Az I. világháborút lezáró békék

Párizs környéki békék

Szokták Párizs környéki békék (utalnak arra, hogy az európai vesztes országok békéjüket egy-egy Párizs környékén lévő kastélyban írták alá), vagy Versailles-Washington-i békerendszer (mely részben jelöli, hogy az Európán kívüli világot érintő kérdésekben Washingtonban születtek a döntések, részben pedig kifejezi, hogy minden békét azonos elvek alapján kötöttek) néven emlegetni.

1919. január 18-tól működött a békekonferencia, legfontosabb testületei a következők:

1. Négyek tanácsa: a győztes nagyhatalmak vezető politikusait tömörítette. Wilson (USA miniszterelnöke), Lloyd George (Anglia miniszterelnök), Clemenceau (Franciaország elnöke), Orlando (Olaszország miniszterelnöke) részvételével a legátfogóbb irányelveket fogalmazta meg;

2. Tízek tanácsa: az USA, Anglia, Franciaország, Olaszország és Japán államfőit (!) és külügyminisztereit tömörítette, akik kibővített tanácsként már a részletkérdésekről is megállapodtak;

3. Plenáris ülés: szakbizottságok javaslatait általánosan megvitatják és elfogadják (minden vesztes ország külön szakbizottságok kapott, amelyben kisebb szakértői bizottságok működtek).

Békekonferencián csak a győztesek vettek részt, mert nem hívták meg a vesztes országokat és Szovjet-Oroszországot.

A békekötés elveit Wilson elnök 14 pontja rögzítette,

kulcsszavak: demokrácia, önrendelkezés és szabadság.

A demokrácia szerint általános választójog kell, amelynek alapján az érintett lakosság dönt országa államformájáról, területi hovatartozásról. Az önrendelkezési elv elismeri, hogy minden nép maga dönthet pl. az ország önállóságáról, szövetségéről. A szabadság részben jelenti a döntés szabadságát, a szövetségkötést, ill. a kereskedelem szabadságát.

A gyakorlatban azonban a győztesek joga érvényesült. Az ő céljuk elsősorban a vesztesek megbüntetése (1.: területi veszteségek; 2.: a háború költségeinek megfizetetése (jóvátétel); 3.: annak megakadályozása, hogy a megvertek ismét háborút kezdhessenek (a hadsereg korlátozása, a hadi ipar megszüntetése)). Törekedtek továbbá a nemzetközi biztonság kialakítására, ezért hozták létre a Népszövetséget, tagjai elvetették a háborút, mint politikai eszközt, s minden nemzetközi konfliktust tárgyalással kívántak megoldani, másrészt a gyarmati függőségből kiszakadó államok számára segítséget adtak az önálló állami intézmények kiépítéséhez.

A volt török birodalom területéből a nagyhatalmak mandátum területet kaptak, irányították annak belpolitikáját a később elnyerendő függetlenségig, így kapta meg Anglia Irakot és Palesztinát, Franciaország pedig Szíriát és Libanont. A mandátumrendszer tulajdonképp a győztesek gyarmati pozícióit javította, a békék eredményeképp a tengerek feletti európai nagyhatalom Anglia, a kontinentális nagyhatalom Franciaország. A világban azonban már csak másodrendű nagyhatalmak, mert a gazdasági és katonai vezető szerep az USA-é. E pozícióról látszólag lemondott az USA, mert már a békeszerződéseket nem írta alá – vagyis nem garantálta –, és külpolitikájában az izolacionalizmust képviselte (kb. elzárkózás, be nem avatkozás).

Békék

1919. június 28-án Versailles-ban Németország aláírta a békét.

• Területéből elvesztette Elzász-Lotaringiát és az ország keleti részét (ebből lesz Lengyelország)
• délkeleti Szudétanémet területei Csehszlovákiához kerültek
• a legnagyobb keleti kikötője Gdansk (németül Danzig) szabad város lett, melyet mindkét ország használhatott
• a Saar vidék 15 évre Franciaország megszállás alá került és hovatartozásáról népszavazás dönt
• a Rajna mentén 50 km mélységben demilitarizált övezetet alakítottak ki, vagyis itt német katona nem tartózkodhatott
• 220 milliárd aranymárka jóvátételt követelnek, amelynek fizetését 1927-ben átütemezték, s törlesztését 1989-ben fejezték volna be
• megtiltották az általános hadkötelezettséget, 100 ezer főben limitálták a hivatásos sorállományt, betiltották a hajógyártást és a repülőgépgyártást, külön kikötötték, hogy Németország nem egyesülhet Ausztriával

1919. szeptember 10 Saint-Germain-ben Ausztria írta alá a békét. Legnagyobb sérelme, hogy megtiltják számukra a magyarokkal való közös államot és a Németországgal való egyesülést, az Anschlusst.

1920. június 4-én Trianonban írja alá a békét Magyarország:

• területének ⅔-át, lakosságának ⅓-át veszítette el
• Burgenland átkerült Ausztriához
• Sopronról népszavazás dönt (a leghűségesebb város)
• a Felvidék és Kárpátalja az újonnan alakult Csehszlovákiáé
• Erdély, Bukovina, a Partícium és a Bánát egy része Romániáé
• a Bácska és Bánát maradéka, a Baranyai háromszög, a Muraköz, Horvátország és Szlavónia a dalmát tengerparttal az újonnan alakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyságé lett (1929-től Jugoszlávia)
• 375 ezer főben limitálták a hivatásos hadsereget.

1920. augusztus 10., Sévresben Törökország írta alá a békét. A Kis-Ázsiai területek kivételével minden területét elveszítette, az európai részeket, Örményországot, délen Szíriát, Irakot, Libanont, Palesztinát. Azonnal kitört egy tiltakozó mozgalom Kemal pasa vezetésével, visszaszerezték Örményországot, és 1929-ban a kiharcolt feltételekkel Lausame-ban új, számukra kedvezőbb békét írtak alá.