. (12 pont elemzése)
Az 1832-36-as országgyűlésen az önkéntes örökváltság terve kudarcot vallott, de megszerveződött a liberális nemesség.
A reformtábor fontosnak tartotta az ország közvéleményének tájékoztatását az országgyűlés harcairól. Az Országgyűlési Tudósításokat Kossuth Lajos irányította.
A kormányzat erőszakkal próbált gátat vetni a reformoknak. Letartóztatások kezdődtek, ekkor fogták perbe pl.: Kossuthot is. Azonban a rendek ellenállása meghátrálásra kényszerítette a kormányzatot.
A börtönéből szabadult Kossuthnak Landerer felajánlotta a Pesti Hírlap szerkesztői állását. A lépés mögött az a kormányzati szándék húzódott, hogy így kézben tudják tartani a veszélyesnek ítélt Kossuthot.
Kossuth a Pesti Hírlapot közkedvelt lappá tette, s az általa alakított új műfajban, a vezércikkben népszerűsítette az ellenzék eszméit.
A reformkor fontos eseményének tekinthető Széchenyi és Kossuth vitája (1841). Mindketten egyetértettek a végcélban: erős, modernizált, s a birodalmon belül minél függetlenebb, magyar vezetésű Magyarország megteremésében. Széchenyi a Jelenkorban, Kossuth a Pesti Hírlapban fogalmazta meg nézeteit. Széchenyi a Kelet népét írta, míg Kossuth a Feleletet.
Felfogásuk a megvalósításról azonban mindenben eltért. Vitájuk a sajtóban, a kaszinóban, és az országgyűléseken bontakozott ki. Széchenyi az arisztokráciára akart támaszkodni, a reformok lassú, lépésről-lépésre történő kibontakozását támogatta, a jobbágyfelszabadítás tekintetében az önkéntes örökváltságot szorgalmazta. A gazdaság tekintetében a mezőgazdaságot szándékozta fejleszteni. Célja egy Pest-Buda centrikus ország volt.
Ezzel szemben Kossuth a köznemességet akarta megnyerni, s gyorsan kívánt előrehaladni, legyen szó akár iparfejlesztésről, asszimilációról vagy jobbágyfelszabadításról. Utóbbi tekintetében felvetette a kötelező örökváltságot, tehát a megváltást az állam feladatává kívánta tenni. Kossuth nevezte Széchenyit a „legnagyobb magyarnak”.
Azonban az alapvető választóvonal nem kettejük között húzódott, hanem a liberális reformok hívei és ellenfeleik között.
1844-ban a magyar nyelvet államnyelvvé nyilvánították. Magyarország lakosságának majdnem a fele nem magyar anyanyelvű volt.
A liberálisok ezt a problémát a politikai nemzet koncepciójával kívánták megoldani. Eszerint Magyarországon a magyar nemzet létezik, és ezen belül élnek a nemzetiségek, akiket jogkiterjesztés révén kívántak befogadni. A magyar liberális vezetők elvileg megelégedtek a magyar államnyelv biztosításával, ám céljuk egy nemzetállam létrehozása volt, ezért a háttérben törekedtek a nemzetiségek magyarosítására.
Azonban a nemzetiségek körében a magyarokhoz hasonlóan megkezdődött a nemzeti eszme térhódítása.
Összességében a nemzeti célok szembeállították a magyar és a nemzetiségi vezetőréteget.
A virágzó reformkor eredményeképp az ország népessége fél évszázad alatt 40%-kal emelkedett, melynek forrása a népszaporulat volt. A negyvenes években felgyorsult a gazdaság, különösen a gyáripar fejlődése. A reformerek felismerték az ipar és a közlekedés fontosságát a nemzet felemelkedésében, ezért támogatták a védvámrendszert, a gőzhajózást és a vasút fejlesztését.
Pest-Buda nagyvárossá növekedett, s az ország gazdasági és kulturális életének központjává vált.
1845-ben Széchenyi a Helytartótanács közlekedési ügyosztályát vezette, 1846-ban pedig Pest-Vác vasútvonal épült meg és a folyószabályozás is létrejött. 1847-48-ban az utolsó rendi országgyűlés zajlott. Kossuth Pest megye követeként vett részt, Széchenyi pedig Moson megye követévé választatta magát, azonban a felsőtáblán lenne a helye.
1848. március 14-én felajánlja szolgálatait V. Ferdinándnak Magyarország helytartója. Március 17-én elismeri Kossuth Lajos nagyságát, mert többet tett, mint bárki a reformkorban. Április 7-én Széchenyi István közlekedés és közmunkaügyi miniszter lett, Kossuth Lajos pedig pénzügyminiszter. 1849. április 11-én elfogadták az Áprilisi törvényeket. 1849 szeptemberében a döblingi elmegyógyintézetbe került Széchenyi, ahol az önvád jelei mutatkoztak rajta a forradalom és a szabadságharc miatt. Később felépül és a Bach-rendszert kritizálja Ein Blick című művében. Házkutatást tartottak nála 1860-ban, amikor megtalálták holtestét. Minden bizonnyal öngyilkos lett.