Móricz elbeszélései

Móricz a 20. századi realista prózairodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. A Nyugat első nemzedékének egyik legkiemelkedőbb prózaírója. Magyar író, újságíró és szerkesztő volt. Prózaművészete realista, naturalista jegyeket hordoz, de a lélektani irányultság és a drámai felfokozottság is jellemző rá.

Móricz Zsigmond parasztcsaládban született Tiszacsécsén, szülei hamar tönkrementek, ezért már gyerekkorában megtapasztalta a szegénységet. Ennek ellenére sokat foglalkoztak a taníttatásával. Érettségije után jogot tanult Budapesten, de nem diplomázott, hanem újságoknál dolgozott. A kezdetektől publikált a Nyugatban, egy ideig a szerkesztője volt.Az első műve is ebben jelent meg Hét krajcár címmel. Örült az I. világháborúnak, haditudósító volt a keleti fronton. Saját folyóirata a Kelet népe, ami egy szociológiai folyóirat, amelyben társadalmi problémákról, a parasztság és az árvák helyzetéről írt. Leányfaluban élt örökbefogadott lányával, Littkey Erzsébettel (Csibe). Agyvérzésben halt meg 1942-ben.

A klasszikus modernségben alkotott, a magyar valóságot, a társadalom igazi állapotát és a korrupt viszonyokat erőszeretettel ábrázolta. Emiatt a valósághű írásai miatt a realizmushoz és a naturalizmushoz sorolja az irodalomtörténeti írás. Móricznak gyakori témája a vidéki szegénység, a parasztság életének bemutatása.

Móricz Zsigmond utolsó éveinek szívbemarkoló, nagyhatású remekműve az Árvácska. A történet a 20-as évek Magyarországán, a Kecskemét környéki tanyavilágban játszódik. Egy 7 éves lelenckislány kegyetlen sorsának néhány évét választja témaként. Az emberi kegyetlenség, lelki elvadultság, gonoszság megdöbbentő tényei jelennek meg az epizódokban, a természetes erkölcsöket nem ismerő elaljasodás – szadista és értelmetlen kínzások, elvetemült gyilkosságok sora. Műfaja kisregény, 7 darab zsoltárból áll.

A mű mögött az örökbefogadott lelencleány, Csibe gyermekkori élményei húzódnak meg. Őt is az állam nevelte fel, tanyán, falun, iskola nélkül. Littkey Erzsébet, már nem tudta elviselni kegyetlenséggel és megaláztatásokkal zsúfolt sorsát, ezért halálba meneküléssel szeretett volna megszabadulni problémáitól. Az író öngyilkosságra készülésekor találkozott vele, ugyanis egy hídról akart leugrani. Felettébb furcsának találta, hogy egy gyerek készülődik véget vetni az életének. A lány elpanaszolta neki pokoli sorsát. Az író örökbe fogadta és kiiskoláztatta.

Barbárok című elbeszélése juhászok, pusztai emberek között játszódik. A szereplők barbárok abban az értelemben, hogy külön élnek a civilizációtól, az emberi társadalomtól. Náluk más törvények uralkodnak, sokszor a kegyetlenség is. Emberi mivoltukat mégis jól példázza a történet vége, amikor a gyilkos a vizsgálóbíró pszichológiai módszereinek hatására megtörik, és bevallja bűnét. A novella három részre tagolható: a) a gyilkosság; b) az asszony keresi eltűnt férjét és fiát; c) a gyilkosok megbüntetése. A szöveg erősen hasonlít a balladákra, a sok sejtetés, kihagyás, sűrítés miatt, valamint a lírai ábrázolás is jellemző rá. E novella a krimi műfajába is tartozik, hiszen egy kettős gyilkosság elkövetése és a bűnösök elkapása és a bizonyítás a lényeges cselekmény.

Tragédia című rövid novellája egy jelentéktelen, megkeseredett emberről szól. Kis Jánost nyomorúsága, szegénysége szinte érzelmek nélkülivé teszi, aki minden normális emberi kapcsolattól elidegenedett. Élete legfőbb hiányának, az evésnek a betöltése és a bosszú az urak ellen egyaránt a lakodalmi nagyevésre ösztönzi – ez vezet halálához, hiszen agyoneszi magát, a végén „belefullad” az ételbe. A novella a realizmus és a meseszerűség között ingadozik: realista, ahogy a szegény ember érzéseit, gondolatait, sorsát, életét bemutatja az elbeszélő; alig hihető azonban a halála és a bosszúállás módja egy józan ember részéről. Az evés a mű vezérmotívuma: ez a cselekmény mozgatórugója, a főszereplő vágyainak középpontja, és az evés hiánya a legfőbb tragédia az életében. A novellában lelassul az idő a lakodalombeli evés leírásakor: az elbeszélő részletesen, képszerűen tárgyalja, hogy mit és hogyan eszik Kis János, és hogy közben milyen gondolatai, érzelmei támadnak: ezzel drámaivá teszi a jelenetsort, és hatásosan készíti elő a végkifejletet: a halált, amely egyszerre komikus-groteszk és tragikus is. A mű utolsó mondata is a főszereplő szegény és kirekesztett sorsát erősíti meg.

Móricz Zsigmond elbeszélő művészete áttörte azokat az egyre áttörhetetlenebb határokat, melyek az elitet az átlagolvasótól elválasztják. Neki sikerült, hogy egy személyben legjobb és legolvasottabb prózaírónk legyen.