Emelt irodalom érettségi Irodalom érettségi

Szabó Magda – Az ajtó

Szabó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben, 2007. november 19-én hunyt el Kerepesen. Érettségi vizsgáját 1935-ben tette le Debrecenben, 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani is. 1945-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa 1949-ben történt elbocsátásáig. Az irodalom szinte minden területén kipróbálta tehetségét, indulásakor verseskötetekkel jelentkezett, később regényeivel vált híressé, s színpadi művei is sikereket arattak. 1947-ben házasságot kötött Szobotka Tibor (1913–1982) íróval. 1949-től a kényszerű hallgatás időszaka következik: 1958-ig nem publikálhat, az ebben az időszakban alkotott műveit csak később adják ki. Ekkortól datálható áttérése a regényírásra. Részben a megélhetésért rengeteg műfordítást készít, ami csiszolja stilisztikai érzékét. 1959-től szabadfoglalkozású író. Sorra követik egymást művei, melyekben a lélektani regények hagyományait is hasznosítva formálja meg jellegzetes alakjait. Önéletrajzi ihletésű munkái az Ókút (1970), valamint a Régimódi történet (1971), melyekből nemcsak az alkotásban szemléletét formáló gyermekkori hatásokról kaphatunk képet, hanem érzékletesen, kordokumentumként is hitelesen számol be a korabeli Debrecen múltjáról és mindennapjairól is. 1985-től öt éven át a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke. 1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává, 2001-ben a Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták. 2003-ban elnyerte a Femina francia irodalmi díjat Az ajtó című regényért. Az Európai Tudományos Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt, Debrecen városának díszpolgára.

Számtalan díjat és elismerést kapott, pl: 1949 – Baumgarten-díj (visszavonva), József Attila-díj, 1978 – Kossuth-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat)

AZ AJTÓ

Testi anyámnak, Jablonczay Lenkének megépítettem a síremlékét a Régimódi történet-ben, negyedszázad eltelte után nem hittem volna, hogy lesz még egy kifizetetlen adósságom. De lett, s ennek kiegyenlítése Az ajtó: halott anyám kezéből Emerenc munkától elformátlanodott ujjai vették át legjobb önmagam irányítását. Mindent értett bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam. Becstelen adósa volnék, ha én el nem mondtam volna róla azt, amit meg én tudtam.” (Szabó Magda)

1. Műfaja: – vallomás (előzmények pl. Szent Ágoston Vallomások, Szabó Magda: Ókút)

– lélektani regény

  1. Tér, idő:A regény önéletrajzi ihletésű, szinte teljes egészében igaz. (Az eredeti házvezetőnőt Szőke Júliának hívták, urnája Szabó Magda és Szobotka Tivadar közös kriptájában van.) Szabó Magdáék 1960-ban költöztek a Júlia utcába (Pasarét), ekkor kezdődik a regény cselekménye, és 1978-ig tart.

  1. Az ajtó jelentése: – a rémálombeli: jelentésbővülése: a „beteg”: nemcsak a férj, hanem Emerenc, sőt esetleg az írónő saját maga – akiket képtelen megmenteni;

– Emerenc ajtaja, amit sosem nyit ki, a végén kell feltörni – ez okozza Emerenc lelki, majd testi pusztulását

– átvitt értelemben: a személyiséget, az egyes ember „titkait” elzáró ajtó

– két embert elválasztó, de összenyitható kapu

– átlépés az életbe (születés) vagy a halálba

  1. A regény szerkezete:

keretes:Az ajtó – A kötés…..Az oldás – Az ajtó – fejezetcímek

  • a rémálom –

  • a történet folyamatosan táguló körökben halad előre: egyre többet tudunk meg Emerencről, egyre több mindenre van magyarázat, közben megismerjük az írónőt, a környezetét,

  • korrajzot csak érintőlegesen, fél mondatokból kapunk

  • a fejezetcímek rámutató jellegűek: kiemelik az adott eseményrész központi elemét

  1. Elbeszélésmód:

  • E /1. ,vallomásos; elbeszélő az írónő maga: belső monológ – a lélektani realizmus jellemzi

  • egyenes függő beszéd: az elbeszélő szerepét átadja Emerecnek elmeséli a gyerekkorát

  • az eseményeket időrendben mondja el, de vannak előreutalások

  • betéttörténetek: pl. Emerenc macskájának története, Emerenc múltja

ezeken keresztül fokozatosan ismerheti meg az olvasó Emerencet: ez a folyamat eleinte megegyezik azzal, ahogy az írónő megismerte őt; később egyre több az előreutalás

a vallomás a teljes hitelességre törekszik, őszinteségében még az elbeszélő hibáit sem próbálja takargatni, érzéseit kendőzetlenül tárja elénk, legyenek azok bármennyire terhelőek az elbeszélőre (előítéletesség, kicsinyes haragtartás és bosszúvágy, figyelmetlenség): ez nem pusztán vallomás, hanem vezeklés is. Szavakkal, mert Magda írónő, a szavak az ő lételeme, ezekkel kíván vezekelni is.

  • párhuzamosság:Emerenc „megmentésének” és a parlamenti események elbeszélésekor

  • önreflektív: csak jelzés értékkel, mintegy a háttérben utal az alkotói folyamtokra; a regényírás egyrészt foglalkozás: ehhez ért – mint Emerenca kétkezi munkához; másrészt kötelesség: a kimondás kötelessége, és minél elismertebb valaki, annál nagyobb kötelezettséget ró az alkotóra; ráadásul ihlet kérdése, nem megy minden idegállapotban, ezért zsarnokivá is válik;

  • tele van irodalmi utalásokkal: sok a mitológiai elem, de vannak utalások az európai irodalom más nagy alakjára is, valamint a Bibliára: az elején, mikor Emerenc „felcsap”, Magda „megmérettetik és nem találtatik könnyűnek”. Ezzel szemben a végén ismét „megmérettetik, és könnyűnek találtatik”.

  1. Szereplők:

Emerenc: az Alföldről származik, gyermekkora tele volt tragédiákkal: apja, majd mostohaapja halála, végül ikertestvérei és anyja halála, amikben felelősnek is érezte magát; a Viola-epizód már csak megerősítése annak a tapasztalatnak, hogy senkit sem szabad megszeretni, mert akkor nem fáj, ha az élet mégis elveszi őket. További veszteségek is érték Emerencet:

  • a férfi, akit bújtat, akibe beleszeret, nem szereti viszont,

  • a második férfi, akit bosszúból választ, szintén elhagyja, még meg is lopja

  • a haláltól a saját jó hírének elvesztése árán is megmentett kislány, Grossmann Évike, nem jön el hozzá, amikor várja

Mindezek után mégis képes a szeretetre: a húsz év alatt az írónőhöz kerül a legközelebb, szinte lányaként szereti. Ezért érzi úgy, hogy a megaláztatás, aminek kitette, azért hogy megmentse: árulás.

Nem vallásos, templomba járása miatt is csak csúfolja Magdát, ennek is megvan az oka: sosem érezte Isten irgalmát, csak a csapásait, ráadásul az egyházi ruhaosztást is csak megcsúfolásnak érezte.

Életének értelme a munka és feddhetetlen, ön- és mások ámításától mentes őszintesége és a könyörületesség minden elesett iránt (akár állat, akár ember az). Ez nem gátolja meg abban, hogy a sors iránti tehetetlen haragjában ne üsse mag azt, akit szeret (képletesen vagy szó szerint). Rendkívül jó a memóriája – ez a történet végén kap különös jelentőséget, mert Magda nem hiszi el, hogy csakugyan elfelejthette, amin keresztül ment (nem is felejtette, csak nem akart vele szembenézni.)

A városban is megmaradt szoros, szinte misztikus kapcsolata a természeti világgal: megérzi, ha valami rossz történik, azt is, ha nem. Violával való kapcsolata tükrözi ezt leginkább: képes szinte hipnotizálni a kutyát. A kutya az, aki megérzi Emerenc halálát, és soha nem hallott vonítással jelzi, majd szinte emberi gyász után megnémul. Vonzalma Magda iránt hasonlóképp jelenik meg, mint Viola vonzalma őhozzá, olyannyira, hogy amikor azt hiszi, az írónő mégis megőrizte a titkát, Violához hasonlóan, finom harapdálással jelzi Magda felé a háláját.

Szokásaiban megmarad sok vidékies vonás: mindig kendőt hord, komatálat visz a betegeknek, gazdának szólítja a ház urát.

A környezete mégis szereti és tiszteli, egyrészt fáradhatatlansága, másrészt – és mindenképp ez a fontosabb – hajlíthatatlan jelleme, valódi gerincessége miatt.Halála után a többiek reakciója jelzi a kívülálló papnak is, hogy Emerenc valóban megélte a felebaráti szeretet parancsát.

Szabó Magda regényeire jellemző az „erős nő” figurája, akiknek egyik legjellemzőbb tulajdonsága a tökéletes racionalizmus.

Emerenc tiszta volt, és kikezdhetetlen, ő volt mi, valamennyien, a legjobb önmagunk, aki mindig szerettünk volna lenni. Emerenc, örökké fedett homlokával, tó-arcával nem kért senkitől semmit, nem szorult senkire, mindenki terhét úgy vállalta fel, hogy egy életen át hallgatott arról, neki mi a terhe, s amikor mégis megszólalt volna, én bementem a televízióba szerepelni, és hagytam, leplezzék le élete egyetlen meggyalázott, betegség mocskolta pillanatában.” (Az ajtó)

Magda:

az írónő önmagát „alakítja” – látszólagos pártatlansággal igyekszik számot adni az eseményekről és saját érzéseiről. Saját magát szeretetre éhesnek, ugyanakkor az igazi elköteleződéstől félőnek, az emberi kapcsolatokban felszínesnek, értetlennek ábrázolja, akire inkább az előítéletesség (pl. Grossman-hagyaték), a kicsinyes érzékenykedés(folyton megsértődik, haragszik Emerencre) és a figyelmetlenség (tévét ajándékoznak Emerencnek, amikor tudják, hogy nincs ideje nézni azt)jellemzi a részvét és empátia helyett. Ez annál is disszonánsabb, mert művészként éppen ez utóbbiak kellene, hogy vezessék. Szinte kívülállóként mutatja be azokat a pillanatokat, amikor „elárulta” Emerencet, amikor „lemondott” róla. Ez az őszinte számvetés, önleleplezés a vezeklés része.

A cselekvő Emerenccel szemben Magda a szavak embere. Emerenc ezt nem tekinti valódi munkának, de egy idő után elfogadja, számon tartja az írónő könyveit, dedikált példányaira igényt tart (bár olvasni nem olvassa őket). A szavakra akkor lesz nagy szükség, amikor el kell hitetni Emerenccel – gyógyulása érdekében -, hogy az otthona még ép:

Ha majd ott állok a Parlamentben, mindenki azt hiszi, vittem valamire, csak én tudom, hogy megbuktam az első fordulóban. Legalább a végét, az utolsó szakaszt tegyem jóvá, mert másképp elvesztem egy életre. Most majd varázsolnom kell, önmagam fölé emelkedni, elhitetni vele, csak álmodta ezt a délutánt, álmodott mindent.”

Végül megint igazolódik Emerenc véleménye, miszerint a művészi alkotás hazugság (mint amikor Magda kivitte egy film forgatására, és ott szembesült azzal, hogy ami a filmen látható, csak trükk).

  1. Egyéb jelképek.

  • Emerenc kendője: az írónő sosem látja enélkül a kórházig. Emerencnek önmagával való azonosságának jelképének érzi az írónő.

  • Viola: mind Emerenc, mind az írónő életében helyettesíti a soha meg nem született gyereket

  • seprű: a kétkezi munka jelképe, a tisztaságot jelenti, az élet gondjait nem lehet elseperni – de folytonos önfeláldozó tevékenységgel lehet enyhíteni

  • bomlás: az írónő használja Emerenc állapotára – mind fizikai, mind lelki értelemben, de jellemzi a lakás állapotát, amikor Emerencet megtalálják; a történtek betetőzéseképpen pedig az elzárt bútorok összeomlása teszi véglegessé Emerenc elmúlását.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük