Történelem érettségi

Zrínyi Miklós tevékenysége és a török kiűzése Magyarországról

Előzmények:

fontos politikai változás –> a terv az, hogy Erdélyből kiindulva egyesítsék Magyarországot (XVII. század közepe)

II. Rákóczi György fejedelemsége alatt hanyatlás kezdődött Erdélyben

a XVIII. században Erdély népessége csökkent, a 15 éves háború és a tatár-, törökbetörések miatt

Erdély önálló politikájának vége

Zrínyi Miklós katonai és politikai tevékenysége:

VII. Zrínyi Miklós a költő, hadvezér és politikus 1620-ban született. A szigetvári hős IV. Zrínyi Miklós dédunokája volt. Céltudatos és határozott politikusként kezdte meg pályafutását. Kezdetben hadtudományi munkáival jelentkezett:

  • Tábori kis tracta
  • Vitéz Hadnagy
  • Mátyás király életéről való elmélkedések
  • Az török áfium ellen való orvosság

Munkáiban egy önálló nemzeti hadsereg felállítását, az aktív védelem elvét, központosított nemzeti államot és az egységesített magyar királyság megteremtését szorgalmazta, amelynek élére az erdélyi fejedelmet, II. Rákóczi Györgyöt szánta. 1648-ban horvát bán lett. 1660 júniusában a török kezére került a Tiszántúl legjelentősebb vára, Nagyvárad. Zrínyi ekkor kezdte el építeni Zrínyi-Újvárat a Muraközben. A Habsburg parancs ellenére a várat nem bontatta le. 1663-ban az új nagyvezér, Köprülü Ahmed elfoglalta Érsekújvárat, Nyitrát, Nógrádot és Szécsényt. Ekkor Zrínyi öccsére hagyva a Muraköz védelmét, maga avatkozott be a harcokba. Sikerei láttán az udvar őt nevezte ki a magyarországi hadak fővezérévé. Majd megbízást kapott a török utánpótlást biztosító eszéki híd felégetésére. 1664 telén vállalkozását siker koronázta, és ezzel európai hírnévre tett szert. Kanizsa ostroma azonban kudarcba fulladt, közben sikereitől tartva visszavonták Zrínyi főparancsnoki kinevezését, helyére Raimondo Montecuccoli került. Közben Köprüli Ahmed, aki felmentette Kanizsát, majd elfoglalta Zrínyi-Újvárt, 1664. augusztuselsején megütközött Montecuccolival és súlyos vereséget szenvedett. Auguszus 10-én azonban Bécs – mivel a francia veszély miatt békét akart – szégyenletes békét kötött Vasváron.

Zrínyi Miklós vezetésével a főurak Lippay György, Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc, Nádasdy Ferenc szervezkedni kezdtek. 1664. november 18-án Csáktornya mellett a kursaneci erődben egy megsebesített vadkan megölte a XVII. századi magyar történelem egyik legjelentősebb politikusát, s a szervezkedők igazi vezéregyéniség nélkül maradtak.„ /Történelmi esszétémakörök nagykönyve érettségizőknek/

Zrínyi halála

1606 óta a török-magyar határon szünet nélkül folytak a csatározások. A bécsi udvar érdeklődésében a török elleni védekezés háttérbe szorult, mivel elsősorban a harmincéves háború eseményei kötötték le figyelmét.

A magyar főurak már a század elején gondoltak arra, hogy a magyarságnak saját erejéből kell a törököt kiűzni, önálló hadsereget kell létrehoznia. Ennek a gondolatnak hangot is adtak. Esterházy Miklós nádortól származik a helyzetet jól jellemző mondat: „őrültség semmit nem tennünk, ha mindent nem tehetünk is”.

Amikor a vesztfáliai békét a nagyhatalmak aláírták, joggal várhatták azt a magyarok, hogy megkezdődhet a török kiűzése. Ehelyett 1650. februárjában IV. Mehmed és III. Ferdinánd megbízottjai 22 évvel meghosszabbították a bécsi békét.

Hatalmas csalódás volt ez a fiatal Zrínyi Miklósnak, aki egy nagy török elleni háború reményében ekkor írta a Tábori kis tracta című katonai művét. Zrínyi Miklós gróf horvát bán a királyi Magyarországon Esterházy Miklós politikáját tartotta szem előtt. Rádöbbent, hogy tennie kell valamit, hiszen a török lábbal tiporja a békeszerződéseket. Közelről látta ezt, hiszen birtokai a hódoltsági területekkel határosak voltak. Megkísérelte felrázni a magyarságot, hangot adott a régi vitézségnek. A Szigeti veszedelem című eposzában dédapja hősi példájával akarta lelkesíteni a nemzetet. Az erdélyi fejedelemben, II. Rákóczi Györgyben látta meg azt a vezért, aki a nemzetet összefogja a török ellen. Mátyás király abszolutizmusra törekvő államát tekintette mintának.

A magyar főurak éppen az erdélyi fejedelmek hatalomkoncentrációjának láttán értetlenül fogadták Zrínyi terveit. II. Rákóczi György tragédiája, Erdély összeomlása, a török-tatár seregek inváziója, Gyulafehérvár, Jenő, Várad elfoglalása két dologra sarkallta: 1661 elején kiáltványt írt. „Ne bántsd a magyart!” – szól a „dühös sárkányhoz”, a törökhöz. Ez a műve Az török áfium ellen való orvosság (áfium=ópium). A törökkel való megbékélésből akarja kiábrándítani kortársait.

Másik tette katonai szempontból sokkal nagyobb hatású. Portyázásaival állandóan nyugtalanította Kanizsa török őrségét, és szemben, a Mura partján felépítette Zrínyiújvárt, amely európai hírnévre tett szert. E tettek hatására a magyar főurak emlékiratot szerkesztettek, amelyben figyelmeztették az udvart, hogy elkerülhetetlen a török elleni harc. A pogánnyal szemben nem védekezni, hanem támadni kell, hirdette Zrínyi Miklós. Gondolataival most már mindenki egyet értett Magyarországon, és azok Európában is visszhangra találtak. A Rajnai Szövetség, amelyet a német választófejedelmek a mainzi érsek vezetésével hoztak létre 1658-ban, Franciaország támogatásával segítséget ígért a magyaroknak a török elleni harchoz.

Téli hadjárat:

I. Lipót császár (1657-1705) azonban tárgyalásos úton akarta rendezni az ellentéteket a törökkel. Erre 1663 őszén a török támadott, s elfoglalta Érsekújvárt. A császár Zrínyi Miklóst nevezte ki a magyarországi hadak főparancsnokává.

A francia király és a Rajnai Szövetség segéderőket küldött Magyarországra. A Zrínyi vezette szövetséges hadak 1664 elején benyomultak a Dráva menti hódoltságba (téli hadjárat).

1664. február 2-án az eszéki Dráva híd felégetésével megszüntették a kapcsolatot a dunántúli török várak és a délebbre fekvő török őrségű erősségek között.

Lipót és a haditanács azonban a védekező háború mellett foglaltak állást. Zrínyit még januárban Raimondo Montecuccoli váltotta le a főparancsnokságról, aki a végsőkig halogatta a megütközést a törökkel. 1664. augusztus 1-jén, a Rába folyó szentgotthárdi gázlójánál végre vállalta a csatát és győzelmet aratott.

A csata után megkötött vasvári béke (1664. augusztus 10.), nagy felháborodást keltett a magyar rendek körében, mivel a királyi Magyarország rovására elismerte a török foglalásokat. Az elégedetlenség végül a Wesselényi-féle összeesküvéshez vezetett, amelyet aztán a bécsi udvar megtorlása követett.

A török kiűzése Magyarországról

Előzmények:

A XVII. sz végére Magyarország négy részre szakadt. A Dunántúlt a Habsburgok, a Felvidéket Thököly Imre, Erdélyt Apafi Mihály, és az ország középső részét a Porta tartotta a kezében. 1681-ben a török birodalom befejezte az oroszokkal vívott háborút. A szultán ezután egy nagy nyugati támadás tervét fontolgatta. Erre ösztönözték Thököly katonai és politikai sikerei is. IV. Mehmed 1683 májusában kinevezte Kara Musztafa nagyvezért a Lipót császár elleni háború parancsnokává. Csatlakozásra szólította fel vazallusait, Apafi Mihályt és Thököly Imrét. A császári katonaság Magyarországot feladta, és visszavonult Bécs védelmére. A török sereg végigvonult az országon, de csak néhány kisebb várat foglalt el (Veszprémet, Tatát), elsősorban Bécs ellen indult. Majdnem két hónapig kitartó, 120 ezer főből álló török ostromgyűrű vette körül az osztrák fővárost. A gyűrűt Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly császári fővezér vezetésével lengyel, bajor, szász és a császári csapatok roppantották szét 1683 szeptemberében a Bécsi csatában. Thököly már ez előtt vereséget szenvedett.

Az első sikeres hadjárat:

A megtámadottak végre komoly ellentámadásra szánták el magukat. 1684-ben XI. Ince pápa kezdeményezésére létrejött a Szent Liga, a Habsburg-birodalom, Lengyelország és Velence törökellenes szövetsége. (Később csatlakozott hozzá Oroszország, és a bajor, a szász és a brandenburgi választófejedelem is küldött zsoldosokat.) A pápa hatására XIV. Lajos semlegességet ígért a harcok idejére, így Lipótnak nem kellett félnie egy esetleges francia hátbatámadástól.

Az egész Európából összegyűlt katonákkal meginduló támadás elsöprő győzelmeket hozott. Az invázió először a törökökre támaszkodó Thököly hatalmát söpörte el. A megyei nemesség nagy része cserbenhagyta, katonái zöme pedig átállt a császáriak oldalára, hogy segítsen mielőbb megszabadítani az országot a töröktől. 1684 folyamán a Szent Liga csapatai visszafoglalják Visegrádot, Vácot. Megpróbálkoznak Buda ostromával is, de azt erős török helyőrség védi, így kísérletük kudarcba fullad. 1685-ben Velence is támadást indít a Porta ellen a Balkánon. A császári csapatok elérik Erdélyt.

1686 júniusában a szövetségesek megindítják Buda ostromát. A vár alá jóformán egész Európa elküldte fiait. Sok magyar katona is harcolt a seregben, a mintegy 15 ezer főt számláló magyar csapatok az ostromló seregek egyötödét jelentették. 1686 szeptember 2-án 145 év után szabaddá vált Buda. A várat Abdurrahman budai pasától szerezték vissza. A csatában a kor jellemző várostromtechnikáit (így robbanóanyagokat, sáncrendszert) alkalmaztak. A siker után folytatódott az előrenyomulás a hódoltsági területeken.

Lotharingiai Károly katonái folytatták a török kiűzését. 1687. augusztus 12-én Nagyharsánynál, a második mohácsi csatában megverték Szulejmán nagyvezér hadait. Ez a győzelem azért volt nagyon fontos, mert így szabaddá vált az eszéki híd, ami ekkor az egyetlen átkelőhely volt a Dráván. Ebben az évben a szövetségesek elfoglalták Eszéket és Egert is. 1688-ban Munkács, Lippa és Belgrád visszafoglalása következett. 1689-ben már Szerbia jó részéről is kiszorultak a törökök.

A visszalépés évei:

A Habsburgok keleten megnövekedett hatalmát és várható balkáni előrenyomulásukat megsokallva, XIV. Lajos megint támadást indított a császár ellen a Rajna mentén. A Török Birodalom balkáni területeit fenyegető veszélyt ez elhárította, az oszmán seregeknek 1693-ban sikerült Belgrádot is visszafoglalnia. 1691-ben már magyar területen támadtak. Szalánkemén mellett az egész háború egyik legvéresebb ütközete zajlott le, ahol végül is a császáriak győztek. Magyarországról és Erdélyről azonban szinte teljesen le kellett mondaniuk. 1697-ben Savoyai Jenő birodalmi fővezér, Zentánál nagy győzelmet aratott felettük. A szultán béketárgyalásokra kényszerült. Az 1699-ben megkötött karlócai béke (William Paget konstantinnápolyi angol követ közvetített) értelmében a Temesvidék kivételével egész Magyarország felszabadult. A másfél századon át részekre szakadt ország egyesítése útjában álló akadály elhárult.

A török kiűzésének közjogi és politikai következményei:

A Habsburg-hatalom megerősödött Magyarországon.

A török kiűzéséből a császári csapatok oroszlánrészt vállaltak. Az 1687. évi pozsonyi országgyűlésen I. Lipót jól kiaknázta a magyar rendek – Buda visszavétele után tapasztalható – engedékenyebb hangulatát. A rendek lemondtak a szabad királyválasztásról, és elismerték, hogy a Habsburg uralkodók fiúági leszármazottai egyszerűen öröklik a magyar koronát (örökös királyság). Ugyancsak lemondtak az Aranybullában rögzített ellenállás jogáról.

A bécsi udvar követelésére a magyar nemesek rákényszerültek az idegen urak befogadására is. Sok császárhű idegen kapott birtokot Magyarországon (főleg katonák). A jobbágyságra nehezedő állami adóterhek megnövekedtek. A parasztháztartások különösen a katonák elszállásolását, élelmezését (porció) sínylették meg, mert a fegyveresek túlkapásai nem ismertek határt. A szállítási kötelezettség (forspont) hosszú időre elvonta a jobbágyot az otthoni munkától.

A harcok elültével napirendre került az ország új berendezésének kérdése. Az egykori hódoltság területét a Habsburgok új szerzeménynek tekintették, s az ottani birtokügyek intézésére megalakították az Újszerzeményi Bizottságot (Neoaquistica Comissio, 1688). A Bécsben működő testület alaposan megválogatta, hogy kit helyez vissza régi birtokaiba. Aki nem tudta hiteles oklevéllel igazolni jogait a kérelmezett földekre, elutasították, s a gazdátlan területeket kincstári tulajdonba vették. Aki visszakerülhetett ősei birtokára, „fegyverváltság” címén kénytelen volt kifizetni a birtok becsült értékének 10%-át.

Az új berendezkedés a társadalom egyéb rétegeit is kiforgatta eredeti állapotukból. Mivel a török elleni védelmi vonalra már csaka déli határvidéken volt szükség – ahol a Habsburgok létrehozták a szerb határőrvidéket – , az ország belsejében fekvő végvárak katonaságát elbocsátották. Sok végvár felrobbantását elrendelték, hogy azok ne váljanak a bujdosók, a császáriak ellen fellépők támaszpontjaivá. A császár a hajdúk katonai szolgálataira sem tartott igényt, majd megszüntette kiváltságaikat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.