Szent Ágoston a legnagyobb latin egyházatya. Az egyházatyákkal és tanításaikkal foglalkozó tudomány, a keresztény vallásfilozófia első szakasza a patrisztika, vagy más néven a patrológia.
Élete
Szent Ágoston Aurelius Augustinus néven született Tagaste-ben 354. november 13-án Patricius és Szent Mónika gyermekeként. Tanult, majd később tanított is Tagaste-ben, Karthágóban és Rómában. 384-től retorikatanár volt Milánóban. Világi pályafutásának hirtelen megtérése vetett véget. Már gyermekként megismerkedett a kereszténység tanításával édesanyja révén, s katekumen is volt. Nem keresztelkedett meg, s anyja egész életében fia megtéréséért imádkozott. Erkölcstelen életet élt, volt egy törvénytelen gyermeke is.
Még diákként ismerte meg Cicero Hortensius című művét, s ez felkeltette érdeklődését a metafizika iránt. A filozófiában, illetve az örök bölcsességben vélte megtalálni az igazi boldogságot. E keresés közben olvasta a Szentírást is, azonban sokat kritizálta igénytelen fogalmazásmódja, stílusa miatt. Így lett végül híve a manicheizmusnak. ( A perzsa Manus tanítása a III. század közepén, mely szerint öröktől fogva két ország van – a világosság és a sötétség országa. A világosság országába teremtette Isten az embert, a sátán a sötétség országából származik. Egy angyal a világosság és sötétség keverékéből alkotta a földet. Az ember is ilyen keverékből állt, de a nőben több a sötétség. Ezért tiltott a nővel való nemi érintkezés.) Végül elfordult ettől az irányzattól és rövid időre a szkeptikusokhoz csatlakozott. Milánóban Szent Ambrus (másik nagy egyházatya) prédikációi és azt újplatonikus hatások átsegítettek a vallással kapcsolatos nehézségein. Ekkor egy barátjánál élt egy villanegyedben, s ott hallotta egy kisgyermek énekét: „Tolle lege! Tolle lege!” (Vedd és olvasd!), ami az aznapi zsoltár szövege volt. Ő a Bibliára talált rá, s elolvasta Szent Pál apostol egyik levelét. Nem sokkal később egy órája során egy diákja neki szegezte a kérdést: miért nem úgy él, ahogy tanítja? Erre a kérdésre elgondolkodott, s feladta állását. A szerzetesi életformát akarta választani, hogy az isteni bölcsességnek szentelje magát. Egy évvel később Szent Ambrus megkeresztelte, majd visszatért Afrikába, ahol apja örökségén hozzákezdett új életformájának megteremtéséhez. 391-ben áldozópappá, négy évvel később pedig püspökké szentelték. Szavaival és példájával népszerűsítette az Afrikában még kevéssé ismert kolostori életet. Elsősorban a manicheizmussal szemben védte írásaiban és szóban az egyház tanítását. 430. augusztus 28-án halt meg, Hippo-ban.
Művei
Ismertebb művei közül most kettőt emelnék ki. A Confessiones-t, azaz a Vallomásokat, valamint a De civitate Dei-t, az Isten városát. A Vallomások a legnagyobb hatású műve, mely a nem keresztény körökben is ismert, kötelező tananyag az iskolákban. A XX. század során négyszer is lefordították magyarra. Ennek a műnek első része életrajzi jellegű, középpontjában megtérése áll. Ebben a műben maradt fenn a fentebb említett „Tolle lege!” jelenet. A De civitate Dei című művében két városról ír. Egyik az Isten városa (Jeruzsálem), a másik az emberek városa (Babilon). Ez a két város pedig párhuzamosan halad egymás mellett.
Tanításának lényege ezekben a műveiben jelenik meg. Ír az igazságról, Istenről, a teremtésről, a lélekről, etikáról és Isten országáról.
Az igazság
Az embert az igazsághoz való viszonya teszi emberré. Van olyan szükségképpeni igazság, amely nem vonható kétségbe, mivel belátjuk egyetemes érvényét. Az Istennel való találkozás világítja meg (illuminatio).
Az Isten
Isten az igazság. Igazságról igazságra emelkedve jutunk el a legfőbb igazsághoz. Isten tökéletesség nélkül nem gondolható el a kevésbé tökéletes.
Teremtés
Bár Isten egyszerre teremt mindent, a világ időben bontakozik ki. Az időbeliség a teremtett világ alapdimenziója.
A lélek
A kinyilatkozatás emberkép helyett a platónisztoikus emberkép a mérvadó: az ember „lélek, amely egy haladó és földi testet vett használatba.”
Az etika
A cselekedetek erkölcsiségét nem az értelemből, hanem az akaratból származtatja.
Isten országa
Isten elfogadásának vagy elutasításának – a Jézus Krisztusban való üdvösségnek vagy a kárhozatnak a története.