Társadalomismeret érettségi Történelem érettségi

A fogyasztói társadalom által előidézett jelenkori ökológiai problémák és megoldási kísérletek

Bevezetés

Már a hidegháború utolsó évtizedében jelentkeztek egy új globális problémának a körvonalai: az ökológiai válságé. A probléma a ’70-es évektől foglalkoztatja a tudósokat, politikusokat.

Az utóbbi évtizedben több olyan nemzetközi konfliktus is volt, amely ráirányította a figyelmet a Föld ökológiai állapotára. Ilyen volt például Irak Kuvait elleni háborúja, majd 1991. január 15-én az USA vezetésével megindított Irak-ellenes ENSZ háború: a háborút égő olajkutak százai kísérték. Ezek – a szó szoros értelmében – élesen világítottak rá az emberiséget veszélyeztető globális problémákra. Az égő olajkutak azt mutatták, hogy nemcsak hadseregek elleni háború folyt, hanem a természet ellen is zajlott, „atmoszféraháború” formájában. A hidegháború után tehát következett a bolygónkat nap mint nap hadüzenet nélkül megsebző „zöld háború”.

A probléma gyökerei ahhoz a hihetetlen mértékű népességnövekedéshez kapcsolódnak, amely az utóbbi ötven évben következett be. A Föld megnövekedett népessége a korábbiaknál jóval fokozottabban veszi igénybe a természeti erőforrásokat, ami globális környezeti problémák sokaságához vezet. Az alábbiakban a népességrobbanás számszerű adatainak ismertetése után a Földünket fenyegető ökológiai problémákat vesszük sorra, majd megnézzük, hogy a világ mit és hogyan próbál tenni e problémák megoldására.

I. A népességrobbanás és következményei

A Föld lakossága 1825-re érte el az 1 milliárdot. A rákövetkező száz évben a lakosság megkétszereződött és elérte a 2 milliárdot, majd az ezt követő ötven évben (1925-től 1976-ig) ismét megduplázódott, és így lett 4 milliárd. Ez a szám 1990-ben elérte az 5,3 milliárdot. A növekedés lassulására még évtizedekig várni kell, és mivel a Föld növekvő számú lakosa továbbra is több embernek ad életet, mint ahányan meghalnak, ennek olyan a hatása, mint amikor egy óriás tartályhajó lassulni kezd: már veszít ugyan a sebességéből, de még mindig jókora utat kell megtennie, mire megáll. Erre az ENSZ szakértői szerint 2045-re kerülhet sor. A Világbank számítása szerint a Föld összlakossága a XXI. század második felében 10-11 milliárd között „stabilizálódhat”.

Ez a növekedés mindenekelőtt a fejlődő országokban megy végbe. A globális népességnövekedés 95%-a itt zajlik le. (Pl. Afrika lakossága 1950-ben az európainak csak a fele volt, 1985-ben már felzárkózott mellé, 2025-re már háromszorosan meghaladja.) Ez a népességrobbanás a nyugati egészségügyi módszereknek köszönhető. Míg Északon a népességnövekedés nagyjából egyensúlyban volt (van) a gazdasági növekedéssel, a munkahelyek, a lakások számával, a vízfogyasztással, az élelmiszertermeléssel, az oktatással stb., addig Dél országainak többségében sokszáz millió ember emberhez nem méltó körülmények közepette él, a gazdaság és a társadalom közötti aszinkron, szakadék óriásivá növekedett.

A népességrobbanás következményei: tömeges nyomor, lakáshiány, egészségügyi, közlekedési, élelmiszerelosztási és környezeti problémák sokasága.

II. Környezeti válságok

Az emberiség egész története során folyamatosan igénybe vette, szennyezte a környezetét. Ám az a környezeti válság, amellyel most szembenézünk, mennyiségileg és minőségileg is különbözik minden korábbitól. A XX. század során olyan mértékben károsodott a Föld ökorendszere, hogy mára a rendszer egészét fenyegeti veszély.

A ’90-es évek elejére a világ lakossága az 1950-es évek óta több mint kétszeresére, a gazdasági tevékenység több mint négyszeresére nőtt. A fejlődő országok szaporodó lakossága birtokba veszi az őserdőket, a mocsarakat, a tágas legelőket, s egyre több ember aknázza ki a természeti erőforrásokat. Egyes becslések szerint a XX. század közepe óta Földünk elveszítette termőföldjei talajtakarójának csaknem 1/5-ét, trópusi esőerdeinek 1/5-ét, és kipusztult több tízezer növény- és állatfajta. A világ legelői az 1970-es évek dereka óta zsugorodóban vannak, mivel a túlzott igénybevétel sivataggá változtatja őket. A szántóterület aránya is csökken a talajminőség romlása, valamint amiatt, hogy nem mezőgazdasági célokra (utak, városok, kifutópályák építése stb.) használják őket. És ami a legfontosabb, az esőerdőket gyorsabb ütemben irtják, mint bármikor a múltban. Az erdőirtás korlátozza a világ mezőgazdaságának azt a képességét, hogy megújuljon. És mindez elképesztő gyorsasággal megy végbe! (Gabriel Garcia Márquez és más neves személyiségek 1991 júliusában riasztó felhívást intéztek a latin-amerikai elnökökhöz, amelyben azt írták, hogy „2000-re Amerika trópusi erdőinek előreláthatólag ¾-ét kivágják, növény –és állatfajtáinak pedig 50%-a örökre eltűnik. Amit a természet sok millió év során teremtett, azt alig negyven év leforgása alatt elpusztítjuk.”

A) A légkör szennyezése

Az egész bioszféra sebezhetősége és részeinek egymástól való függősége sehol sem válik olyan nyilvánvalóvá, mint a Földet borító atmoszférában, amelyet az emberiség létszámának növekedése és ipari tevékenysége egyre nagyobb mértékben birtokol.

Az ipari forradalom eredményeként és az azt követően felgyorsult gazdasági fejlődés következtében egyre több antropogén eredetű idegen szennyezőanyag került a légkörbe. Ezek először lokális katasztrófákat okoztak, később regionális méretűekké vált a veszély. Glasgowban 1913-ban bekövetkezett az első levegőkatasztrófa. Az akkor 800 000 lakosú városban egy szmog idején a légzőszervi megbetegedésben szenvedők halálozása 20/00-ről 130/00-re növekedett. A híres londoni füstkatasztrófa 1952. december 5-8 között hatezer halálos áldozatot követelt! Közép- és Kelet-Európa kommunista rezsimjei a nehézipar fejlesztésével hatalmas környezeti károkat okoztak. Lengyelország, Csehszlovákia és a keletnémet tartományok nagy kiterjedésű területei évtizedeken át gyárkémények füstfelhőinek súlyos kék ködébe burkolóztak, a történelmi városok épületeit mocsok borítja. Hasonló károsodás tapasztalható a fejlődő világban is. Kína 1949-1982 között több mint húszszorosára növelte széntermelését, míg Indiában az 1960-as évek kezdete óta csaknem háromszorosára nőtt a szén- és olajeredetű kéndioxid-kibocsátás. Mexikóvárosban 10 újszülött közül 7-nek a vérében rendkívül magas ólomszintet mértek. A légköri szennyezés olyan híres műemlékeket károsított meg, mint a Tadzs Mahal, a maják templomai, az Akropolisz stb.

Globális méretekben a légkört és ezáltal az élet földi feltételeit is leginkább veszélyeztető emberi tevékenységet négy csoportban foglalhatjuk össze:

1. Több oldalról alátámasztott tény, hogy az utolsó 100 év során a légkör széndioxid szintje lassan, de egyenletesen emelkedik. Ennek okait pontosan még nem ismerjük, de a hatalmas mennyiségű fosszilis tüzelőanyag elégetése biztosan jelentős szerepet kap e folyamatban. Veszélye pedig abban van, hogy az üvegházhatást fokozván elindíthatja a földfelszín felmelegedését, ez pedig olyan éghajlatváltozáshoz vezethet, amely a biológiai egyensúlyi helyzet felborulását okozza;

2. A szennyező anyagokkal együtt egyre több olyan toxikus (mérgező) anyag, számos esetben rákképző anyag kerül a légkörbe, amelyek a növényvilágra, az állatvilágra és az emberre közvetve, vagy közvetlenül is veszélyesek;

3. A környezet savasodásának jelensége közel 100 éve ismert, a savas esőkkel összefüggő problémák az utóbbi évtizedek egyre riasztóbb jelenségeivé váltak;

4. A légkört veszélyeztető emberi tevékenység negyedik csoportjába a halogénezett (klórozott, fluórozott) szénhidrogének kibocsátását sorolhatjuk. (Közöttük találhatók a freonok, a spray-k hajtóanyagai). Szerepük nem kétséges az ózonréteg elvékonyításában.

B) A vízburok szennyezése

A mezőgazdasági és ipari fejlődés a világ vízkészleteinek mennyiségére és minőségére is hatással volt. Évről évre hatalmas mennyiségű vizet vesznek ki a Föld folyóiból, forrásaiból és föld alatti vízáramaiból, hogy élelmiszernövényeket öntözzenek vele. Ez idővel oda vezetett, hogy a talaj átitatódott vízzel és elsavasodott, a vízforrások elapadtak, megfertőződtek, a tavak és beltengerek összezsugorodtak, a vadvilág és a halak természetes előfordulási helyei elpusztultak. Nagy bajokat okoztak azok a nagyratörő tervek is, amelyek nyomán elterelték a folyók természetes folyását (pl. Amu-darja, Szir-darja; az Aral-tó pusztulása).

Az ipari tevékenység is nagymértékben szennyezi a vizeket. Mindez a víz árának növekedéséhez is vezet. Számítások szerint 2000 után már egyes vízszegény területeken 1 liter iható víz ára kb. 1 liter benzin árával lesz egyenlő.

C) A globális felmelegedés

Földünk átlagos hőmérséklete ma 0,3-0,70C-kal magasabb, mint száz évvel ezelőtt. És ez az adat a jövőben még csak emelkedni fog. A globális felmelegedés bekövetkeztével megemelkedik a tengerek szintje, olvadni kezdenek a sarki jégsapkák. A tengerszint egy méteres emelkedése a partvonal száz méteres visszahúzódását eredményezné!

A globális felmelegedés hatással lehet a mezőgazdaságra és a talaj hasznosítására is. Pl. a tengerszint egy méteres emelkedése esetén Egyiptom megművelhető területének 12-15%-át veszítené el (8 millió ember válna földönfutóvá), Banglades elveszítené területének 11,5%-át. Jelenleg a globális felmelegedés miatt leginkább veszélyeztetett országok a következők: Egyiptom, Banglades, Gambia, Indonézia, a Maldív-szigetek, Mozambik, Palisztán, Szenegál, Suriname, Thaiföld.

A kormányok, a földművesek és a tudósok manapság az alkalmazkodás módszerét részesítik előnyben. A globális felmelegedés problémájának másik megközelítése a megelőzés, vagyis életmódunk megváltoztatása.

Az 1987. évi montreali találkozón számos nemzet megegyezett abban, hogy 2000-re beszünteti a KFK-k gyártását. Erőfeszítéseket tesznek, hogy csökkentsék a metánkibocsátást stb. Intézkedéseket foganatosítanak az ártalmas ipari gázok csökkentésére. Ennek java része a helyi légköri problémák megoldását szolgálja.

Amennyiben a káros folyamatokat vissza akarjuk szorítani, a legszorosabb együttműködésre van szükség a gazdag és a szegény országok között. Számos tanulmány mutat rá a teendőkre. Egy világméretű erdőtelepítési – és helyreállítási program nagy mennyiségű széntartalmú vegyület elnyelését eredményezné. Még nagyobb mértékben lehetne kifejleszteni alternatív energiaforrásokat (szél, nap, geotermikus energia, biomassza). A legfontosabb annak a 6 milliárd t elemi szénnek a csökkentése, amely évről évre bekerül a légkörbe. Ez sokkal energiatakarékosabb technikákat követelne meg. A korszerű technikák átadásával segíteni kell a fejlett országokat. Az ipari nemzeteknek pedig jelentős mértékben le kell szorítaniuk a gyárak, lakóházak, erőművek és autók által termelt üvegházi gázok mennyiségét. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen valósítani, az egész világon áldozatokat kellene hozni.

D) Szemét

Az emberiség által a Földön felhalmozott hulladékok elsősorban a talajt teszik tönkre, s a helyzet egyre rosszabb, mivel világszerte a hulladékok robbanásszerű növekedésével számolnak. Pedig megfelelő újrahasznosítással lehetne a hulladékok mennyiségét csökkenteni!

III. Az ökológiai válság megoldására tett kísérletek

Az alábbiakban vázlatosan soroljuk fel a Római Klub 1968-as megalakulása óta eltelt évtizedek fontosabb környezetvédelmi törekvéseit:

1968 – Huszontöt ország nyolcvan tudósa megalapítja a Római Klubot.

1972 – Megjelenik a Római Klub jelentése, „A növekedés határai”. Az emberiség extenzív ipari és népességi növekedése fenntarthatatlan; gyökeres irányváltás szükséges a szén- és fémalapú technológiáról egy zöld (környzetével egyensúlyi kölcsönhatásban élõ) gazdaság felé. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a 21. század közepére globális környezeti katasztrófa léphet fel, kimerülnek a természeti erőforrások, drámai módon megnövekszik a környezet szennyezettsége, s a Föld rohamosan növekvő lakosságát egyre nehezebb lesz megfelelő mennyiségű és minőségű élelemmel, ivóvízzel ellátni. Mindennek elkerülésére kidolgozták a globális egyensúly koncepcióját, amely szerint sürgősen csökkenteni kell a népesség növekedését, korlátozni kell az ipari termelést és a meg nem újuló természeti erőforrások (pl. vízkészlet, nyersanyagok) felhasználását.

A jelentés javaslatai nagyrészt és egyoldalúan a gazdasági növekedés korlátozására irányultak. Minden kritika ellenére A növekedés határai-nak óriási érdeme, hogy felrázta a világ lelkiismeretét. Vitákat gerjesztett a további útkeresés, a méltányos, történelmileg is igazságos megoldások érdekében.

1972 – Stockholm: ENSZ Környezetvédelmi világkonferencia

1972 – Róma: az Európai Közösség kijelenti: „A gazdasági növekedés nem önmagáért való. Legfontosabb célja, hogy az életkörülmények különbségei csökkenjenek. A növekedés valamennyi társadalmi partner részvételével történhet. Európa szellemiségének megfelelõen különös figyelmet kell fordítani az olyan értékekre, mint amilyen a környezet megóvása.”

1973 – Megjelenik a Gaia-hipotézis. A Föld egységes organikus rendszer, melynek mûködési egyensúlyát az emberi technológia alapjaiban zavarja meg.

1973-76: Az Európai Közösség Elsõ Környezetvédelmi Akcióprogramja (Második: 1977-81, Harmadik: 1982-86, Negyedik: 1987-92, Ötödik: 1993-2000)

1983 – Becslések látnak napvilágot, melyek szerint a Föld ismert kõolajtartalékainak eltüzelése a légkör széndioxid-tartalmának megnégyszerezõdésére vezet.

1987 – A Környezet és Fejlõdés Világbizottság ún. Brundtland-jelentése „Közös jövõnk” címmel bevezeti a fenntartható fejlõdés fogalmát: a jelenlegi gazdasági növekedés a Föld véges ökológiai rendszerében nem fenntartható.

1987 – Montreali jegyzõkönyv az ózonréteget pusztító anyagok tilalmáról.

1990 – A Greenpeace nemzetközi környezetvédõ szervezet jelentése a globális felmelegedésrõl (megjelenik az Oxford University Pressnél).

1992 – A Maastrichti Uniós Szerzõdés tartalmazza a fenntartható fejlõdés elvét és a környezetpolitikát, mint „a gazdasági és a környezeti érdekek közötti konfliktus feloldásának eszközét”.

1992 – Rio de Janeiro: Az ENSZ Környezet és Fejlõdés Világkonferenciája. Nyilatkozat; a Montreali jegyzõkönyv kiterjesztése az ott nem szabályozott (az ózont nem lebontó, de üvegházhatású) gázokra. Agenda 21: a fenntartható fejlõdés intézményrendszere a XXI. századra; az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC, Framework Convention on Climate Change) útnak indítása. Megállapítják: „a Föld lakosságának csupán 20 %-a él a fejlett országokban, mégis õk felelõsek az összkibocsátás 80 százalékáért. A 60 milliós Anglia légszennyezése akkora, mint az 1 milliárdos Indiáé”.

1997 – Kiotó, COP-3 (harmadik konferencia), A 2008 és 2012 közötti idõszakra az 1990-es szinthez képest 5 % csökkentést ígér; ratifikációja azonban elmaradt. Republikánusok az USA-ban: „a korlátozás tönkretenné az Egyesült Államok gazdaságát”. Tudósok: „5 százalék csökkentés teljesen értéktelen, egy azonnali 50 százalékos visszafogás esetleg még megmenthetne minket”. Greenpeace: „Kiotó egy hamarosan tragédiába torkolló bohózat újabb felvonása”.

1997 – A regisztrált emberi történelem addigi legmelegebb esztendeje.

1998 – Amerika, szenátusi meghallgatás: „Az USA a riói megállapodásban kibocsátása csökkentését vállalta. Ezzel szemben országunk emisszója jelentõsen növekedett.”

1998 – Buenos Aires, COP-4. Vita az emisszió-kereskedelemrõl, megegyezés nélkül. „A kibocsátási kvótákkal való üzérkedés kedvéért föláldozták a jövõt” (A Föld Barátai szervezet).

1998 – Újabb „legmelegebb év”.

1999 – A mérések meggyõzõen mutatják a múltban végbement gyors, pusztító éghajlati átalakulásokat.

1999 – Bonn, COP-5. A megállapodás elmarad. CAN (Climate Action Network): Azonnali korlátozás és teljes technológiai irányváltás szükséges.

2000 – Angol és amerikai klimatológusok bejelentik: a melegedés gyorsabb és veszélyesebb, mint gondolták.

2000 – Rekordok sora dõl meg, erdõtüzek Amerikában, áradások Európában, Ázsiában.

2001 – Bonn, COP6bis. Megállapodás 5.2 %-os csökkentésrõl az 1990-es szinthez képest. Egyezmény az ellenõrzésrõl, a megállapodást megszegõk elleni szankciókról ( + 30%-ot kell teljesíteniük). Az egyezmény értéke nem a vállalt százalék, hanem az egyetértés, a csatlakozások lehetõségnek megnyílása.

2001 – Marrakesh, COP-7: 165 ország négyezer delegáltja megállapodik: a kiotói jegyzõkönyv jogerõre emelkedhet, ha a szennyezés 55 %-át produláló, legalább 55 ország ratifikálja. EU: ratifikáció 2002-ben, akkor is, ha Ausztrália, Kanada, Japán nem írja alá. Formailag: 2012-ig 5.2 %-kal az 1990-es szint alá kell menni. Tartalmilag ez alig 2 %-os csökkentés a kibocsátási kvóták kereskedelme és a szénnyelõk (erdõtelepítés, erdõállag-javítás, sõt: városi parkosítás!) beszámítása miatt.

2002 Johannesburg, ‘Rió + 10’ ,  ‘Föld-csúcs’, ‘Fenntartható Fejlődés Világkonferencia’. Oroszország megígéri a Kiotói Protokoll ratifikációját, de lebegteti: konkrét lépést egyelőre nem tesz.

2004 – Putyin elnök Oroszország nevében aláírja a szerződést, a Duma mindkét háza ratifikálja. 

2005. február 16 – a Kiotói Egyezmény hatályba lép.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük