Amerika 1783-as függetlenedésével Anglia jelentős gyarmattól, és így felvevőpiactól esett el. Ipari forradalom: a nemzetgazdaság egészében végbemenő robbanásszerű fejlődés, modernizáció, mely változásokat indít el a társadalomban, a demográfia, az infrastruktúra, a művészetek, a tudományok terén is. Az „önmagát gerjesztő növekedés” beindulásának is nevezik. Világméretű folyamat, mely több hullámban bontakozott ki. A munkásság 18-19. századi helyzetére az ipari forradalom első két szakasza gyakorolt nagy hatást:
Klasszikus vagy első ipari forradalom (1760-as évek – 1870-es évek)
Második ipari forradalom (az 1870-es évektől az I. világháborúig)
A klasszikus ipari forradalom elsőként azokban az országokban bontakozott ki, ahol már végbement az eredeti tőkefelhalmozódás, és a társadalmi, politikai életben forradalmak vagy reformok útján a tőkés viszonyok váltak meghatározóvá (Anglia, Franciao, Németalföld, É-Amerika centrum országok).
Szintén előfeltétele volt a mezőgazdaság alacsony teljesítőképességének leküzdése, ami Angliában adott volt már a föld polgári tulajdonlásával. A 17-18. században a feudális kötöttségek után fokozatosan megszűntek a föld közösségi használatának maradványai is; a legelőket föltörték, a vizenyős területeket kiszárították. Takarmánynövényeket termesztettek Holland mintára, megnőtt az állatállomány; a földeket rendszeresen trágyázták. Megszűnt a nyomáskényszer teret engedve olyan növényeknek, mint pl. a burgonya. A legelők fölosztása a nagyüzemek kialakulásának kedvezett; a föld nélkül maradt parasztok mezőgazdasági bérmunkásként, bányászként vagy ipari munkásként dolgoztak tovább. Képessé vált a mezőgazdaság arra, hogy a csökkenő mezőgazdasági népességgel növekvő városi lakosságot tartson el: a mezőgazdasági termelés gyorsabban nőtt, mint a lakosság.
A jól működő hitelszervezet is elengedhetetlen feltétele az ipari forradalom kibontakozásának. (Angol Bank – 1694). A gyarmatok kifosztása is felgyorsította a pénztőkék felhasználását. A gazdasági fejlődés az állampolitika érdeke és fontos célkitűzése lett.
A hosszú távú fejlődés feltételei megteremtődtek már: a szabad munkaerő, a tőke, az elérhető nyersanyagforrások és a megfelelő felvevőpiac (háziipar elsorvadása, gyarmatországok). AZ ipari forradalom első hatása a könnyűipar/pamutipar-ban jelentkezett: ez volt a legnagyobb kereslettel rendelkező iparág. A találmányok korában (1760-1820) láncreakció szerűen keltek életre egymás után az új eszközök; fonó-, szövőgép, majd a gőzgép (1769. Watt; már 1698-ban megalkotta a gőzgépet Thomas Savery, Watt „csupán” tökéletesítette, és felhasználhatóbbá tette azt). A gépek és a gőz átalakította a munkahelyet, és új üzemformát eredményezett: a gyárat. A megnövekedett nyersanyag és munkaerő gyors szállítását a gőz ereje hajtotta mozdonyok és hajók tették lehetővé (közlekedés forradalma). A vasútépítés piacot teremtett a szén és a vas számára. A 19. század közepére Angliában általánossá vált a gyáripar; lehetővé vált a tömeggyártás, majd a szabványosítás és alkatrészgyártás lehetővé tette az eszközök javítását. Kifizetődővé vált a gépgyártás. Ugyanakkor a munkaerő iparba vándorlásával kibontakozott az agrárforradalom is: az ipari forradalom visszahatott a mezőgazdaság fejlődésére (gépesítés, vetésforgó, istállózás); a lakosság 150 év alatt ötszörösére nőtt (demográfiai forradalom). Ezzel a mezőgazdaság és a falu egyre kevesebb munkáskezet igényelt. A megélhetés nélkül maradt emberek az új ipari központokba vándoroltak; bérmunkássá lettek. Az új ipari központokba özönlő munkások nem mind találtak maguknak munkát. A kényszerből bérmunkássá lett emberek a gépeket, mint munkájuk elorozóit látták. Sok esetben kalapácsot ragadtak, és a gépeket összezúzták. A textiliparban a szövőgépek megjelenése tízezrek munkáját tette fölöslegessé. Az elkeseredés a lyoni selyemszövőket 1834-ben, a sziléziai takácsokat 1844-ben fölkelésbe hajszolta.
Átrendeződött a lakosság térbeli elhelyezkedése: városiasodás (urbanizásiós forradalom). A városi olcsó tömegcikkek eljutottak a faluba, ezzel tönkretéve a falusi kézművesipart. Az átalakuló gazdasággal új társadalmi rétegek keletkeztek: megjelent a vállalkozó; az ipari munkásság rétege; létrejött az egyelőre csekély létszámú középosztály. A polgári átalakulás után hiányoztak azok a törvények, amik a munkás jogait védték volna meg. A nagy munkaerő-kínálat miatt a bérek a létminimum alatt maradtak. Sokszor, ha gépek alkalmazása révén ők is el tudták végezni a munkát, nőket és gyermekeket dolgoztattak még kevesebb pénzért.
Korabeli „megoldás”-ként, a szabadságjogok védelmében mind a munkások, mind a vállalkozók szervezetbe tömörülését törvényben tiltották meg. Az ipari központokban kevés volt a lakás, az emberek összezsúfolva éltek, virágzott a prostitúció, pusztított az alkoholizmus. A gazdaságot az egész társadalom termelte, a társadalom jó része azonban csak morzsáiból részesült. A polgári állam erős, egyre szélesedő középosztályon nyugodott, aminek a számát sose érte el az ipari proletariátus mértéke. 1832-ben a választójogi reform választójoghoz juttatta a gyárosokat, amivel kiéleződött a viszony a munkaadók és a munkások között. A munkások felismerve a szervezettség erejét, szakszervezeteket (trade union) alakítottak. Küzdelmet indítottak a szavazati jog megszerzéséért: 1836-ban önálló alkotmányjavaslattal (charter) léptek föl. A kibontakozó tömegmozgalmat chartizmusnak nevezték, mely kudarcai ellenére nagy előrelépés volt a demokrácia történetében. A munkások politikai tapasztalatokat szereztek a parlamentáris intézmények működéséről.
A negyvenes évekre gyári törvények születtek (pl. korlátozták a fiatalkorúak és nők munkaidejét). A társadalmi egyenlőtlenségek és igazságtalanságok kiküszöbölésére Franciao.-ból kiindulva forradalmi eszmék jelentkeztek; a szocialisták a munkásokat forradalomra hívták fel. A munkásmozgalom kialakulására legnagyobb hatása Karl Marxnak és Friedrich Engelsnek volt. Marx ideológiája szerint a kapitalizmus pusztulásával megvalósul az osztály nélküli társadalom. Nézeteit Engels közreműködésével a Kommunista Kiáltványban tette közre.
A második ipari forradalom: A 19. század 60-as éveire új szakaszba lépett a fejlődés. A gazdasági fejlettség fő mutatója az acéltermelés lett. Új iparág a vegyipar, az autóipar és a villamosipar. Átalakult a gyáripar. Az új befektetésekhez szükséges nagyobb tőkét a megszaporodott részvénytársaságok szolgáltatták. A szabad piaci küzdelem gyorsan differenciálta szereplőit: a kialakult konkurenciaharcban csak a tőkék összeolvadásából keletkezett nagyvállalatok, a monopóliumok maradhattak talpon. A bankok is részeseivé váltak a termelő vállalatoknak; a banktőke és az ipari tőke összefonódott: kialakult a finánctőke. A monopóliumoknak számos formája volt: kartellek, szindikátusok, trösztök, konszernek, konzorciumok, holdingok. A társadalomban kialakult egy mérhetetlenül gazdag réteg, a „felső tízezer”; illetve tovább szélesedett a középosztály tábora. Az angol iparnak nem volt számottevő versenytársa, Anglia a szabadkereskedelmet szorgalmazta, lassan pedig kialakult London központtal az összefüggő világgazdaság.
A 19. század derekára Angliában a liberális polgárság érdekeivel összhangban megvalósult a szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadság. A szakszervezetek is szabadon tevékenykedhettek. 1867-ben a választójogi reform választójogot adott a kispolgároknak és a szakképzett munkásoknak. A társadalmi konfliktusokat a több évszázados alkotmányosságnak köszönhetően az intézmények reformjai révén sikerült megoldaniuk. A chartista mozgalom lehanyatlás és megszűnése után tovább erősödtek a trade union-ok. 1857-ben a világgazdaságot megrázó válság hatására Európa-szerte sztrájkok robbantak ki. Megalakult az angol szakszervezetek londoni tanácsa. A 60-as évek nagy kampányainak légkörében alakult meg Londonban, 1864-ben a Nemzetközi Munkásszövetség (Internacionálé). Ennek ideológiai alapja a brit szakszervezetiek, polgári radikálisok, anarchisták és baloldali szocialisták számára is elfogadható volt. Marx kemény küzdelmet folytatott az Internacionálé különböző irányzataival, amik tönkre is tették a szervezetet.
A 19. század végére új probléma jelentkezett: a népesség növekedése gazdasági növekedés nélkül. Ez a folyamat, a túlnépesedés részben az ipari forradalmakra vezethető vissza, illetve az orvostudomány fejlődésének következményeként a halandóság leszorítása; az emberek jobban és célszerűbben táplálkoztak. A városokban fokozódott a társadalmi elkülönülés: kialakultak az elegáns belső kerületek, a külvárosok munkásnegyedei és az elővárosok családias villanegyedei. Az embereket kétes hírű mulatók, kávéházak, sörözők várták.
A társadalmi problémák megoldására újabb ideológiák születtek: a pozitivizmus (Comte), a pesszimizmus vagy éppen az optimizmus. A külvárosokban öntudatra ébredt, írni, olvasni tudó nagyüzemi munkások laktak; kialakították saját életformájukat, a nagyvárosi életformát. A 19. század végére a középosztály (middle class) magába foglalta a kis- és középvállalkozókat, farmereket, értelmiséget és a munkástömegektől elkülönülő munkásarisztokráciát. Ennek eredményeképpen szilárd többpárti demokrácia fejlődött ki, ahol a munkáspártok is általában a polgári demokrácia keretei között igyekeztek érvényesíteni sajátos munkásérdekeiket. Ezért lehetett, hogy amikor Engels kezdeményezésére létrejött 1889-ben a II. Internacionálé, az angol trade-unionistákat is magába foglaló posszibilisták párhuzamosan üléseztek Párizsban. A posszibilisták elutasították az osztályharcot, és a lehetőségek talaján álltak.
Az 1890-es évek derekától markánsan jelentkezett már ez a felfogás, ami a polgári demokrácia keretein belül kereste a munkásság érdekeinek érvényesítését. Legnagyobb képviselője Eduard Bernstein volt: elvetette a marxi munkaérték-elméletet; többpártrendszerű demokratikus szocializmust és vegyes tulajdonú gazdaságot hirdetett. Ezzel párhuzamosan jöttek létre a keresztényszocialista szervezkedések. Első úttörője Ketteler mainzi püspök volt; akinek elképzeléseit XIII. Leo 1891-ben kiadott „Rerum Novarum” kezdetű enciklikájában felhasznált: a bérmunkások szervezéséről, és állást foglalt a szociális kérdésben. Leszögezte, hogy az egyént a természetjog alapján megilleti az általános jólét; igazságos munkabért, és a nők és a gyermekek védelmét szorgalmazza. Angliában 1884-ben a liberálisok újabb parlamenti reformja gyakorlatilag általánossá tette a választójogot.
Fogalmak:
Monopólium: a kora újkorban valamely áru vagy egyes térségek kereskedelmének kizárólagos joga, amelyet az uralkodók pénzért adományoztak. A 19. század második felétől: a tőkéscsoportok szövetségét a piac felosztására, az árak meghatározására.
Kartell: Egy ágazat vállalatainak megegyezése az árakban, a piac felosztásában, de az önállóságukat megtartják. Jellemző volt Ausztria- Magyarország gazdaságára.
Szindikátus: A kartellnél szorosabb együttműködés jellemző rá, bár önállóságukat megtartják, közös rendszereket hoznak létre anyagbeszerzésre, értékesítésre. Főleg Japánban alakultak.
Konszern: A bankok irányításával létrejött óriásvállalatok.
Tröszt: A szövetségre lépő tőkés csoportok teljesen összeolvadnak (jogi és irányítási szempontból egyaránt), a tulajdoni hányaduk arányában részesednek a nyereségből. Főleg az USA-ban alakultak.
Vázlat:
Az ipari forradalom előfeltételei:
kialakult a föld polgári tulajdona; tőke a mezőgazdaságba
a föld közösségi használata megszűnt; a mezőgazdaság fejlődése: képes eltartani a növekvő városi lakosságot.
jól működő hitelszervezet (Angol Bank – 1694); a gyarmatok kifosztása
szigetországviszonylagos elszigeteltség, sok jó kikötőolcsó szállítás
Az első lépések:
gőz, mint energiaforrásmunkafolyamatok gépiesítése; gyáripar
gépiesítés először a tömegcikkek előállításánálelőbb fonógépek, majd szövőgépek
szállításvasútépítéspiac a vasnak és szénnek
a gépek előállításának gépiesítésesorozatgyártás, szabványoknehézipar fejlesztése
Anglia világhatalom
Hatása:
demográfiai robbanás
a falusi és városi lakosság arányának megváltozása
visszahat a mezőgazdaság fejlődésére is, javulnak a higiéniás viszonyok.
a városi tömegcikkek tönkretették a falusi kézműipartbérmunkások
Ipari központokba vándorlás
elégedetlenség; a gépeket okolják a munkanélküliségértgéprombolók
a textilipar gyárasításával tízezrek munkája válik fölöslegesséfölkelések
a munkabérek a létminimum alatt maradnak; gyerekmunka, nők dolgoztatása
A munkások politikai törekvései:
eleinte a gyáriparosokkal együtt, majd miután a gyárosok 1832-ben a választójogi törvénnyel választójoghoz jutnak, egyedül tovább.
a munkások szakszervezeteket alakítottak (trade union)
küzdelem a szavazati jog megszerzéséért1936-ban önálló alkotmányjavaslat, charterchartizmus. A parlament a kérvényeket elutasította, de a munkások politikai tapasztalatokat szereztek.
40-es években gyári törvények születtek: korlátozták a fiatalkorúak munkaidejét; megtiltották a nők és 10 évnél fiatalabb fiúk föld alatti foglalkoztatását
1867: választójogi reform: a kispolgárság és a szakképzett munkások választójoghoz
a chartista mozgalom lehanyatlott, majd megszűnt; a trade union-ok tovább működtek
1857-es világválság után megalakult az angol szakszervezetek londoni tanácsa
1864: Nemzetközi Munkásszövetség (Internacionálé) Londonban. Az ideológiai harcok tették tönkre a szervezetet.
1884: általános választójog
Összegzés:
Az ipari forradalom alakította át a feudalizmust polgári társadalommá; létrehozta a profitorientált gazdaságpolitikát, és megvalósította a szabad versenyes kapitalizmust.