Kialakulása: A Nyugat-római Birodalom bukása (Kr. u. 476) után a két birodalom rész között eltérő fejlődés vette kezdetét.
Róma püspökeinek szemszögéből Jeruzsálem, Alexandria és Antiochia elfoglalása után, ez a város lett a kereszténység központja. Rómában igen korán jelentős keresztény közösség alakult ki, itt prédikált és szenvedett mártírhalált Pál apostol, valamint Rómának lett püspöke Szent Péter is, akit a városban temettek el. Róma püspökei kialakították az egyház szervezetés és hierarchiáját, amiben a kor gondolkodása alapján minden város püspöke örökölte a püspökséget.
Miután I. Constantinus római császár törvényessé tette a keresztény vallást a Római Birodalomban, 325-ben összehívta az első egyetemes zsinatot Nikaia városában, hogy az egyházfők tisztázzanak számos teológiai és szervezési kérdést.
- a húsvétot a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első telihold utáni első vasárnap ünneplik, függetlenül a Biblia héber naptárától
- a püspökök elismerték a római és alexandriai metropolita (érsek) fennhatóságát a tartományukon kívül eső püspökök felett is
- elismerték Antiochia püspökének már meglévő hatáskörét
- elismerte Jeruzsálem püspökének kivételes helyzetét és a másik három metropolitával egy szintre emelte őt
Constantinus császár a Boszporusz partján alapította meg új fővárosát,Konstantinápolyt , mely az egykori Bizánc területén épült. Ide hívta össze a második egyetemes zsinatot 381-ben, amely Konstantinápoly püspökét a másik három pátriárka fölé helyezte, Róma elsőbbségét továbbra is fenntartva. A második zsinat mondta ki határozatában, hogy a „kelet püspökei felügyeljék a keleti egyházat”, megteremtve a későbbi szakadás alapjait.
Tehát több egyházi központ (=pátriárka) alakult ki
- Lexandria
- Konstantinápoly
- Antiochia
- Jeruzsálem
- Róma
A Római Birodalom kettészakadása után a keleten a Konstantinápolyban székelő cszászároknak megmaradt az egyhát feletti fennhatósíguk, míg nyugaton azonban megszűnt a a világi hatalom egyházra gyakorolt befolyása, ezért a nyugati egyház függetlenedni akart a keletitől. Emiatt Róma püspökeit egyre gyakrabban kezdték pápának hívni (pápa=atya), később egy akifejezés csak a római püspökök különleges tekintélyét illette.
751-ben jelentősen megerősödött a római papság, amior Kis Pippin megvédte Rómát a longobárdokkal szemben, hogy királyi hatalmát szentesítsék. Az új frank király Róma és Ravenna vidékét a papságnak adományozta, amit az egyházfők világi uralkodóként birtokoltak és ezzel 756-ban létrejött a Pápai Állam.
A katolikus egyház és a papság helyzetét tovább erősítetette, hogy az arab előretörés miatt (Jeruzsálem, Antiochia és Alexandria muzulmán kézre került) a keresztény egyház központja egyre nyugatabbra került. Rgyre több nép csatlakozott a nyugati egyházhoz, dánok, magyarok, lenygelek, csehek.
A koraközépkorban egyre jobban távolodott a keleti és nyugati kereszténység. A különbségeket a táblázat foglalja össze.
A pápák megerősödése tovább élezte ezt a helyzetet, míg végül 1054-ben a pápa és a konstantinápolyi pátriárka kiközösítették egymást és híveiket az egyházból, így megvalósult a vallásszakadás. Kialakult a Róma vezette katolikus egyház és a Konstantinápoly vezette ortodox (görögkeleti) egyház.
Nyugati és a keleti egyház közötti különbség
Nyugat | Kelet | |
Egyházszervezet | a pápa az egyház feje, a püspökök között az első | különálló nemzeti egyházak, pátriárkájuk vezetésével, egymás között egyenrangúak |
Nyelv | latin | görög |
Dogma | a Szentlélek az Atyától és a Fiútól | a Szentlélek az Atyától |
Papi élet | papi nőtlenség (cölibátus) | a papok felszentelésük előtt házasodhatnak |
Rítusok, szertartások | egy szín alatti áldozás; a papok és a hívők nem különülnek el kovásztalan kenyérrel való áldozás | két szín alatti áldozás; a papok és a hívők elkülönülnek kovászos kenyérrel való áldozás |
Szerzetesi mozgalom kialakulása:
A IV. Századra az egyház intézménnyé vált, bizonyos híveknek igénye lett az őskeresztény elvek szerinti élet gyakorlására. Akiknek lelgük volt a világi életből és szembefordultak vele az egyiptomi sivatagba vonultak. Szent Pál (nem az apostol) és Szent Antal teljes elvonultságban éltek. Szent Antal remetesége követőket talált és egy kis remeteközösséget alkottak.
Nyugaton is létrejöttek szerzetesi rendek. A világtól elzártan kolostorokban laktak, szigorú belső szabályok (regulák) szerint éltek. Úgy gondolták, hogy szegénységgel, erkölcsi tisztasággal és engedelmességgel kerülnek közelebb Istenhez.
A keleti szerzetesek első sorban a hit elvont kérdéseivel foglalkoztak, nyugaton gyakorlatiasabbak voltak a szerzetesek. Szent Benedek 529-ben Monte Cassinoban megalapította a bencés rendet, regulája a hitélet melett a munka fontosságát is kiemelte. Földet műveltek, könyveket másoltak, hozzájárultak a letin írásbeliség átmentéséhez, a középkorban jelentős részt vállaltak a térítésekben. Nagyrészt nekik köszönhető (vagy nem köszönhető), hogy Közép-Európa a nyugati kereszténységhez csatlakozott.