Impresszionista látásmód (Juhász Gyula) vagy Tóth Árpád költészetében. (Tóth Árpád: Körúti hajnal)

A „Nyugatos” nagy nemzedék költőinek, íróinak sorában Juhász Gyula volt talán a leg tragikusabb sorsú. A Négyesi-féle szemináriumon még ő tűnik a legtehetségesebb költőnek, ő a „Holnap” c. antropológiai lap szerkesztője, Nagyváradon ismerkedik meg élete nagy szerelmével Sárközi Annával, ő Babits Mihály felfedezője, ám amikor végez az egyetemen, az irodalom fő vonalától elsodródik, elszigeteltté válik az élete.

Életrajz:

1883-ban született Szegeden. Édesapja postatiszt, halálos betegségben szenved. (gerincvelő sorvadás) Korán meghal. A fiatal Juhász Gyula innen eredezteti túlérzékenységét, ideggyengeségét. Iskoláit: Szegeden, és Vácott végezte. (Vácon még kispapnak készült)

1902-ben jelentkezik, a bölcsészkarra, Magyar-Latin szakra. Tehetségével kitünt társai közül.

A Négyesi-féle szeminárium titkára.

1907-ban nevezik ki először tanárnak. Először Máramaros szigetre (Erdély), majd Lévára helyezik.

1907-ben A Lánchídról akar öngyilkos lenni, de találkozik a hídon egy régi szerelmével, aki elmondja neki, hogy megjelent a verseskötete. Juhász Gyula lemond az öngyilkosságról.

1914-ben újra öngyilkos akar lenni. Egy Budapesti szállodában mellbe lövi magát, de rátalálnak, és megmentik életét. A Rókus korházban megismerkedik egy nővel, aki viszonozza szeretetét. A nőt Eörsi Júliának hívták. Ám Juhász Gyulának nem kellett a nő.

Időközben jönnek a verseskötetek, majd tanári állását újságírással cseréli fel. Szegeden él.

Neki köszönhető József Attila felfedezése, ő segíti hozzá a még nagyon fiatalembert első verses kötetéhez. Többször is Ideg-gyógy intézetben kezelik. Babits kétszer is megítéli neki a 4000 pengős díjat.

1937-ben gyógyszereket vesz be, és ezúttal öngyilkossága sikerrel jár. Már nem tudják megmenteni.

Költészetének 2 nagy csoportja:

1.) Szeged környéki Magyar táj versekbe foglalása

-Tiszai csönd

-Tápai lagzi

2.) Anna versek

-Milyen volt

-Anna örök

-Profán litánia

Tóth Árpád

Körúti hajnal.

Tóth Árpád életműve a Nyugat nagy nemzedékének tagjai közül a legegységesebb. Életére jellemző, hogy a szegénység, majd egy halálos betegség (tüdőbaj) meglehetősen megkínozta, és a sok kínlódás, borús hangulata, meg is jelent költészetében. Rendkívüli tehetség volt, talán a legnagyobb műfordító a Magyar irodalomban. Babits azt írta róla, hogy „a szegénység és betegség kiemelte őt a profán világból, és megóvta a tévedésektől.”

Tóth Árpád 1886-ban született Aradon. Hároméves volt, mikor családja Debrecenbe költözött, s élete jelentős részét ebben a városban élte le. 1905. őszén kerül Pestre öccsével együtt. Beiratkozott az egyetem bölcsészeti karára magyar-francia szakra. Tóth Árpád is a Négyesi-féle stílusgyakorlatokon bontogatta írói szárnyait. 1907-től kezdve A HÉT, A VASÁRNAPI ÚJSÁG-okban közölték verseit, de a NYUGAT kezdettől fogva a körébe fogadta. 1909. tavaszán hazaköltözött Debrecenben, és újságíró lett. Az akkor még gyógyíthatatlan betegség, a tüdővész tünetei hol erősödtek, hogy csillapodtak nála. Gyógyulás céljából Svedléren töltötte ideje nagy-részét. 1913-ban újra Budapestre költözött, életét svedléri és tátrai gyógykezelések megszakításával a fővárosban élte. Számára Budapest a munka helye volt, és amikor csak tehette a hegyekbe vonult gyógykezelésre.

Verseit két nagy csoportra bonthatjuk:

-A fájdalmas „énlíra” versek: Meddő órán

Rímes furcsa játék

Elégia egy rekettye bokorhoz

-Sorsközösség másokkal versek: Körúti hajnal

Esti sugárkoszorú

Jó éjszakát

Lélektől lélekig

Az impresszionista költészet egyik mintadarabja a „Körúti hajnal” című vers melyet 1923-ban írt.

A Körúti hajnal a pesti táj ébredésének három mozzanatát ragadja meg:

A még derengő színeket kioltó szürkeséget, az első fény felragyogásának néhány perces bűvöletét, ünnepi csodáját, majd a nappali élet kijózanító valóságát. A vers hirtelen változik, a nyomasztó hangulat egyszer csak átvált végtelen fénybe és megjelenik a hajnali égbolt első sugárcsóvája.

A stílust ünnepivé avatja a régiesnek ható szavak választékossága. Csak az „aszfalt szennye” emlékeztet már az indító strófa ridegségére, szürkeségére. A hajnali fény bűvöletét fokozza az áhítatos csend is, de aztán kellemetlen, bántó hangok zavarják meg a színek égi muzsikáját.

A fáradt robotos költőnek a városi szegényekkel való együtt-érző részvéte szólal meg.

Életének utolsó éveiben versei is fogyatkozni kezdtek, a Nyugat alig közölt egy-egy költeményt tőle. 1928-ban már nem ment a hegyek közé, az egyik Budapesti szanatóriumban kezelték. Itt érte a halál 42 éves korában. Temetésén Babits zokogva búcsúztatta.