Élete:
A magyar romantikus költészet nagy alakja. Verses költészet jellemzi, de alkot: líra, epika, dráma. {Elbeszélő költeményei: Szép Ilonka; Drámája: Csongor és Tünde, Líra: szózat}
Fejér megyében, 1800-ban született Pusztanyéken. Köznemesi család gyermeke, apja gazdatiszt, korai halála után a Perczel családnál lesz házi tanító. Meghatározó élmény Perczel Etelka iránti reménytelen szerelem. Műveinek fő témája a boldogságkeresés.
Első költeményeit az 1820-as években írta, 1825-ben jelenet meg a Zalán futása c. eposza, amely az egész országban ismertté tette a nevét. 1823-ban Görbőre került joggyakornoknak. 1824-ben vált meg végleg a Perczel családtól, és a náluk töltött évek költészetében sem múltak el nyomtalanul. Perczel Etelka iránt érzett szerelmét több versében is megörökítette. A ’30-as években a romantikus triász tagja, az irodalmi élet vezéregyénisége. Folyóiratot szerkeszt, műfordító.
1836: közéleti költészete csúcspontjára ér a Szózat című versével. A Kisfaludy Társaság alapítója, és Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel az Auróra-kör vezetője volt.
1843-ban feleségül veszi Csajághy Laurát, akivel boldog házasságban élt.
’40-as évek közepétől a népvezér szerepet Petőfi veszi át tőle a költészetben. A forradalom előkészítésében nem vesz részt, de az üggyel azonosította magát.
A szabadságharc bukását követően az országgyűléssel Szegedre, majd Aradra menekült. A világosi fegyverletétel után bujdosásra kényszerült, majd 1850-ben kegyelmet kapott, és családjával együtt,1851-ben először Baracskára, majd 1853-ban Nyékre költözött. Élete utolsó éveiben Shakespeare Lear király c. drámájának fordításán dolgozott, ekkor született az Előszó /1850/ és A vén cigány /1854/ c. költeménye. Betegsége fokozatosan elhatalmasodott rajta, 1855. november 19-én hunyt el egy pesti gyógykezelés során. Temetése a Bach-korszak elleni néma tömegtüntetéssé vált.
Főbb művei:
1825 – Cserhalom
1825 – Zalán futása
1826 – Tündérvölgy
1826 – Délsziget
1831 – Csongor és Tünde
1831 – A két szomszédvár
1833 – A fátyol titkai
1836 – Szózat
Csongor és Tünde (1830)
A történet alapja egy régi mese. A témát Gyergyai Albert XVI. Századi széphistóriájából vette. (Árgyélus királyfi és Tündér Szép Ilona alakja)
Műfaja: drámai költemény, bár ő színjátéknak nevezi.
Drámai költemény: a romantika sajátja a műfajok összekapcsolása, általános, az egész emberiségre vonatkozó kérdésekre keresi a választ. Filozofikus mű, az élet értelmét, célját kutatja, és azt, hogy hogyan találhatja meg az ember a boldogságot.
Két szerelmes történetéről szól a mű, az egyikük ember, a másik földöntúli lény. Ármány szakítja szét őket, így a tündér visszatér hazájába, a földi férfi pedig keresi, majd kalandok és küzdelmek árán boldogan egymásra találnak.
A mű középpontjában Csongor út és boldogságkeresése áll.
Először térben keresi a boldogságot. A helysín Csongor kertje, a kert közepén egy virágzó almafa. Itt kezdődik, és itt végződik a mű. Egy kört ír le az útja. Jelzi: nem földrajzi helyzettől függ a boldogság. Csongor nem passzív szemlélő, hanem cselekvő hős.
Időben éjféltől éjfélig tart. Virágzó kertből indul, és elvadult kertbe érkezik.
Jellegzetes motívumok:
– Csongor álmaiban a saját álmainkra, vágyainkra ismerünk rá.
– Nem határozható meg pontosan, kit keres a főhős.
– Érezzük az Etelka szerelem bánatát, fájdalmát.
– Jellemző, hogy nem földi nő, hanem a mesék hősnője, égi mása lesz Csongor párja.
Két szerelem áll a mű középpontjában.
Csongor és Tünde {tündéri, mesék varázsa lengi át, légies, égi), és a szolgáik Balga és Ilma szerelme. Az utóbbi pár szerelmét Vörösmarty jóllakottság-boldogságnak hívja. Ösztönszerű, leegyszerűsített kapcsolat. Igénytelenebb, olykor groteszk.
Két ellentétes világ kapcsolódik össze a műben: Földi-égi} ezt kapcsolja össze a csodafa.
Jellemző, hogy amíg Csongor utazgatott és vágyakozott, addig Tünde kiválasztotta Csongort.
A férfi kertjébe ülteti a csodafát, és minden éjjel el is jön. Mirigy akadályozza meg a két fiatal egymásra találását. Minden rossz, ártó szándék megtestesítője, aki minden nemes törekvést megakadályoz.
Legfontosabb jelenetei a műnek:
– a hármas út motívum
– kétszeres megjelenése a vándoroknak
A három vándor, a polgári élet háromféle kiteljesedését jelképezi.
– a fejedelem: Mind nagyobb és nagyobb hatalomra, területekre és birtokokra vágyik. Saját területét tartja tündérhonnak. Úgy véli a boldogság útja a hódításban, és a győzelemben van.
– A tudós: Sok tudást felhalmozott, és rájött, így sem tud semmit. De saját igazát, amivel ő bölcsebb másoknál, nem adná semmiért.
– A kalmár: gazdag kereskedő, úgy véli, hogy pénzzel bármit megvehet, szerelmet, barátokat, palotát. Számára a pénz tündérhon.
Az ötödik felvonásban Csongor újra találkozik a vándorokkal.
Végkicsengése: minden út tévút volt. A pénz a tudás és a hatalom önmagában nem tehetik boldoggá az embert. Az öncélú okoskodást, filozofálást mutatja Vörösmarty céltalannak, oktalannak.
Az Éj monológja a semmit jeleníti meg. Kozmikus távlatba helyezi a művet. Semmi nem volt és semmi nem lesz. Minden múlandó, az emberi élet pillanatnyi és hiábavaló.
A világ a teremtés sötétségéből a pusztulás sötétségébe tart.
Csongor járt a hajnal és az éj birodalmában, Léder szobájában és a csodakútnál.
{Mirigy Léder alakjával szeretné Csongort letéríteni az útjáról}
Mirigy bosszúja érthető, hiszen lányának férjként Csongort szerette volna.
Mesei motívum, de fájdalmasan valóságos az ördögfiak marakodása az örökségen. Csongor ellopja ezen örökséget, minek révén közelebb jut kedveséhez. Nem találja meg a szeretett lányt, csalódva, fáradtan visszatér saját kertjébe. Csodapalota épül kertje közelében. Tünde lemond a tündéri létről és földi együttélésben kell, hogy megtalálják a közös boldogságot.
Csongor saját kertjében, saját lelkében találja meg a boldogságot. Az álomnak és a valóságnak közel kel állnia egymáshoz, önmagában egyik sem tud boldoggá tenni. A végkicsengés örök tanulságot takar: Boldoggá ezen a földön csak a szerelem tehet. Ennek ellentmond a XXI. Század. A ma a kalmár útját követi.