Gyerünk, építsünk impériumot! De mi is az az impérium? Nem más, mint egy nagy birodalom, ahol a mi zászlónk lobog, amelyet mi irányítunk, és gazdagít bennünket. Ez jól hangzik, nem csoda hát, hogy a XIX. század végén szinte minden európai nagyhatalom egy ilyen hatalmas gyarmatterületre vágyott, és óriási versenyfutásba kezdett az új területek megszerzéséért.–>IMPERIALIZMUS KORA
De mire is jó egy ilyen impérium? Nézzünk csak a dolgok mögé! Először is az ipar számára új nyersanyagforrásokra volt szükség, az új területek ugyanakkor piacot is jelentettek. Stratégiai előnyöket is biztosított egy-egy gyarmat, s a hódítók a civilizációs és keresztény missziót is felvállalták.
A gyarmati versengésben minden nagyhatalom ott toporgott a rajtnál. A britek és a franciák előnyt élveztek, hiszen ők már jelentős területekkel rendelkeztek a XIX. században. Ott voltak viszont a „későn jövők” (Németország, Olaszország, Japán), akik most kezdtek bele a birodalomépítésbe. Ebben a tülekedésben elkerülhetetlen volt a konfliktus közöttük. Lássuk hát a versenyt!
Itt van először is Nagy-Britannia. Hatalmas területeket uralt.
A század végére az afrikai területeit akarta növelni, a terv egy észak–déli gyarmati sáv kiépítése volt. Ebben a tervben ütköztek az érdekei a franciákéval, ami majdnem katonai összecsapáshoz vezetett Fashodánál, de végül rendezték a konfliktust. A fashodai incidens az Afrikáért folytatott versengés legforróbb eseménye volt, amikor 1898-ban a brit és francia csapatok találkoztak a mai Dél-Szudánban lévő Fashodánál. A helyzet háborúval fenyegetett, de a felek végül diplomáciai úton rendezték a konfliktus. Ez volt az első lépés az Entente cordiale megírása felé.
Az angolok afrikai terveit a búrok is keresztezték, akik holland származású telepesek voltak Dél-Afrikában. Földjeiket a britek több évig tartó véres háború eredményeként szerezték meg 1902-ben.
A franciák külpolitikájában III. Napóleon uralkodása óta volt a legfőbb cél a hódítás. A gyarmataik az amerikai, az ázsiai és az afrikai kontinensre is kiterjedtek. Céljuk a század végén Afrikában a kelet–nyugati irányú terjeszkedés volt, amelynek éppen az angol érdekek szabtak határt.
A későn jövő Németország külpolitikájában 1890-ben történt váltás, amikor a gyarmati politikát háttérbe szorító Bismarckot a császár menesztette. II. Vilmos ugyanis tervbe vette, hogy harcba száll a gyarmati versengésben. A cél afrikai gyarmatok megszerzése volt, ami sikerült is: övék lett Délnyugat-Afrika, Német-Kelet-Afrika és Kamerun. De a császár ennél jóval többre vágyott, ami a későbbiekben még sok nemzetközi konfliktust okozott.
A versengésben ott toporgott Olaszország is. A hadserege jóval kisebb volt, mint a többieké, de mindenáron hódítani szeretett volna. Szerény katonai lehetőségeit csak Afrikában tudta kihasználni: Líbiában és Etiópiában szerzett befolyást.
A nagy medve, Oroszország Ázsia felé kacsintgatott, ennek érdekében megkezdte a transzszibériai vasútvonal kiépítését. 1885-ben közép-ázsiai terjeszkedése során Afganisztán megszállására készült, de ezt az angolok fellépése megakadályozta. Tervei ezután a Távol-Keletre irányultak, ott viszont már a terjeszkedő Japán fenyegetésével találta szembe magát.
A XX. század első évtizedére a nagyhatalmak már csak egymástól vagy a meggyengült régiektől, Portugáliától, Spanyolországtól tudtak területeket szerezni. És mert a gyarmatok birtoklása ekkorra már a gazdasági fejlődés egyik legfontosabb forrásává vált, a nagyhatalmi vetélkedés ezen a területen elvezetett a fegyveres összecsapásig, az első nagy világégésig.
Gyarmatosítás: Az első nagy gyarmatosítások a nagy földrajzi felfedezések után zajlottak a16. században. Ekkor még csak főleg Spanyolország és Portugália terjeszkedett. Később újabb államok is gyarmatokat szereztek. A gyarmatokkal egy-egy ország jelentős bányakincsekhez juthatott, mezőgazdasági termékeket szerezhetett és eladhatta ott az őslakosoknak saját késztermékeit. A gyarmatok gazdaggá tehették anyaországaikat.
Gyarmatosító hatalmak: Az 1850-es évektől az első világháborúig Európa országainak egy része fokozott gyarmatosításba kezdett. Ekkoriban zajlott Afrika és India gyarmatosítása is.
Visszaszoruló gyarmatosító hatalmak: Spanyolország, Portugália. Ezek az 1800-as évek elején elvesztették gyarmataik többségét (pl: Dél-Amerikát).
Terjeszkedő gyarmatosító hatalmak: Anglia, Franciaország, Hollandia, Belgium.
Új gyarmatosító országok: Németország (1871-től), Olaszország (1861-től).
Nagy-Britannia gazdasága: Az ipari forradalom Angliából indult ki, és az 1850-es évekig a leggyorsabb fejlődést is Anglia produkálta. Később Németország és az USA leelőzték Nagy Britanniát. Míg 1840-ben még a világ-kereskedelm 45% -át birtokolta Anglia, addig 1870-re ez a szám 32% -ra csökkent. (Vele szemben az USA esetében 11% -ról 23% -ta rörtént a növekedés.)
Brit választójogi reform: Anglia az 1800-as évek elején azzal küzdött, hogy munkássága választójogot követelt magának (chartista mozgalom). Később, 1867-re megtörtént a választójog kiszélesítése, majd 1884-re létrejött az általános választójog is. Közben politikai váltógazdaság: konzervatívok (toryk) és liberálisok (whigek) váltották egymást a kormányon. Komoly problémát jelentett az ír kérdés is: Írország mint legközelebbi gyarmat elszakadást akart. (Közben éhínség az ír szigeten, és nagyarányú kivándorlás az USA -ba.)
A Brit gyarmatbirodalom: Az angolok gyarmatbirodalma a századfordulóra 30 millió km2 lett! Főbb területeik: Kanada, Afrikában a Kairó-Fokváros vonal, India és Ausztrália. Ezek közül a legfontosabb India volt, melyet 1849-re tudott teljesen megszerezni Anglia, mégpedig két okból: modern fegyverei voltak + kijátszotta egymás ellen az egymással is viszályban álló helyi maharadzsákat. Problémák Indiában: éhínségek, szipojfelkelés (1857), mely az angolokat szolgáló helyi katonák lázadása volt.
Francia gyarmatosítás
Franciaország 1830-tól kezdett nagy arányú gyarmatosításokba
Első nagy jelentőségű gyarmata az Afrikában fekvő Algéria lett, melyet 1830 és 1871 közt tudott megszerezni és egészen 1962-ig francia területként működött.
Több százezer francia polgár telepedett le Algériában.
A francia gyarmatosítás további célpontjai és megszerzett területei a következők voltak: Indokína (Vietnám-Laosz), Madagaszkár, Csendes-óceáni szigetek.
Orosz gyarmatosítás
Az orosz cárok a 16. század közepétől kezdték el gyarmatosítani a hatalmas szibériai területeket. (Uráltól – Csendes-óceánig terjedt)
Az orosz gyarmatosítás másik célpontja Közép-Ázsia lett, ahol muszlim kánságok feküdtek, pl.: kazah, tadzsik, kirgiz, türkmén fejedelemségek.
Végül az orosz hódítások kiterjedtek a Kaukázus vidékeire is, pl.: Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Csecsenföld
Kínában az utolsó császár-dinasztia a 17. századtól 1912-ig uralkodó Csing-dinasztia volt. Az ország a Csingek uralma alatt, az 1800-as évek elejére egy világtól elzárkózott állammá változott.
Később, 1840-re Anglia úgy akarta megszerezni a kínaiak árucikkeit, hogy ópiumot csempészett az országba és ennek fejében hozta ki az országból a kínai termékeket (pl. porcelánt, selymet, teát). A császár egy idő után elkobozta az ópiumot amit Anglia nem hagyott. Kirobbantak az ópiumháborúk (1840-1860), amit Anglia nyert meg. Kína megnyitotta kapuit.
Kínát befolyási övezetekre osztották a nagyahatalmak Anglia, Franciaország, az USA, Németország és Japán. A kínaiak felkelésekkel válaszoltak, ilyen volt a Tajping-felkelés 1850 és 1864 között.
Japán: A Kínával szomszédos Japán szigetek sikeresen tudtak bezárkózni az európaiak elől. Később viszont 1854-re az USA flottája rákényszerítette kikötői megnyitására. Japán az 1867-től uralkodó Mucuhito császár nyomására modernizálódni kezdett, a szamurájokból vállalkozók lettek, a feudális nagyurakat visszaszorították. Ez volt a felvilágosult kormányzás, azaz Meidzsi korszak. Így Japán elkerülte a gyarmati sort, sőt önálló nagyhatalommá vált.