Történelem érettségi

Nagyhatalmi konfliktusok a 17-18. században

Átalakuló szövetségek

A XVII. század a folyamatos háborúk története. A század elején lejátszódó két nagy összecsapás – a spanyol örökösödési háború (1701-1714) illetve az északi háború (1700-1721) – Spanyolországot és Svédországot kiiktatta a nagyhatalmak sorából, Franciaország hegemóniáját megtörte, ugyanakkor Oroszország megerősödéséhez vezetett. A század közepére Poroszország is nagyhatalommá vált.

A poroszok megerősödése miatt a francia-osztrák ellentét tompult, mivel Ausztria fő ellenfelévé Poroszország vált. Ennek ellenére a francia-angol szembenállás továbbra is megmaradt, azonban az európai egyensúlyra törekvő britek Ausztria helyett a poroszokat támogatták. A Szilézia birtoklásáért Poroszország és Ausztria között vívott osztrák örökösödési háborúban (1740-1748) még az eredet felállás érvényesült: a poroszokat Franciaország, míg az osztrákokat éppen ezért Nagy-Britannia támogatta. Az erőviszonyok megváltozása azonban átrendezte a sorokat. A korszak „világháborújában”, a hétéves háborúban (1756-1763) az osztrákok már a franciákkal és az oroszokkal szövetségben harcoltak a poroszokkal és az őket támogató angolokkal szemben. A korszak szövetségeit azonban alapjaiban borította fel a francia forradalom (1789), amelyet háborúk tömege követett.

Az északi háború (1700-1721)

I. (Nagy) Péter orosz cár a gazdasági felzárkózás érdekében közvetlen kereskedelmi kapcsolatot kívánt teremteni Nyugat-Európával, ezért ki akart jutni a Balti-tengerhez. A svédek túlzott hatalmától tartó Dániát és Lengyelországot maga mellett tudva megtámadta Svédországot. Azonban az északi háborúban méltó ellenfelére talált a mindössze 15 éves XII. Károly svéd királyban. Károly Narvánál győzelmet aratott (1700), elfoglalta Dániát, majd Varsót és Krakkóig nyomult előre. Itt azonban értékes időt veszített, hiszen ez alatt Péter fel tudott készülni a támadásra és északon betört Svédországba és sikereket aratott. Ezen felül a svéd seregekhez nem csatlakoznak a kozákok, így Károly és kifáradt serege1709-ben Poltavánál vereséget szenvedett, a királynak el kellett menekülnie.

A háború második szakaszában az európai hatalmak (Anglia, Hollandia, Poroszország, Hannover) összefogtak Svédország ellen. A koalícióból azonban kilépett I. Péter, mivel főleg az európai egyensúlyra törekvő Anglia nem engedte volna Oroszország kijutását a tengerhez még győzelem esetén sem. Így Péter szövetséget kötött eddigi ellenfelével, XII. Károllyal, amely azonban nem volt tartós, mivel 1718-ban Károly elesett egy csatában. Ezt követően Svédországban forradalom robbant ki és az utódja valamennyi támadó országgal békét kötött, kivéve az oroszokat, akikkel egészen 1721-ig, amikor is a nystadti békével végleg véget nem értek a harcok. A svédek megtarthatták Finnországot, de az oroszoknak sikerült kaput nyitniuk Európa felé, megszerezték a balti partvidék egy részét. Az újonnan megszerzett területeken I. Péter megalapította Szentpétervár. A háború következtében megszűnt a svéd egyeduralom a balti térségben és ettől kezdve Oroszországgal is számolni kellett Európában.

A spanyol örökösödési háború (1701-1714)

II. Károly halálával 1700-ban kihalt a Habsburgok spanyol ága. Károly végrendeletében XIV. Lajos unokáját, Fülöpöt tette meg örökösévé. A franciák megerősödésétől megrettenő Anglia, Hollandia, Savoya és Portugália az osztrák Habsburg-jelölt, Károly herceg mögé állt, így kitört a háború. A harcok Spanyolország, Spanyol-Németalföld, a Német-Római Birodalom, Észak-Itália és Franciaország földjén folytak. Ausztria helyzetét nehezítette az 1703 és 1711 között Magyarországon zajló – és XIV. Lajos által támogatott – Rákóczi szabadságharc.

Az 1704-es höchstadti csata fordulópontot jelentett a háború menetében, hiszen az osztrák és az angol csapatok itt arattak jelentős győzelmet és ezzel megszűnt a kezdeti francia fölény. Az 1709-es malplaquet-i győzelmet követően az angol-osztrák seregek egészen Párizsig szorították vissza a franciákat. A francia összeomlásnak külső és belső okai is voltak. Franciaország XIV. Lajos évtizedes háborúinak következtében kimerült, nem bírta ki az újabb háború terheit. Ugyanakkor Anglia a dicsőséges forradalmat követően teljes erővel vethette magát a küzdelembe, illetve a dunai monarchia is megerősödött, I. Lipót kiűzte Magyarországról a törököt és seregei francia mintára egyenruhában, kiképezve, tapasztalt hadvezérek irányítása alatt vonultak harcba.

Döntő fordulatot hozott a háború menetében I. József 1711-es halála, hiszen így a szövetségesek jelöltje, Károly is két birodalmat egyesített volna, ami nagyhatalmi ugyanúgy érdekeket sértett volna. A harcokba belefáradt országok 1712-ben béketárgyalásokba kezdtek. Megkötötték az utrechti békét (1713), amelyben Fülöpöt elismerték spanyol királynak, de Spanyolországot nem egyesíthette Franciaországgal. Cserébe Franciaország átengedte Angliának amerikai gyarmatai egy részét, Gibraltárt és a rabszolga-kereskedelem monopóliumát, Savoya pedig megszerezte Szicíliát. A franciák a Habsburgokkal a badeni és a rastatti békével zárták le a háborút (1714). Ausztria kezébe került Spanyol-Németalföld, Milánó és Nápoly, Franciaország viszont megtarthatta Strassburgot és Elzászt, vagyis nem szorulta vissza a Rajnától az 1648 előtti határok mögé. Szintén ebben a békében ismerték el a brandenburgi választófejedelem királyi rangját.

Az osztrák örökösödési háború (1740-1748)

1740-ben fiúörökös nélkül halt meg VI. Károly német-római császár, aki a lányát, Mária Teréziát jelölte ki utódjául. Ezt azonban Európa nagy része nem fogadta el. Először Károly Albert bajor választófejedelem jelentett be trónigényét, majd III. Ágost szász herceg és V. Fülöp spanyol király, végül pedig II. Frigyes porosz uralkodó.

1740 decemberében II. Frigyes betört Sziléziába és elragadta a tartományt. Győzelme nyomán szövetség alakult Ausztria ellen, melyben Poroszország mellett Franciaország, Bajorország, Szászország és Spanyolország is részt vett. Mária Teréziát Anglia támogatta, mivel félt a rivális Franciaország európai hegemóniájától.

1741-ben a pozsonyi országgyűlés kiállt Mária Terézia mellett, ami lehetővé tette a harc folytatását. Ausztria átmenetileg békét kötött Poroszországgal, a legfejlettebb tartomány, Szilézia átadásának fejében, így kiemelte a legerősebb hadsereget a koalícióból. Ennek köszönhetően sikerült kiverni a francia és bajor csapatokat Csehországból, majd lerohanta Bajorországot. Eközben az angol és hannoveri csapatok győzelmet arattak Franciaország felett és Savoya is belépett a háborúba Ausztria oldalán.

1745-ben meghalt Károly Albert bajor uralkodó, aki VII. Károly néven német-római császár is volt 1742-től. Az fia, III. Miksa József, pedig lemondott a trónigényéről és Mária Terézia férjét, Lotaringiai Ferencet támogatta a császárválasztáson az Ausztria által megszállt területek visszaadásáért cserébe. II. Frigyes azonban Ausztria túlzott megerősödésétől tartva ismét belépett a háborúba. A második sziléziai háborút is a poroszok nyerték és a drezdai békében (1745) megerősítették a porosz hatalmat a tartomány felett.

A harc azonban nem ért véget, hiszen a franciák tovább harcoltak és elfoglalták az Osztrák-Németalföldet. Rá kellett azonban döbbenniük, hogy egyedül nem győzhetik le a szövetséges angol-osztrák seregeket, ezért 1748-ban Aachenben kékét kötöttek. A béke meghagyta porosz kézen Sziléziát, Ausztria viszont visszakapta a megszállt Németalföldet.

A hétéves háború (1756-1763)

A francia forradalom előtti utolsó nagy konfliktus, amelyben Európa valamennyi nagyhatalma részt vett. Lényegében Ausztria, Franciaország, Szászország, Svédország és Oroszország szövetkezett Poroszországgal, Hannoverrel és Nagy-Britanniával szemben.

A háború 1756-ban kezdődött, amikor Ausztria – számos belső reform után – megpróbálta visszaszerezni az örökösödési háborúban elveszített Sziléziát. Az első csapást Poroszország mérte, mivel fenyegetőnek érezte a kialakult szövetséget. Éppen ezért lerohanta Szászországot, majd több csatát is nyert Ausztria ellen, azonban Kolinnál súlyos vereséget szenvedett, ezért vissza kellett vonulnia.

Ezt követően több frontos harcot kellett vívnia, hiszen Svédország északról, Oroszország keletről, Ausztria délről, Franciaország pedig nyugatról támadott. 1758-ban az angol és hannoveri seregek legyőzték a túlerőben lévő franciákat Krefeldnél, míg II. Frigyes sikert ért el az oroszokkal szemben Zorndorfnál. A következő évben azonban katasztofális vereséget szenvedett az orosz-osztrák seregektől Kunersdorfnál. A helyzet kilátástalanná vált, de az angolok II. Frigyes segítségére siettek, így folytatni tudta a hadműveleteket.

1761-ben a porosz seregek az összeomlás határán álltak, amikor is Oroszországban elhunyt Erzsébet cárnő. A trónon III. Péter követte, aki II. Frigyest tartotta személyes példaképének, így békét kötött vele és segített neki kiűzni az osztrákokat Sziléziából. Bár Pétert nem sokkal később meggyilkolták, utódja II. (Nagy) Katalin cárnő nem lépett ismét be a háborúba.

1762-ben Ausztria nem látta értelmét a további harcnak orosz támogatás nélkül, Franciaországnak sem állt érdekében Sziléziáért hadakoznia és Nagy-Britannia is hasonló elhatározásra jutott. A párizsi brit-francia békében (1763) Nagy-Britannia teljes egészében megszerezte Észak-Amerikát és Indiát, ezzel megnyerte a gyarmatosítók közötti versenyt. Nem sokkal később Poroszország és Ausztria is békét kötött hubertusburgnál, ahol megerősítették a Szilézia feletti porosz uralmat.

A 17. század világháborújának is tartott harminc éves háború 1618 és 1648 közt zajlott főleg német területeken, a központosításra törekvő katolikus vallású Habsburg császári hatalom és a vele szemben álló, önállóságukat és szabad vallásgyakorlatukat féltő protestáns fejedelmek között, több külföldi ország beavatkozása mellett.

A30 éves háború(1618-1648)

A háborúban, melynek csatáit főleg zsoldosseregek vívták meg egymással, legalább 3-4 millióan (más becslések szerint 10-11 millióan) haltak meg. A szokatlanul hosszú háborúskodásnak voltak magyar vonatkozásai is (erdélyi fejedelmeink részt vettek az események egy részében) és a világirodalomban is felbukkan ábrázolása Bertolt Brecht “Kurázsi mama és gyermekei” című művében. A harmincéves háborúról nagyon kevés áttekintő jellegű, átfogó feldolgozás készült. Egyes leírások túl részletesek, mások viszont csak vázlatosan mutatják be az eseményeket. Ebben az írásban a Történelem klubon egy optimális mélységű elemzés olvasható.

A háborút megelőző ellenségeskedés hátterében több ok is meghúzódott. Az első és legfontosabb feszültségforrás, mely a háború kirobbanásához vezetett, a Német-Római Császárság uralkodóinak – elsősorban Habsburg Mátyásnak (1612-1619) és II. Habsburg Ferdinándnak (1619-1637) – azon politikája volt, mely a központosítás erősítésére és a protestantizmus háttérbe szorítására irányult. A birodalom fejedelmei féltékenyen őrizték önállóságukat, és bár elismerték a császárt maguk felett állónak, mégis ragaszkodtak kiváltságaikhoz minden területen. Ugyanígy fontos volt számukra protestáns vallásuk szabad gyakorlása, és egyházaik 1555 –ös augsburgi békében garantált elkülönülése is. A háború kirobbanásának okai közt második helyen kell említeni az 1600 –as évek Európájára jellemző sajátos hatalmi berendezkedést, melyben Franciaországnak és Svédországnak mint erősödő új nagyhatalmaknak a terjeszkedő, expanzív külpolitikáját korlátozta a Habsburg birodalom. Főleg a franciákat zavarta az a furcsa helyzet, hogy déli (Spanyolország és Észak-Itália) illetve keleti szomszédjai (Német Birodalom) egyaránt Habsburg kézen lévő területek voltak. Végül harmadik okként kell megemlíteni, hogy a Német-Római Császárság régi formájában már nem tudott tovább működni, a városok is önállóságra, a fejedelmek teljes elkülönülésre vágytak! A feszültségek az 1600 –as évek elején odáig növekedtek, hogy a protestáns fejedelmek 1608 –ban saját szövetséget kötöttek egymással a császár ellen, Protestáns Unió néven. Az összefogás eredetileg tíz évre szólt Szász-Anhalt, Württemberg, Baden és Pfalz részvételével, de végül az uniónak nyolc fejedelem és 17 birodalmi város lett a tagja, a pfalzi választófejedelem, V. Frigyes vezetésével. V. Frigyes a nagyhírű bajor uralkodócsaládnak, Wittelsbach-háznak volt a leszármazottja, mely dinasztia a 14. és 15. században két császárt is adott a birodalomnak. A protestáns szövetséggel szemben a császár 1609-ben alakította meg a Katolikus Ligát, mely 1635 –ig működött. A liga vezetője I. Miksa bajor herceg (1573–1651) volt.

A harmincéves háború szakaszai

A háború összesen öt szakaszra bomlott, az alapján, ahogyan az egyes külső hatalmak beavatkoztak a protestánsok oldalán:

Cseh szakasz: 1618-1620 Nagyobb csata: Fehér hegyi csata: 1620 november 8

Német szakasz: 1620-1625 Nagyobb csata: Stadtlohni csata 1623 augusztus 6

Dán szakasz: 1625-1629 Nagyobb csata: Dessaui csata: 1626 április 25

Svéd szakasz: 1630-1635 Nagyobb csaták: Magdeburgi csata (1631 május 20), 1. Breitenfeldi csata (1631 szeptember 17), Lützeni csata (1632 november 16), Nördlingeni csata (1634 szeptember 6)

Francia szakasz: 1635-1648 Nagyobb csaták: 2. Breitenfeldi csata (1642 november 12), Rocroi csata (1643 május 19), Jankovi csata (1645 március 5), Zusmarschauseni csata (1648 május 17)

A csatákat tekintve hármat mindenképpen érdemes kiemelni: az első Breitenfeldit (svéd szakasz), melyben a legnagyobb létszámú seregek ütköztek meg (40 ezres svéd-szász hadsereg harcolt 31 ezer osztrákkal, magyarral és horváttal), a lützenit, mely ugyan a megütközők számát tekintve csak az ötödik legnagyobb volt, de jelentőségében az egyik legfontosabb, és a nördlingenit, mely lezárta a háború legpusztítóbb szakaszát. (Egyébként a Breitenfeldit és a lützenit a svédek, a nördlingenit az osztrákok nyerték meg!)

A háború főbb hadvezérei:

Protestáns Unió: II. Gusztáv Adolf svéd király, Louis de Bourbon-Condé herceg, Ernst von Mansfeld, Turenné gróf, Lennart Torstensson gróf

Katolikus Liga: Johann t’Serclaes Tilly gróf, Albrecht von Wallenstein herceg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük