A mágneses mezőben a magnetométerre ható forgatónyomatéka egyenesen arányos a magnetométeren folyó áram erősségével, a magnetométer területével és a menetszámával. Ezt a hányadost nevezzük a mágneses indukciónak. A mágneses indukció jele: B, mértékegysége T (tesla).
Megfigyelhetjük, hogy a mágneses mezőben vasreszeléket szórunk szét, akkor kirajzolódnak a mágneses indukcióvonalak. A mágneses indukcióvonalak számát fluxusnak nevezzük.
Kísérletekkel megfigyelhető, hogy mágneses mezőben lévő áramvezetőre a mágneses mező erőt gyakorol. Az erő nagysága egyenesen arányos a vezetőre ható mágneses indukciójával, a vezető áramerősségével és a vezető hosszával: F = I (áramerősség) ∙ l (hossz) x B (mágneses indukció). A mágneses mező által az áramvezetőre gyakorolt erő irányát a jobbkéz-szabállyal szokás rögzíteni. Ha jobb kezünk három ujját merőlegesen kifeszítjük úgy, hogy hüvelykujjunk az áram irányába, mutatóujjunk a mágneses indukció irányába mutat, akkor a középső ujjunk jelzi az áramvezetőre ható erő irányát.
A mágneses mezőben a v sebességgel mozgó töltésre ható erő a Lorentz-erő: F = Q ∙ v x B.
A homogén mágneses mezőben az elektromos töltésű részecskék spirál pályákon mozognak. A körpályán mozgó töltés sebessége merőleges az indukcióvonalakra.
Az elektromos csengő egy tekercsből, egy lágyvasból és egy csengőből épül fel. Amikor a kapcsolóval zárjuk az áramkört, abban áram folyik, ennek következtében pedig az elektromágnes mágneses teret gerjeszt. A mágnes behúzza a lágyvasat, ami a karra van erősítve, így a kar végén lévő kis kalapács ráüt a csengőre. Amint a mágnes behúzza a lágyvasat, a csúcsnál megszakad az áramkör. Mivel így nem folyik áram, az elektromágnes tekercsében leépül a mágneses tér, így a mágnes elengedi a lágyvasat. Amikor a lágyvas visszaugrik a helyére, az ismét zárja az áramkört és újraindulhat a ciklus.
A földi mágneses mező (és a felszíni mágneses mező) egy mágneses dipólus, melynek déli mágneses pólusa a földrajzi Északi-sark közelében, az északi mágneses pólusa a földrajzi Déli-sark közelében található. A mágneses pólusokat összekötő képzeletbeli tengely nagyjából 11,3°-kal tér el a bolygó forgástengelyétől. A mező több tízezer km-re terjed ki a világűrbe, ezt magnetoszférának nevezzük.
A mágneses mező valószínű oka a Föld belső szerkezetében működő dinamó-mechanizmus. A dinamó-mechanizmus lényege, hogy a Föld belsejében lévő olvadt vasból és nikkelből álló külső mag áramlásai révén örvényáramok keletkeznek, az örvényáramok pedig kiterjedt mágneses teret gerjesztenek. A mágneses tér irányultsága a mágneses déltől a mágneses észak felé mutat, ez lényegében azonos a mágneses tér ún. áramlási irányával. A sarki fény a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék (elsősorban protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség. Sarki fény akkor keletkezik, amikor a napszél annyira felkavarja a magnetoszférát, hogy töltött részecskék hatolnak be a napszélből és a magnetoszférából a felső légkörbe, a Föld mágneses mezejének vonzására, ahol energiájuk egy részét átadják a légkörnek. A légkör összetevői emiatt ionizálódnak és gerjesztődnek, így fényt bocsátanak ki különböző színekben. Formáját az ionizálódott összetevők mozgása határozza meg. A beérkező protonok elektronbefogással hidrogénatomokká alakulnak, így a gerjesztett hidrogénatomokra jellemző színeket bocsátják ki (vörös, kék, ibolya).