Történelem érettségi

A francia forradalom

I. Előzmények:


Az abszolutizmus válsága:

XIV. Lajos  halálát követően a régi rendszer (Ancien Regime) vagyis az abszolutizmus, mint kormányzati forma válságba került.

Ennek okai:

  • Eladósodás: a sok háború miatt a Napkirály (XIV. Lajos) súlyosan eladósodott. Az adósság problémáját utódjai sem tudták megoldani.

  • Az állam tekintélyvesztése: a háborús kudarcok következtében tekintélyét vesztett államot hagyott utódaira.

  • Alkalmatlan utódok: XV. Lajos (1715-1774) az állam irányítását kegyencnőire, Madame Pompadour-ra és Madame Dubarry-ra  hagyta. Az őt követő  XVI. Lajos (1774-1792) jó szándékú de erélytelen férfi volt. Csinos, de korlátolt feleségére, Marie Antoinette-re (Mária Terézia lánya) hallgatott, aki szeszélyei és esztelen pazarlása miatt rombolta a királyi udvar tekintélyét.

  • Gazdasági problémák: A rosszul kivetett és behajtott adók rendszere a XVIII. század (az 1700-as évek) végére megbénította a királyságot.

A társadalmon belüli erőviszonyok átalakulása:

a) A társadalom jogilag rendekre tagolódott: a papságra, a nemességre, és a közrendűekre (3. rend). Azonban a rendi gyűlésen rendenként szavaztak, nem személyenként, így a papság és a nemesség rendre leszavazhatta a 3. rendet.

b) Ez a kiváltságok szerinti felosztás azonban már nem fejezte ki a tényleges gazdasági- társadalmi erőviszonyokat. A polgárság egyre inkább megerősödött, ám XV. Lajos idején a nemesség visszaszerezte politikai vezető szerepét. A polgárság viszont részt akart a hatalomból.

c) A felvilágosodás eszméinek terjedésével a polgárság és az értelmiség egyre inkább jogokat követelt a politikába történő beleszólásra.

A rendi gyűlés összehívása:

A francia abszolutista uralkodók 1614 óta nem hívták össze a rendi gyűlést. Azonban az 1780-as években válság köszöntött az országra:

– a) A rendkívül rossz termés miatt éhínség tört ki.

– b) Az elavult gazdasági szerkezet és a pazarló udvar miatt sosem látott pénzügyi válság jött létre. Ennek következtében 1788-ban bekövetkezett az államcsőd.

XVI. Lajos rákényszerült, hogy új adók jóváhagyására kérje a nemességet (röviden pénz kellett neki). A nemesség ellenállt, és százhetvenöt év szünet után kikényszerítette a rendi gyűlés összehívását.

II. A forradalom szakaszai:

A forradalom első szakasza (1789. május-1789. július 14.):

A nemesség bizonyos régi kiváltságok követelésével magára haragította a 3. rend képviselőit, a felvilágosult értelmiséget, a polgárságot, s a parasztságot. Az általános Rendi Gyűlés összehívásának hírére szerte az országban követelték az emberi szabadságjogok biztosítását, az adórendszer és az egyházszervezet megreformálását.

1789. május 5-én Versailles-ban megnyílt a rendi gyűlés:

– A király kénytelen volt beleegyezni, hogy a harmadik rend annyi képviselőt küldhessen a gyűlésbe, mint a két kiváltságos rend együttesen.

– Viszont miután fejenkénti szavazást és együttes ülést követeltek, a király bezáratta a 3. rend üléstermét.

– A labdaházi eskü: a képviselők válaszul a közeli labdaházba vonultak, ahol alkotmányozó nemzetgyűléssé alakultak át.

A párizsi felkelés: mivel híre ment, hogy a király fegyverrel akarja szétkergetni az alkotmányozó nemzetgyűlést, július 14-én a párizsiak elfoglalták a zsarnokságot jelképező börtönerődöt, a Bastille-t. (ezzel kitört a forradalom)

A forradalom második szakasza, az alkotmányos monarchia (1789. július 14.-1792. augusztus 10.) időszaka:

a) A nagy félelem időszaka: a párizsi események hatására egész Franciaországban forradalmak, megmozdulások törtek ki (városok forradalma), valamint teljes volt a bizonytalanság. Vidéken erőszakhullám söpört végig, sok helyen nemesi kastélyokat fosztottak ki, ostromoltak meg. A nemesség nem érezhette magát biztonságban sehol sem.

b) A feudális rend vége: 1789. augusztus 4.-én a nemesség lemondott előjogairól.

c) Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának kiadása: 1789. augusztus 26.

d) Az uralkodó kezdetben nem írta alá a változtatásokat, de később az asszonyok menete kikényszerítette tőle.

e) Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés intézkedései:

– Gazdasági intézkedések: megszüntette a céheket, felszámolta a belső vámokat. Bevezették az assignátákat  (utalvány), mely később papírpénzként funkcionált.

– A hatalmi ágak megosztása: a tényleges hatalmat a választott képviselőkből álló törvényhozás kezébe helyezték. A királytól megtagadták a hatalomban való tényleges részvételt.

– Megvalósították:

a törvény előtti egyenlőséget (a joggyakorlatban a nemesi előjogok megszüntetése, a polgári jogrendszer alkalmazása az igazságszolgáltatásban),

– a közteherviselést (megszűnt a nemesi adómentesség, mindenki adót fizet jövedelme arányában),

– a szólás – és sajtószabadságot.

f) A király szökése: XVI. Lajos 1791-ben családjával együtt megpróbált megszökni Párizsból, ám útközben felismerték és visszavitték. Ezzel kiéleződött a belpolitikai helyzet (felerősödtek a király személyét támadó vélemények), s az esemény külpolitikai következményekkel is bírt.

g) Háború: az 1791. augusztusi, az osztrák és a porosz uralkodók által kiadott pillnitz-i nyilatkozat, katonai beavatkozással fenyegetett. Az uralkodó girondiakból álló (köztársasági érzelmű) kormányt nevezett ki, amely 1792. április 20-án hadat üzent Ausztriának és Poroszországnak.

h) A Tüileriák ostroma: a király folyamatosan kettős játékot űzött. Az országban folyt az agitáció a törvényhozó gyűlés ellen, a király pedig megvétózta a gyűlés határozatait. Amikor ez nyilvánvalóvá vált, 1792. aug. 10.-én a tömegek ismét az utcára vonultak, s elfoglalták a Tüilériákat, a király hatalmát felfüggesztették és a családjával együtt a Temple börtönbe zárták.


Harmadik szakasz, a girondista köztársaság szakasza (1792. augusztus 10. – 1793. június 2.):

A girondisták mozgalma a forradalom idején a mérsékelt köztársaságpárti politikai irányzat volt. Nevüket lakóhelyükről, Gironde megyéről kapták (utólagos elnevezés). A nagy- és középpolgárság érdekeit képviselték. Szemben álltak a jakobinusokkal, akik később megbuktatták őket.

A király hatalmának felfüggesztésével lényegében megszűnt az alkotmányos monarchia.

a) A megalakuló új kormányban (Végrehajtó Tanács) és a nemzetgyűlésben a griondisták voltak többségben, míg a  párizsi községtanácsot a jakobinusok (Robespierre, Marat, Danton, Saint-Just) irányították.

b) Intézkedések: Megalapították a nemzeti konventet (törvényhozó nemzetgyűlés helyett), mindezt az általános választójog alapján. A hadsereghez pedig ellenőröket, forradalmi biztosokat küldtek.

c) A köztársaság kikiáltása: 1792. szeptember másodikán a valmy domboknál a  francia csapatok megállították a porosz sereget. A győzelem a monarchia visszaállításának utolsó reményét (külső segítség) is szertefoszlatta, ezért ezen a napon a nemzeti konvent kikiáltotta a köztársaságot.

d) A király pere: a győzelmi mámort kihasználva a radikális jakobinusok kiharcolták a király törvény elé állítását (korábban megtalálták a levelezését, amelyből kiderült, hogy összejátszott az ellenséggel, s lényegében hatalma visszaállításáért hívta az országba a poroszokat). 1793. januárjában elkezdődött a király pere, ahol Lajost, mint egyszerű állampolgárt (hazaárulásért) halálra ítélték, és 1793. január 21.-én guillotine által kivégezték.

e) Katonai sikerek: a francia csapatok elfoglalták Savoiát, győzelmet arattak északnyugaton, elfoglalták Belgiumot és átkeltek a Rajnán.

f) Az első koalíció: Anglia tartott a kontinentális erőegyensúly megbomlásától, ezért Spanyolország, Poroszország, Hollandia, Ausztria és Piemont segítségével létrehozta az első koalíciót a franciák ellen. A forradalom eztán több frontos harcra kényszerült, s a francia csapatok mindenhol meghátráltak. Katonai vereségek következtek.

g) Belpolitikai válság: a girondista kormány hatalma megrendült. Ennek okai a következők voltak:

– katonai vereségek;

– a külső támadások hatására az országban több helyen royalista (királypárti) felkelések jöttek létre (pl. Vendée);

– a kényszersorozások miatt lázadások törtek ki;

– a gazdaságban továbbra is súlyos problémák adódtak (infláció, áruhiány).

h) A jakobinus hatalomátvétel: a jakobinusok fontos és drasztikus intézkedéseket sürgettek, de a girondisták ellenálltak ezeknek. Végül 1793. június 2.-án a jakobinusok fegyveres puccsot hajtottak végre. A girondisták többségét később ki is végezték.


Negyedik, a jakobinus diktatúra szakasza (1793. június 2.- 1794. július 27.):

A jakobinusok egy politikai csoport (radikális köztársaságpárti irányzat) volt, mely az üléseik helyszínéről (Szent-Jakab templom) kapta a nevét. A kis- és középpolgárság érdekeit képviselték. Legfontosabb politikusaik: Robespierre, Marat, Danton, Saint-Just voltak.

a) A jakobinus diktatúra: a jakobinusok a problémák megoldását csakis radikális intézkedésekben látták. Ezért korlátozták a polgári- és szabadságjogokat, korlátlan államhatalmat, kemény diktatúrát vezettek be. A legfőbb hatalmi szerv a Konventen belül a Közjóléti Bizottság lett, ennek vezetője, Robespierre, pedig az állam első embere, aki diktátori hatalommal bírt.

b) A terror intézményesítése: a külső és belső veszély elhárítására hivatkozva elfogadták a „gyanúsak elleni törvényt”, amit alkalmazva bárkit kivégezhettek, a köztársaság ellenségeit, s a saját politikai ellenfeleiket egyaránt. Az igazságszolgáltatás és a terror a Forradalmi Törvényszék kezében volt. Nem volt védelem, s fellebbezési lehetőség sem. A terror segítségével megszilárdították a belső rendet, s saját hatalmukat is.

c) Bevezették az általános hadkötelezettséget: ennek következtében a hadsereg többszörösére duzzadt. A hadseregek hűségét politikai biztosok kiküldésével, s a régi rendszerhez hű tábornokok leváltásával biztosították. Így sikerült leverni a belső lázadásokat, továbbá a francia seregek minden fronton győzelmet arattak a külső ellenség ellen is, s támadásba mentek át.

d) Leverték a belső lázadásokat.

e) Hadigazdálkodásra tértek át.

f) A girondisták kivégzése: a jakobinus Marat halálát (merénylet) követően tisztogatási hullám vette kezdetét, melynek következményeként a girondista vezetőket is guillotine alá küldték.

g) Naptárreform: eltörölték a régi naptárat, új hónapneveket és forradalmi időszámítást vezettek be.

h) A „Legfelsőbb Lény kultusza”: a régi egyházakat betiltották, s helyette az ész és a „Legfelsőbb Lény” kultuszát vezették be.

i) A diktatúra bukása: a katonai győzelmek és a belső rend helyreállítása után a terror és a diktatúra lényegében oka fogyottá vált. Ráadásul a szilárd kormányzás érdekében Robespierre leszámolt belső ellenfeleivel is (pl. Dantont és társait, akik beszüntették volna a terrort, kivégeztette). De ezzel a lépésével elszigetelődött. 1794. július 27.-én  (thermidor 9.-én) a konvent vád alá helyezte és alkonyatkor Robespierre-t 21 társával együtt kivégezték.

A Thermidori Köztársaság szakasza (1794. július-1799. november 9.):

Más néven direktórium korszakának is szokás nevezni, amely a fő végrehajtó szervről kapta nevét. A direktórium öttagú igazgatótanácsot jelentett.

A polgárság (vállakozók, középréteg érdekeit képviselték).

Belpolitika: a polgárság se királyt, se terrort nem akart. Feloszlott a konvent, helyét a kétkamarás törvényhozó testület foglalta el. Cenzusos választójogot vezettek be. 1799-ig államcsínyek sorozata jellemezte a politikai életet.

Külpolitika: A győzelmeket követően (jelszó a természetes határok visszaállítása volt) Franciaország békét kötött ellenségei egy részével (1795-ben Poroszország, Spanyolország). Így a fő ellenség Anglia és Ausztria maradt.

III. A napóleoni korszak (1799. november 9.-1815.):

Az osztrákok felett aratott észak-itáliai győzelmek, illetve az angolok elleni egyiptomi hadjárat után Bonaparte Napóleon tábornok vette át a hatalmat: a hadseregre támaszkodva 1799. nov. 9.-én (brumaire 18.-án) államcsínyt hajtott végre, s katonáival szétkergette az Ötszázak Tanácsát. Majd első konzulként, Franciaország diktátora (később császára) lett.

Franciaország békére vágyott, így Napóleonnak (átmeneti) békét kellett kötnie Angliával és Ausztriával is. Az ellenségeskedés és a háborúk azonban még 1815-ig tartottak, melynek során Napóleon meghódította, illetve térdre kényszerítette Európa nagy részét.

Napóleon végül vereséget szenvedett a hetedik koalíció seregeitől, s lemondásra kényszerült (1815). Franciaország pedig visszaszorult az 1790-es határai (lényegében a forradalom előtti határok) közé.

Azonban Napóleon bukása után restauráció (visszarendeződés) következett, visszatért a Bourbon család a királyi trónra. 1830-ban forradalommal elűzték őket, s ismét alkotmányos monarchia lett az államforma.

Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának elvei a forradalomban:

A nyilatkozat a felvilágosodás legfontosabb elveit tartalmazta. Ezek alapján kívánta a forradalom értelmisége a feudális viszonyokat átalakítani, s polgári társadalmat létrehozni. A nagy francia forradalom három legfontosabb eszméje a szabadság, egyenlőség, testvériség volt. Ezek jelennek meg (más alapelvek mellett) a nyilatkozatban is. Az eszmék az alkotmányos monarchia időszaka alatt, vagyis 1789 és 1792 között megvalósultak.

  1. Minden ember szabadnak s jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulhatnak.

(Szabadság. (Jog)egyenlőség.)

  1. Minden politikai társulás célja az ember természetes és elévülhetetlen jogainak megőrzése. E jogok: a szabadság, a tulajdon, a biztonság s az elnyomatással szembeni ellenállás.

(Politikai társulás = társadalmi szerződés. Célja az alapvető emberi jogok biztosítása.)

  1. Minden szuverenitás elve természeténél fogva a nemzetben lakozik; sem testület, sem egyén nem gyakorolhat hatalmat, ha (az) nem határozottan tőle ered.

(A népszuverenitás (népfelség) elve. = Minden hatalom a népből ered.)

  1. A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. Az egyes ember természetes jogainak gyakorlása tehát nem ütközhetik más korlátokba, mint azokba, amelyek a társadalom más tagjai számára ugyan-e jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat csakis a törvény határozhatja meg.

(Az emberi szabadság más ember szabadságát nem korlátozhatja. Csak törvény általi korlátozása lehetséges.)

  1. A törvénynek csak a társadalomra nézve ártalmas dolgok megtiltására van joga. Amit a törvény nem tilt, azt senki nem akadályozhatja meg, s amit a törvény el nem rendel, arra senkit kényszeríteni nem lehet.

(Csak a törvény tilthat meg bármit is, amit nm tilt, azt szabad.)

  1. A törvény a közakarat kifejezése; alkotásában minden polgárnak joga van személyesen vagy képviselői révén közreműködni. A törvény egyformán törvény mindenki számára, akár védelmez, akár büntet. S mivelhogy a törvény előtt minden polgár egyenlő, tehát minden polgár egyformán alkalmazható minden közhivatalra, állásra és méltóságra, erényeik s képességeik különbözőségén kívül egyéb különbséget nem ismerve.

(A törvények előtti egyenlőség elve. Egyenlőség. Esélyegyenlőség elve.)

  1. Vád alá helyezni, letartóztatni s fogva tartani bárkit is csak a törvény által meghatározott esetekben s a törvény által előírt formák között lehet. Mindenki büntetendő, aki önkényes rendelkezéseket szorgalmaz, kiad, végrehajt vagy végrehajtat. Viszont minden polgárnak, akit a törvény értelmében megidéznek vagy őrizetbe vesznek, haladéktalanul engedelmeskednie kell, s ha ellenállást tanúsít, ezzel bűnösnek vallja magát.

(A törvényeknek mindenkinek engedelmeskednie kell. Mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak)

  1. A törvény csak szigorúan és nyilvánvalóan szükséges büntetési tételeket állapít meg, s büntetéssel sújtani senkit másként nem lehet, mint a bűncselekmény elkövetése előtt meghozott és kihirdetett, valamint szabályszerűen alkalmazott törvény értelmében.

(Törvényes igazságszolgáltatás. Büntetés csak törvények alapján történhet.)

  1. Mindaddig, amíg bűnössé nem nyilvánítják, minden ember ártatlannak vélelmezendő. Ha tehát letartóztatása mégis elkerülhetetlenné válik, a törvénynek szigorúan meg kell torolnia minden olyan keményebb rendszabályt, amelyet a szökés megakadályozásának szükségessége nem indokol.

(Az ártatlanság vélelme.)

  1. Senkit meggyőződései s vallási nézetei miatt háborgatni nem szabad, feltéve, hogy e meggyőződések s nézetek megnyilvánulása a törvény által megszabott közrendet nem zavarja.

(Vallásszabadság. Lelkiismereti szabadság.)

  1. A gondolatok és vélemények szabad közlése az emberek egyik legértékesebb joga; ennél fogva minden polgár szabadon szólhat, írhat, s nyomtathat ki bármit, felesőséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaéléssel a törvény által meghatározott esetekben.

(Vélemény-, sajtó-, és szólásszabadság.)

  1. Az ember és a polgár jogainak biztosítása karhatalom fenntartását teszi szükségessé. E karhatalomnak tehát az összesség hasznára kell szolgálnia, nem pedig azoknak külön céljaira, akiknek személyére a karhatalom rábízatik.

(A karhatalmi szervek a közt szolgálhatják csak, egyéni érdeket nem.)

  1. A karhatalom és a közigazgatás költségeinek fedezésére nélkülözhetetlenül szükséges mindenkinek közös hozzájárulása; s e hozzájárulást, kinek-kinek képessége szerint, a polgárok összessége közte egyenlően kell elosztani.

(Közteherviselés, adózás.)

  1. A polgároknak saját személyükben vagy képviselőik útján joguk van a közös hozzájárulás szükségességét megállapítani, s ezt szabadon megszavazni, valamint felhasználását nyomon követni, s meghatározni mennyiségét, alapját, elosztását, behajtását és időtartamát.

(Az adók kivetésének hatásköre.)

  1. A társadalomnak joga van a közigazgatás minden tisztviselőjét számadásra vonni.

(Számonkérés lehetősége. Elszámoltathatóság.)

  1. Az olyan társadalomnak, melyből e fogok biztosítékai hiányoznak, s ahol a törvényhozó és végrehajtó hatalom szétválasztását nem hajtották végre, semmiféle alkotmány nincs.

(A hatalom, a hatalmi ágak szétválasztásának szükségessége.)

  1. Tulajdonától – lévén a tulajdonjog szent és sérthetetlen – senki meg nem fosztható, legfeljebb csak olyan esetekben, amikor ezt a közösség érdekéből fakadó nyilvánvaló, törvényes úton megállapított szükségesség követeli meg – ám ekkor is csak igazságos és előzetes kártalanítás fejében.”

(A tulajdonhoz való jog. A magántulajdon védelme.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük