Emelt irodalom érettségi Irodalom érettségi

Egy irodalmi mű filmes adaptációja: Örkény István: Tóték – Isten hozta, őrnagy úr!

  1. Filmes adaptáció: valamilyen irodalmi mű megfilmesítése, irodalom és film (írásbeliség és képiség): 2 eltérő jelrendszert használnak, 2 eltérő rendszert kell egymáshoz alkalmazni a megfilmesítéskor.

  • Az irodalom létezett először, így a filmnézőknek van elvárása a történettől.

  • Az irodalmi mű ismerete miatti nézői elvárás: mennyire hű a film az eredeti műhöz, át tudja-e adni az irodalmi mű eredeti atmoszféráját, hangulatát, felidézi-e a nézőben az eredeti olvasói élményt stb.

  • A filmes adaptációnak több rétege, több fajtája van aszerint, mennyire hű a film az eredeti irodalmi műhöz, pl. a regényt direkt módon viszik vászonra, a cselekmény felépítés szintjén is pontosan követi az eredetit, vagy az eredeti művet megváltoztatja, jelentősen újraértelmezi, akár az eredeti szöveget is megváltoztatja, vagy jelentősen eltér az eredeti műtől a célból, hogy egy másik műalkotást hozzon létre, pl. kortárs közegbe helyezi a művet, parodisztikus vagy groteszk átiratok, az eredeti művet nyersanyagnak tekinti.

  • Az Isten hozta őrnagy úr az eredeti irodalmi művet hűen követi, bár a cselekményben van 1-2 különbség, pl. a drámában nincs a dobozleúsztatási jelenet, a filmben pedig ez a jelenet mutatja a dobozolás feleslegességét, ami a szocialista társadalom erőltetett, mindenki dolgozzon, mindent termelünk hamis világát mutatja be.

  • Az Isten hozta őrnagy úr követi a Tóték groteszk-abszurd világát, tehát a látásmódot is visszaadja filmes eszközökkel, a groteszknek, a humornak, ami nyelvi gyökerű, teremti meg a képi-hangi (vizuális-auditív) megfelelőjét.

  1. A művek keletkezése:

Tóték – eredetileg filmforgatókönyvnek íródott, a filmgyár visszautasította. Örkény (1964) kisregényt ír belőle, megjelenik a Kortárs c. folyóiratban (1966), majd elkészíti drámaváltozatát (1967). Kazimir Károly rendezi a Thália Színházban (nagy siker). Világszerte sikert arat (Franciao., Lengyelo., stb.), film (1969), Fekete Humor Díj (Párizs)

Isten hozta, őrnagy úr! (1969)

Rendező: Fábri Zoltán, operatőr: Illés György, forgatókönyvíró: Fábri Zoltán, dramaturg: Bacsó Péter
Szereplők:

Latinovits Zoltán (Őrnagy úr)
Sinkovits Imre (Tót Lajos, tűzoltóparancsnok)
Fónay Márta (Tótné/Mariska)
Venczel Vera (Tót Ágika)
Dégi István (Gyuri atyus, postás)

  1. Isten hozta, őrnagy úr!

A filmben narrátor köti össze, magyarázza az eseményeket. A filmben a megszólaló narrátor általában ellenpontozó, elidegenítő szerepű (abszurd színház-Brecht). A narrátor (Darvas Iván) stílusa artisztikus, artikulációja választékos, ez ellentétes a teremtett világ kisszerűségével. Könnyed, mesélős hang.

Az expozícióban megteremtődik egy filmes műfaj eszközkészlete: burleszk (a némafilmek korszakának fontos műfaja, erősen torzító, vaskos komikumra építő bohózat), jellemzői:

  • Gag (geg): csattanó, bemondás. Helyzetkomikum és jellemkomikum alkalmazása

  • Színterei legtöbbször a nagyváros helyszínei

  • Szereplői hétköznapi emberek (pl. rendőr, tűzoltó, kivándorló)

  • A szereplők általában férfiak, mert a nő nem lehet nevetség tárgya, kivéve ha vén lány

  • Az egyén és a társdalom viszonya abszurd

  • Tudatalatti rejtett ösztönök szabadon törnek fel

  • Szereplői képesek legyőzni a fizika törvényeit, ha ez a humor forrása

  • Kollektív tükörben a komikum eszközével láttatja az érzelemmentességet, igazságtalanságot

  • A mindennapok embere idegen az új világban, keresi helyét, ugyanakkor védi fenyegetett egyéniségét

  • Állandó kellékei az üldözés, menekülés, a felgyorsított mozgás

Például:

-A szereplők a képek bemutatásakor kiszólnak a nézőnek

-Szaggatott jelenetépítkezés

-Állóképek, gyorsított képek bevágása (a doboz – labirintusban, hirtelen eltűnnek a szereplők; mikor Tótot keresik, az őrnagy vetődése az utcán; a kocsmában az őrnagy kifejti elméletét a dobozolásról; egyre nagyobb tömeg képe jelenik meg – a szocialista eszmék térhódítása)

-Illusztrációk bevágása a narrátorszöveghez

-A jeleneteket bevágott szövegrészletek, kérdésfelvetések tagolják, pl. mottó a regény elejéről: ,,Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés.”

-Az aláfestő tűzoltózene

A burleszk formanyelvét a realista, naturalista ábrázolásmód formanyelve váltja fel sokszor (Ágika csirkét bont, a szomszéd vakarózása a légycsapóval).

A valós és irracionális találkozásának képi megfelelője: sok félközeli a szereplőkről, néha nagytotál tagolja ezt a meghatározó plántípust. (Látjuk a harmonikus, valóban szép tájat, ez emlékeztet Tóték elvesztett világára.)

Terek: szobabelső, udvar, falusi utca, ritkán nagytotálban a távoli táj. Kevés vágás jellemző. A szobabelsők túlsúlya, a kevés vágás lassít, illetve színpadszerű hatást teremt. (Ez a színpadszerűség a történet példázatkénti értelmezését készíti elő, pl. a sok ajtó, amelyet átfest az őrnagy, díszletszerűvé válik a lakás: a konkrét teret az abszurd világába emeli.) A sok szobabelső a bezártság élményét is kelti, pl. a rengeteg ajtó (a drámában nem szerepel). Kreált tér, odanemillő, a kertben dobozokból felrakott labirintus – a szocialista munka (mindenki dolgozik, senki nem gondolkodik, ám értelmetlen a munka) karikírozása.

Motívumok: A filmben könnyebben válik egy-egy tárgy motívummá. Pl.: az elkészült óriás margóvágó a

nappali olyan pontjára kerül, ahol a szobájába menő őrnagynak mindig át kell haladnia, így sokszor szerepel ez a tárgy és az őrnagy együtt, ez így belső montázs, előreutaló elem. Motívummá válik a háttérben tornyosuló papírdobozok képe, az értelmetlen, mechanikus, célját tévesztett cselekvés motívuma (a szocialista ipar eladhatatlan, haszontalan tárgyainak, világának paródiája).

A családi fotók bemutatása a film elején ( a narrátor kísérő szövegével), a felnégyelés után Mariska, Ágika, Tót családi képbe merevednek, a befejezésben Gyula fényképe kiég, megbarnul, miközben a narrátor a megmaradt holmijait sorolja föl. (A hagyományos családot, a családi hierarchiát borítja föl az őrnagy, Tót családfői tekintélye megszűnik + a háború tönkreteszi a családokat.)

A jelenetek sokszor nincsenek expozícióval bevezetve, egy egy jelenet nem egy epikus ív eleme, inkább illusztráció. Pl.: A templomban imádkozó Mariska –nem láttuk, hogy a templomba indult volna.

Az abszurd és a groteszk látásmódot visszaadja a film, filmes eszközökkel. (Groteszk: teljesen össze nem illő elemek bizarr társítása, amellyel részint komikus, részint borzongató hatást kelt.)

A komikus és tragikus elemek társítása egyre inkább az abszurd irányába tolja a művet, a helyzetek egyre irracionálisabbak, valószerűtlenebbek lesznek, tükrözik az őrnagy és a Tót család által képviselt világ összeegyeztethetetlenségét. Pl. groteszk az egész alaphelyzet + a film jelenetei is: az őrnagy megérkezésekor az utcán úgy viselkedik, mintha a fronton lenne, az őrnagy azzal vezeti le energiáit, hogy hajhálóval a fején körbemenetel az udvaron, guggolásokat csinál, az egész család hajbókolva lohol mellette. Ez hiányzik az irodalmi műből, Fábri teszi a forgatókönyvbe a groteszk fokozása érdekében. Vagy: a kakukkos óra, aminek hangjától az őrnagy éjjel lövöldözni kezd a lakásban.

A groteszk megjelenése: a színészi játékban, pl. az őrnagy őrület határát súroló mániákussága, Ágika (16 éves lány) túlzó, kisgyerekes gesztusai, szerelmes rajongása.

A vizualitásban testet öltő groteszk – az ajtók átfestése csiricsáré, rikító színekre. A dobozolás vizuális fokozása, a doboz kupacok elöntik az egész lakást, az udvart, doboz labirintussá válik, ahol a szereplők nem találják egymást (Tót elbújása).

A narrátorhanggal való játék is a groteszk kifejezőeszköze, a narrátor a klasszikus gyermekmesékre jellemző hangsúlyozással mondja a szöveget (meseszerű narrátorszöveg és a film abszurd világának össze nem illő volta).

A burleszk elemek (a szereplők gyorsított futása, eltűnése – megjelenése stb.) humorforrás + a nézőt elbizonytalanítják az ábrázolt világ valóságosságában, a mű elvontabb értelmezését, példázatszerűségét teszik lehetővé. Nem reális világ – abszurd, a felfordulást, őrületet a háború okozza. A falu többi lakójára is kiterjed az őrület, különösen a postás, aki az egész falu életét manipulálja, mint a történelemben a diktátor-manipulátorok.

Az irodalmi mű nyelvi szövegének groteszksége nem tehető át filmnyelvre, ehelyett a rendező hasonló hatást létrehozó, filmnyelvi eszközökkel helyettesíti a nyelvi fordulatokat.

A regény: Tóték: Örkény életének leggroteszkebb, legabszurdabb élménysorozata a háború volt, ezt élete sorsdöntő élményének is tekintette, s ezt az élményt a Tóték című drámájában tudta legjobban megragadni. 1964-ben írta a kisregényt, amiből 1967-re megírta a drámát, melyet február 24-én be is mutattak a Thália Színházban. Forgatókönyvet is írt a történethez, melyet Fábry Zoltán kisebb változtatások után meg is filmesített Isten hozta, Őrnagy úr címmel.

A műre jellemző, hogy látszatra nem a háború a fő téma, hiszen a mű fő cselekménysíkja nem a fronton, hanem a hátországban játszódik. A hátország középpontba állítása azonban azért nagyon találó, mert második világháborús szerepünket, kiszolgáltatottságunkat, felelősségünket úgy lehet legjobban megragadni, ha azt a helyet állítjuk középpontba, ahol a dolgok valójában történnek. Örkény írói világában a magyarság sorsa, magatartása központi kérdéskör, és a nemzet balsorsának egyik fontos pontja a második világháború, melynek egy epizódját ragadja meg a Tótékban. A Tóték a szolgalelkűség és a lázadás groteszk képe nem csupán két embertípusra vonatkoztatva. Van olyan értelmezés is, miszerint Tót úr és az Őrnagy egy lehetséges személyiség két végletes tulajdonságcsoportja, mert mindenkiben megvan a hatalmaskodásra és a kiszolgáltatottságra való hajlam is. A két típus léte feltételezi is egymást, hiszen a zsarnok csak az áldozat-szerepet elfogadók révén válhat zsarnokká.

Ebben a műben a groteszk ábrázolásmódot főként a deformáció segíti elő, mely a háborúból indul ki, mivel a háború az ember számára abszurd helyzet, hiszen nem teheti azt, amit szokott, amit a józanész szerint tenni akar. Ezt szemlélteti a Tót család szokásainak fokozatos átalakulása, deformálódása, és akaratuk, gondolkodásuk korlátozása. Az író ebben a családfőt állítja a középpontba, ő az, aki kibírhatatlanul szenved a változásoktól, a két nő a nagy cél érdekében a végsőkig alkalmazkodik. Nemcsak a család, az egész környezet deformálódott a háború hatására. Az üdülőfalu látszólag idilli világa valójában felfordult világ, ahol szinte senki nem azt csinálja, amit kellene. Az értelmiségiek vagy az alkalmazkodást hirdetik, mint Tomaji plébános és Cipriani ideggyógyász, vagy hivatást cserélnek (pl. az ügyvéd gödörtisztító, Tót Gyula tanító katona lett). Foglalkozást cserélt még Tót Lajos is, aki vasutasból tűzoltó lett, s most ezt is fel kell adnia, hogy dobozolóvá váljon. A postás is katona lett, s helyette a bolond Gyuri atyus a levélkézbesítő.

Ebbe a deformálódott világba kerül be az őrnagy, aki maga már teljesen deformált személyiség, s célja az, hogy a többiek is azzá váljanak. Az őrnagy eredetileg maga is áldozat, magatartása azt példázza, hogy hova vezet a szolgalelkű alkalmazkodóképesség, s milyen káros a hatása, ha némi hatalommal párosul. Az őrnagy a Tót család otthonába baráti vendégként érkezik azért, hogy pihenjen. A háború gépezete azonban képtelen a munkaszünetre, a deformálódott ember képtelen visszanyerni eredeti állapotát. Az őrnagy képtelen a civil élethez alkalmazkodni, s látszólag hasznos munkára buzdítja a ház népét, ám valójában ezzel hozzálát, hogy teljesen deformálja a Tót családot úgy, hogy a családfőre összpontosítja a figyelmét, s ehhez szövetségeseket keres és talál a két nőben.

A mű két cselekményszála a hátországot és a frontot idézi fel és kapcsolja össze. Ez eleve feszültséget teremt, mert a hadsereg és a civil élet soha nem illeszkedhet harmonikusan. A frontot idézi Tót Gyula zászlós története, amelyet levelekből, sürgönyökből, leltárból ismerhetünk meg. A frontélet közvetlenül az őrnagy alakján keresztül jelenik meg. A hátországban és a fronton történtek összekapcsolásában kulcsszerepe van a postásnak, hiszen tőle függ, hogy a leveleket Tóték megkapják-e. A halálhírről szóló sürgöny megsemmisítésének van a leglényegesebb szerepe a cselekmény befolyásolásában. Ha Tóték megkapják a sürgönyt, akkor nincs konfliktus, hiszen cél nélkül nem vállalták volna a szolgalelkűséget. Ha az őrnagy ott-tartózkodása közben kaptak volna sürgönyt, akkor az drámai összecsapásra, lázadásra adott volna alkalmat. Így azonban Tóték végigjárják az alkalmazkodás fokozatait. A sürgöny megsemmisítése így groteszk mozzanat, mert már maga az is groteszk, hogy egy bolond lesz a postás, aki korántsem postásként viselkedik, valamint a néző és a Tót család is mást tud a cselekmény egy lényeges eleméről, ami feszültséget teremt. Tóték szinte hősi áldozatvállalásnak tekintik a teljes alkalmazkodást, az olvasó/néző viszont tudja, hogy nem hősi cselekedetről van szó, hanem abszurd helyzetbe került gyámoltalan emberek groteszk vergődéséről.

A Tót család sorsában egymásra épülő fokozatok figyelhetők meg. A dráma első része az előkészületeket mutatja be, majd az őrnagy megérkezését és első napját a faluban. Helyzetet ábrázol tehát, de megadja a konfliktusforrásokat is (a fiú halála, az őrnagy szokatlan napirendje). A dráma 2. része a deformálódást mutatja be, azaz folyamatot ábrázol, melynek mozgatója az őrnagy, aki állandóan agresszív játékot űz Tóttal: valamely szokásának feladására kényszeríti, s ehhez igénybe veszi Mariska és Ágika segítségét. Ahogy Tót megtörik, úgy adja fel egyéniségét is. Először csak mindennapi szokásairól kell lemondania (nyújtózkodás, étkezések), a dobozolásba való kényszerű bekapcsolódása azonban már akaratának feladását is jelenti. A különféle megaláztatások után Tót megszökik, ezzel próbál meg lázadni a zsarnok ellen, de végül a legtipikusabb második világháborús magatartásformát választja, a kivárást. A kivárás értelme kettős: életben maradni és a fennálló világrendet átmenteni. Tót és családja tökéletesen meg van elégedve azzal a világgal, amelyben korábban élt, s az őrnagy távozása után első dolguk visszatérni a megszokott kerékvágásba. Az őrnagy azonban váratlanul visszatér, s ennek többféle funkciója van: példázza, hogy a háború, a rossz nem távozik önként, hogy a kivárás politikája nem elég, valamint azt is, hogy az erőszakkal szembe kell szállni. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a háború szörnyűségeinek tudatával nem lehet úgy élni, mintha mi sem történt volna. Az őrnagy távozása után Tót úgy vélte, hogy ismét helyreáll a régi világrend. A visszatéréskor azonban rá kell döbbennie, hogy amíg „őrnagyok” vannak, addig a világ nem is állhat helyre. E felismerés vezeti őt az őrnagy likvidálásához. Ennek üzenete: az ember képes lehet a lázadásra, ha megmarad benne még egy szikrányi öntudat. Annak ellenére, hogy Tóték mindvégig azt hitték, hogy fiuk élete a tét, Tót érezte, hogy itt az ő személyisége az igazi tét, és hogy nem lehet olyan cél, amelynek érdekében önmagát puszta eszközzé tehetné.

A drámai változat sikere háttérbe szorította a kisregényt, mely lényeges elemeit tekintve azonos, de lényeges különbségek vannak közöttük. A drámai változatban például másként jelenik meg a fiú halálhíre: nem a mű elején, hanem az első rész végén értesülünk róla, mely késleltetésnek dramaturgiai funkciója van: az írói cél a színházban így jobban érvényesíthető. Emellett a drámai változatban megnő a postás szerepe. Ez a figura bölcs is, bolond is, ő az, aki születésétől fogva groteszk, abszurd léthelyzetben él. A világ abszurd irányba való változását bizonyítja, hogy ez a figura is hatalmi helyzetbe kerülhet, hogy sorsokat irányíthat. A drámában megnő Cipriani professzor szerepe is, mert ebben a változatban a háború és a fasizmus ellenségének mutatkozik, aki feltehetően menekülteket is rejteget elmegyógyintézetében, s vállalkozna Tót elbújtatására is. Saját magát félig-meddig bolondnak mutatja, s egy „őrülési jelenetben” azt hirdeti, hogy a világ felfordulásának egyszer vége lesz, és akkor az őrnagyokat és parancsnokaikat fel fogják akasztani. Cipriani szerepének átfunkcionálása összefügg a kor irodalompolitikájával is: abban az időben a színpad agitációs fórum volt, ahol a rossz hatalmat minél konkrétabban, a szocializmustól minél jobban elhatárolva illett bemutatni, így konkrétabbá vált a dráma szövege is, mely kötődött egyféle háborúhoz és egyféle hatalomhoz.

A műben több jelentésréteg fonódik össze, ugyanannak a szövegnek többféle értelmezése lehetséges. Az egyes rendezésekben hol a komikus, hol a groteszk, hol az abszurd, hol a tragikus elemek voltak hangsúlyosabbak. A műnek akkora sikere volt és van még ma is, hogy ez hozta meg Örkénynek az országos, sőt a világsikert, készült belőle film is, és a színházak még ma is előszeretettel viszik színpadra a drámát. A legutóbb kapott talán legnagyobb elismerés az, hogy 2009 áprilisában, Indonéziában, a Teater Gandrikban mutatták be a Tótékat, hiszen a híres színház esetében nagyon ritkán fordul elő, hogy külföldi, nem indonéz művet visznek színpadra (előtte 2002-ben volt rá példa utoljára).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük