Világháború jellemzői, háborút lezáró békerendszer

ELŐZMÉNYEK

Az első világháború gyökeresen változtatta meg Európa, és az egész világ életét. A világháború 1914-ben (július 28) tört ki, azonban előtte fontos megérteni a háború kirobbanása mögötti összefüggéseket és a szövetségi rendszereket. Ebben a korszakban 5 meghatározó nagyhatalomról beszélhetünk: Anglia, Franciaország, Németország, Osztrák-magyar-monarchia és Oroszország. A nagyhatalmak közül három (Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, és Oroszország) 1873-ban szövetséget kötött, amit a három császár szövetségének nevez a történelem. Azonban a Monarchia és Oroszország közti érdekellentét, a balkáni kérdéssel kapcsolatban, Oroszország szövetségből való kilépéséhez vezetett, így 1879-ben már csak Kettős szövetségről beszélhetünk. A balkáni kérdés egy nemzetközi konfliktussorozathoz vezetett, ami Európa nagyhatalmait is beavatkozásra késztette. A Balkán sorsának elhatározása érdekében 1878-ban a nagyhatalmak megtartották a berlini kongresszust, aminek következtében Szerbia, Románia és Bulgária független állammá lett nyilvánítva. Miután Oroszország kilépett a császárok szövetségéből, Franciaországgal lépett katonai szövetségre, ugyanis Franciaország stratégiája az volt, hogy minél több szövetségest kell szerezni Németországgal szemben. Ekkor hirdette ki II. Vilmos német császár világpolitikai, expanzív céljait, miszerint a német lakta területek Németországot illetik. A 19. század végére Németország egyre potenciálisabb nagyhatalommá emelkedik ki (Angliával már versenyképes hadiflottája is lesz), ami arra késztette Angliát, hogy változtasson eddigi politikáján, és szövetségre lépjen Franciaországgal, ami 1904-ben meg is történt. Így megalakult az Antant szövetsége, amibe Oroszország is csatlakozott. A békét veszélyeztető ellentétek egyre élesebben bontakoztak ki a nagyhatalmak között. Ezek a problémák már régóta éleződtek, ezért több nagyhatalom is örömmel fogadta a háborút, gyors és sikeres háborúra számítottak. 

HÁBORÚ KIROBBANÁSA

A háború kirobbanásához az 1914 nyarán történt Ferenc Ferdinánd (OMM trónörököse) elleni merénylet vezetett, amit egy szerb nacionalista (Gavrilo Princip) követett el. II. Vilmos német császár harcra buzdította a Monarchiát, aminek hatására a Monarchia hadat üzent Szerbiának. Ez beindította a reakciót, a nagyhatalmak hadba léptek, és megkezdődött a háború. Románia és Olaszország kezdetben nem lépett be a háborúba, azonban a hadviselő felek növelni szerették volna esélyeiket az olasz szövetséggel, így mindkét fél területeket kínált Olaszországnak. Olaszország végül az Antant mellett döntött, ez pedig az olasz front megnyílásához fog vezetni. Németország és a Monarchia szövetségét Központi hatalmaknak nevezzük, velük szemben pedig az Antant országai álltak. Németország a sikert a támadó koncepcióban látta, így a Schlieffen-terv alapján gyorsan le akarták rohanni a nyugati fronton Franciaországot, majd a keleti fronton Oroszországot.

ÚJ TÍPUSÚ HADMŰVELÉS

Belgiumon keresztül nyomultak a németek Franciaország felé, azonban a brit-francia csapatok megállították őket, és megkezdődött az első marne-i csata a nyugati fronton. Keleten az oroszok a vártnál gyorsabban érkeztek a frontra, ezért kétfrontos háborút kellett vívnia a központi hatalmaknak. Álló háború alakult ki a két fronton. A villámháború terve szertefoszlott, a lövészárkok és szögesdrótrendszerek tökéletes védelmi vonalat jelentettek, ennek áttörése óriási emberveszteséget igényelt. A védelem azonban nem csak a lövészárkok rendszerének létrehozásával erősödött, hanem a gépfegyverek használatával is (géppuska a védekezést jelentősen segítette, az ágyúk pedig a támadáskor pusztítottak). A lövészárkok áttörésének igénye is a technika fejlődését követelte, ami sok újításhoz vezetett: harci gázok (Ypern gázcsata) bevetése (ezekhez gázálarc kifejlesztése), repülőgépek használata, amik kezdetben csak felderítői céllal, később gépfegyveres vagy bombás változatban is megjelentek. Tankok megjelenése, amik képesek voltak áttörni a szögesdrótrendszeren is, illetve a tengeri csatákhoz (1916: Jütland, a világháború legnagyobb tengeri ütközete) nélkülözhetetlen tengeralattjárók is nagy szerepet játszottak. Ebben a háborúban a tenger, a szárazföld és a levegő is hadszíntérré válik. Ez az új típusú hadviselés tehát a háború kiszélesedéséhez vezetett, ami még több emberáldozatot és elhúzódó háborút is jelentett, ezért szükségessé vált egy megfelelő hadigazdaság létrejötte. 

HADIGAZDASÁG

A fronton harcoló katonáknak élelemre és hadianyagra volt szüksége, azonban a hátországból a munkaképes férfiakat besorozták, így nem volt, aki dolgozzon. Az élelmiszer-ellátásban jelentkeztek először problémák, amire megoldásul a jegyrendszert vezették be, azonban ez nem tudta megállítani az éhezést, és a tartalékok rohamos csökkenését. Erre megoldásul hozták létre az új hadigazdálkodást, aminek keretein belül az egész gazdaságot állami ellenőrzés alá vonták. Központilag volt meghatározva a termelés, a nyersanyag elosztása, a munkaerő, és biztosították a közlekedést a haditermelés érdekében. Munkaerőre is szükség volt, amit a sztrájk betiltásával, nők dolgoztatásával, illetve a megnövelt munkaidővel tettek lehetővé. A termeléshez szükséges nyersanyagokat lefoglalt készletekből és beszolgáltatási rendszerből szereztek. Az üzemek katonai irányítás alá kerültek. A gazdaságot a háború szolgálatába állították. Elszabadult az infláció, mert az állam fedezet nélküli pénzkibocsátással próbálta finanszírozni a háborút, illetve áruhiány is jelentkezett. 

ERŐVISZONYOK

Az antant fölénye szinte minden területen kimutatható volt, mégsem volt gyors a győzelmük:

• a központi hatalmak kezdeményeztek, felkészültek a támadásra
• megváltozott a hadviselés jellege
• az antant országok nem tudták jól összehangolni a hadműveleteket, ellenben a kiváló hadszervezésű német sereggel
• a központi hatalmak önellátóak voltak, a tengeri blokád nem bénította őket

ORSZÁGOK CSATLAKOZÁSA A HÁBORÚBA

1914 októberében Törökország is csatlakozott a Központi hatalmakhoz, ami már Európa határain is túlnyúló harcokat jelentett. 1916 elején Verdun erődjét támadta hónapokig a német sereg, de sikertelenül, kb. 1millió áldozattal, és ezt a hadieseményt nevezzük Verdun-i vérszivattyúnak. Nemcsak Olaszország talált új szövetségeseket, hanem Romániát is meggyőzte az Antant: a szövetségbe való belépésért cserébe pedig Erdélyt Romániának adnák. Annak ellenére, hogy a Központi hatalmakkal egyre több ország állt szemben, még képesek voltak tartani magukat egy darabig. Hatalmas tengeri csatákat vívott az angol és német hadiflotta: Anglia blokád bevetésével zárta körül Németországot, Németország pedig bevetette tengeralattjáróit, amivel nemcsak az ellenséges, de semleges hajókat is elsüllyesztett. Ez történt egy angol utasszállító hajóval is (Lusitania), amin amerikai polgárok is utaztak. Ez az esemény jelentős szerepet játszott abban, hogy az amerikai közvélemény a németek ellen forduljon. Habár az Egyesült Államokat gazdasági kapcsolat fűzte a központi hatalmakhoz, és az antant blokádja miatt nem tudott nekik szállítani, mégis az Antant oldalán lépett be a háborúba 1917 áprilisában 2 okból kifolyólag. Az egyik ok, hogy hatalmas gazdasági haszon nyílt előtte az Antant felé. Az Egyesült Államok hitelre szállított az Antantnak, ezért egyre inkább az Antant győzelme vált érdekévé. Másik ok, hogy 1917 januárjától megkezdték a németek a korlátlan tengeralattjáró-háborút, ami azt jelentette, hogy minden ellenséges hajót megtámadtak figyelmeztetés nélkül.  Ráadásul Oroszországban kitört a polgári forradalom (1917. február), és az ország meggyengülése, ami az Antantot is nehéz helyzetbe hozta. Oroszországban megdőlt a cári hatalom, az ország káoszba süllyedt, de nem Oroszország volt az egyetlen, aki nehezen bírta a megpróbáltatásokat. 

KÖZPONTI HATALMAK GYENGÜLÉSE, HÁBORÚ VÉGE…

A központi hatalmak az ország végső kimerülése felé haladtak, és az amerikai haderő bevonulása is jelentősen gyengítette őket. Az Antant nagyobb anyagi- és emberfölénnyel rendelkezett, a központi hatalmak védelme pedig összeomlott. A Monarchia 1918.nov.3-án Padovában, Németország pedig 1918. november 11-én Compiégne-ben aláírta a feltétel nélküli fegyverletételt. Magyarország az Antant csapatok által körbevett területté vált. 

HÁBORÚT LEZÁRÓ BÉKE

A világháborút lezáró békék, amik Európa újjárendezését eredményezték, már 1919 januárjában megkezdődtek. A vesztes feleket nem hívták meg a tárgyalásokra, őket csak a békeszerződés átadására hívták meg, aminek megismerése után egyetlen alkalommal kifejthették álláspontjukat, ill. írásban észrevételt tehettek (Apponyi delegációja-magyarok), így tehát 32 állam képviseltette magát. Habár minden államnak eltérő politikai érdekei és céljai voltak, abban mégis egyetértettek, hogy Németországé a háborús felelősség, az országnak bűnhődnie kell. A konferencián négy nagyhatalomról beszélhetünk, akik befolyásolhatták az eseményeket, és a végső döntést hozták: Orlando olasz miniszterelnök, Wilson amerikai elnök, Clemenceau (Franciaország) és Leoyd George (Anglia). A békekonferencia elnöke a házigazda, Clemenceau volt. A békerendszer létrehozásakor a lényeg a nagyhatalmi érdekek érvényesülésén volt, ezért a bizottság először azt vizsgálták meg, hogy a győztesek területi igényei hogyan teljesíthetők, majd ezután vitatták meg csak a békefeltételeket. Igyekeztek a háború alatt tett területi ígéreteket betartani, illetve az etnikailag kevert területek feletti konfliktusokat lezárni. A Wilson amerikai elnök béketervét nevezték ki alapul, azonban a Wilsoni pontok nem érvényesültek kellő mértékben, ugyanis a békepontok gyakran ütköztek a nagyhatalmak érdekeivel, a titkos megállapodásokkal. A wilsoni pontok többek között deklarálták a fegyverkezés csökkentésének, a nemzeti elv érvényesítésének, a titkos diplomácia megszüntetésének szükségességét, Ausztria-Magyarország népei részére önálló fejlődési lehetőséget, valamint a gazdaság, a kereskedelem szabadságát. Wilson a béke garantálására javasolta a Népszövetség felállítását. A tanácskozás a vesztes államok sorsáról tehát nem volt egyszerű a különböző érdekek miatt: Franciaország Németország teljes meggyengítésére, ill. a francia hegemónia (irányító szerep) biztosítására törekedett Közép-Európában. Olaszország olaszlakta területeket, és balkáni befolyást akart, azonban Olaszország katonai teljesítménye ehhez nem volt meggyőző. Az Amerikai Egyesült Államoknak távol-keleti érdekszférája volt, Angliának pedig célja a német gyarmatok megszerzése, és Franciaország túlzott megerősödésének gátlása volt, tehát bízott a háború előtti hatalmi egyensúly helyreállásában, és Anglia konszolidációjában. Oroszország a forradalom és a polgárháború következtében teljesen elszigetelődött, különbékét kötött Németországgal, és meg sem hívták a békekonferenciára a bolsevik irányítás alatt álló országot. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesésével és Lengyelország visszaállításával létrejövő új államok feladata volt Oroszország elszigetelése, a bolsevizmus távol tartása Európától. 

A versailles-i békerendszer olyan belső ellentmondást hordozott, ami miatt nem hozhatott megoldást a nagyhatalmak közötti feszültségekre. Németország ráadásul a 19.-20. század fordulóján a világ egyik legerősebb hatalmává vált, a békerendszer „eredménye” tehát a belső ellentmondások, és a nagyhatalmi érdekek ütközése miatt hosszú távon egy újabb háború kirobbanása volt.