Arany János nagykőrösi lírája

Az igazi és nagy sikert a Toldi hozta meg Arany számára. Erősen lírai alkatú költő volt, mégis epikusként indult. „Lírai sóhajainak” forrása a nemzeti katasztrófa, Petőfi elvesztése, egyéni sorsának teljes bizonytalansága, s mindezek miatt a reménytelen kétségbeesés, a kilátástalanság. Fölöslegesnek érzi magát, hiábavalónak költészetét: ha a nemzet halott, nincs kinek énekelni.

A Letészem a lantot (1850)

Abból az elhatározásból született, hogy abbahagyja a versírást. Keserű vers, a költő válságos lelki állapotát tükrözi. A cím negatív ars poeticára utal.

Alapképe: a lant, a költészet ősi metaforája. A gesztus (letészem) a költői létezés ellehetetlenülését, teljes feladását jelzi. (<->Petőfi: A XIX. század költői).

Műfaja: elégiko-óda: az emelkedettség és a fáradt rezignáltság egyaránt jellemző a hangnemre.

Szerkezeti egységek, idősíkok:

I.: A jelen keserű, elégikus hangvételű leírása. A költői léttel, az alkotással leszámoló lírai én vallomása.

II.: Éles változást jelez a „más” melléknév. Természeti képekkel idézi meg a múlt üde, derűs, harmonikus világát. Legfőbb érték: az emberi életekre, a közösségre hatni tudó költői alkotás.

III.: Az elképzelt jövő képe. Az eszmék beteljesülésének illúzióját jeleníti meg. A visszatérő refrén a sivár jelenre emlékeztet, érzelmi, hangulati feszültséget jelent.

IV.: A kiábrándító, a céltalan jelent ábrázolja. Teljes elbizonytalanodást, a kétségek felerősödését jelzi a mondatok töredezettsége, lezáratlansága, a kérdések megsokasodása. A zárlat visszautal az első versszakra, a korábbi kételyek is megszűnnek: a pusztulás egyértelműsége, a teljes lemondás válik uralkodóvá.

Ars poetica: A vers szembefordul a XIX. század hagyományos költői szerepeszményével. Tagadja a váteszt, a prófétaszerep értelmét, folytathatóságát. Más költői szereppel nem tud azonosulni, a teljes feladást választja.

Versforma: váltakozó hosszúságú (9-8-9-8-8-9-8-7) jambikus lejtésű sorok. A versszakok első felére inkább a nyugodtabb hangnem, a másodikra a hangulati fokozás, a költői képek sűrűsödése jellemző.

Ősszel (1850) c. műve két különböző történelmi kort, két ősi költő egymástól eltérő világát állítja szembe. A reformkor reménykedő ideje képez ellentétet az 1849 utáni megtorlás és elnyomás kilátástalanságával. Az Ősszel a tudatos szerkesztés szimmetriájának remeke. A 10 strófából álló költemény első öt szakasza a homéroszi, a második öt az ossziáni világot idézi, s így tagolódik a vers két nagyobb szerkezeti egységre. (Osszián az ír és a skót mondák költőhőse) Az indító szakasz közvetlenül szól az ősz jelenvalóságáról, s ennek ellenében hat a görög nyár fénydús ege, a ragyogó sugárzása. A 6. strófában a nyár „nagyszerű csodáinak” hiányát sorolja fel, s ezt követi az ősz képeiben az ossziáni pusztulás.

Ebben a versben is az óda ötvöződik az elégiával, tehát az Ősszel is „elégiko-óda”. Az első versszakban a költészet hallgatásáról van szó, az utolsóban már ennek teljes értelmetlenségéről, s a közbezárt szakaszok a belső vitát tükrözik.

Az indító két sor őszi életképet fest, mely már önmagában is előrevetít valamit a későbbi kedélyhullámzásból. Egybeolvadnak itt a fogalmak: a költő, a dal, a madár, az évszak egyaránt „hallgat, komor, fázik”. Négy versszakon keresztül (2.-5.) Homérosz verőfényes, sugárzó világában a reformkor boldogsága, mint elmúlt vágyálom jelenik meg, melyet ellensúlyoz a refrén mélabús tagadása.

A második szerkezeti egység szintén az ősz életképszerű leírásával kezdődik. A következő négy szakasz (7-10.) az ossziáni költészet komor halálhangulatát, a nép pusztuló haldoklását idézi fel. A távlatokat elmosó, színeket kioltó ködös, nyirkos homály uralkodik. Itt tűnnek fel a fájdalmas látomások, hallucinációk: a hunyó dicsőség lantosa, a bukás víziója. A 10. versszakban félelmetesen egybemosódik jelen és múlt, a versben beszélő költő és Osszián. A lehangoló verslezárás mondanivalója: ha a nép halott, nincs szükség már költészetre sem.

Az örök zsidó (1860)

Az örök zsidó legendáját Matthew Paris angol szerzetes XIII. századi krónikájából ismerjük. Kartaphilos, Pilátus ajtónállója a halálra ítélt Krisztust a palotából kiléptekor megütötte, s így szólt hozzá: Menj már, miért késlekedsz. Krisztus így felelt neki: Én megyek, de te várj, míg visszatérek. Arany olyan verstípust teremtett ebben a versben, amely a XIX. század közepén jelent meg az európai költészetben: a drámai monológot, amelyben a lírikus valamely történeti vagy költött személy álarca mögül szól az olvasóhoz. A szereplírának ez a formája áltörténetiséget s ezáltal távlatot és tárgyiasságot ad a szubjektív lélekállapotnak. Arany itt némiképp személytelen, s mégis lírai nyelven tudta megfogalmazni azt a kérdést, amely a Világos utáni évtizedben mindvégig tépelődésre késztette: körkörös-e a történelem vagy létezik fejlődés?

Szerkezet: kiválóan fölépített, rendkívül feszült lélekállapotú költemény.

Első két szakaszában a fenyegetettséget a térbeliség nyelvén fogalmazza meg: a beszélőnek rohannia kell, mert a fönt súlya agyonnyomja, a lent pedig kifut lába alól, semmivé foszlik. A rákövetkező versszak azután időbeliségbe vetíti át az ellenséges erők haragját: múlt, jelen s jövő egyaránt vészterhes, az örök zsidónak nincs helye a világmindenségben. A lét idegen az egyéntől, mindennek látszata vele ellentétes valót rejt maga mögött, semmi nem azonos önmagával. A hatodik és hetedik versszak a beszélő teljes elmagányosodását fejezi ki. Az örök zsidó alakját Arany az egyén lélektani elidegenedésének, én és mások teljes eltávolodásának jelképévé fejleszti: „Rohannom kell – s a földi boly / Mellettem gyorsan visszafoly: / Ködfátyol-kép az emberek: / Én egy arcot sem ismerek… / Tovább! tovább!”

A vers utolsó négy versszakának középpontjába az egyéni lét értelmetlensége kerül. A kereszténység több mint másfél évezreden keresztül a túlvilágban jelölte meg az emberi élet célját. Arany számára bizonytalanná vált e magyarázat érvényessége. Hitevesztettségét az örök zsidó álarcát magára öltve juttatta kifejezésre, annak a lehetőségét mérlegelve, vajon a természetben nem ér-e minden inkább célhoz, mint az emberi egyén. Amikor a költemény címszereplője monológjának utolsó szerkezeti egységében, a záró versszakban a nagy és örök irgalomra tereli a szót, a befejezés inkább ironikusnak tűnik fel, mintsem megoldásnak, hiszen pontosan arra a keresztény értékrendre utal vissza, melyet a gondolatmenet egésze tagadott. Célba érésről, megérkezésről vagy beteljesülésről nincs szó, csupán megpihenésről. Az örök zsidó azt reméli, hogy egyszer talán megszakad a végtelennek látszó rohanás.

Minthogy a szöveg végig egy elképzelt szereplő monológja, azaz hiányzik bármiféle másik hang, amely a bolygó vándor szavait távlatba helyezné, érvényességüket felülbírálná, eldöntetlen marad, vajon a létnek értelmet ad-e a befejezés, a megállapodás. A költemény nagy művészi hatása összefügg azzal, hogy Arany kínzó kérdésként fogalmazza meg, s egyetemes jelképbe kivetítve tárgyiasítja annak a belső feszültségnek okát, amely a Világost követő évtizedben döntő szerepet játszott élményvilágában.

Hasonló

  • Radnóti emberi és művészi magatartása

    Háborúban hallgatnak a múzsák „mondják a bölcsek”, ám ennek ellenkezője is igaz. A háború mindig szörnyűség volt, de minden háborúban volt olyan ember, vagy olyan művész, aki felemelte szavát a háború ellen. Mindig voltak művészek, akik tanúságot tettek a háborúról, megmutatták annak szörnyűségeit. A XX. században két világháború dúlta fel a világot. Sok millió ember…

  • Puskin: Jevgenyij Anyegin (1799-1837)

    Főnemesi család sarja, francia nevelők vigyáztak rá. Nem emlékszik szívesen a gyermekkorára. Dajkájához kötődik, így ismerkedik meg az orosz népköltészettel. Zöld lámpa: szabad politikai nézeteket vall, ezért figyelik. I. Sándor száműzi, így vándorolni kezd. I. Miklós maga mellé veszi az udvarba és állandóan figyelteti. Anyegin 7 éven át írta, önéletrajzi ihletésű. Könyvajánló Érettségi telek magyar…

  • Az orosz realizmus (Gogol, Csehov, Tolsztoj)

    A realizmus a romantika mellett a XIX. század egyik mérvadó irányzata volt. A XIX. század az orosz irodalom fénykora. Történelmi háttere: szilárdan állnak a feudális viszonyok, I. Miklós (1825-55) önkényuralma, 1848-49-es szabadságharc, 1861-ben Sándor rendeletet ad ki a jobbágyfelszabadításról. Hatására a kapitalista fejlődés felgyorsult, de az ország továbbra is feudális állam maradt. Témája: – a feudális…

  • Nagy László  – Kiviszi Át a szerelmet

    Élete: 1925-ben született Felsőiszkászon.2 testvére van. 1935-ben csontvelő gyulladást kap, nincs külső jele, súlyos állapotba kerül, de Pesten meggyógyítják, de örökre sánta marad. Könyvajánló Érettségi telek magyar nyelvből Készülsz a Irodalom érettségi? Csekkold ezt a könyvet, átfogóbb tudást ad és nem fog semmilyen random kérdés kifogni rajtad Megnézem a Bookline-on → Partnerlink – vásárlás esetén…

  • ÉHEZŐK VIADALA

    ÍRÓ: Suzanne Collins, amerikai írónő, Magyarországon leginkább az Éhezők viadala trilógia miatt vált ismertté. 1990es években kezdett TV műsorokat készíteni. 2000 után kezd el regényeket írni. Mostanra már szinte minden amerikai irodalmi díjat megnyertek az ifjúsági regény kategóriában. ÉHEZŐK VIADALA TRILÓGIA: Az éhezők viadala (2008) Könyvajánló Érettségi Last minute – Irodalom Készülsz a Irodalom érettségi?…

  • Kosztolányi Dezső: Pacsirta

    Kosztolányi a Nyugat első nemzedékének Ady és Babits mellett a harmadik meghatározó tagja. Míg Ady a vátesz, Babits a homo moralis, addig Kosztolányi a homo aesteticus megtestesítője. Lírikus (A szegény kisgyermek panaszai,1910 – 1923, A bús férfi panaszai, 1924, Kenyér és bor,1920, Számadás, 1935), műfordító (Modern költők, 1913, Kínai és japán versek, Shakespeare: Rómeó és…