Julius Caesar egyeduralmi kísérlete

Julius Caesar egyeduralmi kísérlete

Kr. e. 753: Róma hagyomány szerinti alapítása

Numitor király lánya, Rhea Sylvia a Vesta szüzek gyülekezetébe került, de teherbe esett, állításai szerint Marstól. Ikerfiai születtek Romulus és Remus, akiket magára hagyott és egy anyafarkas nevelte fel őket.

A legenda szerint ők alapították Rómát.

Kr. e. 510: Tarquinius Superbus, az utolsó (etruszk) király elűzése után Róma arisztokratikus köztársaság lett.

Kr. e. 451: 12 táblás törvény kiadása Rómában.

Kr. e. 367: Licinius-féle földtörvény kiadása. Ő és néptribunus társa 500 iugerumban (1 iugerum = 0,25 hektár) maximálta az állami földekből bérelhető földterület nagyságát.

Kr. e. 287: a plebejusok egyenjogúak a patríciusokkal

Kr. e. 264-146: a pun háborúk. Hamilcar Barcas; fia, Hannibál a második pun háborúban (Kr. e. 218-201) átkelt az Alpokon. Kr. e. 216-ban Cannaenál megsemmisítette a római hadsereget. A rómaiak átkeltek a tengeren, hogy Hannibál hazájában, Karthágóban ütközzenek meg. Cornelius Scipio vezetésével Kr. e. 202-ben Zamánál legyőzték a seregét és megalázó békére kényszerítették. Öngyilkos lett.

A hódítások társadalmi hatásai:

Róma rövid idő alatt nagy birodalommá vált, a sikerrel megvívott pun- és keleti háborúk révén meghódította a Földközi-tenger medencéjét, annak vezető hatalma lett. A hódítások megváltoztatták az egyes társadalmi rétegek jellemzőit is.

Nobilitas:

• földbirtokaik megnövekedtek;
• a nagybirtokokon egyre több (olcsó) rabszolga dolgozott; létrejött a latifundium (szórtan elhelyezkedő birtoktestekből álló rabszolgatartó nagyüzem):
  • általánossá vált az árutermelés;
  • a gabona mellett szőlőt, olajbogyót, zöldséget és gyümölcsöt termeltek;
• a senatorok, mint hadvezérek, és mint a provinciák helytartói nagy jövedelemre tettek szert;
• uralmuk biztosításának eszköze a senatus volt, amelyek egyre kevésbé engedtek tagjai közé új embereket („homo novus”-okat ).

Lovagrend:

• a pun háború idején alakult ki a vagyonos, pénz- és ingatlanügyekkel, kereskedelemmel foglalkozó lovagrend;
• érdekeik védelmében kereskedőtársaságokat hoztak létre; Kr. e. 218-tól a lex Claudia alapján (amely megtiltotta a senatoroknak a kereskedelmi hajók birtoklását) pedig egyeduralkodók lettek a tengeri kereskedelemben;
• a hódítások nagy haszonélvezőjévé váltak, mert az egyes tartományokban megszerezték az adószedés jogát: adóbérlő társaik öt évre előre befizették az államkincstárba az előírt adót, majd a gyakorlatban maguk hasznára ennek többszörösét hajtották be a lakosságtól.

Parasztság:

• a kisbirtokos parasztság létszámában és anyagi erejében egyaránt megfogyatkozott:
  • katonaként harcoltak és meghaltak, megrokkantak
  • amíg a férfiak harcoltak, a család többi tagja kevésbé hatékonyan művelte a földeket, kevesebb volt a termés;
  • háborús fosztogatások, pusztítások is sújtották őket és földjeiket;
  • megtermelt gabonájukat alig tudták értékesíteni, egyrészt az olcsóbban termelő latifundiumok, másrészt a még olcsóbb importgabona miatt.

Rabszolgák:

• rendkívüli mértékben megnövekedett a számuk, ugyanakkor csökkent az értékük, gazdájuk korlátlan tulajdonát képezték
• voltak városi házakban alkalmazott, vidéki birtokon, illetve bányákban dolgozó rabszolgák; speciális csoport volt a gladiátoroké.

A köztársaság válságának tünetei:

A háborúk tönkretették a birtokos parasztságot, akik elveszítették birtokaikat:

• megélhetésüket elveszítve Rómába mentek, és ott áruba bocsátották szavazati jogukat, proletárrá váltak – ez lehetőséget teremtett arra, hogy politikusok pl. ingyen gabona osztásával, vagy földosztás ígéretével és megvalósításával (Gracchus testvérek reformmozgalma; Tiberius Gracchus: Kr. e. 133, Caius Gracchus: Kr. e. 123-122) megszerezzék a támogatásukat;
• vagyonuk nem lévén, nem is katonáskodhattak, ezért hadkiegészítési válság is kialakult – erre a megoldás Marius hadseregreformja (Kr. e. 104) adta: innentől fogva a nincsteleneket is besorozták a hadseregbe, akik szolgálati idejük alatt zsoldot, majd veteránként földet kaptak

A rabszolgák számának ugrásszerű növekedése egyben fokozta a lázadás veszélyét is – először Szicíliában (Kr. e. 138-132 és Kr. e. 104-101) robbantak ki rabszolgafelkelések, majd Kr. e. 74/73-71 között zajlott le a Spartacus vezette rabszolgafelkelés. Mindegyiket katonai erővel kellett leverni.

A nobilitason belül egymással rivalizáló csoportok (néppárt és az optimaták) alakultak ki, amelyek komoly belpolitikai harcot vívtak egymással, Kr. e. 88-82: az I. polgárháború közöttük.

Kr. e. 91-ben Livius Drusus polgárjogot adott a szövetségeseknek.

Lázadozni kezdtek a szövetségesek (Kr. e. 91-89: szövetséges háború), kötelességeik mellé jogokat is követeltek.

Nagy erejű barbár (kimber-teuton) támadások érték a birodalmat, továbbá Numídia (Jugurtha) és Pontosz (Mithridatesz) ellen is háborúzni kellett.

A köztársasági államgépezet is akadozni kezdett, hiszen az egy városállamra volt „kitalálva”. Időközben azonban Róma birodalommá lett, és szükségessé vált a szakszerű, koncepcionális és folyamatos (nem egyéves) hivatalviselés.

Az államgépezet működési válságának megoldási kísérletei:

Az egyeduralomig vezető út állomásai:

• Hosszabb hatalomgyakorlás: Mariust egymás után hétszer is consullá választották; Sulla időbeni korlátozás nélküli, széles jogkörű diktatúrája (Kr. e. 82-79).
• Titkos szövetség, a hatalomról való megállapodás: I. triumvirátus (Kr. e. 60: Caesar, Pompeius, Crassus), amely Caesar és Pompeius polgárháborúja végén (Kr. e. 48: Pharszalosz) egyeduralomba torkollt.
• Caesar egyeduralma (Kr. e. 48-44) – Caesar mindenféle tisztséget (diktátor, néptribunus, imperator, pontifex maximus stb.) viselt egyszerre. Zsarnoki uralma miatt meggyilkolták.
• Újabb titkos szövetség, a II. triumviratus (Kr. e. 43: Octavianus, Antonius, Lepidus), amely Octavianus és Antonius polgárháborúja végén (Kr. e. 31: Actium) a tényleges, hosszútávú egyeduralomhoz vezetett (principátus).

Julius Caesar:

Caesar (élt: Kr. e. 100-44) a senatori rend legelőkelőbb köreihez tartozott, de családi kapcsolatai révén a néppárthoz is kötődött.

• Sulla idején el kellett menekülnie Rómából.
• Sulla halála után visszatért és különböző papi tisztségeket és hivatalokat viselt, majd Hispania Ulterior propaetora lett.
• Céltudatos, ügyes politikus, ragyogó szónok volt.

Az első triumvirátus:

A triumvirek együttműködése lazulni kezdett:

• Crassus Kr. e. 53-ban a Parthus Birodalom ellen vívott háborúban életét vesztette.
• Caesar Galliában további sikereket aratott, kétszer is átkelt Britanniába.
• Pompeius kihasználta, hogy csak ő volt Rómában és egyedüli consullá választották, majd meg akarta akadályozni, hogy Caesar consul legyen.

Kr. e. 49-ben Caesart a senatus hazarendelte, de ő a törvényi tiltások ellenére nem egyedül, hanem egy légiója élén lépte át a tartománya és Itália határát jelentő Rubicon folyót. Híres mondása „Alea iacta est” („A kocka el van vetve”) egy új polgárháború kezdetét jelentette.

• Pompeius a Balkánra menekült Rómából.
• Caesar bevonult Rómába, ahol előbb diktátornak nevezték ki 14 napra, majd Hispániába vonulva legyőzte Pompeius ottmaradt légióit.

Kr. e. 48-ban

• Caesart consullá választották, majd felépítette a flottát, amivel áthajózhatott a Balkánra.
• Kr. e. 48. június 6-án Pharszalosznál Caesar kisebb létszámú, de ütőképesebb serege élén legyőzte Pompeiust, aki Egyiptomba menekült, ahol végül meggyilkolták.
• Caesar Pompeius után ment Egyiptomba, ahol megismerkedett VII. Kleopátrával, akitől gyereke is született (Cesarion).

Caesar Egyiptomból hadjáratot indított Pontosz ellen

• Kr. e. 47-ben Zelánál legyőzte a pontoszi uralkodót, innen küldte „Veni, vidi, vici” („Jöttem, láttam, győztem”) jelentését Rómába.
• Kr. e. 46-ban Afrikában, majd Kr. e. 45-ben Hispániában is legyőzte Pompeius fiait.

Caesar egyeduralma:

Caesar győztesen visszatért Rómába és teljhatalmú vezetője lett a birodalomnak.

Hatalmának alapját azon tisztségek jelentették, melyeket már korábban (pl. pontifex maximus), illetve ekkortól viselt:

• Diktátor: Kr. e. 49-ben 14 napra, Pharszalosz után meghatározatlan időre, Kr. e. 46-ban 10 évre, Kr. e. 44-ben életfogytiglan.
• Consul, néptribunus, örökös censor, imperátor (hadvezér).

Nagyon jelentős reformintézkedéseket hozott:

• Letelepítette a veteránjait, földosztást hajtott végre, elengedte az adósságok egy részét, ingyen gabonát osztott Róma népének.
• Csökkentette a rabszolgák katonai és politikai súlyát, nem sorozta be őket a hadseregbe.
• A polgárháború utáni pacifikációt, az eliten belüli ellentétek csökkentését szolgálta a bevezetett széleskörű amnesztia, ugyanakkor 900 főre emelte a senatus létszámát, amivel csökkentette a szerepét.
• Javította Róma és a provinciák viszonyát azzal, hogy római és latin jogokat ajándékozott sok provinciabelinek, illetve előkelőiket meghívta a megemelt létszámú senatusba.
• Egységesítette a birodalom pénzforgalmát, értékálló aranypénzt (denarius) veretett.
• Kibővítették és fejlesztették Róma kikötőjét, Ostiát.
• Caesar pontifex maximusként Sosigenes egyiptomi csillagász segítsével naptárreformot hajtott végre (Julián-naptár), bevezetve a négyévenkénti szökőnapot.

Caesar megölése:

Caesar intézkedéseivel kedvezett a plebsnek és a lovagrendnek, azonban semmibe vette a köztársasági hagyományokat (örökös diktatúra, senatus szerepének csökkentése) és így szembekerült a senatorok különböző csoportjaival.

Kr. e. 44. március 15-én a senatusban 3 összeesküvő több tőrdöféssel meggyilkolta Caesart. Caesar az egyik merénylőnek, M. Iunius Brutusnak csak ennyit mondott: „Et tu mi fili Brute?” („Te is fiam, Brutus?”)

• Caesar gyilkosainak nem volt semmiféle terve a jövőre nézve, csak a diktátort akarták megölni.

Caesar a polgárháborús korszaknak, illetve a birodalomban az egyeduralom kialakulásának egy nagyon fontos szereplője volt, aki azonban azzal, hogy nyíltan szakított a köztársaság hagyományaival, semmibe vette intézményeit, és nem alkalmazta a kegyetlen megfélemlítés eszközét ellenfeleivel szemben, illetve nem törődött saját biztonságával, nem tudott hosszú ideig hatalmon maradni.