Társadalmi küzdelmek a korai római köztársaság idején

A királyság megdöntése után a nemzetségek fejeiből alakult senatus vette át az állam irányítását. Az állam politikai és vallási vezetése a patríciusok kezében volt, helyzetüket kiterjedt földbirtokuk biztosította. A plebejusok, katonai kötelezettségük ellenére nem részesedtek a politikai jogokban. A katonai szolgálatukra azonban igen nagy szüksége volt a fiatal római köztársaságnak, hiszen az etruszk uralom megdöntése után Róma katonai és politikai súlya csökkent, s a kr.e. IV. sz. közepéig folyamatosan védekező harcokra kényszerült. Ezek a háborúk párhuzamosan folytak azokkal az éles belső küzdelmekkel, amelyeket a plebejusok vívtak a patríciusok ellen jogaik kiterjesztéséért.

A harc állomásai:

Kr.e. 494-ben a plebejusok kivonultak a Szent Hegyre, hogy új várost alapítsanak maguknak. Ez volt az ún. első secessió (kivonulás). A kivonulás közvetlen oka az volt, hogy a senatus határozataival megszigorította az adósokkal szembeni eljárást. A patríciusok beleegyeztek a nép érdekeit védelmező néptribunusok választásába és a plebejus népgyűlés létrehozásába.

Kr.e. 450 körül: a tv.-ek írásba foglalása. Ezzel a feladattal egy tíz fős testületet bíztak meg, a decemvireket. Működésük eredménye a 12 bronztáblára vésett törvénygyűjtemény volt (12 táblás törvények). Ez a gyűjtemény vált a római jog alapjává. A római gyerekek ennek a szövegén tanulták az írást-olvasást. Az eredeti szöveget nem ismerjük.

A tv.-ek rendelkezéseinek középpontjában a magántulajdonnal kapcsolatos kérdések állnak. Aprólékosan szabályozták az adásvétel lebonyolítását. Súlyos büntetés várt a tulajdon megsértőire. Az adósi kötelezettség esetében fenntartották az adósrabszolgaság intézményét, azaz a kölcsönért nemcsak vagyonával, hanem személyével is felelt az adós.

Római polgárt csak a népgyűlés határozata alapján lehetett kivégezni, s csak a legsúlyosabb bűúnök – a hazaárulás és az apagyilkosság –esetében. Írásban rögzítették a patria potestast, a családfő korlátlan hatalmát a családtagok fölött.

Kr.e. 445: a lex Canuleia, amely jogilag érvényesnek ismerte el a plebejusok és a patríciusok között létrejött házasságot.

Kr.e. 367: C. Licinius Stolo és L. Sextius Lateranus három tv.javaslata, a leges Liciniae Sextiae. Az egyik az adósok terheit enyhítette azzal, hogy a kifizetett kamatokat beszámították az adósság összegébe, és haladékot adtak a további törlesztésre. A másik kimondta, hogy a hódítással szerzett állami közföldekből, az ager publicusból egy-egy polgár legfeljebb 500 iugerumot (125 ha) bérelhetett. Így a kevésbé tehetősek is juthattak földbérlethez. A harmadik törvény megnyitotta a consuli méltóságot a plebejusok előtt. Ezzel a 3 törvénnyel a plebejusok tulajdonképpen elérték leglényegesebb követeléseiket. A megegyezés emlékére építették fel Rómában kr.e. 367-ben a Concordia-szentélyt (az egyetértés temploma).

A patríciusok és plebejusok küzdelmének végérvényes lezárásaként kr.e. 326-ban a lex Poetilia eltörölte az adósrabszolgaságot. Kr.e. 300-ban a lex Ogulnia megnyitotta a papi tisztségeket a plebejusok előtt, végül kr.e. 287-ben a lex Hortensia kimondta, hogy a plebejus népgyűlés határozatai a senatus jóváhagyása nélkül is törvényerőre emelkednek.

Így a kr.e. 3. sz. elejére eltűnt a nemzetségen belüliek és a nemzetségen kívüliek közötti éles választóvonal. A két csoport közötti házasság törvényességének elismerése után felgyorsult a patrícius és a vagyonosabb plebejus családok keveredése.