Hittan érettségi

Apor Vilmos családja, születése és gyermekkora

Apor Vilmos győri vértanú püspök Báró Altorjai Apor Vilmos néven, 1892. február 29-én született Segesváron ősi székely nemesi család nyolcadik gyermekeként. Apja, báró Altorjai Apor Gábor, anyja Pálffy Fidélia. Szüleinek összesen kilenc gyermeke született. Egy gyermek azonban halva jött a világra, míg hárman korán elhunytak.

Apor Gábort 1895-ben államtitkárrá nevezték ki, emiatt a család Bécsbe költözött. Apor Vilmos itt kezdte meg tanulmányait. Apja korai halála után a családdal együtt még Bécsben maradt, majd gimnáziumi tanulmányait már Kalksburgban kezdte meg a jezsuitáknál. Az u három évet szintén jezsuita iskolában, ám már Kalocsán végezte el. Ekkor fogalmazódott és érlelődött meg benne a papi hivatás gondolata. Korabeli feljegyzéseiben így írt hivatásáról:

„Valójában úgy érzem, hogy a lelkipásztor-apostolnak szól az utolsó boldogság, a „boldogok, akiket üldöznek, és akik szenvednek az igazságért”. Ez a pap boldogsága, az önfeláldozás, az életáldozat és vértanúság”

Édesanyját nem lepte meg fia hivatása, ám úgy gondolta ez nem teljesen komoly elhivatottság. Ezért azt kérte fiától, hogy az érettségi után szolgáljon egy évig önkéntesként, vagy iratkozzon be jogot tanulni. A későbbi győri püspök azonban teljesen biztos volt hivatásában, ezért 1909-ben karácsonyi ajándéknak annyit kért, hogy ne kelljen teljesítenie anyja ez irányú kérését, hanem a vizsgák letétele után azonnal beléphessen a szemináriumba. Édesanyja hosszas gondolkodás után beleegyezett fia kérésébe, így Apor Vilmos benyújtotta felvételi kérelmét a győri szemináriumba.

Felsőbb tanulmányai és pappá szentelése

A Győri Egyházmegye püspöke gróf Széchényi Miklós hamar felismerte Apor Vilmos tehetségét, ezért teológiai tanulmányok céljából Innsbruckba küldte a fiatal papnövendéket. Innsbrucki tanulmányai során X. Piusz pápa gróf Széchenyi Miklóst áthelyezte a Nagyváradi Egyházmegye élére, a püspök, pedig magával vitte Apor Vilmost is, akit így 1915. augusztus 24-én a Nagyváradi Egyházmegye papjává szentelt föl Sigmund Waitz brixeni segédpüspök.

Papi működése

Pappá szentelése után első szolgálait helyéül Gyulát jelölte ki a megyéspüspök. Itt káplánként szolgált. Itt kezdetben elsősorban a hitoktatással, valamint a fogházlátogatással foglalatoskodott. Elmondása szerint szívesen misézett a raboknak. Schlachta Margit hatására aztán egyre többet foglalatoskodott a szociális feladatokkal a plébánia körül. 1916-ban az ő közreműködésével nővédő irodát indítottak a plébánián, melyből később kialakult a Szociális Missziótársulat helyi csoportja.

1917-ben aztán a püspök áthelyezte a Vörös Kereszt egyik kórházvagonjába, ahonnan pár hónapos szolgálat után Nagyváradra költözött. Itt a szeminárium prefektusa, és dogmatika tanára lett. Ekkor legfontosabb feladatának érezte a kispapok hivatástudatának megerősítését, valamint a liturgia megszerettetését a szeminárium tanulóival. Mint mondta:

,,Őszintén tagadják meg magukat, és tiszta szándékkal szenteljék akaratukat Istennek és az ő Egyházának, minthogy a papi élet olyan kötelességeket ró magukra, melyek a mindenkire kötelező erkölcsi törvényeket messze túlhaladják”

Ezen időszak alatt püspöki kezdeményezésre szemináriumi reform indult a Nagyváradi Egyházmegyében, ám Apor Vilmos ennek csak egy évig lehetett részese, hiszen a püspök 1918-ban visszahelyezte korábbi szolgálati helyére, Gyulára, immár plébánosnak.

Plébánosi szolgálata alatt is nagy gondot fordított a lelkipásztorkodásra. Szívesen gyóntatott, valamint bátorította a Tanácsköztársaság és a román megszállás miatt egyre elkeseredettebb gyulai híveket. Rendszeresen szervezett jótékonysági akciókat is. Egy ízben a plébánia minden pénzét elajándékozta, jelentős élelmiszeradományokkal kiegészítve. A hitélet fellendítése érdekében úgynevezett népmissziókat indított, melyek keretében szerzetesek tanították a népet, és rengeteget beszélgettek velük. A híveket ez által nem miselátogatásra, hanem aktív részvételre ösztönözte. A liturgia szépségeit itt is igyekezett továbbadni, mind a híveknek, mind a ministránsainak. A munkamegosztások alkalmával legtöbbször magára vállalta a nehezebb feladatokat, ezzel is lelkipásztorságra oktatva saját káplánjait. 1921-től kezdve katolikus folyóiratot indított Őrszem címmel. Plébánosi munkáját lelkiismeretesen végezte, kivívva a város lakóinak elismerését és tiszteletét. Buzgó munkáját 1941. január 21-ig végezhette, amikor kézhez kapta a pápai nuncius iratát, miszerint XII. Piusz pápa győri megyéspüspökké nevezte ki.

Püspöki működése

Serédi Jusztinián bíboros 1941. február 24-én püspökké szentelte Apor Vilmost a gyulai plébániatemplomban. Címeréül családi címerét használta, míg jelmondata a következő lett:

„Cruxfirmatmietem, mitigatfortem – A kereszt a szelídeknek erõsítõje, az erõszakosoknak szelídítõje.”

Püspökségének elején fő célja az egyházmegye és a papok megismerése volt. 1942-től a Magyar Szent Kereszt Egyesület fővédnöke lett, melynek célja a zsidótörvények miatt megbélyegzett és hátrányos helyzetűvé vált katolikusok segítése volt. A törvényekkel szemben a más vallásúakat is megvédte, ellenállt a győri zsidó gettó megépítésének. Helyet ajánlott fel az üldözött zsidóknak is. Fáradozásait azonban hiábavalónak érezte, ezért az összes püspök együttes állásfoglalását szorgalmazta. Ezen kezdeményezésére jött létre a Katolikus Szociális Népmozgalom.

Vértanúhalála és annak körülményei

1944-ben a németek megszállták Magyarországot. Apor püspök a megszállás ellenére Győrben maradt, és nem költözött át a sokkal nyugodtabb szanyi püspöki rezidenciára. A püspökvárat megnyitotta minden menekült előtt. A szomszédos egyházmegyék püspökeivel közös memorandumot írt alá, melyben azt kérték, hogy a Dunántúl ne váljon hadszíntérré. A kezdeményező Mindszenty József adta át a dokumentumot a Szálasi-kormány miniszterelnök helyettesének, Szöllősi Jenőnek, ám kérésük nem talált meghallgatásra.

Győr városát, amely fontos központja volt a haditermelésnek, egyre gyakrabban vált bombatámadások áldozatává. A püspök 1945. március 28-án, amikor az oroszok elérték Győrt, már szinte csak a menekültek védelmén gondolkodott. Terveiben a lehető leghosszabb ostromállapottal számolt, s kitért a legkisebb részletekre is. Ezen napok eseményeit a püspöki palotában élő menekültek beszámolóiból ismerjük. A palota pincéje mellett régi, még a török időkből megmaradt pincéket is felhasznált az emberek védelmére.

A püspök minden eseményt személyesen felügyelt, maga fogadta a pincék közelébe érő orosz katonákat. Környezetében lévők elmondásai szerint ezekben a napokban szinte semmit sem pihent, mondván:

„Ha valami történik, ébren kell, hogy legyek”

Az orosz katonák magatartása rendkívül különböző volt Apor Vilmossal szemben. Voltak, akik leborultak előtte, de olyanok is akadtak, akik fegyvereket keresve megmotozták találkozásukkor.

Március 29-én, nagycsütörtökön, a németek is elérték Győrt. A németek folyamatosan lőtték a püspökvárat és a környezetében elhelyezkedő épületeket, mint például a kármelita templomot, vagy a székesegyházat. Ezen a napon mondta Apor püspök az utolsó szentmiséjét.

Másnap, nagypénteken az események felgyorsultak. A püspök nem tudta elvégezni a szokásos liturgiát, hanem csak felolvasta a híveknek Jézus szenvedésének és kereszthalálának történetét. Ekkorra már több orosz katona megtelepedett a püspökvárban. Később követelték az asszonyok és fiatal lányok kiadását krumpli pucolásra és egyéb házimunkákra. Vilmos püspök ezt megtagadta, és felajánlotta, hogy helyette inkább idősebb hölgyeket és férfiakat küld el velük. Az oroszok ezt nem fogadták el. Az asszonyok és fiatal lányok az ablakokon keresztül menekülni próbáltak, valamint néhányan az emeleti termekben elbújtak. A katonák megindultak a lányok és asszonyok keresésére. A püspököt fegyverrel kényszerítették, hogy kísérje le őket a pincébe. Apor Vilmos hevesen ellenállt, ezért az orosz kapitány megpróbálta lelőni, ez azonban a püspök heves és határozott ellenállása miatt ekkor még nem sikerült. Ekkor az emeletről kiáltásokat hallottak. Az oroszok megtalálták az ott elrejtőzött fiatal nőket. A püspök ekkor felszaladt az emeletre és határozott szavakkal ki akarta küldeni az oroszokat a püspökvárból. Az orosz katonák ezután nyitottak rá tüzet. Három lövést kapott, ebből az utolsó lett a halálos. A jelen lévő férfiak segítségével kórházba szállították, ám nem sikerült megmenteni az életét. Végül 1945. április 2-án hunyt el.

Temetése és boldoggá avatása

Apor Vilmos magatartását már szinte halála pillanatában vértanúságként emlegették. Utóda Papp Kálmán már 1946-ban kérvényezte a szentéletű, vértanú püspök boldoggá avatását. Ez az eljárás 1949-ben megszakadt, és csak 1989-ben folytatódhatott.

Papp Kálmán püspök díszes síremléket állított neki a székesegyházban, és kitűzte a temetés időpontját 1948. november 23-ára. A belügyminisztérium azonban megtiltotta a püspök holttestének áthozatalát a kármelita templomból. A temetés tehát elmaradt. A hívektől való félelem miatt a temetés tervezett napjára a belügyminisztérium fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be Győr területére. A tiltás ellenére a városban hamar kialakult az Apor-kultusz.

A közvélemény nyomására a nyolcvanas években újra előtérbe került Apor Vilmos ügye. Ekkor az állam már engedélyezte az újratemetést, melyre 1986-ban került sor, az eredeti tervekkel ellentétben, szerényebb szertartás keretében. Ekkor folytatódott boldoggá avatási eljárása is. Végül II. János Pál pápa 1997-ben avatta boldoggá a vértanú püspököt, akinek liturgikus ünnepe az újratemetés napja, május 23-a lett.

Forráslista:

http://gyor.egyhazmegye.hu/egyhazmegyenk/tortenet/boldog-apor-vilmos-puspok

Korunk 28. évf. 8. szám

Diós István: A szentek élete

http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=296

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük