Fichte, Schelling és Hegel

8.1 Johann Gottlieb Fichte

Fichte szerint a filozófia akkor lesz csak tudomány, tudománytan, ahogy saját rendszerét nevezi, ha egy vagy néhány axiómából, alaptételből épül föl. Descartes-ra hivatkozik, de a „gondolkodom, tehát vagyok” elvét általánosságban fogalmazza meg: „Vagyok, mert vagyok”. Tehát én egy „Én„, egy szubjektum vagyok. Van „nem-Én„, a dolog is.

Fichte szerint két következetes filozófiai rendszer létezhet:
–Materializmus, vagy szenzualizmus, minden esetre dogmatizmus. A képzet a dolgokból vezethető le.
–Idealizmus. A dolog a képzetből vezethető le.
Mindenki választja valamelyiket, Fichte az idealizmus mellett dönt.
A magábanvaló Én a fichtei transzcendentális filozófia kiindulópontja.

Kant rendszerét viszi tovább, világosabban adja elő.
Szolipszizmus: nincsenek rajtunk kívül álló, tőlünk függetlenül létező dolgok.
Abszolút Én: az Én és a nem-Én eredeti egysége.
A világ nem más, mint az Abszolút Én kibontakozása az Én-ben és a Nem-Én-ben.

Műve: Az ember rendeltetése. (Az ember a szabadságra, a természet fölötti uralomra rendeltetett.

„A mindenkire jutó rész jogszerűen az övé; meg kell azt kapnia, még ha eddig nem is ítélték oda neki. Az észállamban megkapja; abban a fölosztásban, amely az ész ébredése és uralma előtt véletlen és erőszak útján ment végbe, nem kapta meg mindenki, mivel mások többet ragadtak magukhoz, mint amennyi a rájuk eső rész volt.”

8.2 Friedrich Wilhelm Joseph Schelling

Schelling panteista természetfilozófiája – amelyre nagy hatást gyakorolt Spinoza – azonosságfilozófiaként határozható meg. E felfogás szerint nincs különbség a (szabadnak illetve autonómnak tételezett) szubjektum és (mechanikus természetűnek vélt) objektum között, hanem csak egyetlen végtelen azonos „szubjektum-objektum” létezik.
„A természetnek a látható szellemnek és a szellemnek a láthatatlan természetnek kell lennie.”
„Minden ami létezik, az önmagában Egy.”
„Az úgynevezett halott anyag is csak szunnyadó, mintegy a végességtől ittas állat- és növényvilág.”

Schelling természetfilozófiája azt hangsúlyozza, hogy az ember tudatossá és öntudatossá válásával maga a természet vált tudatossá és öntudatossá.

8.3 Georg Wilhelm Friedrich Hegel

Hegel fejlődése eleinte Schellingével párhuzamosan halad.
„Minden állam mechanikus gépként kénytelen kezelni a szabad embereket, és ennek nem szabad lennie, tehát szűnjön meg.”


8.3.1 Szellem fenomenológiája:
A szellem fenomenológiája (jelentése: megjelenéstan) az egyéni (vagy szubjektív), a társadalmi (vagy objektív) és az ideológiai (vagy abszolút) szellem történelmi fejlődését tekinti át.
A szellemnek nyolc fő alakzatát, megnyilvánulási formáját különbözteti meg, a végtelen valóság megtapasztalása csak az ötödik alakzattól kezdve lehetséges: (1) Érzéki bizonyosság; (2) Észlelés; (3) Értelem; (4) A tiszta (azaz a külső érzékelhető adatoktól elvonatkoztatott) öntudat; (5) Ész (vagyis az önmagamról tudásnak az a módja, amelyben tudom, hogy megismerésem az egész világot átfogja); (6) Szellem (önmagamról tudásnak az a módja, amelyben tudom, hogy valamiképpen azonos vagyok a realitás egészével); (7) Vallás (vagyis az a külső megismerési mód, amelyben képek közvetítésével tudok az abszolútummal való azonosságomról); (8) Abszolút tudás (vagyis az abszolútumon belüli öntudatom arról, hogy azonos vagyok az abszolútummal, azaz, hogy énem az abszolútum életének mozzanata).

A mű egyik nevezetes részlete, az Uralom és szolgaság című pont, ami a munka szerepét úgy ábrázolja, hogy éppen a tevékenykedő szolga az, aki önmagára eszmél, ellentétben a henyélő úrral. A munka hozza létre a szubjektum-objektum viszonyt, tehát magát az embert.
Munkamegosztásról: „Minél jobban aláveti magának” az ember a természetet a munkamegosztás és a gép segítségével „annál alantasabbá válik ő maga. Miközben a természetet különféle gépek által munkáltatja meg, nem megszünteti saját munkájának szükségességét, csupán áttételesebbé teszi azt, eltávolítja a természettől; a munka, mely osztályrésze lesz, maga is gépiesebbé válik; csak az egész felől szemlélve csökken – az egyes számára inkább megsokszorozódik, hiszen minél gépiesebbé válik a munka, annál kevesebbet ér, és annál többet kell ilyen módon dolgoznia.”
„nagy tömegek a végletesen eltompító, egészségtelen és bizonytalan és az ügyességet elsorvasztó gyári, manufaktúra- és bányamunkára vannak kárhoztatva; egész iparágak, amelyek emberek nagy osztályait tartották el, egyszer csak elapadnak a divat változása vagy távoli országok új találmányai stb. miatt, és ez az egész tömeg a magán segíteni nem tudó szegénység áldozatává válik. Föllép a nagy gazdagság és a nagy szegénység ellentéte. A gyárak és manufaktúrák egy osztály nyomorára alapozzák létüket.”

Görög polisz (szabadság hordozója) -> római császárságra jellemző jogállapot (római magánjog) -> kereszténység -> felvilágosodás -> polgári társadalom (Fichte: „szellemi állatvilág”, melyben „kölcsönös erőszakosságban és zavarosságban… folyik a harc és a csalás”) -> forradalom („abszolút szabadság”) -> „az öntudatos szellemnek egy más országa” („Itt persze egy másik ország” – ti. Németország – „lebegett előttem.”)

Hegel utópiája Németországról: Az erkölcsiség visszatérésének, a művészet, vallás és filozófia virágzásának országa.

„A császárt – ezt a világszellemet – láttam kilovagolni a városon keresztül.” / „Más színű szalagocskákkal.”

„A porosz állam az – mondotta heidelbergi székfoglalójában -, amely értelmességen épült.”


8.3.2 A hegeli rendszer (ontológia) alapvonásai:
Műve: A filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai (röviden: Enciklopédia). Ez 3 részből áll: logika, természetfilozófia és szellemfilozófia. Hegel azt állítja Kanttal ellentétben, hogy: az ember tekintve, hogy az abszolút szellem életének mozzanata: így az emberi szellem képes megismerni a (szellemi természetű) valóságot.
Az abszolútum fejlődésének vagy öntudatra jutási folyamatának három alapvető mozzanatát Hegel eszmének („tervrajz”), természetnek (önmagától elidegenedett eszme) és szellemnek (öntudatra jutó abszolútum) nevezi.

A tézist az eszme képviseli. A természet az eszme antitézise. A szellem az eszme és a természet szintézise.
Ha formális logikai törvényeket vizsgálunk, akkor logikát művelünk. Ha térbeli kibontakozást vizsgálunk, akkor természetfilozófiával foglalkozunk. Ha időbeliséget figyelünk, akkor pedig szellemfilozófiával foglalkozunk.

„Ami ésszerű, az valóságos, s ami valóságos, az ésszerű.” / „Az abszolútumot meg kell konstruálni a tudat számára.”

A, Logika
A logika azoknak az alapvető emberi fogalmaknak és gondolkodási törvényeknek rendszeres bemutatása, amelyek minden lehetséges valóság belső szerkezetét fejezik ki. A hegeli logika három nagy egysége: a lét, a lényeg és a fogalom tana.

a, A lét a legüresebb fogalom. Ha ugyanis megpróbáljuk elgondolni a meghatározások nélküli létet, szellemünk a „semmi” felé mozog. Ez az ingázó mozgás nem más, mint a levés. Három ontológiai kategória: minőség, mennyiség és mérték, ezeket a fenti hármasból vezeti le.
b, A lényegről szóló hegeli tanítás a lényeg (az érzéki lét függönye mögött rejtőző és megmutatkozó alap), a jelenség (a lényeg látszása, fenoménszerű exisztenciája) és a valóság (a lényeg és a fenoménszerű exisztencia egysége) címszavai alatt fogalmazódik meg. Ezek kanti értelemben vett kategóriák. Valóság kategóriáján belül: szubsztancia-akcidens, ok-okozat, hatás-kölcsönhatás kategória párok.
c, A fogalomról szóló tanításnak három része: a szubjektív fogalom (fogalmi megértés módjai: fogalom, ítélet, következtetés), az objektív fogalom (a fogalmak szféráját tárgyi oldalról közelíti meg) és az eszme (a szubjektív és objektív fogalom egysége).

B, Természetfilozófia
A természet az önmagától elidegenedett isteni eszme, „az eszme máslét formájában”.

C, A szellem filozófiája
A harmadik rész a szellemfilozófia. Ennek három része a szubjektív szellem, az objektív szellem és az abszolút szellem szférája.

a, A szubjektív szellem három alakzata: a lélek (érzékelő és érző szubjektum, ami átmenet a természetből a szellembe), a tudat (a lélek kiemelkedik az alany és tárgy meg nem különböztetett egységéből, s szembekerül a tárggyal) és a szubjektív szellem (a lélek és a tudat megszüntetve-megőrzött és felemelt szintézise. Ezzel foglalkozik a hegeli pszichológia.).
b, Az objektív szellem a jog, a moralitás (az erkölcsös magatartás szubjektív oldala) és az erkölcsiség (a pozitív jog külsődlegességének (a legalitásnak) és a moralitásnak egysége) birodalmát öleli föl. Az erkölcsiség a család, a polgári társadalom és az állam intézményeiben található meg.

Az állam a szabadság tökéletes megvalósítása, amennyiben törvényeiben a legteljesebb mértékben jut érvényre az ész rendje. Az eszményi állam Hegel szerint monarchikus, trónöröklésen alapul és alkotmányos.
„A világtörténelem haladás a szabadság tudatában.”
Keleti világ (uralkodó (fáraó, király, szultán) volt szabad) -> görög-római világ (minden polgár szabad volt) -> kereszténység (szabadság teljessége) -> germán protestantizmus (Hegel szerint itt a legtökéletesebb a szabadság  külsőleg)
„Az ész csele”: az abszolútum fortéllyal él, amennyiben azt a benyomást kelti a történelmet alakító emberekben, hogy saját törvényeiket, elgondolásaikat követik, jóllehet valójában az abszolút ész tervét valósítják meg.
c, Az abszolút szellem a szubjektív és az objektív szellem szintézise, amely művészet (az abszolútum megjelenítése a szemlélet formájában, „az eszme érzéki látszása”), a vallás (az abszolútum önközlése) és a filozófia (ember oldaláról: az abszolútum gondolatokban megragadva; abszolútum oldaláról: az a szféra, amelynek közvetítésével az abszolútum a legmegfelelőbb és legteljesebb módon jut öntudatra) világában válik valósággá.  
„Különös volna, … ha Isten még csak oly gazdag sem volna, hogy oly szegényes határozmányt ne foglalna magában, mint a lét.”
„Hogy mi Isten mint szellem – ennek helyes és határozott megragadása gondolatban alapos spekulációt követel.”

Jóllehet Hegel a saját rendszerét tartotta legteljesebbnek, nem gondolta, hogy a filozófia története lezárult. Kifejezetten mondja, hogy mindenki saját korának gyermeke, így a filozófia is „saját kora gondolatokban megragadva” „Az örök magán- és magáértvaló eszme örökké mint abszolút szellem tevékenykedik, létrehozza és élvezi magát.”


8.3.3 A hegeli filozófia felbomlása:
Németországban a hegeli rendszer felbomlása 1835-től, David Friedrich Strauss Jézus élete című könyvének megjelenésétől számítják. Két fő irányzat: óhegeliánusok (jobboldali)(panlogizmustól igyekeztek megszabadítani a rendszert) és ifjúhegeliánusok (baloldali)(a dialektikára helyezték a hangsúlyt). Feuerbach és Marx is ifjúhegeliánusok voltak.
Másik fontos irányzat: élet- és egzisztencia filozófia, amely elutasította a német idealizmust és a rendszerfilozófia totalitását, helyette az egyes ember – a szubjektum mint létező egzisztencia -vizsgálatára koncentrált. (Schopenhauer és Kierkegaard)
Harmadik nagy irányzat: pozitivizmus (Comte). Bírálta és értelmetlennek nyilvánította a metafizikát, a legélesebben fordult szembe a hegeli filozófiával. Csak Kantra reflektálnak a klasszikus német filozófia tagjai közül. A logikai pozitivizmus és analitikus filozófia is innen fejlődött ki.

A 19. és 20. század e három nagy eszmei irányzatát a továbbiakban három külön fejezetben tárgyaljuk.