Radnóti emberi és művészi magatartása

Háborúban hallgatnak a múzsák „mondják a bölcsek”, ám ennek ellenkezője is igaz. A háború mindig szörnyűség volt, de minden háborúban volt olyan ember, vagy olyan művész, aki felemelte szavát a háború ellen. Mindig voltak művészek, akik tanúságot tettek a háborúról, megmutatták annak szörnyűségeit. A XX. században két világháború dúlta fel a világot. Sok millió ember halt meg, és sok író és költő mutatta meg e háborúk világát, emberi tragédiáit.

A világon nincs olyan könyvtár, ahol ne lenne meg Radnóti Miklós verseinek fordítása.

Ez nem véletlen, hiszen a költő sorsa és művészete egyedülálló.

Ahhoz, hogy munkásságát megvizsgáljuk, át kell tekintenünk életét.

1909-ben Budapesten született értelmiségi zsidó családban. Születése tragédiába fullad, mert szülés közben meghalt ikertestvére és édesanyja. Ez a kettős tragédia egész életére rányomta bélyegét. Tizenkét évesen elvesztette édesapját is, mely után anyai nagybátyja veszi magához, aki jómódú textilkereskedő. 1927-ben kereskedelmi érettségit szerzett. Nagybátyja olyan foglalkozás felé irányította, melyhez Radnótinak nem sok kedve volt, de végül mégis elvégezte a textilipari főiskolát. Egy ideig a szakmában dolgozott, majd 1930-ban beiratkozott a szegedi egyetemre, ahol doktorátust szerez, de tanári állást nem kap. Később felköltözött Budapestre, ahol fordításokból és alkalmi munkákból élt. 1935-ben Gyarmati Fannival házasságot köt. 1940-től háromszor hívják be munkaszolgálatra, utoljára 1944. elején ekkor Lager Heidenauba szállítják.

1944. végén felszámolják a koncentrációs tábort, gyalog végig hajtják őket az úton Németország felé minden ellátás nélkül. Aki nem tud tovább haladni, azt fejbe lövik. Magyarország területére érve a magyar katonák szekérre teszik azokat, akik nem tudnak tovább gyalogolni, így haladnak az úton. Radnóti is élete utolsó napjait így tölti. Győr melletti Abda nevű községben huszonkét társával együtt agyonlövik és elássák.

Radnóti, azon ritka költők közé tartozik, aki a legnagyobb szörnyűségek között is tökéletes művészi alkotásokat hoz létre.

Ez az érzékeny ember, már egyetemi évei alatt érzékeli a közelgő végét, tragikus sorsának beteljesülését.

1936-ban megjelent kötetének a címe: Járkálj csak halálraítélt!

Ebben a címadó versben, már a halálközelség gondolata áll a centrumban.

Eclogái: az első, és a negyedik ecloga még, a háborús előérzet-versei közé tartozik.

A hetedik ecloga már a koncentrációs táborban születik.

A Borinoteszbe tartozik az

-Erőltetett menet, illetve a

-Razglednicák.

Erőltetett menet

Ez a költemény már a bori lágerben született. Az életösztön, az élethez való ragaszkodás és a fáradt halálvágy, a megszabadító halál hívása között vergődő ember drámai belső vitáját, küzdelmét írja le.

Két egymásnak felelő tíz soros részből áll. Az első rész egy hat és egy négysoros mondatra tagolódik. A menetelésről, reményvesztettségről, de mégis az élethez való ragaszkodásról szól az első pár sor. Az otthon váró asszony gondolata ad neki erőt. A második mondat a tájat írja le. Ez a rész talán látszólag a megadás és a halál mellett érvel. Míg a második rész: az is érvelés, de talán reménykedés is, hogy talán megmenekülhet és jobb lesz minden.

A vers érdekessége, hogy középen húzódó kanyargó fehér vonal, de az mintha egy kígyózó országút képét idézné. A költemény művészi megformáltsága is azt jelzi hogy nemcsak életről, vagy halálról beszél, hanem a szellemi élet is fontos számára

Razglednicák

A Razglednicák rövid helyzetképek a tájról, az emberekről, a költői sorsról. Az első még az Erőltetett menet közelében keletkezett, az utolsó néhány nappal a költő kivégzése előtt.

Az első a háború ijesztő vadságáról, a személyiség belső biztonságát, a szerelem fénylő állandóságát állítja szembe. Leírja a hegyekről visszaverődő ágyúszó félelmetes hangját. A kedvesének alakját és a dermedt tehetetlenséget.

A másodikban a valóság és az idill képei kerülnek egymás mellé. A költő az égő házak és a riadt parasztok képére meg a „felhőt ivó” birkanyája fordítja figyelmét.

A harmadikban a legművészibb, a legiszonyatosabb valóságot jeleníti meg. Az alliterációk a borzalom és félelem érzetét fokozzák.

A negyedik a tarkólövés jelenete, melynek során a költő előtt felvillan saját halála is. A műben megjelenített halott a költő barátja, aki hegedűművész. A német szavak a gyilkosok alakját is felidézik. Itt már tudatosan, személyes halálát foglalja versben és így emelkedett a halál fölé.