Az érvelő-meggyőző szöveg felépítése

A retorika: a beszéd művészete (Arisztotelész). Feladata, hogy meggyőzésre alkalmas legyen, így minden elemző-meggyőző szövegtípus alapja. Tárgya lehet minden olyan ügy, amelynek javára a szónok meg akarja nyerni a közönségét.

Az érvelő szöveg célja: elgondolkodtatja, egy állítás igazságáról meg akarja győzni az olvasót vagy hallgatót

A szónoki beszéd felépítése

  1. BEVEZETÉS

  • a hallgató jóindulatának megnyerése

  • felkelteni a befogadó érdeklődését

  • téma megadása és témaválasztás indoklása

  1. ELBESZÉLÉS

  • a körülmények, tények bemutatása akár történettel is

  • a személy, az ügy, a dolog, a hely bemutatása leírással, jellemzéssel

  1. KITÉRÉS

  • látszólag az ügyön kívül eső, szórakoztató szövegrész, egyfajta illusztráció, saját életből vett anekdota

  1. TÉMAMEGJELÖLÉS ÉS FELOSZTÁS

  • beszélő saját álláspontjának megfogalmazása

  • a beszéd legfontosabb állításának kimondása

  • gondolatmenet előrevetítése, felosztása

  1. BIZONYÍTÁS ÉS CÁFOLÁS

  • az érvek bizonyítása

  • az esetleges ellenérvek cáfolata

  1. BEFEJEZÉS

  • az emlékezet felfrissítése az elmondottak összefoglalásával

  • cselekedetekre buzdítás

  • érzelemre hatás, érzelmi betetőzés

Elemző-meggyőző szöveg felépítése

  1. Bevezetés

  • célja az érdeklődés felkeltése, a figyelemfelkeltés

  • itt kell szerepelnie a témamegjelölésnek

  • itt fogalmazzuk meg a tételmondatot is: vagyis azt, hogy mit akarunk cáfolni vagy bizonyítani

  • gyakori, hogy egy meggyőző, érdekes történettel kezdjük, hiszen ez rögtön figyelemfelkeltő

  1. Tárgyalás

  • a tárgyalásban történik a téma igazi részletezése

  • logikus sorrend, logikai kapcsolóelemek használata

  • élvezetes, gördülékeny fogalmazás

  • ebben a részben bizonyítjuk állításainkat

  • ezeket különböző érvekkel lehet bizonyítani (pl. számok, statisztikák, híres emberekre vagy tudósokra való hivatkozás, logikai levezetés, stb).

  • ugyanebben a részben ellenérveket is felhozhatunk, vagyis megcáfoljuk azokat az állításokat, amelyek a mi véleményünkkel ellenkeznek

  • hasznos, hogyha érdekes történetekkel, szólásokkal, közmondásokkal, szállóigékkel is alátámasztjuk a mondanivalónkat

  • írásban minden új érvet érdemes új bekezdésben kezdeni, és mindegyiket részletesen kifejteni

  1. Befejezés

  • a befejezés fő célja az összefoglalás: még egyszer összegezzük eddigi mondanivalónkat, röviden megismételjük a legfőbb érveket

  • végkövetkeztetés levonása

  • érdemes a tételmondatot is megismételni

  • a befejezés fontos része lehet az érzelmi meggyőzés, a hatáskeltés

Hasonló

  • A társalgási stílusréteg

    A hagyományos stilisztikák a következő tipikus stílusrétegeket különböztetik meg a szövegek stílushatása alapján: társalgási, hivatalos, publicisztikai, tudományos, előadói (szónoki), szépirodalmi stílus. Mindegyik stílusrétegnek van szóbeli és írott változata és legalább három stílusszintje (igényes, közepesen igényes, igénytelen). A társalgási stílus elnevezésben a „társalgás” kifejezés hétköznapi nyelvi kapcsolatokra utal (egyszerű, közvetlen beszélgetésre, odavetett félmondatokra vagy mindennapi leveleinkre, céduláinkra, üzeneteinkre)….

  • A publicisztikai stílus jellemzői

    A publicisztika szó a latin publicare = közhírré tesz, közhasználatra ad szóból származik. szűkebb értelemben: a sajtó, az újságírás (írásbeli tájékoztatás, közvélemény-formálás) Tágabb értelemben: a sajtó, a rádió és a televízió (írásbeli és szóbeli tájékoztatás, közvélemény-formálás) Igen széleskörű kommunikációs szerepet tölt be, az élet minden területével kapcsolatot tart; erős hatásra, meggyőzésre törekszik; sok műfajt fejlesztett…

  • Nyelvemlékeink

    Nyelvemléknek nevezzük a nyelv régebbi állapotát tükröző és a későbbi korokig fennmaradt írásbeli megnyilatkozásokat. Ezek által nyomon követhető a nyelv hangzásának változása, a szókincs bővülésének menete, a szövegformák fejlődése. Magyar nyelvemlékekről a magyar írásbeliség kezdetétől beszélhetünk. A X. század előtti ősmagyar kor nyelvemléktelen, a X. század utáni korok nyelvemlékes korszakai nyelvünk történetének. Az egyház, a…

  • A társalgási stílus

    A stílus a nyelvhasználat jellegzetes módja. Az egyes nyelvváltozatokra épülő és ezért többé-kevésbé eltérő, tipikus kifejezésmód, azaz eszközök és stiláris szabályok használatában eltérő nyelvhasználati mód a stílusréteg. Életünkben legnagyobb szerepe a társalgási stílusnak van. A megértés; nyelvbeli és életbeli sikereink sokszor attól függenek, hogy miképpen fejezzük ki magunkat. A társalgási stílus tehát a mindennapi, kötetlen…

  • A nyelvi elrendezés a művészi nyelvhasználatban

    Az irodalmi mű szövegének alapvető szerkezeti jellemzője a képi hálózat, amelyet az író a nyelvi egységek tudatos kiválasztásával és egyedi elrendezésével alakít ki. A hangok, szavak, szerkezetek, mondatok, szövegrészek kerülhetnek egymással olyan kombinációba, hogy többletjelentéssel gazdagodnak. Alakzatoknak, latinul sémáknak nevezzük a nyelvi elemek, egységek jellegzetes összekapcsolási módját, a megszokottól eltérő használatát. Ezeket a hangoktól kezdve…

  • A NEM NYELVI KOMMUNIKÁCIÓ

    Kommunikáció: magyarul: közlésfolyamat. = Információ átadása, a feltétele, hogy az adó és a vevő között működik a visszajelzés. Pl.: a közlekedési tábla csak információt ad. De ha a tanórán egy tanár beszél visszajelzést kap abból, hogy milyen a testtartásom, arckifejezésem, írok-e vagy figyelek, vagy mást csinálok: tehát ez kommunikáció. A kommunikáció fajtái: Nyelvi (VERBÁLIS) kommunikáció:…