Az újkori filozófia és a gyakorlati filozófia válsága

Érdemes jelezni, hogy az a probléma, amiről MacIntyre beszél az újkori gyakorlati filozófia kapcsán, érdekes módon kapcsolódik össze néhány olyan mozzanattal, ami az újkori filozófia születési körülményeivel összefüggésben már felmerült egy korábbi előadásban. Az, amiről MacIntyre beszél (vagyishogy elveszett az emberi életre vonatkoztatott telosz), nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy általában véve a teleologikus világkép (mely szerint a világnak, benne pedig az emberi életnek van valamilyen sajátos célja, illetve rendeltetése) szorult háttérbe. Márpedig ebben a folyamatban a modern természettudománynak és az újkori filozófiának is megvolt a maga szerepe. (Bár azt aligha állíthatjuk, hogy ez vezető szerep volt.) Az ‘új tudomány’ elvetetette azt az eszmét, hogy a jelenségeket a céljukra tekintettel kell magyarázni. (A természeti jelenségeket kauzális összefüggések segítségével magyarázták.) Ennek nyomán a természetfilozófia is megszabadult a természet teleologikus felfogásától. Amikor pedig ennek a fajta tudománynak, illetve természetfilozófiának a metafizikai alapjait akarták tisztázni az újkori filozófusok, akkor ők sem használtak teleologikus magyarázó sémákat. Valószínűleg semmi sem fejezi ki pontosabban ennek a személeti fordulatnak a következményeit, mint az egyik jellegzetes fogalom, amely új tudomány hatására kapott új értelmet: a tény fogalma.
A modern szemléletmód számára a tények olyan elemei a megismerhető valóságnak, amelyek függetlenek minden értéktől — kifejezetten ellentétesek az értékekkel. A tények fennállása vagy fenn nem állása teljesen független attól, hogy ez olyan értelmes lényeknek, amilyenek mi vagyunk, tetszik vagy nem tetszik, kedvez vagy nem kedvez. Ha a tények összességeként fogjuk fel a világot, akkor ennek a szemléletmódnak az olyan metafizikák felelnek meg, amelyek érvényre juttatják a ‘valóságos’ radikálisan értékmentes természetét. Az újkori filozófia pedig éppen ilyen metafizikai koncepciók egész sorát alakította ki.
Ezzel azonban elveszett valami, ami a modernitás előtti gyakorlati filozófia számára igen fontos volt: az a metafizikai háttér, amely előtt valamifajta normatív antropológiát lehetett kifejteni. Fentebb jeleztük, hogy a gyakorlati filozófiát az újkor előtt egy eléggé jó meghatározható viszony fűzte a metafizikához. Egy teleologikus világképet körvonalazó metafizika tette lehetővé egy olyan filozófiai antropológia kifejtését, amelyből normatív antropológiát (természetjogot) lehetett levezetni. Ez a normatív antropológia alapozta meg aztán a gyakorlati filozófia jellegzetes területeit: az erkölcsfilozófiát, a politikai filozófiát, a jogfilozófiát. Ez volt az ún. klasszikus természetjogtan jellegzetes szerkezete. Az újkori filozófia fejlődése azonban ezt a szerkezetet egyre inkább problematikussá tette. A teleologikus szemléletmód háttérbe szorulásának egyik áldozata így a klasszikus természetjogtan lett, amely ontológiai alapra építette az ember rendeltetésére vonatkozó elképzeléseit. Ez a megközelítés kezdett egyszerűen értelmetlennek tűnni. Ha a természet nem foglal magába semmilyen célt (a természeti folyamatok ‘céltalanul’ zajlanak), akkor a természetre vonatkozó ismereteink (illetve a természet metafizikai alapjaira vonatkozó ismereteink) sem foglalhatnak magukba semmit, ami természetes célként lenne megtagadható. A modern gyakorlati filozófia tehát abban a helyzetben találta magát, hogy felbomlott az az évezredes keret, amelyben a gyakorlati filozófiát korábban művelték, és a helyére egy új keretet kellett találni. Ebben azonban nem bizonyultak túlzottan sikeresnek a modern gyakorlati filozófusok.

Hasonló

  • Filozófia és a kozmológia

    A filozófia és a tudomány kapcsolatáról, kölcsönhatásáról szeretnék írni. A tudományon belül elsősorban a kozmológiáról, mivel meglátásom szerint ez a tudomány magában hordozza szinte az összes jelentős természettudományt. Csak a fontosabbakat említsem: matematika, fizika, kémia… stb. K. R. Popper szerint is: „… azt hiszem, hogy, van legalább egy olyan filozófiai probléma, amelyben minden gondolkodó ember…

  • Kontinentális filozófia az újkorban

    6.1 René Descartes Főbb művei: Értekezés a módszerről, Elmélkedések az első filozófiáról, A filozófia elvei A, Descartes módszere Alapjait az Értekezés a módszerről című munkájában fejti ki: 1, Minden előítéletet kerülve csak azt kell igaznak elismerni, ami tisztán és világosan felfogható. 2, A problémákat részekre kell bontani: „minden nehezebb kérdést annyi részre…, ahányra csak lehet,…

  • Kant gyakorlati filozófiája

    Kant gyakorlati filozófiájának módszere és szemléletmódja élesen különbözik a Hume-étól. Hume, mint láttuk, elsősorban morálpszichológiát művelt, bár abban is biztos volt, hogy ez egyszersmind a legjobb fajra gyakorlati filozófia lesz. Kant viszont biztos volt abban, hogy az emberi természetre vonatkozó elemzések nem jutnak el a gyakorlati filozófiai problematika lényegéhez. Kant inkább azt próbálta feltárni, hogy…

  • Életfilozófia és egzisztencializmus

    11.1 Életfilozófiák Ez a filozófiai irányzat is döntően a hegeli, kanti filozófiával folytatott polémiából ered. A klasszikus német idealizmus fogalmi csomópontjaival történő leszámolás, a rendszerfilozófia lehetetlenségének kimutatása, illetve a totalitás helyett az egyes ember – a szubjektum mint létező egzisztencia – vizsgálata a legmarkánsabb szervezőelve az egzisztencia- és életfilozófiáknak. Soren Kierkegaard A halálos betegség című…

  • Pozitivizmus

    A 19. századi gondolkodás egyik, filozófiai szempontból is fontos fejleménye a pozitivizmus kialakulása. Megalapítója, August Comte (1789-1857) sajátos következtetéseket vont le a rendszerfilozófia válságából. Arra jutott, hogy az a metafizikai gondolkodás, amely a korábbi időket jellemezte, nem alkalmas a tudomány megalapozására. A metafizikai gondolkodás (amely a rendszerfilozófiákra is jellemző), annak idején legyőzte a mitikus gondolkodást,…

  • Marx és követői

    10.1 Karl Marx (Ludwig Feuerbach: Hegel tanítványa, de halála után elfordult tőle. Műve: A kereszténység lényege. „Isten öntudata az ember öntudata, Isten megismerése az ember önmegismerése.” / „Amivel Istent gazdagítják, azzal az embernek szegényednie kell.”) Karl Marx filozófiájának három jelentős forrását említhetjük: 1, klasszikus német idealizmus 2, az angol politikai gazdaságtan (Smith, Ricardo és Mill…