Emelt történelem érettségi Történelem érettségi

IV. Béla és a tatárjárás

Előzmények

A királyi hatalom a XIII. században meggyengült a földbirtok-adományozás következtében. II. András (1205 – 1235) tömegesen adományozott birtokokat. IV. Béla hatalomra kerülésekor megkezdte ezeknek a birtokadományoknak a felülvizsgálatát, és visszavételét. Célja az erős, központosított hatalom kiépítése. Ennek érdekében bevezeti az írásbeli kérvények rendszerét.

Julianus barát, ki elment felkutatni a régi magyarokat, hírt hozott arról, hogy közelednek a tatárok. Béla segítségül befogadja a kunokat 1239-ben, azonban egy konfliktusban megölik Kötönyt, a kunok vezérét, erre azok kivonulnak az országból. 1240-ben a tatárok elfoglalják Kijevet. 1241-ben a fősereg betör a Vereckei-hágón, az itt ellenálló magyar csapatok vesztenek, s a nádor fejét levágják. Pesten a táborban a nemesek nehezen gyülekeznek, elsősorban a király eddigi politikája miatti ellenszenvből.
A tatár hadak vezére Dzsingisz kán unokája, Batu kán volt. Az országra Lengyelország és Erdély irányából is támadnak. 1241. április 11-én Muhinál hajnalban támadnak a tatárok. IV. Béla rosszul választotta meg táborhelyét, s ezért nagy vereséget szenvedett. II. Frigyeshez menekült a király, aki a védelemért három vármegyét követelt.

A tatárjárás romba dönti az országot.

IV. Béla reformjai – a formálódó nemesi társadalom

IV. Béla levonta a tatárjárásból a tanulságokat. A Dunántúlon az erődített helyek (Fehérvár, Esztergom, stb.) sikerrel ellenálltak a tatárok támadásának. Az is bebizonyosodott, hogy a könnyűlovas tatárok rohamait – sík terepen – a páncélos nehézlovasok megállíthatják. Ezek a tapasztalatok kifejeződtek az 1242 utáni döntésekben.

A király egész uralkodása alatt félt a tatárok visszatérésétől, szakít eddigi politikájával; IV. Béla várépítési programot hirdetett, s az erődítmények emelését birtokadományokkal ösztönözte. A javadalmazottaknak előírta, hogy páncélos lovasokat állítsanak ki a királyi seregbe. A még létező szabad katonarétegből is sokan kaptak birtokadományokat, hogy képesek legyenek a páncélos felszerelést beszerezni.

Elsősorban védelmi cél vezérelte IV. Bélát a városfejlesztésben is. A városi kiváltságok megadásánál fő követelménynek szabta meg a városfalak felhúzását, megerősítését. A városokat nehézlovasok felszerelésére kötelezte. Egy-egy új város általában a Fehérvárott alkalmazott jogokat kapta meg. IV. Béla várospolitikájának legjelentősebb eredménye az 1247-ben alapított Buda városa volt. A budai várhegyre feltelepített pesti német polgárok az ott élő magyarokkal annak a városnak az alapjait vetették meg, amely az ország székhelye lett. A király agy gazdaságilag és társadalmilag erős államot hoz létre Magyarország romjain.

A tatárjárás után visszacsalogatta a kunokat és a jászokat, akik az uralkodó közvetlen alattvalói voltak, s csupán könnyűlovas katonáskodással szolgáltak hospesek behívása: Alföldre kunok, Felvidékre csehek, morvák, lengyelek, Nyugat-Magyarországra németek, Erdélybe románok. Ezeknek csak kis részük olvad be a magyarságba, a nemzetiségi arányok megnönek. Jelentős területek művelés alá vonása.

IV. Béla ismét meg akarja szilárdítani hatalmát, azonban ezt csak a nemesség támogatásával tudja elérni, tehát tovább adományozza a földbirtokokat, ami a nagyurak erősödéséhez vezet, és a királyi tekintély gyengüléséhez. A rendek erősödése miatt a királynak meg kell osztania a hatalmat: elkezdődik a rendiség kialakulása.

Az, hogy minden vagyoni különbség ellenére van a magyarországi társadalomnak egy jogilag egyesülő rétege, már a tatárjárás előtt is kimutatható. Ide tartoztak a nagybirtokos és tisztségviselő bárók, ide a közép- és kisbirtokos királyi szerviensek. E társadalmi csoport tagjai adómentességben részesültek, szabadon végrendelkezhettek, peres ügyeiket a királyi bíróságokon intézték, s a királynak csak katonáskodással szolgáltak. A királyi kiváltságok alapján a várjobbágyok is megkaphatták a nemesi jogokat. Ők már Béla herceg birtok-visszavételi akciója idején is kísérleteztek önálló tulajdonú földek megszerzésével. Most egy részük valóban földhöz jutott. Nemessé válásukkal a királyi várszervezet végleg bomlásnak indult.

Azok az óriási birtokadományok, amelyekkel IV. Béla a hozzá hű bárókat megtisztelte, megváltoztatták a nemesi társadalom arculatát Ekkor alapozódott meg több olyan bárói hatalom, amely a XIII. század utolsó negyedében lehetetlenné tette a királyi kormányzat működését.

Az ország nyugati vármegyéiben épített ki szilárd hatalmi pozíciót az a Stájerországból származó család, amelynek tagjai Kőszegről – egyik várukról – a “Kőszegi” családnevet vették fel. Ugyancsak ekkor kezdték a Vértes hegység vidékén a gondjaikra bízott vármegyéket örökös tartományuknak tekinteni a Csákok. De ez idő tájt szerzett jelentős befolyást Erdélyben a Kán család is.

A mindössze 10-20 famíliából kikerülő bárók vagyonuk révén elnyerték az ország főméltóságait, s igyekeztek természetszerűnek feltüntetni a tisztségek öröklődését családjukon belül. Belőlük alakult ki a nemesség egy vékony, vezető rétege, a főnemesség.

A bárók hatalmának növekedése kihatott a nemesi társadalom egészére. A közép- és kisbirtokos köznemesek – az egykori királyi szerviensek és várjobbágyok – általában nem tudtak függetlenedni a nagybirtokos báróktól. Közöttük mindkét fél számára előnyöket nyújtó kapcsolat született. A nemes elszegődött – önként – a tehetősebb nagybirtokos szolgálatába. Segített igazgatni a terjedelmes uradalmat, tagja lett ura katonai kíséretének, háztartásának, famíliájának:. Innen származik a kapcsolat elnevezése: familiaritás. Aki szolgálatba állt az familiáris nemes.

A szolgálat fejében a familiáris különféle juttatásokat, ellátást, védelmet kapott. Fontos tudni, hogy a familiaritás nem azonos a hűbériséggel. A familiáris nem kapott hűbérbirtokot, személyes szolgálatvállalása pedig nem csorbította nemesi jogait.

A királyi vármegyerendszer szétzilálódásakor rövid időn belül nyilvánvalóvá vált, hogy a nemesség jogorvoslata reformra szorul. Hiányzott a helybeni jogszolgáltatás, s a királyi bíróság vidéki kiszállása, vagy e bíróságok fölkeresése – a nagy távolságok miatt nehézségekbe ütközött. Úgy tűnik, ezt mind a király, mind a nemesek hamar belátták, s együttesen keresték a megoldást.

1267: együtt újították meg a nemesek szabadságjogait – II. Aranybulla

A Zalán innen és túl lakó szerviensek már 1232-ben felhatalmazást kaptak a királytól, hogy ügyeikben saját maguk ítélkezhessenek. A tatárjárás után a hasonló jogorvoslat egyre terjedő szokássá vált. Egy-egy királyi vár körzetében az ott lakó királyi szerviensek közigazgatási szervezeteket hoztak létre, s maguk közül ügyeik intézésére “nemesi bírákat”, vagy ahogy később nevezték őket, szolgabírákat (azaz a királyi szolgák bíráit) választottak, akik a nagybirtokos ispánnal együtt ítélkeztek. Az 1290. évi törvény a szolgabírák számát megyénként négy főben állapította meg. A szolgabírák már olyan tiszt­viselők voltak, akik a várszervezettől függetlenül működtek. Tevékenységük megnyitotta az utat az új területi közigazgatási egységek, a nemesi vármegyék megszerveződése felé. A nemesi megye ugyanis amellett, hogy a nemesség önkormányzatát jelentette, a királyi hatalom helyi képviseletévé vált: átvette a királyi vármegyék feladatait. (E megyék területileg is azonosak voltak a korábbi királyi vármegyékkel.) A főispán képviselte a királyi hatalmat, a választott szolgabírák pedig a vármegye nemességét.

IV. Béla még a tatárjárás idején ellenséges viszonyba került Babenberg családból származó II. (Harcias) Frigyessel. A herceg – Ausztria és Stájerország ura – menekültében fogságba ejtette a magyar királyt, s csak kincsei és Magyarország nyugati vármegyéinek átengedése fejében engedte el. 1246-ban IV. Béla bosszúhadjáratot indított, s az összecsapásban Frigyes az életét vesztette. (A csatában egyébként Béla vereséget szenvedett. )

Forrás: 1243: Rogerius váradi főesperes elkészítette munkáját a tatárjárásról (Siralmas ének).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük