Filozófia érettségi

Kontinentális filozófia az újkorban

6.1 René Descartes


Főbb művei: Értekezés a módszerről, Elmélkedések az első filozófiáról, A filozófia elvei

A, Descartes módszere
Alapjait az Értekezés a módszerről című munkájában fejti ki:
1, Minden előítéletet kerülve csak azt kell igaznak elismerni, ami tisztán és világosan felfogható.
2, A problémákat részekre kell bontani: “minden nehezebb kérdést annyi részre…, ahányra csak lehet, és a legjobb megoldás szempontjából szükség van”
3, A legegyszerűbb tárgytól “mintegy fokozatosan” kell a bonyolultabb felé haladni.
4, A rendszer teljességét felsorolással kell biztosítani.

Matematikától és logikától kölcsönvett módszer, célja eljutni az “egyszerű természetekhez” (analitikus módszer). “Ezeknek közvetlen evidenciával beláthatóknak kell lenniük (intuíció).”

B, Bizonyosság keresése
A descartes-i filozófia kiindulópontja a kételkedés. Descartes, módszerének megfelelően, olyan támpontot keres, amely nem vonható kétségbe. A biztos alapok megtalálása érdekében bevezette a módszertani kételyt: az igazság kiderítése érdekében mindenben kételkedhetünk, amiben egyáltalán lehetséges kételkedni. (“Nem lehet még az is, hogy tévedek, valahányszor a kettőt és a hármat összeadom?”)
“Genius malignus”: fondorlatos szellem

“Azt figyeltem meg, hogy mialatt úgy akarnék gondolkodni, hogy minden hamis legyen, mégis szükségszerűen nekem, aki azt gondolta, valaminek lennem kell és mivel észrevettem, hogy az az igazság, hogy gondolkodom, tehát vagyok, oly szilárd és biztos, hogy… a szkeptikusok sem képesek megcáfolni, így el tudom fogadni ezt az igazságot az általam keresett filozófia első elvének.” (“Cogito ergo sum”)(+gondolkodó én léte)

(“abból a tényből, hogy úgy vélem, sétálok teljes joggal következtethetek a szellem létére, amely ezt véli, nem pedig a testére, amely sétál.“)
“Ontológiai istenbizonyíték”: Descartes önmagának a létezéséből levezeti Isten létét a következő, nagyon is kétséges okoskodással. Mivel gondolataimban megtalálom a legtökéletesebb lény, Isten képzetét is, és ez a gondolata nem származhat belőlem, mert én tökéletlen vagyok tehát Istennek rajtam kívül kell léteznie.

C, Kiterjedt világ jellemzése
A francia szerző úgy vélte, hogy a természet egy elpusztíthatatlan szubsztancia. Az egész világegyetem a végtelenségig tovább osztható, különböző nagyságú és különböző alakú részecskékkel van megtöltve, és mivel nincs vákuum, a semmi nem létezik. Fiziológiájában az elsők között fogadja el Harvey (1628) felfedezését, és az élő szervezetek minden tevékenységét a vérkeringésen alapuló mechanikus és anyagi folyamatnak fog fel.

D, Az ember helyzete
Ahogyan a világmindenség, úgy az emberi test sem más mint egy gép, amely pusztán mechanikai elvek alapján működik. Descartes magáról tudja, hogy nem csak egy gépezet, viszont ezt önmagán kívül senki sem tudja elmondani a másikról, így előfordulhat, hogy a többi ember csak automata.

“Ebből felismertem, hogy olyan szubsztancia vagyok, amelynek egész lényege vagy természete nem egyéb, mint gondolkodás, amelynek, hogy létezzék, nincs szüksége semmiféle helyre, s amely nem függ semmiféle anyagi dologtól.”
A világ tehát két szubsztanciára tagolható: a kiterjedésre (res Extensa), amelyre a tiszta mechanizmus, illetve a gondolkodásra (res Cogitans), amelyre a tiszta racionalitás a jellemző. Az emberi test specifikuma, hogy benne a két szubsztancia egyesül.

“Descartes két ellentétes motívumot ismer fel önmagában. Maga is tudományos lángelme volt, okvetlenül magáévá kellett tennie tehát a mechanika igényeit, mégis, mint vallásos és morális ember nem tudta elfogadni – miként Hobbes elfogadta – a mechanika igényeinek azt a csüggesztő záradékát, hogy az emberi természet csak bonyolultsági fokban különbözik az óraműtől.” (Ryle)

“Egyetlen dolgot veszek csak észre magunkban, ami jogosan indokolhatja önmagunk becsülését, tudniillik szabad akaratunk használatát és az uralkodást akarásaink felett.”
“…új típusú filozófiára van szükség, olyanra, amely segíti az embereket, hogy a természet urává válhassanak.”

A descartes-i dualizmus egy olyan fogalmi keretet biztosít, amelyben a test, a lélek, sőt Isten létéből származó ellentmondások feloldhatók.

6.2 Baruch (Benedictus) De Spinoza


Zsidó származású holland filozófus, Descartes legfontosabb követőjének tekintik, rendszere mégis sok mindenben eltér.
(Descartes: két szubsztanciában gondolkodik és dualista; leértékeli a természetet és tiszta mechanizmusként értelmezi; az élő természetet (pl. állatokat) is mechanizálja; világában a dolgokat a tehetetlenség mozgatja; kiindulópontja önnön szubjektivitása; az ember a világ kitüntetett pontja; az ember célja és hivatása, hogy uralja a természetet.)
Spinoza: egy szubsztanciát tételez és monista; felértékeli a természetet és Istennel azonosítja; az élettelen dolgokat is “vitalizálja” és pszichésíti” (vagyis élővé és lélekkel rendelkezővé teszi); világában a dolgokat az önfenntartás mozgatja; kiindulópontja Isten, vagyis a természet; az ember a többi egyedi testhez hasonlóan csak modusz; az ember feladata Isten (vagyis a természet) értelmi szeretete.

Immanens Isten: egy, a természettel azonosítható Isten (Isten avagy a természet)
A teológia számára Isten a természettől különböző (transzcendens) lény, így a két felfogás radikálisan különbözik egymástól.

Spinoza és a reneszánsz közötti kapcsolat. Társadalomfilozófiája hasonlít Hobbes rendszeréhez (természeti állapot, társadalmi szerződés), de vannak különbségek is: Hobbesnál az ’ember embernek farkasa’, Spinozánál az ’ember embernek Istene’.

Fő műve: Etika (geometriai módszerrel fejtette ki, minden fejezet definíciókból, axiómákból, tételekből áll)
Rendszerét a szubsztancia fogalmából bontja ki: “Szubsztancián azt értem, ami magában van és magában fogható fel, azaz aminek fogalma nem szorul rá más dolog fogalmára, hogy abból alakítsuk ki.” A szubsztancia tehát a legáltalánosabb létező (fogalom), amelyet semmilyen más létezőből (fogalomból) nem magyarázhatunk.
Egy másik kitüntetett fogalom a modusz: “A moduszon a szubsztancia affekcióit értem, vagyis azt, ami másban van és e más révén fogjuk fel.” A moduszok tehát a szubsztancia megnyilvánulásai, amelyek létükben (és fogalmukban) is a szubsztanciából kiindulva értelmezendők.

“Mert a természetben nemcsak az emberi ész törvényei hatnak, amelyek csupán az emberek igaz hasznát és fenntartását célozzák meg, hanem végtelenül sok más törvény is.”
“Ebből következik, hogy az emberi elme annál alkalmasabb több dolognak adekvát módon való fölfogására, minél több közössége van testének más testekkel.”

Spinoza a megismerésnek három formáját különbözteti meg: az ismeret első (az érzéki, amely affekciók által keletkezik, és amely zavaros és rendezetlen nemfogalmakat hozhat létre), második (a racionális, amely közös fogalmakból következtetve operál) és harmadik (az intuitív, amely az abszolútumra vonatkoztatva ismer meg) neméről beszél. Csak az első megismerési mód lehet tévedések forrása.

“Minden dolog – amennyire rajta múlik – arra törekszik, hogy létében fennmaradhasson.” Spinoza 3 alapaffektust (“szenvedélyek mechanikájának” egy fajtája) tételez fel: vágyat, örömöt és szomorúságot. A többit ezekből vezeti le, pl. szeretet: “A szeretet az az öröm, amelyet egy külső ok eszméje kísér.” 

6.3 Francia felvilágosodás


Az egyik leggyakrabban használt filozófiai klisé szerint a 18. század a “Fény százada” volt, más szóval a Ráció teljes és végleges uralomra törése a babonaságok, a hit és általában minden felett, ami az Ész számára kicsit is gyanúba fogható. A felvilágosodás korában a gondolkodók hittek a tudományban valamint abban, hogy az ész alkalmas a problémák megoldására. Míg Angliában a forradalmat követő szellemi mozgalomként lépett fel a felvilágosodás, addig Franciaországban annak előkészítőjévé vált.

Enciklopédia, avagy a tudományok, a művészetek és a mesterségek elméleti szótára című munka.

A luxus témakörében, illetve a gazdasági nézetekben sem képviseltek egységesebb álláspontot.
Terjedelmi korlátok miatt ebből a témakörből csak Rousseau filozófiáját érintjük.


6.3.1 Jean-Jacques Rousseau:
A művészetek és tudományok hatása az erkölcsökre című munkájával híres lett. Szerinte az általános fejlődés nem jobbá, hanem rosszabbá tette a civilizált embert. Rousseau koncepciójában az jelenti az újdonságot, hogy a természetet és az értelmet történelmi viszonyba állítja egymással.

A, Nemes vadember
(Értekezés az emberek közti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól című írása)
Szerinte az ember a természetétől fogva lusta, aki az állatokhoz hasonlóan, magányosan kóborol az őserdőben. Nem gondol a jövőre, s így nem törekszik felhalmozásra, termelésre és gazdagságra sem. A magányos állat-embernek nincs szüksége arra, hogy embertársai ellen harcoljon, ahogy azt Hobbes gondolta.

A természeti ember alapvető szenvedélye az önmaga fenntartására irányuló vágy. A természeti állapot az egyenlőség és függetlenség állapota, ahol nincs erény és jog, csak erő és önszeretet. A vad embert két jellemvonás különbözteti meg a többi állattól: az akarat szabadság (helyt ad a racionalitásnak) és tökéletesíthetőség (lehetőséget ad a kulturális fejlődésre). Az eredetileg jó önszeretet átfordulhat önzésbe a konfliktusok miatt.

B, Magántulajdon
A szükségletek növekedése elvezet a termelés első formájához a mezőgazdasághoz, mondja Rousseau. A földművelés pedig a magántulajdon forrása. Rousseau a magántulajdon kialakulásával kapcsolatban lényegében követi Locke érvelését, csak ő az előnyei helyett a hátrányait hangsúlyozza ki.
“Az első, aki bekerített bizonyos területet és merészkedett annak kimondására: Ez az enyém! … volt a polgári társadalom igazi megalapítója. Mennyi bűntől, gyilkosságtól, mennyi nyomortól és abszurdumtól kímélte volna meg az emberi nemzetet az, ki kihúzván a cölöpöket és betöltvén az árkot. Ezt kiáltotta volna a társaihoz: Őrizkedjetek e gazember meghallgatásától, elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a gyümölcs mindnyájunké és a föld senkié.”

A magántulajdon létrejöttével megszűnt az egyenlőség, s a társadalom felső és alsó rétegekre, gazdagokra és szegényekre hasadt. Rousseau a magántulajdont nem tekinti természetes jognak – nem úgy, mint Locke: “Ellentmond a természetes jognak, hogy egy maroknyi embercsoport a bőségbe belefullad, míg az éhező nép a legelemibb szükségletek terén is hiányt szenved.”

A magántulajdon elleni támadást azonban már a többi felvilágosult gondolkodó sem osztja…

C, Társadalmi szerződés
(Társadalmi szerződés című műve)
A társadalmi szerződésben az emberek, akik a természetes állapotban mind szabadok voltak, saját közösségüket ismerték el egyedüli uralomként. Lemondtak egyéni szabadságukról, és átruházták azt a “politikai területre”. Ettől kezdve kizárólag a választott kormány által megtestesített általános akarat (volunté génerale) érvényesülhet. A polgárok szabadok maradnak, mivel ők is mind ezen általános akarat részei.

Rousseau általános politikai elvei az általános akarat (volunté génerale) sokat vitatott fogalmára épülnek, ugyanis ennek a fogalomnak jelentése különbözik nemcsak az egyes emberek akaratától (volunté particuliére), hanem az egyes emberek akaratainak az összességétől (volunté de tous) is. “Mindenki akarata (volunté de tous) gyakran eltér az általános akarattól (volunté générale); ez utóbbi csak a közérdeket nézi, míg az előbbi nem több a különös akaratok összegénél.”
Az erény nem más, mint a személyes volunté pariculiére hozzáigazítása a nyilvános volunté généralé-hoz.

D, Természetfelfogása
Rousseau számára a természet nem egy hasznosítandó objektum, hanem egy olyan organikus egész, amellyel összhangban lehet és kell is élni.
Rousseau-nak a természetleírásaira a realizmus, emelkedettség és szentimentalizmus a jellemző.
(Új Héloise című regény, A Vallomások című mű.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük