5.1 Az újkor filozófia általános jellemzése
A 17-18. századdal kapcsolatban a következő fontos történelmi-társadalmi folyamatokat szeretném kiemelni:
1, A városi polgárság kialakulása, akik gazdálkodásában az önellátás helyett az árutermelés és a profitszerzés kerül előtérbe, s így lassan kibontakozott a piacgazdálkodás. Céhek helyett manufaktúrák.
2, A racionális kalkuláció, az észnek való megfelelés, a racionalizmus elve hatja most át az élet minden területét.
3, A reformáció előretörése vallási megosztottsághoz vezetett, amely következményeként kialakultak a vallásháborúk. Ez arra ösztönözte a gondolkodókat, hogy az emberi együttélés erkölcsi-társadalmi kereteit ne a vallási, hanem világi alapon alapozzák meg.
A filozófiában is az ész válik hangsúlyossá, mindent az ész fényénél kell igazolni. Így a következő kérdések kerülnek előtérbe:
-A (tudományos) megismerés módszertani kérdései. A kor filozófusai abban egyetértenek, hogy a tudomány nem alapulhat sem a szent szövegek (pl. Biblia), sem régi szerzők (Arisztotelész, Ágoston, Szent Tamás) tanításainak a kritikátlan tiszteletére. Két nagy és a kor filozófiáját meghatározó nézet bontakozott ki: racionalizmus (a matematikát tartja eszményképnek, eltúlozza az értelem szerepét és elhanyagolja az érzéki tapasztalatot. Pusztán az értelem segítségével szert tehetünk ismeretekre anélkül, hogy a külvilágra támaszkodnánk.) (Descartes, Spinoza, Leibniz) és empirizmus (minden tudás a tapasztalatból ered. Az „empirikus világ” az érzékszerveinkkel felfogható világ – mindaz, amit látunk, hallunk, szagolunk, érzünk és tapintunk.) (Bacon, Hobbes, Locke, Berkeley, Hume).
-A társadalom racionális megalapozása: társadalmi szerződés elmélete (Hobbes, Spinoza, Locke, Rousseau, Kant)
-Az én problematikája (Descartes, Hume) és test-lélek probléma.
Az újkortól kezdve a filozófiai gondolkodásban alapvető különbség van a francia, holland és német (kontinentális-racionalizmus), illetve az angol (angolszász-empirizmus) filozófia között.
Kant lesz képes arra, hogy szintetizálja ezt a két irányzatot. A továbbiakban az újkori filozófiát ebben a megosztásban tárgyaljuk.
5.1.1 Francis Bacon:
Francis Bacon szerint a tudomány célja természetfeletti uralom, ami az ember jólétét szolgálja. A tudás hatalom, mondja Bacon, és ezzel a hitvallással tette szabaddá az utat az újkori természettudomány előtt. Bacon abban látja feladatát, hogy minden tudományt szisztematikusan megalapozzon és kifejtsen. Véleménye szerint az emberi képesség tagozódását követi a tudományok felosztása: 1. emlékezet (memoria): történelem, 2. fantázia (phantasia): költészet, 3. értelem (ratio): filozófia. A legmagasabb tudás a príma philosophia (első filozófia). Ahhoz, hogy igaz belátáshoz jussunk a dolgok természetébe, először meg kell szabadulnunk minden olyan előítélettől, mely az objektív megismerést akadályozza. Ezeket az előítéleteket idolumoknak (ködképeknek) nevezi, melyeknek 4 fajtáját különbözteti meg a Novum Organumban:
1. A törzs ködképei (idola tribus): az emberi nem természetéből adódnak, mivel az értelem és az érzékek a valóságot csak emberi mérték szerint képesek felfogni. Az értelem görbe tükör…
2. A barlang ködképei (idola specus): magában az individuumban rejlenek és ennek képességeiből, neveltetéséből, szokásából és hajlamából keletkeznek.
3. A Piac ködképei (idola fori): maga a nyelv is tévedésekhez vezet a jelentések hamis értelmezése következtében.
4. A színház ködképei (idola theatri): ezek azok a tévedések, amelyeket a filozófiai iskolák tanításai hagyományoznak át zavaros bizonyítási eljárások alkalmazása és elméletek puszta kitalálása alapján.
Az indukció a helyes módszere annak, hogy igaz ismeretekhez jussunk és eloszlassuk a ködképeket.
Az arisztoteliánusok úgy dolgoznak, mint a pók, amely egy csodálatosan sokoldalú hálót sző a saját testéből anélkül, hogy valami valóban új jönne létre. Az egyoldalú empirikusok nem hoznak létre semmit, hanem a hangyákhoz hasonlóan nagy anyaghalmokat hordanak össze, amelyeket nem tudnak rendszerezni. A jövő tudósai ezzel szemben a méhekhez hasonlítanak, akik készletüket bölcsen előre megszerkesztett lépsejtekbe osztják el. (Új Organonban írt erről)
Ma már, érvelt Bacon, többet tudunk az ókor tudósainál. A legtöbb szobatudós mégis az ő gondolataikhoz ragaszkodik.
További műve: Új Atlantisz.
5.1.2 Thomas Hobbes:
Művei: A testről, Az emberről, A polgárról.
Hobbes számára a természettudományi tudás nem más, mint a matematikai vagy geometriai tudás. Hobbes esetenként a „geometria” szóval jelölte a matematika minden tudományágát.
A filozófiában avagy a tudományban kétféle módszer alkalmazható: az összetevő avagy „szintetikus” módszer, amely a dolgok kiváltó okaitól a kézzelfogható okozat felé haladva érvel; illetve a felbontó, avagy „analitikus” módszer, amely a kézzelfogható okozattól avagy tényektől a lehetséges kiváltó okok felé haladva érvel.
Hobbes a testet avagy az anyagot és a mozgást avagy a helyváltoztatást tekinti a világ két alapelvének: „a Világegyetem minden alkotórésze Test; ami nem Test, az nem része a Világegyetemnek; mivel a Világegyetem a Mindenség, ami nem része, az a Semmi…„
Az analitikus módszer különösen fontos a politikai filozófia szempontjából. Hobbes azt remélte, hogy az általa kidolgozott erkölcsi és polgári tudomány nemcsak a természetfilozófusokat képes meggyőzni, hanem bárkit, „aki saját családja irányítására elegendő józan észről tesz tanúságot„.
A, Hobbes antropológiája
Az ember is egy gép. Ezért vezethetőek vissza szerinte a fiziológiai hajtóerők, a szenvedélyek (az öröm és a fájdalom, a szeretet, a gyűlölet, a vágyódás és a félelem) a fizikai önfenntartás ösztönére. Ez az ösztön az ember szabad akaratától függetlenül a szükségszerűségnek engedelmeskedik. Hobbesnál az ember egy versengő lény, aki embertársaival szemben úgy viselkedik, mint egy farkas: homo homini lupus.
A természeti állapot a felvilágosodás óta fontos szerepet játszik a társadalomfilozófiai gondolkodásban. A természeti állapot olyan – állam, tulajdon, erkölcs, társadalmi intézmények stb. által nem szabályozott – fiktív helyzet, ahol az emberek szabadon követik önérdeküket.
B, Természeti állapot fogalma
A „természeti állapot” fogalmából indul ki.
1, A szabad ember akarata szerint cselekszik. „A természeti jog (…) mindenki számára azt a szabadságot jelenti, hogy önnön erejét saját akarata szerint (…) használhatja, s következésképpen mindent megtehet, amit e cél érdekében saját megítélésre és értelme szerint a legelőnyösebbnek tart.„
2, A racionális ember az önérdekét akarja érvényesíteni.
3, Az önérdek érvényesítésének egyik legbiztonságosabb módja a hatalom megszerzése: „Ezért az egész emberiség általános törekvésének elsősorban az újabb és újabb hatalom iránti örökös és szüntelen vágyat tartom, amelynek csak a halál vet véget.”
4, Ha minden ember hatalomra tör, akkor polgárháború alakul ki. „…a puszta természetes állapot, vagyis a korlátlan szabadság, amelyben azok élnek, akik se nem uralkodók, se nem alattvalók, anarchia és hadiállapot…„
5, A polgárháború pedig a lehető legrosszabb társadalmi állapot. „Ilyen körülmények között nincs helye a szorgalomnak, mert gyümölcse bizonytalan, ezért aztán nincs se földművelés, se hajózás, se tengerentúlról behozott áru, se kényelmes épület, nincsenek nagy erőt igénylő tárgyak ide-oda szállításához szükséges eszközök, semmiféle ismeretszerzés a Föld ábrázatára vonatkozóan, se időszámítás, se művészetek, se irodalom, se társadalmi érintkezés, s ami a legrosszabb: örökös félelem uralkodik, az erőszakos halál veszélye fenyeget, s az emberi élet magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid.„
A fentiek alapján joggal mondhatjuk, hogy a természeti állapot egy hadi állapotot jelent, ahol mindenki harcol mindenki ellen.
C, Társadalmi szerződés
6, Az emberek szerződést kötnek egymással: „Mintha mindenki mindenkinek ezt mondta volna: felhatalmazom ezt az embert vagy ezt a gyülekezetet, ráruházván azt a jogot, hogy kormányozzon engem, feltéve, hogy te is ráruházod ezt a jogot, és minden cselekedetére felhatalmazást adsz. Az ennek megtörténtével egyetlen személlyé egyesült sokaságot ÁLLAMnak, CIVITASnak nevezzük.”
Ezzel lényegében az emberek maguk fölé emelnek egy uralkodót, aki az állam lényegét fejezi ki.
7, Kettő, nagy létszám esetén három csoport alakul ki: uralkodó, alattvalók, illetve a kettő között a köztisztviselők. („Köztisztviselő az a személy, akit a szuverén hatalom – akár a király, akár a gyülekezet – valamely ügyben azzal a hatáskörrel alkalmaz, hogy az alkalmazása során az állam személyét képviselje.”
8, A társadalmi szerződéssel megszűnik az emberek korlátlan szabadsága is, hisz mindenkinek azt kell tenni, amit az uralkodó helyesnek tart.
9, Szabályokat, törvényeket fogalmaz meg az uralkodó a helyes viselkedés normái, az eredményes irányítás miatt. („A polgári törvények olyan szabályok, amelyeket az állam valamennyi alattvalójának szóban, írásban vagy akarata más elégséges jelével avégett ír elő, hogy ezáltal a helyes és helytelen közt különbséget tehessenek, vagyis hogy tudják, mi ellenkezik és mi nem ellenkezik a szabályokkal.”)
A törvények jelentik az igazságosság normáját. („De hogyha megállapodás jött létre, annak megszegése igazságtalan, s az igazságtalan definíciója nem más, mint a megállapodás be nem tartása és mindaz, ami nem igazságtalan, igazságos.”)
Hobbes elutasítja, hogy az igazságosság kérdésében a lelkiismeret jelenti a végső és abszolút normát. („A polgári társadalommal összeférhetetlen az az elmélet is, amely szerint mindaz bűn, amit valaki saját lelkiismerete ellen cselekszik. És ez azon a jogtalan igényen alapszik, hogy magunkat tesszük meg a jó és rossz bíráinak.”)
A törvény fogalma elvezet a bűn, illetve a bűntett fogalmához is. („A bűntett olyan bűn, amely valamilyen törvény tiltotta dolog tettel vagy szóval történő elkövetésében vagy törvény parancsolta dolog elmulasztásában nyilvánul meg.”)
Bevezetésre kerül a büntetés. („Valamennyi érzelem között a félelem ösztönöz a legkevésbé a törvényszegésre. Sőt – néhány nemes lelkű ember példájától eltekintve – az egyetlen erő, amely a törvény megtartására kényszeríthet minket” / „A büntetés a közhatóság által oly személynek okozott rossz, aki ugyane hatóság ítélete szerint törvényszegésnek minősített tettet vagy mulasztást követ el, s a büntetésnek az a célja, hogy az emberi akaratot az engedelmességre készségesebbé tegye.”)
Hobbes elutasítja a hatalommegosztás elvét is. („Akad még egy hatodik elmélet is, amely nyíltan és közvetlenül az állam lényege ellen irányul, s ez így hangzik: a szuverén hatalom megosztható. Mert mi mást jelent az államhatalmat megosztani, mint az államot felbomlasztani? Hisz a megosztott hatalmak kölcsönösen elpusztítják egymást.”)
Szintén elutasítja a „törvény a király” elvet is, azaz azt állítja, hogy az uralkodóra nem kötelezőek a törvények. („De az olyan törvények, amelyeket maga az uralkodó, vagyis az állam hozott, rá nem kötelezőek. Mert ha az uralkodó a törvényeknek, tehát az államnak alá volna rendelve, ez annyit jelentene, hogy önmagának van alárendelve, ami nem alárendeltség, hanem a törvények alóli mentesülés. Mivel a tévedés a törvényeket az uralkodó fölé helyezi, bírót is helyez föléje és olyan hatalmat, amely megbüntetheti, ami pedig egy új uralkodó trónra emelését jelenti, és aztán ugyanez okból egy harmadikét, aki a másodikat megbüntetheti, és így tovább egész a végtelenségig, vagyis a zűrzavarig és az állam felbomlásáig.”)
Hobbes fő műve a Leviatán a korlátlan hatalom legegyszerűbb modelljének tekinthető, amely néhány módosítással a korlátlan hatalom általános modelljeként is tekinthető. Így vált a politikai abszolutizmus, és ezáltal egy olyan történelmi korszak úttörőjévé, amely a felvilágosodás filozófiai mozgalmát a béke korává tette.
5.1.3 John Locke:
Az angol empirizmus egyik fő képviselője. Az államról, a vallási toleranciáról és a pedagógiáról vallott nézetei nagy befolyást gyakoroltak a felvilágosodásra és a politikai liberalizmusra.
A, Locke ismeretelmélete
Filozófiájának középpontja ez a terület (Értekezés az emberi értelemről című mű). Az ismeretelméletnek az a feladata, hogy az emberi megismerés eredetét és alapelveit felmutassa, és feltárja az értelem megismerő képességének a határait.
„Mindazt, amit a szellem önmagában érzékel, vagy ami az érzékelés, a gondolkodás vagy az értelem közvetlen tárgya, „ideának” nevezem.”
De honnan származnak az ideák? Kizárólag a tapasztalatból Locke szerint.
A tapasztalat két forrása: a külső érzékelés (sensation) és a belső önérzékelés (reflection), amely a gondolkodás, a hit, az akarat tevékenységére vonatkozik. Az e két forrásból származó képzetek vagy egyszerűek, vagy összetettek. Locke az érzékelésnél különbséget tesz az elsődleges minőségek – amelyek a külső dolgoknak, mint olyanoknak a sajátjuk (pl. kiterjedés, alak, sűrűség, szám) – és a másodlagos minőségek között – mint szín, íz, szag -, amelyek csak szubjektumban lévő érzeteket képviselnek.
B, Locke politikai filozófiája
Locke államfilozófiáját a „Két értekezés a kormányról” című esszéjében fejti ki. Az állam eredetének kérdését Hobbes-hoz hasonlóan válaszolja meg; így feltételezi a természeti állapotot és egy társadalmi szerződés megkötését.
Mindenki alá van rendelve a természet-törvénynek, amelynek a legfőbb szabálya az Istentől teremtett természet fenntartása. Így a természetjog megtiltja mások életének, egészségének, szabadságának és birtokának megkárosítását vagy megsemmisítését.
Az önfenntartás és a béke érdekében az emberek ezért társadalmi szerződés alapján közösségbe tömörülnek, amennyiben a törvényhozást, a bíráskodást és a végrehajtó hatalmat átadják egy föléjük rendelt instanciának. Az államhatalom azonban kötve van a természettörvényhez, különösen az egyes ember önfenntartó törekvéséhez. Az abszolút hatalom veszélyének elkerülésére szolgál a hatalom megosztása. Ha az uralkodó megszegi a törvényeket, akkor a népnek jogában áll őt forradalom útján leváltani. A vallás gyakorlására vonatkozóan Locke állami toleranciát követel.
C, Locke a magántulajdonról
Locke a bőségesen rendelkezésre álló természeti erőforrások koncepciójából indult ki és ezen az alapon érvelt a magántulajdon, a munkaérték-elmélet és a gazdasági liberalizmus mellett. Szerinte a természeti források munkával és műveléssel történő kisajátítása elegendő alapot nyújt a tulajdonjog megszerzéséhez: ily módon az egyén anélkül jut tulajdonjogokhoz, hogy ehhez szüksége lenne bárki hozzájárulására.
Locke a magántulajdonnal kapcsolatban lényegében a következőket hangsúlyozza:
1, Az Isten a világot általában az emberiségnek adta; vagyis kezdetben a természeti javak (elsősorban a föld) az emberiség közös tulajdonát képezték (Ricardo és Marx is követte Locke munkaérték-elméletét.).
2, Az eredeti állapotban is létezik azonban magántulajdon, állítja Locke hiszen a saját személye illetve a saját munkája, az egyben mindenkinek a saját tulajdona is. („Annyi föld illet meg mindenkit, amennyit felhasználni képes.”)
3, A természeti állapotban, ahol az önmagában szinte értéktelen természeti erőforrások szinte végtelen bőségben állnak rendelkezésre, két okból is teljesen jogos a természeti erőforrások magántulajdonba vétele abból a célból, hogy megmunkálják. Egyrészt a természeti erőforrások magántulajdonba vétele (privatizálása) senkit sem károsít meg. Másrészt a természeti erőforrások és a munka egyesítése megsokszorozza a gazdaságilag is értékelhető javak mennyiségét. („Aki munkája árán vesz birtokba földet nem csorbítja, hanem növeli az emberi faj közös készletét… Egyetlen acre megművelése tízszer annyit hoz, mint amennyit egy éppoly gazdag, de köz tulajdonában parlagon heverő föld.”)
Kezdetben mindenki annyit halmoz fel, amennyit elhasználni képes, azonban a pénz bevezetésével ez megváltozik, már többet termelnek, ami birtokfelhalmozáshoz vezet. Az emberek helyeselték, jogosnak tartották ezeket, az állam elsődleges feladata pedig a magántulajdon védelme.
(Locke előfeltevései megcáfolhatóak…)
5.1.4 David Hume:
Műve: Értekezés az emberi természetről (Később feldolgozta a Tanulmány az emberi értelemről és a Tanulmány az erkölcs alapelveiről című írásaiban.).
Alapvető célja, hogy „az emberről szóló tudományba bevezesse az empirikus vizsgálati módszert”, azaz a tapasztalatra és a megfigyelésre támaszkodjon. Ebben mérsékelt szkepticizmust képvisel, amely az ember megismerési lehetőségeit kritikailag behatárolja.
A politikai pártok (Whig és Tory) és az egyház nem kedvelte, azonban a kortársai igen.
A, Hume ismeretelmélete
A megismerés alapjául Hume semmi mást nem tud elképzelni, mint a tapasztalatot. Locke empirizmusából indul ki, és akárcsak ő, megkülönbözteti a közvetlen benyomásokat és az ideákat, amelyek mind a rögzített benyomásokból emelkednek ki. Locke empirizmusát Berkeley gondolataival erősíti meg, aki szerint minden dologi szubsztancia érzékelési kötegekben oldódik fel. Berkeley kizárólag az érzékelő ént tartotta meg szubsztanciának, de Hume még ezt sem tekinti érvényesnek. Ugyanígy jár el a kauzalitás tekintetében: empirikusan nem tudhatjuk, hogy egy A esemény egy B eseménynek oka-e, avagy sem. A kauzális kapcsolat gondolatával együtt a szkeptikus kritika induktív bizonyítása is elvethető, ugyanis az mindössze annyit tesz, hogy bizonyos események többszöri előfordulása között összefüggést feltételez.
„Fizikoteologikus istenbizonyíték„: a világ csodálat rendezettségéből egy tökéletes teremtőre következtethetünk. (Hume szerint legfeljebb értelmes feltételezésnek tekinthető, de semmi esetre sem bizonyítéknak.)
(Hume elhatárolta magát Isaac Newton természetfilozófiájának minden kétséget kizáró érvényességétől, amelyben akkoriban mindenki hitt.)
B, Hume erkölcsfilozófiája
Az erkölcsfilozófia feladata Hume szerint abban áll, hogy empirikus módszerek alapján a ténylegesen létező erkölcsi értékeléseket spekulatív feltételezések nélkül megmagyarázza. Az ész és az érzelem szerepet játszik az erkölcsben, mégis az erkölcsi érzés (moral sentiment) az alapvető: „Mivel az erény végcél és önmaga kedvéért van… csupán az általa nyújtott közvetlen megelégedés kedvéért törekszünk rá, valamilyen érzésnek szükségszerűen létezni kell, amelyből ered, egy belső hajlamnak, egy belső érzésnek,… ami az erkölcsi jó és rossz között különbséget tesz.”
A cselekedeteket Hume akkor értékeli pozitívként, ha azok hasznosak vagy kellemesek, magának az individuumnak vagy másoknak, illetve a közösség egészének. A szubjektív érzések ennélfogva két alapelven nyugszanak: az önszereteten és a szimpátián (egy személy a másik érzéseit átveszi, ezzel lehetővé és megalapozottá válik a morális értékek szükségszerű interszubjektivitása). Morális ítélet akkor keletkezik, ha a cselekvés helyeslése vagy helytelenítése általános érvényességre tarthat igényt.
A Tanulmány az erkölcs alapelveiről című írásában bevezeti a jóindulat fogalmát (azaz a számunkra teljesen idegen emberek boldogulása is érdekel minket, olyannyira, hogy „a boldogság, öröm és jólét puszta látványa is jóérzéssel tölti el szívünket”).
„Az ész az érzékek rabszolgája.”
C, Hume államelmélete és vallásfilozófiája
Hume államelméletében elutasítja a racionális természetjogi és szerződéselméleteket.
Jogrend (békét és biztonságot biztosító rend) létrejöttének szükségessége:
-a javak szűkösen állnak rendelkezésre
-az emberre jellemző az a törekvés, hogy amit egyszer megszerzett, azt meg is tartsa
Kritikai vallásfilozófiájában a különböző történeti istenképzeteket akarja felfedni és azok tarthatóságát megvizsgálni. Eredetileg szerinte minden vallás politeista. A monoteizmusba történő átmenet eleinte nem racionális okokból történik, hanem abból a szükségletből ered, hogy egy helyi istenséget, amelytől az emberek különös mértékben függőnek hiszik magukat, másokkal szemben felértékeljék, hogy bennük különleges védelmet nyerjenek. A monoteizmus mindig az intolerancia növekedésével jár együtt. Az idő folyamán az istenfogalom elvontabbá és racionálisabbá válik, ezzel azonban meghaladja a tömeg felfogóképességét, ami miatt megint felvirágzik a babona. (Dialógusok a természetes vallásról című írás.)
5.1.5 Adam Smith:
Fontosabb művei: Az erkölcsi érzelmek elmélete (The Theory of Moral Sentiments), A nemzetek gazdagsága (The Wealth of Nations)(meghatározta a modern közgazdaságtant).
Előbbi arról szól, hogy az emberi erkölcs és a társadalmi együttélés alapja az egymás iránt érzett barátság, rokonszenv, szolidaritás. Ez az érzés a munka mozgatórugója is.
Utóbbi a kor divatos merkantilista elméleteivel szemben a munka-érték és a munkamegosztás elméletében kereste a keletkező új értékét, tehát a fiziokratákkal azonosult ebből a szemszögből. A könyv egyik központi gondolata a szabad kereskedelem.
„Láthatatlan kéz”: az a rendező elv, ami a piacon a kereslet és kínálat, bőség és szűkösség erőinek és ellenerőinek eredményeként beosztja a nemzet erőforrásait.
Egyes kritikusok szerint ellentmondások a két fő művében: előbbiben a közösségi szolidaritás, utóbbiban az önérdek a társadalmi tevékenységek alapja.
„Erkölcsi érzelmek”, amelyek következtében az ember szociális lénnyé fejlődik. Francis Hutcheson (Smith glasgow-i filozófiatanára) az öt érzékszerv mellé egy további, erkölcsi érzéket feltételezett.
A szimpátia fogalmával azonosulni tudott, ebből jött a pártatlan megfigyelő (impartial spectator) fogalma is. Lehetőség szerint úgy viselkedem, ahogyan szeretném, hogy mások lássanak.
Erkölcsfilozófia által kutatott hagyományos erények új jelentést kapnak: okosság (használata teljesen jogos eszköz az élvezet és a gazdagság utáni törekvésben), igazságosság (természetes igényen alapul), jóindulat (a gazdagság nem a legfőbb földi jó, csak biztosítja a jóindulatú cselekedet feltételeit).
5.1.6 Jeremy Bentham:
A cselekvő ember teoretikusa volt.
„Pedáns és fecsegő ősfiliszter, aki naiv szárazsággal hasznosnak tartotta mindazt, ami hasznos egy középszerű angol kispolgárnak.” (Marx Benthamról a Tőkében)
Mint a boldogság egyik forrása a tulajdon, a korlátlan tulajdonszerzést törvénnyel akadályozni annyi, mint a legnagyobb társadalmi erényt, a jólétet meghiúsítani. 84 éves koráig reformokon dolgozott, reformokat ajánlott.
Filozófiájának alapja a hasznosságelv. (Összekötő kapocs volt a 18. századi angol empirizmus és a 19. század pozitivizmusa között.)
„Amikor abból a célból, hogy a különböző lehetséges cselekedetek közötti választásunkat szabályozzuk, vagy hogy eldöntsük, melyikük rendelkezik a legnagyobb erkölcsi kiválósággal, összehasonlítjuk azok erkölcsi minőségeit, erényérzékünk által vezetve a következőképpen ítélünk: ha a cselekedetekből egyenlő fokú boldogság adódna, akkor azok erényessége azon személyek számával arányos, akik ebben a boldogságban részesedni fognak… úgyhogy az a cselekedet a legjobb, amely a legnagyobb boldogságot biztosítja a legtöbb ember számára, és a legrosszabb az, amely hasonló értelemben nyomorúságot okoz.” (Francis Hutcheson)
„A természet két legfőbb uralkodó, a fájdalom és az öröm kormányzata alá helyezte az embert. Egyedül ezek mutatják meg, hogy mit kell tennünk, és ezek határozzák meg, hogy mit fogunk tenni. A helyes és helytelen mércéje egyfelől, az okok és hatások láncolata másfelől, az ő trónjukhoz van kötve. Ezek irányítanak minket mindabban, amit teszünk, amit mondunk, amit gondolunk: és minden erőfeszítésünk alávetettségünk megszüntetésére csupán bizonyítani és megerősíteni fogja azt. Szavakban az ember tehet úgy, mintha kivonná magát hatalmuk alól: de valójában mindvégig alattvalójuk marad. A hasznosság elve elismeri ezt az alávetettséget…”
A fájdalom és az öröm nemcsak meghatározzák, hogy mit fogunk tenni, hanem azt is megmutatják, hogy mit kell, azaz etikai értelemben mit helyes tennünk. A pszichikai létezők körében csak a fájdalom és az öröm valóságosak; a többiek fiktív létezők (pl. lelkiismeretfurdalás).
„a közlés szükségletei. És tegyük hozzá, a gondolkodásé: hiszen az ideákat a megfelelő szavak nélkül, amelyekbe öltöztetjük, éppoly kevéssé lehetne rögzíteni, sőt formálni, mint ahogyan kommunikálni nem lehetne őket.” Bentham az embert úgyszólván fizikai lénynek, a társadalomba fizikailag beágyazottnak tekinti.
Bentham erkölcsi felfogása konzekvencionalista, azaz egy viselkedés erkölcsi értékét annak következményei határozzák meg. Az utilitarizmus szerint: „a lehető legnagyobb boldogság a lehető legtöbb ember számára.”.
„a hasznosság az a sajátossága egy dolognak, amely nyomán haszon, … öröm keletkezik … illetve amely megakadályozza a gonoszságot, a fájdalmat…”
Jeremy Bentham szerint mindenki egynek számít és senki sem számít egynél többnek. (Ha komolyan vesszük Bentham és Mill utilitarista alapelveit, akkor az utilitarizmus egy „összeg-rangsoroló jóléti következményelvűség”.