A stílus a nyelvhasználat jellegzetes módja. Az egyes nyelvváltozatokra épülő és ezért többé-kevésbé eltérő, tipikus kifejezésmód, azaz eszközök és stiláris szabályok használatában eltérő nyelvhasználati mód a stílusréteg.
Életünkben legnagyobb szerepe a társalgási stílusnak van. A megértés; nyelvbeli és életbeli sikereink sokszor attól függenek, hogy miképpen fejezzük ki magunkat. A társalgási stílus tehát a mindennapi, kötetlen társas érintkezésben használt nyelvi formák összefoglaló elnevezése.
Élőszóban és írásban is megjelenik. Legalapvetőbb műfaja élőszóban a párbeszéd, egy történet elbeszélése, írásban a magánlevél, az üzenet és a nem szépirodalmi napló. Ezeknek a beszédhelyzettől, a beszélgető partnerektől, a témától függően sok fajtája képzelhető el.
A beszélőnek rendszerint a kötetlen társalgásban van a legnagyobb lehetősége személyisége kifejezésére, könnyed, szabálytalanabb nyelvi formák igénybevételére, de szavaiban bizonyos kötöttségek is megjelennek. Nem mindegy például az, hogy hogyan köszönünk. Köszönhetünk hagyományos formulákkal (Jó napot kívánok!, Szia!), alkalmazhatunk megszólításos köszönést (Hogy tetszik lenni, kezét csókolom?) és köszönhetünk különböző kérdésekkel, álkijelentésekkel is (De jól nézel ki!, Hol jársz itt, ahol a madár se jár?). A nyelv udvariassági formái közé tartozik a megszólítás kérdése is. Ezek a formák függenek a korosztálytól, nemtől, társadalmi osztálytól, földrajzi helyzettől, szervezettől (pl. vallási köszönések), a napszaktól, beszédhelyzettől, s lehetnek alkalmiak, egyéniek.
A nyelvtani és egyéb szabályok meg nem tartása, önkényes módosítása is jelentéstöbbletet hordoz. A társalgásban nagy szerepet kapnak a nyelv zenei eszközei, például a hangsúly, a tempó és a hangerő, az árnyalatokat kifejező szórend és a gesztusnyelv (nonverbális kommunikáció, azaz a mimika és a gesztusok) is.
Napjainkban indokolatlanul terjed a nyelvi durvaság, trágár szavak nyilvános használata.
A társalgás kiüresedettségét jelzi a közhelyek használata. Ezek a nyelvi klisék mélyebb tartalmi, gondolati töltés nélkül használt kifejezések. Pl. Emberek vagyunk. Így van ez és nem másként. Ilyen ez a szelavi. Közhelynek tekinthető a töltelékszó vagy a beszédtöltelék is. Leggyakrabban kötőszók, módosítószók, módosító értelmű határozószók szerepelnek beszédtöltelékként, pl. hát, szóval, na mármost, őszintén szólva, hogy úgy mondjam, történetesen, stb. Túlzott alkalmazásuk igénytelenné teszi a társalgási stílust, az egyéni szókincs csökkenését is hozza.