Janus Pannonius főbb műfajai

Reneszánsz kora:

• Középkort követő korszak
• Újjászületés (ókori kultúráé)
• Itáliából indult ki
• 1300-tól 1600-as évekig tartott (1321 – Dante halála)
• Középkor: a földi élet siralomvölgy
• Reneszánsz: életöröm
  • Öröm forrása: a tudás, a gondolkodás, a természet, a szépség
• A szépség kifejező eszköze: a harmónia
  • A harmónia az út a tökéletességhez (képzőművészetben, építészetben…)
• Tudatosan megszerkesztett műveket alkottak
• Irodalomra jellemző, hogy eltűnt a névtelenség
• Megjelent a költői öntudat
  • Belerejtették a verseikbe a nevüket (akrosztikon)
• A büszkeség a származásukra is vonatkozott (Pl. Itália)
• Megindult az ókori kultúra feltárása és tudatos követése
  • Ez a két dolog a humanizmus fogalma ami a reneszánsz I. korszakának az elnevezése, ide tartozott Janus Pannonius is

Janus Pannonius:

• 1434-ben Csezmicén született
• Eredeti neve: Csezmicei János lehetett
• Apja korán meghalt
• Anyja a nagybátyjára, Vitéz Jánosra bízta nevelését
• Itáliába, Ferrarába ment, itt rengeteg epigrammát írt 
  • Szatirikus, gúnyolodó, csipkelődő epigrammák
• Itáliában tanult (Ferrara, Padova)
  • Itt figyeltek fel a tehetségére
• Számtalan epigrammát, dicsőítő költeményt, elégiát írt
• Megváltoztatta a nevét 
  • A kor szokása volt
  • Jobban tükrözte a személyiségét
  • Humanista vonások a névben!
• Janus:
• Hasonlít a János névhez
  • János: Ókori római isten, kétarcú, háború és béke, múlt és a jelen, változás istene
  • Összeköti az ókori kultúrát a jelenbeli magyar kultúrával
• Az ókori kultúra szépségét, tökéletességét hozta el a jelen magyar irodalmába
  • Ezt fogalmazta meg a Pannónia dicsérete című epigrammában, ez a költői öntudat megjelenése
  • ,,Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld”
• Pannonius:
• Nem pusztán ,,magyarországi”-t jelent
• Pannónia ókori római provoncia volt
• A költő nevében is összeköti az ókori római kultúrát a reneszánsz magyar kultúrával
  
• Janus Pannonius az első európai hírű magyar költő
• Latinul írt (humanista szokás)
• Fő műfajai: epigramma, elégia, dicsőítő költemény
• Tartotta a műfaji határokat
• Epigramma: rövid, időmértékes vers, disztichonban írodott, fordulattal vagy csattanóval végződik
• Elégia: hosszabb, disztichonban írt mű volt az ókorban
  • De Janus Pannoniusnál már kapcsolódik hozzá a lemondó, bánatos hangvétel, az elmúlás gondolata is
• Pl. Janus Pannonius egy elégiája: Midőn beteg volt a táborban
  • A saját haláláról ír, beleszővi a végébe a saját sírfeliratát is, ami egy tökéletes epigramma

Janus Pannonius Magyarországon:

• Mátyás király hívta haza 1458-ban
• Megkapta a pécsi püspökséget
• De szellemileg társtalannak, otthontalannak érette magát
  • Ezért visszavágyodott Itáliába

1.Vers

Egy dunántúli mandulafára:

• Ez a vágyódás jelenik meg az Egy dunántúli mandulafára című epigrammájában is
• Arról szól, hogy egy mandulafa túl korán virágzik a tél végén
• Kettős jelkép a Mandula fa
• Először egy tájképben jelenik meg: ,,Íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben” (alliteráció)
• Bővíti: múlt, mitológia, tér, idő (Herkules ilyet a Hesperidán kertjébe se látott)
• A múlt és a jelen találkozása, mítoszok és a valóság emeli ki a csodaként ábrázolt eseményt, a télben virágzó fát
• Késleltetve jelenik meg a mandula fa:
• Hosszabb bevezető szöveg emeli ki a szokatlan jelenséget
• Mitológiai utalások (humanista vonás)
• Természet megjelenítése (reneszánsz sajátosság)
• Majd a csoda (virágzik a fácska merészen a télben)
  • Ezt követi a költő jóslata: meg fog fagyni, el fog pusztulni (ám csodaszép rügyeit zúzmara fogja be majd)
• Az utolsó két sor a fordulat vagyis a csattanó: a mandulafa metaforává válik
• ,,Mandulafám, kicsi Phyllis”
• Phyllis – türelmetlen, nem tudta kivárni  kedvesét, felakasztotta magát – az istenek fává változtatták
• Mandulafa: türelmetlen, nem tudta kivárni a tavaszt, túl korán virágzik, el fog pusztulni, nem hoz termést
  • A költő bánatára utal ez a birtokos személyjel (mandulafám), a kicsi jelző – sajnálja a költő a pusztulásra ítélt virágokat
  • Többet lát benne, mint egy egyszerű mandulafát
  • Az ókori utalás nemcsak a trák királylány sorsát idézi fel
• Kap egy harmadik jelentést a mandulafa:
• Janus Pannonius ugyanilyen helyzetben van, a saját sorsát mintázza meg
• Túl korán hozta Magyarországra a reneszánsz költészetet
  • Nem talált elismerésre, megértésre
  • Ezért érezte magát szellemileg hontalannak

2.Vers

Mars istenhez békességért:

• Magyarországi epigramma
• Már a címe is humanista
  • Ugyanis ókori istent szólít meg
  • Furcsasága: a háború istenét békét kér
• A mű formailag ima, hiszen kérés
  • Ennek megfelelően épül fel: először dicsőíti az istenséget, aztán kér tőle valamit
• Dicsőítő rész: hatalmat és erőt sugárzó kép
  • ,,Ötöd szférán hatalmas, súlyos léptű…sugárzik”
• A hatalom és erő azonban kegyetlenségbe fordul
  • ,,Te súlyos léptű, talpig vasba…Tartaros” 
• Elpusztítja az embereket – ellentétben áll a reneszánsz életörömével
• Reneszánsz értékrend: mindennek a mértéke az ember
  • Ami szép vagy jó volt az embernek, az fontos is volt
  • A háború megtöri ezt az értékrendet
• A költő indulatos vadsággal írja Mars istenről: te szörnyű vérivó, halottra éhező
  • Nem csak vádolja, el is ítéli az Istent
  • A vers indulatossága csitul az utolsó két sorban, ez jelenti a fordulatot
• Előkészíti a vers csattanóját, a kérést
  • ,,Atyánk, kíméld megfáradt pannon népemet!”
• A megszólítás (atyánk) alázatot sugall, elfogadta az isten hatalmát, ezért kéri!
• Kíméletet, kegyelmet, békét kér – ugyanezt kéri a Himnuszban Kölcsey 450 évvel később
• Epigramma, bár hosszabb, mint szokott lenni egy epigramma
• Egy körmondatból áll, a megszólítások sorozatából majd egy kérésből
• Metaforákkal írja le az isten hatalmát
  • Eleinte dicsőítve majd a kegyetlenséget és a pusztító erejét kiemelve
  • Végül ezt az erőt elfogadva kéri a költő a háború istenének a kegyelmét
• Humanizmusa a műfajban, versformában jelenik meg (disztichon), valamint az ókori utalásokban (Tartarosz)
• Reneszánsz szemlélete pedig a kérésben hadd éljen békében a magyar nép

3.Vers

Búcsú Váradtól:

• Szokatlanul lendületes elégia
• Valóban egy búcsút ír le
  • Janus Pannonius Mátyáshoz indul, Budára és elbúcsúzik a várostól
• Átfűti a verset az utazás (az indulás) izgalma
  • Ez a visszatérő refrénben jelenik meg
  • ,,Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!”
• Humanista szokás szerint latin nyelvű
• Időmértékes verselésű
• 7 versszakból áll
  • Az első 3 versszak az utazás körülményeiről szól, természet, környezet
  • A többi 4 versszak maga a búcsú
• 1. versszak:
• A költő a zord időjárásról ír: ködös, szürke, zúzmarás a Körős vidéke
• Ezzel ellentétben felidézi a tavaszi-nyári üdezöld tájat
  • ,,erdő, mely csak a zöld levélre büszke”
• Ehhez képest a táj nyomasztó, a költő mégis szép Körösnek nevezi, mintegy állandó jelzőként, hiába fogja a szürke súly, a ködös fagy zúzmarája
  • Ez egy leíró rész
  • Ebből is látszik, hogy a költő nem akarja elhagyni a Körös vidékét ilyen időben
• A versszak végén megjelenő refrén mintha önmagát is biztatná: indulni kell, sietni kell…
• A következő két versszak:
• Itt szinte magát győzködi, hogy milyen jó a téli utazás és át előnyeit taglalja
  • Most száraz lábbal, biztonságban át lehet kelni a folyón
  • A szán sebesen siklik a havon, mint a csónak nyáron a vízen
  • Negatív festés: a költő arról ír, ami nincs (itt: nyár)
• A negyedik versszaktól:
• Itt már a várostól búcsúzik a költő
• Versszakonként külön-külön kiemel egy-egy jelenséget, épületet
• A hőforrásoktól köszön el:

• • Szinte tudományos alapossággal sorolja fel az előnyeit, gyógyító hatását
  • ,,Jó timsó vegyül itt tiszta vízbe, mely gyógyítja szemed, ha fáj s ha gyenge.”
  • Szinte reklámszerű, ahogyan részletezi: a levegőt itt nem rontja a kén-lehellet, mint sok más gyógyforrásnál

• A város könyvtárától búcsúzik:
  • Humanista: tudás érték
  • Apollón segítségével dicséri, ezzel az antik kultúrát idézi meg
  • Olyan híres a könyvtár, hogy már Apollón is ide költözött
• A királyszobroktól köszön el
  • Amelyek csodálatos módon épségben kibírták a székesegyházat pusztító tűzvészt, majd a fakulást is
  • Mindkét csapást pusztító erőnek mutatja be
  • A tűzvész egy megszemélyesítés: a tűzvész gonosz és dühös
  • Fal roppanva dől: de mindezt túlélték a királyszobrok csodával határos módon
  • Végül a város védőszentjétől, Szent László királytól búcsúzik
  • Beleszővi a híres legendát is a versbe: Szent László még holtában is segített a népének, amikor a tatárok megtámadták őket
  • Nem említi meg a király nevét, de minden olvasó tudta, tudja a történet alapján, hogy kiről szól
  • Tőle kér segítséget a költő útjához: ,,Utunkban, te, nemes lovag, segíts meg!”
• Lezáró rész:
• A búcsú ellenére a versben végig ott lüktet a sebes iram, ahogy a lovak vágtatnak
  • ,,Hajrá fogyjon az út, társak, siessünk!”

• Ezt idézik fel az időmértékes verselésű sorok, a felvillanó képek, ahogy a szán elhalad a város nevezetességei előtt
• A költő eleinte tart ugyan az utazástól, de az első refréntől egyre inkább a lelkesedés veszi át a szerepet
• Így a búcsú sem szomorú, inkább büszkeség és hódolat jelenik meg a műben
  • Igazi humanista vonás, hogy a természetben, a művészetben és a kultúrában is a tudományt, az embereknek hasznos jelenségeket emeli ki művében a költő
• A mű elégia, hiszen valaminek az elmúlásáról ír a költő, elhagyja kedvelt városát
• A vers elején valóban elégikus hangulatú, szomorkás, szinte a nyártól is búcsúzik
  • Hiszen felidézi a hajdan zöldellő erdőt, ami a költeményben már szürke, és súlyos köd lepi

• A mű egy idő után azonban átlelkesül, átfűti az utazás izgalma
  • Így az elégia ódává magasztosul, Váradot dicsőítő költeménnyé válik Janus Pannonius verse