Történelem érettségi

A római köztársaság válsága

A kr. e. 3-2. században Róma meghódította a Földközi-tenger partvidékét (pun háborúk, Makedónia legyőzése).

I. A hódítások hatása:

Hatalmas hadizsákmány áramlott Rómába (arany, ezüst), amely egyenlőtlenül oszlott meg a rómaiak között. Csak egy szűk kör profitált a kincsekből. A hadizsákmány hatására fellendült a kereskedelem, s a pénzügyek. Ennek következtében kialakult egy új, kereskedelmi-, pénzügyi arisztokrácia (plebejus arisztokrácia), a lovagrend.

Hatalmas területeket csatoltak a birodalomhoz. A hivatalszervezetet viszont nem egy birodalom irányítására tervezték, ezért az állam irányítása nehézkessé vált.

– A földekből egy szűk réteg profitált. Ezek a leggazdagabb földbirtokosok, a született arisztokraták voltak, akik a szenátusban viseltek hivatalt. Ők voltak a Szenátori rend.

Rengeteg rabszolga áramlott Rómába. Emiatt a munkaerő nagyon olcsóvá vált. Ez a nagybirtokosoknak kedvezett. A kisparaszti gazdaságok tönkrementek.

– A földbirtokok egyenlőtlen eloszlása, a kisparaszti gazdaságok elsorvadása miatt a hadsereg válságba került. Korábban ugyanis a földdel rendelkező parasztok katonáskodtak zsákmány fejében. Viszont a gazdaságaik tönkrementek, így a hadsereg utánpótlása megszűnt.

II. Következmények:

-1.Hatalmi harc:

A felhalmozott értékek a római társadalmon belül egyenlőtlenül oszlottak meg. Ezeket elsősorban az uralkodó osztály egymással versengő két csoportja, a szenátori rend és a lovagrend tagjai szerezték meg.

Szenátori rend: a szenátus tagjaiból (született arisztokrácia) állt. A szenátorok a provinciák kizsákmányolása révén hatalmas vagyonokra tettek szert, de mivel nem foglalkozhattak kereskedelemmel, vagyonukat földbirtokokba fektették. Felvásárolták a parasztok földjeit.

A lovagrend: a kereskedő- és pénzarisztokrácia képviselőiből állt, s a hódító háborúk következtében gazdagodott meg. Fő céljuk a politikai hatalom megszerzése volt, s ennek érdekében gyakran szövetkeztek a városi köznéppel, olykor még a falusiakkal is.

Idővel a szenátori renden belül kialakult két politikai csoportosulás (hatalmi harc):

Az optimaták: a nagybirtokos, született arisztokrácia érdekeit képviselték. A saját hatalmuk megtartása érdekében gyakran hivatkoztak a köztársaságra.

A néppártiak csoportja, amely nevét onnét kapta, hogy egyéni politikai céljaik megvalósítása céljából a nép érdekeire hivatkoztak, megpróbáltak a népre támaszkodni, a nép támogatását elnyerni. De valójában hatalomra törtek ők is.

A köztársaság válságának korszaka a három politikai csoport (optimaták, néppártiak, lovagrend) hatalomért folytatott harcáról szól, amely végül egyeduralom (császárság) kialakulásához vezetett.

– 2. A kisbirtokok tönkremennek, a parasztság elszegényedik.

Másik következmény: A nagybirtokosok és nagykereskedők felvásárolták vagy elfoglalták a közföldeket. Nagybirtokok (latifundiumok) alakultak ki. A latifundiumokkal nem tudták felvenni a versenyt a kisbirtokos parasztok, sokan tönkrementek. A háború megviselte a földeket, a parasztok nem tudták újjáépíteni a gazdaságot, katonáskodás miatt nem tudták művelni a földeket. Eladták őket a nagybirtokosoknak. Ezáltal megszabadultak a katonáskodás terhétől. A városba költöztek, alkalmi munkából éltek. Létrejött az antik proletariátus: eladták polgárjogaikat, koldultak. A politikusok egyik célja volt ennek a rétegnek a megnyerése engedményekkel, s szórakoztatással: Panem et circenses (kenyeret és cirkuszt).

Mivel a parasztok alkották a hadseregben a gyalogságot, a hadsereg is válságba került.

III. A válság eseményei (út a köztársaságból a császárságba):

1. A Gracchus testvérek reformmozgalma (földreform tervezet):

Kr. e. 133-ban Tiberius Gracchus néptribunus maximálni akarta az állami földekből egy személy által bérelhető terület nagyságát (Licinius-féle földtörvény felújítása), s a maradék földterületet a nincstelenek között osztotta volna fel. A földhöz juttatott parasztok megoldották volna a hadsereg utánpótlásának kérdését. A szenátus azonban egy utcai verekedést provokált ki, ahol Tiberiust több száz hívével együtt megölték. A törvény, a földreform végrehajtása azonban tovább folyt.

Kr.e. 123-ban Caius Gracchus néptribunusként a földosztást akart, továbbá az itáliai szövetségesekre is kiterjesztette volna a római polgárjogot. Az állam irányítását a szenátus kezéből a népgyűlés, vagyis a lovagrend kezébe akarta tenni. A szenátus rendkívüli állapotot hirdetett, zavargásokat provokált, ahol 3000 néppártit mészároltak le. Caius öngyilkos lett.

A szenátus és a lovagrend harcának első csatáját a szenátus nyerte. A földreformot visszavonták.

2. Pártharcok:

Néppártiak: a Gracchusok bukása után politikájukat a néppártiak folytatják. Céljaik:

  • A szenátussal szemben növelni saját hatalmi súlyukat.

  • Voltak „népi” követeléseik is:

    • a földreform továbbvitele,

    • a szenátus hatalmának korlátozása,

    • az itáliai szövetségesek (Róma itáliai szövetségesei) polgárjogának, egyenjogúsításának kérdése.

Optimaták: a szenátus azonban nem akart változtatni a régi alkotmányon, mert azt tartották a legjobbnak, optimálisnak. A nevüket az optimi (legjobbak) szóból kapták, mivel magukat tartották a legkiválóbbnak, legelőkelőbbnek.

Az első optimata-néppárti polgárháború (Marius és Sulla háborúja):

Caius Marius fellépése:

Marius a néppárt vezére volt, hadvezér és hétszeres konzul. Hadseregreformot hajtott végre (Kr.e. 104). A régi, paraszti sereget zsoldos hadsereggel váltotta fel. Ebben a városi szegények 16-20 évet szolgáltak. A szolgálat letelte után veteránokká váltak (kiszolgált katonák), s földet kaptak.

Az új hadsereg egységes fegyverzetet és kiképzést, valamint zsoldot kapott. Ezáltal jóval erősebbé és hatékonyabbá vált, mint a korábbi. A reform következtében Marius megerősödő hadseregével sorozatos győzelmeket aratott (a germánok és numidák ellen).

Sulla:

Közben Pontus megtámadta a birodalmat Kis-Ázsiában (a mai Törökország területe). A támadást Lucius Cornelius Sulla, egy optimata szenátor verte vissza. Katonai sikerei és vagyona miatt Marius mellett Sulla lett a legerősebb ember Rómában. Törvényszerű volt, hogy a két erős ember háborúba keveredik egymással.

Sulla távollétében Marius átvette a hatalmat Rómában, s tisztogatásokba kezdett az optimaták között.

Kr. e. 89-ben Sulla visszatért Rómába, Marius pedig elmenekült. Sulla leszámolt politikai ellenfeleivel, vérfürdőt rendezett: közzétette a szabadon meggyilkolhatók nevét (proscriptio), aminek több ezer ember esett áldozatul (90 szenátor és 2600 lovag). Ezzel Sulla lényegében lefejezte a lovagrendet.

A hatalomért folytatott harc második csatáját is az optimaták nyerték.

Sulla egyeduralomra tett szert, örök időkre diktátorrá választatta magát.

Sulla intézkedéseivel megerősítette a szenátust (létszámát 600 főre emelte). Viszont 79-ben visszavonult a politikától, lemondott címéről. 78-ban halt meg.

Sulla uralmával lényegében egyeduralom jött létre. De lemondásával ismét hatalmi űr keletkezett, ami újabb pártharcokat, vetélkedést eredményezett.

3. Spartacus rabszolgafelkelése:

Sulla halála után ismét polgárháborús állapotok alakultak ki, sőt, néhány évvel később kitört a Spartacus-féle rabszolgafelkelés is (Kr.e. 74-71). A kezdeti sikerek után a felkelést Crassus (optimata politikus és hadvezér) csapatai leverték, a csatában Spartacus is elesett. Crassus ezzel a fegyverténnyel a szenátus egyik legtekintélyesebb emberévé lett. Crassus az optimata oldal egyik vezérévé vált..

4. A polgárháborúk kora:

a) Előzmények:

Sulla után az egyeduralom megszerzéséért folyó harc tovább tartott. A Sulla utáni időszakban három erős ember emelkedett fel, akik felemelkedésüket katonai sikereiknek köszönhették. (Crassus, Pompeius, Julius Caesar). A következő évtizedek az ő hatalmi harcukról szóltak.

Crassus: a Spartacus-féle rabszolgafelkelés leverése miatt erősödött meg politikailag.

Pompeius (optimata párti politikus és hadvezér), Sulla egykori alvezére szétverte az Itália élelmiszerellátását fenyegető kalózokat, s végleg leverte Mithridatészt is, így Kis-Ázsiában jócskán megnövelte Róma birtokait. Ezzel a szenátus másik erős emberévé vált.

Caesar fellépése:

Julius Caesar arisztokrata származású politikus, hadvezér, író volt. Caesar Marius politikai örököse volt, őt követte a néppárt vezéreként.

Az első triumvirátus megalakulása (Pompeius-Caesar-Crassus):

Mivel a szenátus megijedt Pompeius hatalmától, erejétől, megtagadta Pompeius keleti intézkedéseinek jóváhagyását és veteránjainak letelepítését. Így Pompeius az optimatáktól a néppárthoz közeledett.

Kr.e. 60-ban szövetségre lépett Caius Julius Caesarral (a néppárt vezérével), s az ugyancsak megbántott Crassusszal.

Megalakult az első triumvirátus. Ez három férfi titkos szövetségének elnevezése, amely során a tagok támogatták egymást a fontos állami tisztségek megszerzésében, és felosztották egymás között a provinciákat, hivatalokat. Caesar konzul lett, s Galliában és Britanniában hatalmas területeket hódított meg. Pompeiusé Hispánia, Crassusé a keleti területek lettek.

Crassus halálát követően a korábbi egyensúly felbomlott.

Caesar galliai hódításai miatt igen népszerűvé vált, a szenátus azonban megijedt Caesar sikereitől, népszerűségétől, féltette tőle hatalmát.

Ezért a szenátus meg akarta törni Caesar hatalmát. Hazahívták Rómába, de a serege nélkül. Amikor Caesar nem engedelmeskedett, kijátszották ellene Pompeiust. Polgárháború tört ki Caesar és Pompeius között. Caesar seregével átkelt a Rubicon-on, s bevonult Rómába.

b) A második optimata-néppárti polgárháború (Caesar és Pompeius háborúja):

Kr. e. 48-ban Pharszalosznál Caesar győzedelmeskedett Pompeius ellen, s a következő három évben fokozatosan behódoltatta a birodalom azon területeit, amelyek az ellenpártot támogatták.

Tehát a hatalomért folytatott küzdelem harmadik állomását a néppárti Caesar nyerte meg.

Ezzel ismét egyeduralom jött létre.

c) Caesar diktatúrája:

A győzelem a szenátus uralmának végét jelentette. Caesar lényegében egyeduralkodóvá vált. Több tisztséget viselt egyszerre, a nép sok évre konzullá és életfogytig diktátorrá választotta. Elnyerte az imperator (katonai főparancsnok) tisztséget is. Főpap és néptribunus (azért, hogy személyét sérthetetlenné tegye) is volt egyszerre. Valójában teljes egyeduralmat gyakorolt, csak éppen köztársasági látszat mögött.

Intézkedései:

– Nagyszabású építkezések: ezáltal sok proletárnak (számuk a felére csökkent Rómában) adva munkát.

– Letelepített 80 000 veteránt és polgárt.

– Megadta a római polgárjogot galliai és hispániai előkelőknek is.

– Naptárreformot hajtott végre.

– A szenátust a saját híveivel töltötte fel, ezzel a gyakorlatban szenátus elvesztette hatalmát.

A nép imádta, istenítette, de intézkedései a szenátuson belül kialakult köztársaságpárti ellenzékének nem tetszettek.

Köztársaságpárti összeesküvők, élükön fogadott fiával, Brutussal Kr.e. 44. március 15-én merényletben végeztek vele. „Te is fiam, Brutus!”

d) A császárság kialakulása:

Polgárháború Caesar gyilkosai és Caesar örökösei között:

Caesar halála után az egyeduralom átmenetileg megszűnt, s újabb polgárháború tört ki.

Egyik oldalon a köztársaságpárti összeesküvők (Brutus és Cassius a szenátus egy részének támogatásával) álltak, a másik oldalon pedig Marcus Antonius (Caesar leghűségesebb hadvezére), és Octavianus (Caesar unokaöccse és fogadott fia) állt.

Antonius, Octavianus és Lepidus (Caesar egyik hadvezér) Kr. e. 43-ban megalapították a második triumvirátust (szövetségre léptek Caesar gyilkosai ellen, s felosztották egymás között a birodalmat). Majd kr. e. 42-ben Philippinél legyőzték az összeesküvők (Brutus és Cassius) seregét.

Polgárháború Marcus Antonius és Octavianus között:

A győzelem után Octavianus és Antonius kezében maradt a hatalom.

Octavianus Rómát, Itáliát, s a nyugati provinciákat tartotta kezében. Antonius a keleti provinciákat igazgatta Egyiptomból.

Csak idő kérdése volt, hogy mikor küzdenek meg egymással az egyeduralomért.

A két férfi eltávolodását erősítette Kleopátra, Egyiptom királynője, aki (Caesar szeretője is volt) behálózta Antoniust, s táplálta hatalmi ambícióit.

Octavianus és Antonius összecsapása végül kr. e. 31-ben következett be.

A két fél hajóhada és serege az actiumi hegyfoknál találkozott egymással.

Az actiumi csatát Octavianus nyerte meg. Antonius és Kleopátra Egyiptomba menekült, ahol – miután Octavianus utánuk ment – öngyilkosok lettek.

Ezzel ismét, most már tartósan, egyeduralom jött létre. Octavianus Augustus néven Róma első császára lett. Kr.e. 31 (27) – kr.u. 14-ig uralkodott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük