1920: 7,9 millió lakos
1941: 9,3 millió lakos.
Születéskor várható élettartam: 1914 előtt: 40 év, 1930-ban: 50, 1941-ben: 57 év.
Trianon következtében a társadalom soknemzetiségű jellege megszűnt. A nem magyar anyanyelvűek aránya 45,5%-ról, 10%-ra zuhant. Kb. 7%-ra tehető a nemzetiségek aránya a lakosságon belül. Csak a németek és a szlovákok száma haladta meg a 100 000-et. Talán még a cigányok lehettek 100 ezren. A zsidók számaránya kb.: 5%, többségük a városokban, főleg Budapesten (20%!)
A nemzetiségi kérdés kiiktatódott a társadalmi problémák közül.
A mezőgazdaságban dolgozott még a lakosság jó fele. Az iparban, bányászatban kb. 30%.
Magyarország a közepesen fejlett agrár-ipari országok közé volt sorolható.
A társadalom alá-, fölé- és mellérendeltségi viszonyai nem változtak. A különböző rétegek közötti hierarchikus, ill. kasztszerű, az életmódban, vagyoni helyzetben, művelődési szokásokban megmutatkozó különbségek megmaradtak változatlanul. Az egyes csoportok egymással alig keveredve élték a maguk külön életét.
A nagybirtokosok száma megcsappant. A régi életvitelt az új helyzetben már nem lehetett fenntartani. A nagybirtok gazdasági súlya ennek ellenére nem csökkent, hanem nőtt! Azok, akiknek megmaradtak birtokai, továbbra is zavartalanul hódoltak főúri szenvedélyeiknek. A nagybirtokos arisztokrácia a Horthy-korszak politikai életének is meghatározó tényezői közé tartozott.
Az egyház is őrizte pozícióit.
A forradalmak után fellángolt antiszemitizmus – jóllehet változó erősséggel – az egész korszakban fennmaradt. A nagypolgárság domináns helyzetét ez azonban a legkisebb mértékben sem rendítette meg. Befolyásuk erős volt a kormányzati politikában. A nagypolgárság egyenrangúvá vált a nagybirtokosokkal. Legkiemelkedőbb képviselőikkel Horthy rendszeresen együtt bridzsezett, Bethlen pedig együtt vadászott. A néhány száz fős nagypolgárság vezető magját hagyományosan 50-60 monopoltőkés família alkotta.
A két háború között is van agár-merkantil ellentét. Az ipar javára billen a mérleg.
Az ún. középosztályba mintegy 360 000 kereső, az eltartottakkal együtt pedig 780 000 fő (a népesség 9%-a) tartozott. A 200-1000 hold közötti úri középbirtokosok – mintegy 2200 család – jelentős része, továbbá az államapparátus vezető tisztviselői – ugyancsak néhány ezer család – lényegében a nagybirtokosság és a nagypolgárság mellé emelkedtek, s az 1920-as évek elejétől az uralkodó elit harmadik nagy csoportját alkották. Közülük került ki Horthy is, s ők tartották a kezükben a hadsereg, a csendőrség és a közigazgatás számos kulcspozícióját is.
Továbbra is gondtalanul és jómódban élt a városi középpolgárság. A 10-100 munkást foglalkoztató üzemtulajdonosokat, az 5-20 segédet alkalmazó üzletházak tulajdonosait, a nagyobb bérházak birtokosait ide sorolva számuk mintegy 6-7000 főt tett ki. Vagyonuk általában elegendőnek bizonyult az időnként felmerülő nehézségek áthidalására, és a minden tekintetben úri életvitel zavartalan folytatására.
A nagybirtokossághoz és a nagypolgársághoz közvetlenül kötődő és ugyancsak kimagaslóan jó életkörülmények között élő középbirtokosok, középpolgárok és vezető állami tisztviselők azonban csak töredékét tették ki a középosztálynak.
A túlnyomó többség beosztott tisztviselő, magánalkalmazott és professzionális értelmiségi foglalkozású volt. Számuk kb. 300 000 fő volt, 1941-ben már 429 000. A jól menő magánpraxist folytató orvosok és ügyvédek, a sikeres írók, művészek és egyetemi tanárok a felső középosztály életformáját élték: 4-6 szobás lakásban laktak, cselédet, nevelőt, sőt esetleg még inast és szakácsnőt is tartottak, s a nyarak egy részét ugyanúgy valamelyik tengerparton töltötték, mint az úri középbirtokosok, középpolgárok és vezető köztisztviselők. (Herczeg Ferenc évi jövedelme pl. elérte a 76 000 pengőt. Ekkor a min.elnök havi fizetése 2785 pengő volt).
A többség azonban távolról sem tudott lépést tartani ezzel a tempóval. Sokuk életnívója csökkent, és a kispolgári szint felé közelített. A háború előtt 3 szobás lakásnál alább nem adták. A két háb. között megnőtt körükben az érdeklődés a kétszobás lakások iránt. Az alsó-középosztálybeliek által fogyasztott étkek között csökkent a húsok szerepe. Legrosszabb helyzetben közülük is a menekült értelmiségiek voltak (43 000 családfenntartó és kétannyi családtag), akik szükséglakásaikból sokszor csak többéves várakozás után tudtak normális otthonokba költözni.1
Az uralkodó elit és a középosztály, tehát nagyjából az érettségizettek alkották az úriemberek világát.
Fel kell hívni a figyelmet a rangkórságra! Hihetetlen titulusok!
A középrétegekhez sorolható, de a középosztálytól mégis élesen elkülönülő a városi és falusi kispolgárság. Keresőinek száma meghaladta a fél milliót. A családtagokkal együtt mintegy 1 300 000 ember, az összlakosság 15%-a tartozott ide. Túlnyomó többségük önálló, de legfeljebb csak egy-két tanulóval vagy segéddel dolgozó kisiparos és kiskereskedő volt, s a fegyveres testületek altisztjei, a különböző hivatalok és intézmények hivatalsegédei, a vasúti kalauzok, postások, házmesterek, rendőrök és csendőrök is ide tartoztak. A radikalizmusra hajlamos volt ez a réteg! A többséget adó kisvállalkozók alsó csoportjait az állandó lesüllyedés veszélye fenyegette, a felsőket a felemelkedés reménye éltette.
A kisvállalkozók helyzetének bizonytalanságával szemben a fix fizetésű, nyugdíjjogosult, s gyakran a szolgálati lakás előnyeit is élvező állami és egyéb alkalmazottak munkafeltételeit és szerény jövedelmi viszonyait az állandóság, a kiszámíthatóság és a létbiztonság jellemezte.
Az állás nélküli vagy egzisztenciálisan fenyegetett, s ezért többé vagy kevésbé frusztrált értelmiség és kispolgárság keresztény részének a forradalmak után jóval nagyobb körei tették magukévá az antiszemita propaganda jelszavait, mint korábban.
A parasztság továbbra is az ország lakosságának többségét tette ki. Számuk 4,5 millió fő kb. 1 milliós csoport volt a földnélküli vagy egy hold alatti ter.-el rendelkező napszámosok csoportja. Ugyanakkor a paraszti életkörülmények lassan javultak. A mezővárosok mellett a nagyobb falvakba is eljutott a villany, s megjelent a mozi, majd a rádió. Mind anyagi, mind társadalmi és politikai értelemben elsősorban a birtokos parasztság, s ezen belül is a közép- és gazdagparasztság emelkedett. Ez kb. a parasztság 7%-a. Ez volt az a réteg, amely fiúgyermekeit gimnáziumba és gazdasági főiskolákra, leánygyermekeit pedig polgáriba küldte.
A birtokos parasztság egy főre jutó jövedelme az egész időszakban igen alacsony szinten állt, s az országos átlagot csak a 20, vagy inkább csak a 30 holdnál is több földdel rendelkező parasztcsaládokban közelítette meg. A legfelsőbb, leggazdagabb rétegektől eltekintve a birtokos parasztság életvitelét és fogyasztási szokásait a takarékosság és a szigorú beosztás jellemzte. Ez megnyilvánult az egykézésben is!
A föld nélküli szegényparasztság egyik nagy rétegét az uradalmi cselédek alkották. 216 ezer kereső s közel kétszer annyi eltartott családtag. Helyzetük a háború előttihez hasonlóan viszonylag biztonságos, ugyanakkor rendkívül kiszolgáltatott és megalázó volt. Életkörülményeik: sárgára meszelt, hosszú, s az istállókkal és a disznóólakkal egybeépült cselédházak, amelyekben egy családot a gyermekszámtól függetlenül legtöbbször egy szobában helyeztek el. Megmaradt a közös konyha is. Egy főre jutó éves jövedelem: 205 pengő!
A nincstelenek másik rétege a föld nélküli mezőgazdasági napszámosok: 500 ezer kereső s ennél valamivel több eltartott családtag. Igyekeztek őket kormányzati eszközökkel felemelni.. Mindennek ellenére érdemben helyzetük nem javult. Egy földmunkás évente csak átlag 180 napot tudott dolgozni! Éves jövedelem: 183 pengő. Egy napszámos család éhezés nélkül csak úgy tudott megélni, ha az anya és a serdülő gyermek is munkát vállalt és kapott. Fő étkeik azonban még ebben az esetben is a kenyér és a különböző tésztafélék, ill. a krumpli, bab, káposzta, hagyma. Hús csak kivételes alkalmakkor. Féja Géza: Viharsarok c. művéhez felméréseket készített: a parasztgyerekek tejet jó ha havonta egyszer látnak, s azt, hogy mi a vaj, az egész faluból egyetlen gyermek tudta. A napszámosokra a kötelező betegségi és baleseti biztosítás sem terjedt ki, s ezért orvoshoz is csak a legritkább esetben fordultak.
A kiszolgáltatott helyzetnek köszönhetően terjedtek körükben a szekták: nazarénus, adventista, baptista, pünkösdista stb., amelyek a földi nyomorúságért és szenvedésért cserébe túlvilági boldogságot ígértek. Elsősorban rájuk támaszkodott az a kaszáskeresztesnek nevezett mozgalom is, amelynek néhány vezére az 1930-as évek közepén a városok, ill. Budapest megrohanásával és a gazdagok vagyonának szétosztásával akart igazságot tenni.
A városi proletariátus 900 000 főt tett ki (a kereső népesség 24%-a). Számuk a 1 150 000 főre nő. Az ipari munkások fele 20 főnél több alkalmazottat foglalkoztató, tehát gyárnak tekinthető üzemekben, fele pedig kis- és középüzemekben dolgozott. Ez utóbbiakon belül továbbra is jelentős súlyt képviseltek az 1-3 fős kisipari műhelyekben dolgozók, az összes munkásnak mintegy negyede.
A bányászok és a preferált ágazatok (pl. nyomdász) szakmunkásainak életszínvonala elérte, sőt meg is haladta a háború előtti szintet, s ezzel a jobb kispolgári életnívó felé közelített. A rosszabbul fizetett munkásrétegek helyzetét a szűkösség jellemezte. A mezőgazdasági nincsteleneknél azonban még a legrosszabbul fizetett városi munkások is jobban éltek. A városi munkásság 80-90%-a részesült valamilyen betegbiztosításban.
Az életkörülményeket és az életmódot továbbra is jelentősen befolyásolta a lakóhely milyensége, azaz a település típusa.
Bár vidéken sokkal több ház épült, mint a fővárosban és általában a városokban, ezek nagy részének falazata továbbra is sárból és vályogból, padlózatuk pedig döngölt agyagból készült. A nád- és zsúptetőket csak lassan szorították ki a pala-, cserép- vagy bádogtetők. A házak magasságát tekintve Magyarország továbbra is a „földszintes” országok közé tartozott. 1930-ban az összes ház 98%-a minősült egyszintesnek.
A városképek érdemben sem a fővárosban, sem vidéken nem változtak. Nagyobb építkezések alig vannak (pl. Budapest: Lehel téri és városmajori templom, Madách-téri épületegyüttes).
A főváros urbanizációs fölénye minden területen kitűnt. 1930-ben Bp.-en a lakások 83%-a rendelkezett villannyal, 85%-a vezetékes vízzel, 50%-a gázzal. A vidéki városokban villannyal a lakóházak 52%-a, vezetékes vízzel 25%-a volt ellátva.
Budapest a közlekedés és a hírközlés szempontjából is világszínvonalon állt. 1938-ban 191 km-es pályaszakaszon összesen már 1780 villamoskocsi szállította az utasokat. Az ország 700 autóbusza közül 223 futott a fővárosban.
Az országban villamos 6 városban volt (pl. Debrecen, Szeged, Pécs, Miskolc). Az első közlekedési lámpát Budapesten szerelték fel, 1928-ban. Az európai gyakorlatnak megfelelő jobbkézszabályt 1941-ben vezették be.
A közegészségügy feltűnően nagyot fejlődött. A városokban 382 lakosra jutott egy orvos, 73 lakosra egy kórházi ágy. Falun viszont egyetlen orvosnak 2138 lélek egészségével kellett volna törődni, s persze kórházak is csak a nagyobb városokban voltak. A városi lakosság egészségügyi mutatói minden szempontból kedvezőbb képet mutattak, mint a vidéki lakosságé.
Egészségügyi, s minden más szempontból is leghátrányosabb helyzetben a tanyai lakosság volt. Kövezett utak, villany- és telefonvezetékek a tanyákra nem vezettek, iskolába, orvoshoz és templomba kilométereket kellett gyalogolni. A csecsemőhalandóság itt csaknem kétszeres volt, az analfabetizmus pedig többszöröse volt az átlagnak.
Kultúra, művelődés, szórakozás
A kulturális élet igen sokszínű és eredményekben rendkívül gazdag volt.
Irodalom: Németh László, Illyés Gyula, Márai Sándor, József Attila, Radnóti Miklós
Zene: Bárdos Lajos, Kadosa Pál, Farkas Ferenc
Képzőművészet: Medgyessy Ferenc, Aba Novák Vilmos, Derkovits Gyula, Barcsay Jenő.
Irodalom
A legbefolyásosabb irányzat az irodalmi konzervativizmus volt. Koronázatlan királya Herczeg Ferenc. Képekkel gazdagon illusztrált s az úri középosztály ízlésvilágához alkalmazkodó lapjára, az Új Időkre 30 ezren fizettek elő. Az MTA Nobel-díjra jelölte. Műveiből 63 kötet jelent meg idegen nyelveken, a legtöbb németül.
A ’20-as évek elejére kialakult egy harcosabb és radikálisabb újkonzervatív értelmiségi csoportosulás is. Lapjuk a Napkelet volt (Tormay Cecile). Írt a lapba pl. Gárdonyi Géza, Szekfű Gyula, Kosztolányi Dezső, Németh László és kezdetben Szabó Dezső. A tehetséges írok akkora tömegét azonban, mint a Nyugat a háború előtt, a lap sohasem tudta magához kötni.
Herczeg és Tormay mellett a népszerűbb konzervatív írók közé tartozott Surányi Miklós, Zilahy Lajos, Somogyvári Gyula.
A Nyugat, s Ady kivételével a Nyugat minden nagy szerzője tovább élt. A századelő szellemi erjedésének ez a központi orgánuma esztétikailag és színvonal szempontjából továbbra is az igényes irodalom műhelye maradt, de ideológiai-politikai arculata megváltozott. Egykori demokratizmusa óvatos liberalizmussá, olykor polgárias konzervativizmussá szelídült. Az első generáció óriásai – Babits, Móricz, Kosztolányi – mellett Szabó Lőrinc, Vas István, Radnóti, Weöres Sándor, Ottlik Géza, Márai. Márai 1934-35-ben megjelent Egy polgár vallomásai a XX. sz.-i magyar irodalom egyik legjobb önéletrajzi ihletésű társadalomrajza. A Nyugat Babits haláláig, 1941-ig jelent meg.
A Nyugat mellett a polgári irodalom ismertebb fórumai közé tartozott még a Szép Szó (Ignotus Pál, Fejtő Ferenc, József Attila).
A századelő szórakoztató írói közül könnyed verseivel, dalszövegeivel és színműveivel továbbra is nagy sikereket aratott Heltai Jenő. Egyik legismertebb verses vígjátékát, A néma leventét 1936-ban mutatták be.
A polgári Magyarország legsikeresebb színpadi szerzője a Horthy-korszakban is Molnár Ferenc volt.
Társadalmi és ideológiai-politikai szempontból a legfontosabb irodalmi jelenség a falukutató vagy népi írók mozgalma volt. A jelentős részben paraszti származású írókból álló csoport azt tartotta elsődleges feladatának, hogy a parasztság, s ezen belül elsősorban a szegényparasztság nyomorúságos helyzetének bemutatásával felébressze az uralkodó körök lelkiismeretét, s rákényszerítse őket a változtatásra. A szocializmus irányába tájékozódó Veres Péter, Darvas Jószef, Szabó Pál, Illyés Gyula és Erdei Ferenc éppúgy ide tartozott, mint az antiszemita szélsőjobboldallal rokonszenvező Sinka István, Matolcsy Mátyás, a polgári demokrata centrumhoz tartozó Kovács Imre és Bibó István, vagy a politikai irányzatokhoz nemigen köthető Németh László.
A népi írók közös vállalkozásaként 1936-37-ben láttak napvilágot a Magyarország felfedezése c. sorozat híres, s többször nagy botrányokat kavaró szociográfiái: Szabó Zoltántól a Cifra nyomorúság, Kodolányi Jánostól a Süllyedő világ, Féja Gézától a Viharsarok, Erdei Ferenctől a Futóhomok. Ide tartozik Illyés Puszták népe is.
Az avantgardizmus a politikai baloldal forradalmi szárnyához kapcsolódott. Legszínvonalasabb képviselője Kassák Lajos 1926-ig Bécsben élt, s ott szerkesztette a Má-t. 1926-ban hazatért, s megindította a Munkát, amely 1939-ig jelent meg. A folyóirat elméleti írásai és politikai cikkei a marxista szocializmus eszméinek elkerülhetetlen végső győzelmét hirdették. Írt a lapba Radnóti, Déry Tibor, Illyés Gyula, József Attila is.
Népi-urbánus ellentét: a népi írók és a polgári demokrata-szociáldemokrata művészek értékbeállítottságának a különbözőségét fejezte ki. A népiek mindennél fontosabb szempontja a szegényparasztság életkörülményeinek javítása, tehát a radikális földreform volt. A polgári demokrata és szociáldemokrata művészek politizálását ugyanakkor a fasizmussal, a faji gondolattal és általában az antiliberális jobboldallal szembeni következetes elutasítás határozta meg. Az először 1932-ben fellángolt polémiában a népi álláspontot legkarakterisztikusabban Németh László, Féja Géza és Illyés Gyula, az urbánus nézeteket pedig Ignotus Pál, Zsolt Béla és Fejtő Ferenc képviselte.
Az irodalom iránt érdeklődők köre a Horthy-korszakban kitágult. A két háború között a kispolgárság jelentős tömegei és a szervezett munkások közül is sokan olvasókká váltak. Ezekben az években terjedt el a modern szórakoztató irodalom ma is népszerű típusa: a regényfüzet. (Nick Carter, a detektívkirály, Buffalo Bill, a híres vadász). Rejtő Jenő ezeknél igényesebb, de ugyancsak népszerű idegenlégiós regényparódiái először 1938-1942 között jelentek meg.
A legkedveltebb szerző továbbra is Jókai volt.
A szépirodalmat olvasóknál is nagyobb arányban nőtt az újságolvasók száma. 1938-ban 1934 lap jelent meg. A legnagyobb olvasottságnak a délben megjelenő Az Est örvendett, amelyet 150 000 példányban adtak el. Népszerű volt a Pesti Hírlap. Igen nívós, de kisebb példányszámban megjelenő reggeli napilap maradt a Pesti Napló, amelynek irodalmi rovatában a Nyugat kitűnőségei szólaltak meg. 1938-tól jelent meg a Magyar Nemzet, amely a háború alatt a németellenes függetlenségi gondolat legfontosabb szócsövévé vált.
A paraszti lakosság legfontosabb olvasmányai továbbra is a kalendáriumokban közölt primitív és gyakran humoros életképek és rövid történetek voltak. Igényes irodalmat a parasztok továbbra sem vásároltak.
A folyóiratok közül legolvasottabb az alacsony szinten többféle olvasói igényt kielégítő képes hetilap, a Tolnai Világlapja volt.
Zene
Magas színvonalú.
A konzervatív nemzeti irányzat legnagyobb alakjának Hubay Jenőt tartották. 1939-ig a Zeneművészeti Főiskolát igazgatta. Mellette nagy ismeretségnek örvendett Dohnányi Ernő.
Bartók és Kodály.
Az operett megőrizte népszerűségét, s 1922-ben egy újabb fórumot is kapott: a Fővárosi Operettszínházat. Bár a régi melódiákat továbbra is játszották és énekelték, maga a műfaj egyre inkább egy letűnt kor nosztalgiával övezett rekvizítumává vált.
A népies műdal vagy magyar nóta reneszánszát élte.
A ’20-as évek elején megjelent és gyorsan terjedt a dzsessz és a modern tánczene, a charleston, a one step, a tangó, a rumba és a swing.
Képzőművészet
Bauhaus: budai villák, Lupa-szigeti üdülőház, Margit-körúti Átrium-ház.
A szobrászatban a romantikus hősi emlékművek és irredenta szobrok áradata.
Római iskola: Aba Novák Vilmos.
A lírai hangvételű és természetelvű impresszionista és posztimpresszionista hagyomány Rippl-Rónai József, Csók István, Márffy Ödön, Szőnyi István, Bernáth Aurél, Egry Jószef művészetében élt tovább. Ferenczy Béni, Pátzay Pál.
Avantgárd képzőművészek: Kernstock, Moholy-Nagy László, Derkovits Gyula, Dési Huber István.
Film
A film a legnépszerűbb művészeti, ill. szórakoztatóipari ággá vált a két vh. között. Gombamód szaporodtak a mozik. A rendszeres délutáni, ill. esti szórakozást nyújtó mozik mellett a ’30-as évektől alkalmi filmvetítéseket heti egy vagy két alkalommal a nagyobb falvakban, sőt némelyik tanyaközpontban is tartottak. Az olcsó mozijegyek bárki által megfizethetők voltak.
A bemutatott filmek többsége nem magyar, hanem külföldi volt.
Az első hangosfilmet 1929-ben mutatták be, s az első két magyar hangosfilmet 1931-ben gyártották. Hippolyt, a lakáj. Meseautó: a kor legnagyobb kasszasikere.
Az 1938-ig gyártott 132 film zöme hollywoodi stílusú s az operettekhez hasonlóan részben nevettető vígjáték, részben happy endes vagy melodramatikus szerelmi történet volt. Jávor Pál, Páger Antal, Csortos Gyula, Ráday Imre. Turay Ida, Dayka Margit, Tolnay Klári, Szeleczky Zita, Karádi Katalin.
Rádió
A rendszeres rádióközvetítések Magyarországon 1925. dec. 1-jén kezdődtek. A szórakoztató műsorokon belül a cigányzene és a magyar nóta vezetett, de játszottak opera- és operettrészleteket, sőt sanzonokat, kuplékat és dzsesszt is.
Sport
Tömeges méretű időtöltéssé vált. Az átépített Széchenyi fürdő 1927-ben, a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda 1930-ban nyílt meg. 33,3 méteres medencéjével és nagy nézőterével akkor ez volt Európa legmodernebb fedett versenyuszodája. Legnépszerűbb sportággá a labdarúgás vált. Fradi és MTK rivalizálása.
A kor legnagyobb sportberuházása a Nemzeti Sportcsarnok felépítése volt a régi lóversenypályán 1940-41-ben.
A versenysportok terén Magyarország kezdett nagyhatalommá válni. Az 1928-as amszterdami olimpián 5, az 1932-es Los Angeles-in 6, az 1936-os berlinin 10 aranyérem született. Legtöbb érmet a kardvívók szereztek, akiket a birkózók, ökölvívók, atléták követtek. Az 1930-es években indult hódító útjára a magyar öttusázás. A versenyszerűen sportolók száma meghaladta a 100 ezret.
A szabadidő-eltöltés régi formái közül a nyaralás a középosztályi családok szinte kötelező nyári penzumává vált. Terjedt a belföldi üdülés. A belföldi nyaralók mintegy fele a Balatonnál üdült. A hosszabb nyári üdülések mellett terjedni kezdett a víkendezés.