A reformkor fő kérdései

1) Reformkor

• Reform: szó szerint újjáformálást, megújulást jelent, vagyis haladó irányú átalakulási szándék.
• Reformkor: egyrészt tágabb értelemben (irodalom- és művelődéstörténeti szempontból) 1790-1848 közötti periódus; másrészt szűkebb értelemben 1830-1848 közötti periódus, mivel a reform igények erőteljesen ekkor jelentek meg és az 1825-27-es országgyűlést még nem a liberális reformszellem, hanem a hagyományos rendi ellenzékiség, a sérelmi politika (rendi jogok megerősítése) jellemezte.

• A korszak meghatározó politikai áramlatai reformokat akartak, s már a forradalom előtt jelentős reformokat törvénybe is tudtak iktatni. A reformok teljes társadalmi-gazdasági-politikai változást kívántak megvalósítani, ezért lehet a mozgalmat reformmozgalomnak nevezni.

2) Reformkor eszmei gyökerei

• A reformkor eszmei gyökerét a felvilágosodás, a nagy francia forradalom eszméi (liberalizmus, nacionalizmus) az államerősítő-abszolutista reformok pl.: II. József reformjai; az 1790-es évek elejének rendi-nemesi mozgalma – mely a polgári nemzetállam megteremtését tűzte ki célul – jelentik.

3) A reformkori liberalizmus magyar sajátosságai és programja

• A sajátosságok és a programok összefonódtak a magyar reformkorban: így a liberalizmus nemzeti követelésekkel fonódott össze pl.: Magyarország önállóságának a követelése; nemzeti egység megteremtése – Unió Erdéllyel; magyar államnyelv bevezetése; országgyűlésnek felelős kormányzat megteremtése; A reformkor másik fontos sajátossága: a magyar rendiség kétfokozatú: a megyegyűléseken és az országgyűlésen fogalmazódtak meg a reformkövetelések.
• Az első programpontokat Széchényi 1831-ben íródott, de 1833-ban külföldön megjelentetett Stádium című műve fogalmazta meg: hiteltörvény; birtokbírhatás ügye; ősiség eltörlése; közös teherviselés; Pest-Budáról való kormányzás; magyar államnyelv megteremtése; nyilvánosság. A reformkor másik programadója: Wesselényi Miklós.

4) Reformkor társadalma

• Nemesség: A XIX. század elején még nem létezett egységes nemesség. Körülbelül 700 000 ember nagy része egy-két telken maga gazdálkodó vagy jobbágytelken ülő. Ún. bocskoros nemes volt.
• A bocskoros nemesek életformája, műveltsége nem különbözött a parasztétól. A nagybirtokot gyűlölték, de előjogaikhoz görcsösen ragaszkodtak. Ezért lettek sokszor – leitatva, lepénzelve – a reakció eszközeivé.
• A középbirtokos nemességet értékesítési gondok gyötörték. Egy részük eladósodott, sok birtok zár alá került. A megyékben viszont övék volt a politikai hatalom. Mivel a feudális állam szavatolta számukra a jobbágyok ingyenmunkáját, társadalmi hanyatlásukat azonban nem akadályozta meg, ők lesznek azok, akik a leginkább hajlanak majd a feudalizmus építményének lebontására, utat nyitva az ipar fejlődésének, az országos piac kialakulásának.
• Volt egy kb. öt-hatszáz családot számláló arisztokrácia, amit mély szakadék választott el a nemességtől. A leggazdagabbak 100 000 holdas nemzetségek a válság időszakában is fedezni tudták külföldi utazásaikat, szórakozásaik költségeit. Még birtokait korszerűsítésére is futotta. Gazdasági erejük természetesen politikai hatalom is volt egyben: ők álltak a kormányszékek élén. Érdekeik a feudális rend megőrzését és a kormányzat támogatását sugallták.

• Jobbágyság: A XIX. Század elejére a jobbágyság differenciálódása előre haladt. A parasztságon belül kialakult különbségeket a telkes jobbágyok és a zsellérek aránya mutatja. (A húszas években először haladta meg a zsellérek száma a telkes gazdákét.)

• A parasztság felső rétegének sikerült az árutermelésbe bekapcsolódnia. A nagygazdák igaerejük révén több telket is birtokolhattak, pusztákat bérelhettek, s fölhasználták a nincstelenek munka erejét.
• A zsellérek sem voltak többnyire földtelenek. Az úrbéres földből töredéktelket bírtak, házuk volt, vagy ideiglenes művelésre átengedett majorsági földön gazdálkodtak. A teljesen nincstelenek szolgának álltak, az ügyesebbek céhen kívüli falusi mesteremberek, kontárok lettek.
• A zsellérek számottevő munkaerő-tartalékot képeztek. Azok a viszonyok azonban, amelyek hozzájárultak termelőeszközeik elvesztéséhez, nem biztosították munkaerejük kihasználását.
• A paraszti rétegek közötti különbségeket életmódjuk is szemlélteti. A legszegényebb paraszt nád- vagy faviskóban, földbe vájt putriban húzta meg magát. Edénye cserép, maga faragta kanállal, fatányérból evett. Ünnepszámba ment, ha savanyúlevesen, kásán, répán és káposztafőzeléken, főtt tésztán kívül paprikáshús került az asztalra.
• A módos gazdák a konyhából balra és jobbra nyíló két tágas szobában laktak. Bútoraikat (pl. pad, tölgyfa asztal, támlás karosszék) iparos készítette. Gyakran ettek sült tésztát, főtt és sült húsokat, befőtteket. A férfiak kék vagy zöld posztóban és bundában, a nők rékliben, kartonszoknyában, ünnepi alkalmakkor selyemben, vállkendővel jártak.

• Polgárság: A század elejére megnövekedett az érdeklődés az értelmiségi pályák iránt, különösen a birtokukat vesztett kisnemesek körében. Aki megtehette, az felső iskolákba járatta gyermekét. A jobbágyfiúknak az egyetlen lehetőség a felemelkedésre az ügyvédi vagy a lelkészi pálya volt.
• A földuzzadt értelmiséggel az ország nem tudott mit kezdeni. Míg az ügyvédeknek is gondot okozott a megélhetés. A reformok és a polgárosodás legelszántabb hívei az értelmiségiek köréből kerültek ki.

5) Jobbágyság helyzete

• A jobbágykérdéssel legelőször Széchenyi István foglalkozott a Hitel című művében. Művében hangoztatta, hogy a robotot is meg kell szüntetni, mivel az hasztalan és erkölcstelen; valamint a jobbágyság feudális terheit is el kell törölni (dézsma, kilenced, tized, ajándék). Úgy kell eltörölni, hogy a nemességet ne érje kár. Reformtörekvését mind Bécs, mind saját osztálya, az arisztokrácia is elutasította. Bécs elutasításában szerepe volt, hogy egyrészt az osztrák nagypolgárság gazdasági érdeke került veszélybe, másrészt a birodalom egységét is veszélyben látta Magyarország megerősödése miatt. Saját osztálya, az arisztokrácia is elutasította, mert túl sok gazdasági érdeke fűződött a rendszer fenntartásához, valamint szűklátókörű volt. A köznemesség viszont támogatta Széchenyi reformtörekvéseit, mivel Bécs nem akadályozta meg elszegényedésüket.
• Széchenyi az őt érő bírálatokra válaszolt: 1831-ben írta meg a Világ(osság) című művét. Ebben a jobbágyság állapotáról írt, jövő zálogának tekintette ezt a csoportot. Aktualitást ennek műnek az 1831-es Felvidéki koleralázadás adott. A felkelés ráirányította a figyelmet jobbágyságra, hogy helyzetükön javítani kell. Széchenyi arra következtetett, hogy sürgősen cselekedni kell a későbbi felkelések elkerülése érdekében. A jobbágyság helyzetére irányuló törekvés majd az 1832-36-os országgyűlésen nyilvánult meg.
• A koleralázadás lázadás hatására a nemesség is megértette, hogy a jobbágyság helyzetének a megoldása elengedhetetlen, így a megyék reformokat javasoltak, követeket választottak az országgyűlésre: Kölcsey Ferencet, Klauzál Gábort, Deák Ferencet, Wesselényi Miklóst. A megválasztott követek az érdekegyesítés keretében kívánták megoldani a jobbágykérdést (jobbágyfel–szabadítást).

• Érdekegyesítés: ennek gondolata a felvidéki koleralázadás után jelent meg. A reformkori nemesek megértették, hogy a jobbágyság támogatása nélkül nem képesek a jogaikat sem megvédeni. Állandósult a félelem a parasztfelkelésektől, de attól is tartottak, hogy a bécsi udvar az elégedetlen paraszti tömegeket az uraikkal szemben a maga oldalára állítja (pl.: II. Lipót esete, a jobbágyok törekvéseinek felkarolásával kompromisszumra kényszerítette a magyar nemességet). A változás hívei nem leszerelni, hanem küzdelmükbe szövetségesként kívánták bevonni a velük ellentétes érdekeket képviselő jobbágytömegeket. Felismerték, hogy ennek az egyetlen lehetséges eszköze jogok mindenekelőtt a birtokbírhatás jogának a kiterjesztése. A birtokbírhatás jogának kiterjesztése révén olyan közösség (társadalom) megteremtésére törekedtek, ahol minél többen személyes szabadságban és anyagi biztonságban élnek. A reformokat a bécsi udvarral
• A reformkori követek legelőször az 1832-36-os országgyűlésen tettek kísérletet a jobbágyság helyzetének a javítására – önkéntes örökváltság bevezetésével (a jobbágy a földesúrral megállapodás alapján megválthatta úrbéri szolgáltatásait, telkét). A megváltással a telek polgári tulajdonná válik a nemesi tulajdonjog sérelme nélkül, másrészt a nemesség a birtoka fejlesztéséhez szükséges pénzhez is hozzájutott volna.

• Az országgyűlésen előbb az alsó tábla, majd a felső tábla is megszavazta az önkéntes örökváltság ügyét. Az uralkodó azonban visszautasította a törvényjavaslatot, sőt ellentámadást indított a megyékben a követutasítások megváltoztatásáért, s az udvar törekvését siker koronázta, mert néhány megyében megváltozott a követutasítás, melynek köszönhetően az országgyűlés elutasította az önkéntes örökváltság kérdését, az elutasítás hatására Kölcsey lemondott mandátumáról. (Kölcsey politikai végrendelete: „Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképpen a maradás szónak több jelentése van. Kor szerint haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.”).
• A jobbágyság helyzetének javítására Kossuth is tett javaslatot. Reformtörekvését a Pesti Hírlapban fogalmazta meg vezércikkek keretében. Kossuth szerint kötelező örökváltság szükséges melyet a parasztság az állam támogatásával törleszt. A kötelező örökváltságra azért van szükség, mivel az önkéntes örökváltság révén 1848-ig a jobbágyságnak csak 1%-a tudta megváltani szolgáltatásit. A kötelező örökváltság megteremtéséhez anyagi alapra van szükség. Anyagi alap megteremtéséhez Kossuth szerint elkerülhetetlen a nemesség megadóztatása, a terhek közös viselése. A nemzeti egység föltételezi a politikai szabadságjogok kiterjesztését, a népképviseletet.

6) Nemzetiségi kérdés

• A XVIII. század végéig Magyarországot alapvetően nem érintette meg a modern nemzeti eszme, a nacionalizmus. A korábbi korokhoz hasonlóan a fő azonosulási pont a társadalmi helyzet és a felekezeti hovatartozás volt. A szülőföldhöz kötődés mellett ekkor még létezett az országgal való azonosulás, a „hungarus”-tudat, amely összekötötte Magyarország különböző nemzetiségű lakóit. Így az 1780-as évekig nem is jelentkeztek nemzetiségi ellentétek.

• A nemzetiségi kérdés megjelenésében szerepe volt, hogy a magyarság körében megjelent a polgári nemzetállam megteremtésének az igénye. A polgári nemzetállam megjelenésének az igénye a nemesi és polgári nemzeteszmény összeolvadását eredményezte. Az összeolvadásnak köszönhetően a polgári nemzeteszmény új elemekkel gazdagodott: nyelvi, kulturális (magyar virtus, néphagyományok ismerete). Célul tűzte ki az önálló nemzetállam megteremtését. Az önálló nemzetállam megteremtése feltételezi a nemzeti nyelv megvalósítását. A magyar nyelv ügye a politikai küzdelmek egyik központi témájává vált. A nemzeti nyelv megteremtéséért indított küzdelem túlmutatott a rendi kereteken, mert célként tűzte ki a latinul nem tudó nemesek mozgósítását és a nemtelenek politikai tájékoztatását, s ezzel kiváltotta az udvar ellenállását. A magyar nyelv ügyéért vívott küzdelem során lépésről lépésre sikerült eredményeket elérni:
  • először az oktatás során valósult meg a magyar nyelv használata (először csak a gimnáziumokban és az egyetemeken vált kötelezővé használata, majd önálló tantárgyává vált az iskolákban)

• ezt követően a reformkor kezdetén (1830) a közigazgatásban (végrehajtás és igazságszolgáltatás) is kötelezővé vált a magyar nyelv alkalmazása, majd ezt követte a törvénykezés és az anyakönyvezés nyelvezetének anyanyelven való alkalmazása
• a folyamat zárásaként az országgyűlés 1844-ben tette a magyar nyelvet az ország hivatalos nyelvévé

• A siker oka: hogy a nemzeti nyelv megteremtését más és más okból mindkét politikai oldal (reformerek, udvar) támogatta.
• A politikai nemzet fogalma Werbőczy nemzet fogalmának a megváltozása révén alakult ki. A nemzet fogalmának megváltozásában szerepe volt az önálló nemzeti nyelv megteremtése valamint a XVIII. század folyamán lezajlott népesség mozgás. A népesség mozgás révén az ország soknemzetiségűvé vált, valamint a magyarság saját országán belül kisebbségbe került, miközben a politikai életet ez a kisebbség irányította, s ez megnehezítette az önálló nemzet állam megteremtését.
• Ezt az ellentmondást orvosolták a liberálisok a nemzet fogalmának az újra fogalmazásával: nemzet az nem nyelvi vagy kulturális képződmény, hanem történelmi múlttal rendelkező jogi képződmény → csak olyan népnek van lehetősége nemzetet létrehozni, amelyik állami múlttal rendelkezik. Ilyen nemzet a magyar és a horvát, de mivel a horvátok nem rendelkeznek önállósággal (a magyar állam része) ezért a magyar nemzetet illeti meg az önálló nemzetállam megteremtésének joga a Kárpát-medencében = Karpát-medencében csak egy politikai nemzet létezik s ez pedig a magyar.
• Liberálisok szerint előbb létezik a nemzet ezen belül vannak a nemzetiségiek pl.: magyar, horvát, német, román, szlovák.
• A nemzetállam megteremtése érdekében a liberálisok erőteljes magyarosításba fogtak bele, deaz általuk használt eszközök tekintetében megoszlottak

• • mérsékeltek: jogkiterjesztés hívei voltak, azaz a magyarosodást támogatták, mivel úgy gondolták, hogy a nemzetiségiek önként fognak csatlakozni a magyar nemzetállamhoz, mivel az biztosította számukra a szabadságot és tulajdont.
  • radikálisok: az iskolák és egyházak nyelvének megváltoztatásával a magyarosítást (aszszimiláció) támogatták.

• A nemzetállam megteremtésére irányuló törekvések lassan valósultak meg: egyrészt az egyházak ellenállása (törvény biztosította számukra az anyanyelvi prédikációt); másrészt hogy a nemesség nem teljesen birtokolta a hatalmat. A nemzetiségi kérdés megjelenése hozzájárult Kossuth és Széchényi közti ellentét kiéleződéséhez: Széchenyi az 1842-es akadémiai beszédében elutasította Kossuth erőszakos magyarosítási törekvését, s rámutatott arra, hogy az iskolai nyelv erőszakos megváltoztatásával nem lehet a kérdést megoldani. Széchényi nem a magyarosítás célját, hanem az eszközöket kifogásolta. A vonzó gazdasági lehetőségektől, a jogkiterjesztéstől és a magas fokra emelt kultúra kiterjesztésétől várta a folyamat sikerét. Széchenyinek az erőszakos asszimilációval szembeni fellépése toleránsabb volt kortársainál, de az a véleménye, hogy a nemzetiségi mozgalmak a magyar lépésekre adott válaszként jelentkeztek igaztalanok voltak – a nemzetiségi mozgalmak a korszellemből fakadtak.

• Eredménye: asszimiláció felerősödése (városokban élő németek, zsidók körében, vidéken élő nemesség körében) + nemzetiségi mozgalmak kibontakozása + nemzeti kultúra fejlődése