Az újkori filozófia és a gyakorlati filozófia válsága

Érdemes jelezni, hogy az a probléma, amiről MacIntyre beszél az újkori gyakorlati filozófia kapcsán, érdekes módon kapcsolódik össze néhány olyan mozzanattal, ami az újkori filozófia születési körülményeivel összefüggésben már felmerült egy korábbi előadásban. Az, amiről MacIntyre beszél (vagyishogy elveszett az emberi életre vonatkoztatott telosz), nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy általában véve a teleologikus világkép (mely szerint a világnak, benne pedig az emberi életnek van valamilyen sajátos célja, illetve rendeltetése) szorult háttérbe. Márpedig ebben a folyamatban a modern természettudománynak és az újkori filozófiának is megvolt a maga szerepe. (Bár azt aligha állíthatjuk, hogy ez vezető szerep volt.) Az ‘új tudomány’ elvetetette azt az eszmét, hogy a jelenségeket a céljukra tekintettel kell magyarázni. (A természeti jelenségeket kauzális összefüggések segítségével magyarázták.) Ennek nyomán a természetfilozófia is megszabadult a természet teleologikus felfogásától. Amikor pedig ennek a fajta tudománynak, illetve természetfilozófiának a metafizikai alapjait akarták tisztázni az újkori filozófusok, akkor ők sem használtak teleologikus magyarázó sémákat. Valószínűleg semmi sem fejezi ki pontosabban ennek a személeti fordulatnak a következményeit, mint az egyik jellegzetes fogalom, amely új tudomány hatására kapott új értelmet: a tény fogalma.
A modern szemléletmód számára a tények olyan elemei a megismerhető valóságnak, amelyek függetlenek minden értéktől — kifejezetten ellentétesek az értékekkel. A tények fennállása vagy fenn nem állása teljesen független attól, hogy ez olyan értelmes lényeknek, amilyenek mi vagyunk, tetszik vagy nem tetszik, kedvez vagy nem kedvez. Ha a tények összességeként fogjuk fel a világot, akkor ennek a szemléletmódnak az olyan metafizikák felelnek meg, amelyek érvényre juttatják a ‘valóságos’ radikálisan értékmentes természetét. Az újkori filozófia pedig éppen ilyen metafizikai koncepciók egész sorát alakította ki.
Ezzel azonban elveszett valami, ami a modernitás előtti gyakorlati filozófia számára igen fontos volt: az a metafizikai háttér, amely előtt valamifajta normatív antropológiát lehetett kifejteni. Fentebb jeleztük, hogy a gyakorlati filozófiát az újkor előtt egy eléggé jó meghatározható viszony fűzte a metafizikához. Egy teleologikus világképet körvonalazó metafizika tette lehetővé egy olyan filozófiai antropológia kifejtését, amelyből normatív antropológiát (természetjogot) lehetett levezetni. Ez a normatív antropológia alapozta meg aztán a gyakorlati filozófia jellegzetes területeit: az erkölcsfilozófiát, a politikai filozófiát, a jogfilozófiát. Ez volt az ún. klasszikus természetjogtan jellegzetes szerkezete. Az újkori filozófia fejlődése azonban ezt a szerkezetet egyre inkább problematikussá tette. A teleologikus szemléletmód háttérbe szorulásának egyik áldozata így a klasszikus természetjogtan lett, amely ontológiai alapra építette az ember rendeltetésére vonatkozó elképzeléseit. Ez a megközelítés kezdett egyszerűen értelmetlennek tűnni. Ha a természet nem foglal magába semmilyen célt (a természeti folyamatok ‘céltalanul’ zajlanak), akkor a természetre vonatkozó ismereteink (illetve a természet metafizikai alapjaira vonatkozó ismereteink) sem foglalhatnak magukba semmit, ami természetes célként lenne megtagadható. A modern gyakorlati filozófia tehát abban a helyzetben találta magát, hogy felbomlott az az évezredes keret, amelyben a gyakorlati filozófiát korábban művelték, és a helyére egy új keretet kellett találni. Ebben azonban nem bizonyultak túlzottan sikeresnek a modern gyakorlati filozófusok.

Hasonló

  • Görögök az I.E. IV-V. században

    Mitikus gondolkodás: A mitikus világfelfogásra jellemző a természeti törvény hiánya, ugyanis az ember elsősorban az istenek meggyőzésén keresztül tudja az eseményeket befolyásolni. (I.E. VI. század környéke)(Szókratész előtti filozófusoknál, de még Platónnál is sok helyen megjelenik ez a fajta gondolkodás.) „A mítosztól a logosz felé”: Ettől az időtől fogva természeti, racionális elveket keresnek, amelyekkel a világ…

  • A hellenizmustól a reneszánszig

    4.1 Hellenizmus Fontosabb irányzatok: szkepticizmus, sztoicizmus, epikureizmus, újplatónizmus, gnoszticizmus. (Első kettőt érintjük.) 4.1.1 Szkepticizmus: Szkepticizmus alatt azt a magatartást értjük, amikor nem hiszünk semmi bizonytalanban. Pürrhon fektette le az alapjait. A felvilágosodás korában Hume-nál és Kant-nál a szkepticizmus alapgondolata rendkívüli segítséget jelentett a modern tudományos gondolkodás kialakulásában. 4.1.2 Sztoicizmus: Fő képviselője: Zénon. A sztoa a…

  • Immanuel Kant

    Pietizmus: a lutheránus hit megújulására törekvő mozgalom, amely a bensőségességre, a lelkiismeret tisztaságára, az akaraterő megszilárdítására, a vallásos érzület kialakítására helyezte a hangsúlyt. Filozófiai fejlődésére két ember volt rendkívüli hatással: Hume (a tapasztalatból semmiféle általános és szükségszerű ismeret nem szerezhető) és Rousseau (ahol a tudományos megismerés csak rideg tényeket tár föl, ott a lelkiismeret követelményeinek…

  • Hume gyakorlati filozófiája

    Fentebb, amikor utalást tettünk Descartes és Spinoza gyakorlati filozófiai nézeteire, kitűnt, hogy az újkori filozófusok számára az erkölcsfilozófia kiindulópontját gyakran az képezi, hogy azonosítjuk az emberi affekciókat (öröm, harag, részvét, stb.), ezeket egyfajta értékelésnek vetjük alá, aztán rámutatunk, hogy hogyan lehet ezeket uralni — hogyan lehet a megfelelő affekciókat érvényesíteni, a nem megfelelőeket pedig elnyomni…

  • Kontinentális filozófia az újkorban

    6.1 René Descartes Főbb művei: Értekezés a módszerről, Elmélkedések az első filozófiáról, A filozófia elvei A, Descartes módszere Alapjait az Értekezés a módszerről című munkájában fejti ki: 1, Minden előítéletet kerülve csak azt kell igaznak elismerni, ami tisztán és világosan felfogható. 2, A problémákat részekre kell bontani: „minden nehezebb kérdést annyi részre…, ahányra csak lehet,…

  • Fichte, Schelling és Hegel

    8.1 Johann Gottlieb Fichte Fichte szerint a filozófia akkor lesz csak tudomány, tudománytan, ahogy saját rendszerét nevezi, ha egy vagy néhány axiómából, alaptételből épül föl. Descartes-ra hivatkozik, de a „gondolkodom, tehát vagyok” elvét általánosságban fogalmazza meg: „Vagyok, mert vagyok”. Tehát én egy „Én„, egy szubjektum vagyok. Van „nem-Én„, a dolog is. Fichte szerint két következetes…