Történelem érettségi

A sztálini Szovjetunió (1922-1953)

Előzmények: Az első világháborúból Oroszország még a háború befejezése előtt kilépett, különbékét kötött Németországgal (1918 márc.). A cárizmus bukása (1917 febr.), majd a bolsevik hatalomátvétel (1917 okt.) után Lenin és társai helyzetük megszilárdításán fáradoztak, míg a háborúban kimerült nyugati hatalmak katonai beavatkozással (intervenció, 1918-22) igyekeztek megakadályozni a „vörös veszély” tartós berendezkedését. A Vörös Hadsereg létrehozásával, a hadikommunizmus (mindent a hadseregnek) bevezetésével a pártállami diktatúra megteremtésével, az államosításokkal, a belső ellenzék megtörésével a bolsevikok hatalmon tudtak ugyan maradni, ám az előállt éhínség, és a kibontakozó lakossági elégedetlenség miatt támogatottságuk csökkent.

1. Hatalmi harc Lenin örökségéért

1921-ben Szovjet-Oroszországban végéhez közeledett a polgárháború. A proletárdiktatúra konszolidációjával párhuzamosan komoly hatalmi harc bontakozott ki a bolsevik párt vezetésében. Mivel Lenin ekkor már halálos beteg volt, az utódlásért elkeseredett küzdelem bontakozott ki a színfalak mögött.

A lehetséges utódjelöltek közül Lev Trockij, a Vörös Hadsereg megszervezője, a kitűnő szónok számított esélyesebbnek. Az odesszai zsidó családból származó energikus, de túlzottan magabiztos politikus jelentéktelennek és veszélytelennek ítélte a nála elméletileg jóval képzetlenebb grúz származású Sztálint. (Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, fedőnevein Koba és Sztálin.

Sztalin 1879-ben született a grúziai Gori városában. Szülei egyházi iskolába járatták (pl. a tbiliszi pravoszláv papi szemináriumba). Itt találkozott tiltott olvasmányok formájában a szocialista eszmékkel. A két forradalom közötti időszakban a bakui munkásság körében tevékenykedett. Többször letartóztatták, s a februári forradalom híre is Szibériában érte. 1917 őszén Pétervárra ment, de nem vett részt az októberi hatalomátvételben.

Sztálin mogorva, bizalmatlan és zárkózott volt. Diktátori hajlamai és rendkívüli ravaszsága segítette abban, hogy lépésről-lépésre haladt előre a hatalom megszerzése felé. Ekkor alakította ki azt a sajátos modort, mely környezete számára kiismerhetetlenné tette: halk szavú, megfontolt, lassú beszédű, rezzenéstelen arcú emberré lett. Hatalmának alapját – hívein kívül (pl. Zsdanov, Ordzsonikidze, Kaganovics) – a párt Központi Bizottságának és a Központi Ellenőrző Bizottság munkájának összehangolására létrehozott Titkárság adta. E szervezetet Sztálin arra használta fel, hogy adminisztratív lehetőségeivel élve megszerezze az irányítást a párt felett. Mivel pedig a bolsevik párt irányított mindent a Szovjetunióban, ezzel Sztálin kisajátíthatta az ország vezetését.

Hogy e célját elérje, meg kellett küzdenie ellenfeleivel.

2. A hatalom megszerzése

1923-tól folyamatosan zajlottak az összeütközések Sztálin és Lenin környezete (főleg Krupszkaja, Lenin felesége között). Ezek miatt Lenin javasolta a „túlságosan goromba” főtitkár leváltását. Sztálin azonban – a bolsevik vezető egészségi állapotára hivatkozva – szinte teljesen elszigetelte Lenint, aki 1924 januárjában elhunyt. Politikai végrendeletét nem hozták nyilvánosságra, Sztálin pedig esküt tett „Lenin örökségének” továbbvitelére. Ezzel lényegében kisajátította Lenint, és ellenfeleit ezután a lenini eszme elárulásával vádolhatta.

Trockij a világforradalmi elképzelésében szállt szembe a főtitkár bürokratikus, államot erősítő hatalmi törekvéseivel. Sztálin viszont úgy vélte, hogy a világforradalom távol van, ezért át kell térni a szocializmus egy országban történő felépítésére ez viszont megköveteli a védelmi képesség növelését és a hatalom koncentrációját.

1923 és 1925 között három ember irányította az országot: Sztálin, Zinovjev és Kamenyev. Lenin munkaképtelensége miatt Sztálin gyorsan összefogott politikai szövetségeseivel, Zinovjevvel és Kamenyevvel, hogy megakadályozzák Trockij befolyásának növekedését. Ez a trojka rendszeresen tanácskozott, majd 1924-25-re a csoport tagjainak száma kibővült. Sztálin ezeknek a csoportosulásoknak a tagjaként kiépítette saját szervezetét, amely hamarosan személyi titkárságként kezdett működni, létrehozva ezzel egy vezető oligarchiát.

A „trockista ellenzékkel” való leszámolás kezdeteként, Sztálin összefogott Zinovjevvel, Kamenyevvel és Buharinnal és sikerült elérnie Trockij leváltását. A Vörös Hadsereg megszervezőjét belső száműzetésbe küldte.(Trockij 1929-ben emigrált, majd 1940-ben Sztálin bérgyilkosa végzett vele Mexikóban). Ezután azonban hívei segítségével sikerült kiszorítania Kamenyevet és Zinovjevet is, s ez utóbbi helyére Kirovot nevezte ki a leningrádi pártszervezet élére.

Hogy ellenfeleivel végképp leszámoljon, megnyerte a népszerű Buharin bizalmát, majd ennek megtörténte után Buharin elképzeléseit félredobva 1928-ban bejelentette, hogy a mezőgazdaságot kollektivizálni kell, azaz létre kell hozni az állam által irányított szövetkezetek (kolhoz) rendszerét. Erre 1929-től sort is kerítettek.

 

3.”Forradalom felülről”

Az elképzelés tipikus „felülről jövő forradalom” volt: az állam döntő szerepét hangsúlyozta, emellett hitet tett az iparosítás és a kollektivizálás mellett. Ötéves tervet hirdetett meg, s kilátásba helyezte a kulákság (gazdagparasztság-mint osztályellenség) megsemmisítését. A dolog magyarázata abban rejlik, hogy az ipar erőltetett fejlesztéséhez a tőkét csak a mezőgazdaságból és az életszínvonal leszorítása árán lehetett előteremteni, ez viszont a szovjet polgárok életkörülményeinek drámai romlását jelentette. A kollektivizálás miatt a parasztok nagy része levágta állatait, a földeket bevetetlenül hagyta, emiatt 1932-1933-ban óriási –több millió áldozatot követelő- éhínség söpört végig a Szovjetunión. Ennek ellenére a kolhozosítás tovább folyt, és megindultak az óriási ipari beruházások, melyek eredményeképpen az 1930-1940-es évek fordulójára, történelmi szempontból páratlanul rövid idő alatt az ország ipari nagyhatalommá vált, de a lakosság ezért borzasztó árat fizetett.

4. A személyi kultusz és a terror

A gazdaságfejlesztés erőltetése már ekkor az elnyomás fokozódásával párosult. Már a ’20-as évek végétől létező jelenség volt Sztálin csalhatatlan vezérként, a Szovjetunió kormányosaként, a Népek Atyjaként való megjelenítése. Ezzel kezdetét vette a diktatúrák óhatatlan velejárója a „ nagy vezér” személyi kultuszának megjelenése. Sztálin istenítése a rendszer természetes jellemzője lett, s a tömegek – akik életébe érzékelhető változást hozott a szovjet rendszer – ezt a kultuszt elfogadták, megélték, természetesnek tartották. Sztálin, mint volt papnövendék pontosan tudta, hogy az emberi lélek mennyire sóvárog Isten és a vallás után, s ezt az igényt a maga középpontba helyezésével elégítette ki. Ehhez felhasználta a modern technika vívmányait, a mozgóképet és a rádiót is. ( Ez vezetékes rádió volt és csak a szovjet központi adót lehetett vele fogni. )

A terror megjelenése azonban sokakban ellenérzést keltett, s ezért 1934-ben erőtlen kísérletet tettek arra, hogy leváltsák a főtitkárt. Helyére Kirovot akarták megválasztani, de a kísérlet nem sikerült.

Sztálin viszont nem habozott, azonnal megkezdte a leszámolást. Kirov gyilkosság áldozata lett, s megkezdődtek a koncepciós (azaz előre megírt forgatókönyv szerint zajló, koholt vádakra, hamis, kicsikart vallomásokra épülő) perek sorozatai. Ebben fő szerepet a belügyi népbiztosság (NKVD) játszott élén az egymást váltó Jagoda, Jezsov, Berija.

A tisztogatás elérte a párt vezető szerveit, ( pl. a Központi Bizottság tagjainak 70%-át kivégezték. Köztük Zinovjevet, Kamenyevet, majd 1938-ban Buharint is), a hadsereget: 1938-ban a Szovjetunió 5 marsalljából 3-at, 57 hadtestparancsnokából 50-et stb. végeztek ki. Ekkor szervezték meg a hírhedt kényszermunkatáborokat a GULÁG-ok rendszerét (neve: Központi irányítású táborok- Glavnoje Upravlenyije Lagerjami). Ezek nem megsemmisítőtáborok voltak, céljuk inkább az átnevelés és az ingyenmunka felhasználása volt (a táborlakók több óriási építkezésben vettek részt pl. a fehér-tengeri csatorna vagy a távol-keleti vasutak építése). De természetesen az idekerülő „népellenségekkel” nem bántak kesztyűs kézzel. Az áldozatok számát – pontos adatok híján – becsülni sem lehet. 2 és 20 milliós számokkal egyaránt találkozunk.

A terror azonban megmérgezte az emberi kapcsolatokat is: sokszor már a családtagok sem bízhattak meg egymásban. A rendszer fennmaradása attól függött, hogy új és új ellenségeket tudjon felmutatni népének, s létét ezzel igazolja. Ezért hirdették meg az osztályharc fokozódásának elméletét és ismételten felhívták az állampolgárok figyelmét az éberségre, a nép ellenségeinek leleplezésére. A kampányszerűen meginduló leszámolásokban azonban nem volt rendszer, ezek mindig Sztálin politikai elképzeléseihez igazodtak.

2. A sztálini megvalósítás (1924-1953) A hatalom hamarosan Sztálin kezébe kerül, aki kiépíti a róla elnevezett sztálinizmus rendszerét. A sztálinizmus jellemzői:

a) Kegyetlen diktatúra és terror: Sztálin minden hatalmat megszerez (a bolsevik vezetők közül Lenin 1924- ben meghal, , Trockij külföldre menekült Sztálin elől)

személyi kultusz: Sztálin a nép bölcs vezére, tetteit csak dicsőíteni lehet, képe minden lakásban ott kellett, hogy legyen stb.

tisztogatások: vélt ellenségeit megölette (pl. 1937-ben egyszerre 717 tábornokot, mert bebeszélte magának, hogy a hadsereg lázadni készül ellene)

titkosrendőrség kialakítása a másként gondolkodók felkutatására GULAG-ok létrehozása: kényszermunkatáborok a megbízhatatlan elemek számára (cél: lassan halálra dolgoztatni őket)

b) Elhibázott gazdaságpolitika:

NEP eltörlése, helyette: tervgazdálkodás:

5 évente előírják, hogy miből mennyit kell termelni, ha az megvan, minden OK

A szovjet ipar bóvlikat fog gyártani, mert csak a mennyiség számít, a minőség nem!

az ipari termelés 5 év alatt a háromszorosára nőtt- Erőltetett iparosítás

Tönkreteszik a mezőgazdaságot:

A szükséges mezőgazdasági gépek helyett az ipar fegyvereket gyárt, mert Sztálin mindenhol ellenséget feltételezett

Erőszakkal termelőszövetkezeteket (kolhozokat) alakítanak ki, mindenki a közösbe termel, kötelező beszolgáltatás van, ismét éhínség lesz az országban, mert a közösből csak keveset osztanak vissza,nagy részét a vezetők nyúlják le. A parasztoknak nem érdekük hogy sokat termeljenek.

A „sztálinizmus” 30-as évekre megszilárduló rendszere a modernizáció sajátos orosz változata. Ennek eredményeként a Szovjetunió modern ipari nagyhatalommá vált, de ennek óriási ára volt. Igaz a problémákat kezdetben elfedték az eredmények és a propaganda által sugallt kép.

A II.VH után Sztálin visszatért a terror és a tervgazdálkodás politikájához. A győzelem megnövelte tekintélyét. A hazatérő hadifoglyokat és az elfogott németeket Szibériába vitték.Kitelepítések, koncepciós perek következtek. Korábbi harcostársaival (Molotov,Mikojan megromlott a viszonya. 1953-ban halt meg, halálát agyvérzés okozta (és az, hogy nem hívtak hozzá időben orvost)

A kor másik nagy diktatúrájával, a nácizmussal összehasonlítva hasonlóságokat, de eltéréseket is találunk.

A hasonlóságok közé tartozik, hogy mindkét rendszer „vezér-elvre” és személyi kultuszra épül, ugyanakkor épít a tömegek szimpátiájára, a jólét vízióját festi az állampolgárok elé, súlyt fektet a propagandára, oktatásra és megpróbál saját kultúrát, saját embertípust teremteni. Természetesen mindkét rendszer totalitárius, állampárti diktatúra.

Ugyanakkor jelentős eltéréseket is tapasztalunk: a sztálinizmus kiindulópontja a marxi szocializmus alapvetően pozitív, minden ember számára boldogságot akaró gondolatrendszer, a nácizmus viszont az árja faj uralmát kívánja a rabszolganépek felett. Sztálin elfogadja a fennálló politikai helyzetet, birodalmát erősíteni, védeni akarja, Hitler viszont új birodalmat kíván létrehozni. A sztálinizmus az osztályellentétekre, a hitlerizmus faji alapra épít; ellenségeit az előbbi ötletszerű kampányokkal, míg a másik előre koreografált rendszerezett racionalitással semmisítette meg. Sztálin képes volt alárendelni és ellenőrizni a bürokráciát, míg a náci Németországban ügykörök és intézmények kaotikus viszonyait találjuk.

Végül pedig a cári Oroszország elmaradott viszonyai egyenesen vezettek egy modernizációs kísérlethez, a nácik hatalomra jutásához viszont a külső és belső körülmények „kedvező” alakulása kellett.

Mindezek ellenére újra le kell szögeznünk, hogy mindkét rendszer totális diktatúra, és –egyéb bűneik mellett- emberek millióinak halálát okozták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.