A magyar nép eredete, vándorlása és a honfoglalás

Tudományos kutatás:

A magyar őstörténet kutatásának 3 alappillére:

• nyelvészet (élő nyelvek és nyelvemlékek);
• régészet (tárgyi emlékek, antropológiai sajátosságok);
• írott források.

Származás-elméletek:

Eredetmítoszok:

• A Biblia alakjaiban keresték a magyarság eredetét:
  • Noé fia, Hám az „ősapa”: Kézai Simon krónikájában (1285 k.) található az az eredetmonda, mely szerint a magyarok Hám egyik fiától, Nimródtól származnak. Nimród ikerfiai, Hunor és Magor, akik a csodaszarvast űzve jutottak el Szkítiába, lettek a hun és a magyar nép ősei (lovasnomád eredetmítosz).
  • Noé fia, Jáfet az „ősapa”: ebben a keresztény eredetmítoszban Jáfet fiához, Magóghoz kapcsolták a magyar, a hun és a szkíta („szittya”) népek eredetét. Magóg országában uralkodott a későbbiekben Góg.

A magyarságot sokféle eredettel látták már el: sumér, etruszk, baszk, japán, dravida stb. Ezek azonban tudományos eszközökkel nem támaszthatók alá.

Tudományos koncepciók:

• finnugor származás: uráli (finnugor) nyelvcsaládba tartozik a magyar nyelv, útközben iráni és török eredetű népekkel keveredett,
• török származás: török eredetű a magyar nép, de vándorlása során nyelvcserével finnugor nyelvű lett.

Őshaza elméletek:

Azt a területet, ahol az uráli alapnyelv népessége, benne a magyarok elődei is éltek, őshazának nevezzük.

Nyelvi alapú őshazaelméletek

• Nyelvrokonság-kutatás:
  • A finnugorok őshazája Belső-Ázsiában, a Szaján-hegységben és az Altáj-hegység nyugati részén volt. Ezt az elméletet az uráli-altáji nyelvrokonságot, illetve a török-származást vallók állították fel.
• Nyelvészeti paleontológia: a nyelvészeti paleontológia a rokon nyelvekben megtalálható, a közös alapnyelv szókészletébe tartozó növény- és állatneveket veti össze a növények és állatok hajdani elterjedésével:
  • Öt fafajta uráli, illetve finnugor eredetű nevére alapozva is született elmélet. Az alapnyelvben meglévő luc-, cirbolya-, jegenye és vörösfenyő, valamint a szil közül a fenyők a tajgán honos fafajták, míg a szil az európai lombos erdők fái közé tartozik. Az uráli őshazának tehát ott kellett elhelyezkednie, ahol a tajga fái voltak a meghatározók, de a vegyes lomberdők is megjelentek. A pollenanalízis szerint ez a hely az Urál-hg. vidéke volt.

Régészeti kutatás:

• 4 középső kőkori (mezolitikus) kultúrát hoztak kapcsolatba az uráli alapnyelvet beszélő népességgel:
  • Volga-kámai kultúra (Kr. e. VIII-V. évezred);
  • Kundai kultúra (Észtország területén, Kr. e. VII-VI. évezred);
  • Szvidéri kultúra (Lengyelország területén, Varsótól délre, Kr. e. XII. évezredtől létezett, majd alakult át neolitikus kultúrává);
  • Sigiri kultúra (Urál-hg. keleti oldalán, Kr. e. IV. évezredtől).
• 3 újkőkori (neolitikus) kultúra, amelyeket a finnugorokkal hoztak kapcsolatba, és amelyből kettő egy-egy előbb említett kultúra folytatása:
  • Volga-kámai kultúra (Kr. e. IV-II. évezred);
  • Kozlovi kultúra (valószínűleg a Sigiri kultúra folytatása, Kr. e IV. évezred);
  • Kelteminári kultúra (Amu-Darja folyó vidékén, Kr. e. IV. évezredtől).

A régészeti leletek, illetve a nyelvészet módszerei alapján a legvalószínűbb az uráli alapnyelvet beszélő népcsoportok Urál-hg. környéki őshazája.

kor, tartózkodási hely	földrajzi elhelyezkedés	időpont	társadalmi jellemzők	életmód	elvándorlás oka
1. Urali kor	Ural-hg.; Nyugat-Szibéria	Kr. e. 5000-3000	késő paleolit	erdős, mocsaras területen: halászó-vadászó-madarászó életmód	relatív túlnépesedés; a szamojédok elvonultak a Jenyiszejhez
2. Finnugor kor	Ural-hg. két oldala	Kr. e. 3000-2000	neolit, anyajogú társadalom	erdős, mocsaras területen: halászó-vadászó-madarászó életmód	relatív túlnépesedés; a finn-permiek nyugatra húzódtak
3. Ugor kor	Ural keleti oldala	Kr. e. 2000-1000/500	bronzkor, apajogú társadalom	Kr. e. 1300 körül felmelegedett az éghajlat, továbbá kapcsolat iráni eredetű népekkel: megkezdődött a földművelés, állattenyésztés	újabb éghajlati változások: Kr. e. 800 körül lehűlés: ellehetetlenül a mg-i termelés, az állattartás, ezért a magyarok délre, a füves pusztákra indultak, és ezzel kiváltak az ugor közösségből
4. Sztyeppei vándorlás	eurázsiai sztyeppövezet	Kr. e. 500 – Kr. u. 500	vaskor	nagyállattartó nomadizálás	–
5. Magna Hungaria	Baskíria: Dél-Ural és a Volga között	500-750/800	vaskor	fő tevékenység az állattenyésztés, de foglalkoztak földműveléssel is	külső támadás; a magyarok egy csoportja a Kaukázushoz vonult (szavadár magyarok)
6. Levédia	Don-Donyec-Azovi-tenger	750/800-850	a Kazár Birodalomba betagozódott a magyarság: kettős fejedelemség kialakulása; 7 törzs szövetsége + 8. törzsként csatlakoztak a kabarok	fő tevékenység az állattenyésztés, de foglalkoztak földműveléssel is	háború, besenyő támadás
7. Etelköz	Szeret-Prut-Dnyeszter-Bug-Dnyeper	850-honfoglalásig	7 törzs újbóli szövetsége (vérszerződés)	elsősorban állattenyésztés	népvándorlás, besenyő támadás

Honfoglalás koncepciók:

Általánosan elfogadott honfoglalás-koncepciók: Árpád vezetésével a magyarok kb. 895-907 között foglalták el a Kárpát-medencet.

Kettős honfoglalás (László Gyula elmélete):

• Az avarok lakta Kárpát-medencében 680 körül új népcsoport jelent meg (griffes-indás motívum a díszítésben): ők, az általános vélekedéssel szemben, nem török népesség voltak, hanem magyarok.
• Az Árpád vezette magyarok így már a magyarság honfoglalásának második hullámát jelentették.

A Kárpát-medence a honfoglalás előtt:

A Hun Birodalom felbomlása után germán népek lakták a Kárpát-medencét (gepidák, gótok, longobárdok).

568-ban a Baján kagán vezetésével érkezett avarok megszállták az egész medencét. Az avar állam Nagy Károly hadjáratai nyomán megrendült.

A Kárpát-medence a IX. század végén 3 hatalom – keleti frank, bolgár, morva végvidékének számított, miközben egyre nagyobb számban érkeztek szláv népek a területre.

A honfoglalás előzményei:

A magyarok Kárpát-medencei jelenlétéről először 862-ben van adatunk.

Ezután többször is visszatértek, hol morva, hol frank szövetségesként harcolva.

894-ben meghalt Szvatopluk, ezután a morva állam szétesett, így a térségben igazi hatalmi vákuumhelyzet alakult ki.

A honfoglalás:

Lehetséges okai:

• Egy kelet felől induló népvándorlás a magyarokra zúdította a besenyőket, ezért a kevéssé védhető etelközi szállásterületükről nyugati irányba indultak tovább, a védhetőbb és már jól ismert Kárpát-medencébe, amely alkalmas volt a félnomád életmódra.
• Az írott források megemlékeznek a besenyőktől és a bolgároktól elszenvedett vereségekről is.

Lefolyása:

• nem tudjuk, hogy mikor és hogyan zajlott le a honfoglalás;
• lehet, hogy szakaszosan, lehet, hogy nem;
• általában két szakaszra szokás bontani:
  • I. szakasz (894/95-898): a magyarok valószínűleg az északkeleti (Vereckei-, Tatár-) és az erdélyi hágókon keresztül vonultak be a Kárpát-medencébe. Innen nyugatra indulva a Garam-Duna vidékéig szállták meg a vidéket.
  • II. szakasz (899-907): előbb a morvákra (900), majd a bajorokra (901-907) támadtak a magyarok, és elfoglalták kb. Pannónia területét. 907-ben Pozsony közelében a bajorok legyőzésével került a teljes Kárpát-medence a kezükre.

A kalandozások legfontosabb eseményei:

A magyarok első ismert katonai akciója 836-38-ban volt, de kalandozó hadjáratoknak ténylegesen csak a már a Kárpát-medencéből indított vállalkozásokat tekintjük.

899-970 között kb. 47 hadjáratról van tudomásunk (38 nyugati, 9 déli/keleti irányban):

• A legelső hadjárat: 899-ben Itáliába ment.
• 901-917 között: Bajorország, Szászország, Frankföld ellen szinte minden évben vezettek hadakat.
• 926: Szent Gallen kolostorának elfoglalása, kifosztása.
• 937-ben egészen az Atlanti-óceánig eljutottak a magyarok.

A hadjáratoknak nagy vereségek vetettek véget:

• 933. Merseburg: I. Madarász Henrik (919-936) német király legyőzte a magyar seregeket.
• 955. Augsburg melletti Lech-mező: I. Ottó (936-973) német király aratott döntő győzelmet a magyarok felett. A magyar sereg vezetőit – Bulcsú, Lél (Lehel), Súr – Régensburgban felakasztották (Lehel mondája).
• 970. Arkadiupolisz: vereség a bizánci seregektől, a kalandozó hadjáratok véget értek.

A kalandozások általános jellemzői:

Keretei:

• a IX. században az egész törzsszövetség képviseltette magát a harcokban;
• a X. századi kalandozó hadjáratok már inkább csak törzsi jellegűek voltak.

Résztvevői (kétféle nézet):

• hivatásos harcos középréteg;
• elszegényedett szegény pásztorok.

Harci taktika:

• a könnyűlovas magyar harcosok megfutamodást színlelő cselvetése, majd az így fellazult lovagi hadrend lehetőséget teremtett a lovagsereg bekerítésére, már jóval a honfoglalás valószínűsíthető időpontja előtt;
• a kalandozásoknak véget vető vereségek egyik fő oka az lehetett, hogy az ellenfelek kiismerték a magyarok harcmodorát.

Zsákmány:

• a magyarok mindent vittek, amit lehetett: rabszolga, nők, arany, posztó, ló stb.;
• később előtérbe került az adóztatás.

Források:

Liutprand cremonai püspök (X. század) leírása a németországi hadjáratokról:

• a magyarok kegyetlen gyilkosok;
• adófizetésre kényszerítették a meghódított területek lakosságát.

Templomi könyörgés Modenából: „…kérünk téged, bár hitvány szolgáid vagyunk, védj meg minket a magyarok nyilaitól”.

Sankt Galleni Évkönyv: részletesen leírva megörökítette a magyarok támadását.