A honfoglalás után a letelepedett magyarság körében a latin írás honosodott meg. Az első magyar nyelvű szövegek, melyek fennmaradtak: a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom.
Néhány hangunk írásmódja 900 éve változatlan, pl. b, m, n, l, stb. Más hangok írásmódja századokig ingadozott pl. s, sz, z, zs, c, cs, h, v, gy, ty, ny, ly, ö, ü, i, stb. Nem volt egységes a hangok hosszúságának jelölése sem. A XVI. század közepétől a magánhangzókat a latin alapbetűre tett mellékjelek különböztették meg egymástól. A XIX. század első harmadáig nem volt az egész magyar írásbeliségre kiterjedő szabálygyűjtemény. Az első helyesírási szabályzatot 1832-ben adta ki a Magyar Tudós Társaság, az MTA elődje. Még a XIX. század második felének helyesírása is különbözik a maitól (pl. cz – c).
A magyar helyesírás legfontosabb alapelvei: kiejtés szerinti, szóelemzés szerinti, hagyomány szerinti és az egyszerűsítés elve szerinti írásmód.
1. Kiejtés szerinti írásmód
Az ilyen szavaknál a hangalak és az íráskép egybeesik. Az egyszerű szavak nagy részét és a toldalékokat a köznyelvi kiejtés alapján írjuk. Nem veszzük figyelembe az ország különböző területein még ma is élő különféle ejtésváltozatokat.
2. Szóelemzés szerinti írásmód
A több szóelemből álló, azaz toldalékos vagy összetett szavakban bizonyos esetekben a szótő végső, illetve a toldalék kezdő mássalhangzóját nem eredeti formájában ejtjük, hanem megváltoztatva. Írásban azonban ezeknek a hangváltoztatásoknak nagy részét nem jelöljük (pl. éljen, anyja, egészség). Egyes esetekben azonban fel kell tüntetni az elemek határán bekövetkező kiejtésbeli változásokat, pl. a. -val, -vel, -vá, -vé ragok hasonulását.
3. Hagyomány szerinti írásmód
A magyar nyelvben ejtés szerint kétféle ¢j¢ hangot különböztettek meg. Ma már az ejtés módja nagyjából megegyezik, azonban írásban még mindig megkülönböztetjük a j-t és a ly-t.
A szó elején majdnem minden esetben j-t írunk, kivétel: lyuk, és toldalékos formái. A szó belsejében lévő r hang után mindig j-t kell írni. A t végű szavak t-je előtt is mindig j áll. A névmásokban mindig a ly szerepel. Az egytagú szavak végén legtöbbször j-t írunk, kivéve: hely, súly, mély, boly.
4. Egyszerűsítés szerinti írásmód
Helyesírásunk néhány esetben ésszerű egyszerűsítést alkalmaz.
A kétjegyű hangok kettőzésénél csak az első elemüket kettőzzük meg, például: Kodállyal, loccsan. meggy. Ha a szótő és a toldalék határán 3 azonos mássalhangzó találkozik, csak két azonos betűt írunk egymás mellé, például: vádlottól, gallyal. Nem érvényes az egyszerűsítés elve az összetételekben: kulcscsomó, díszszemle, nagygyűlés. Családnevek esetén sem használjuk ezt az elvet: Papp-pal, Mann-nal.
Az írásjelek szerepe kettős. Részben a mondatok szerkezetét, tagolódását, részeik egymáshoz kapcsolódását tükrözik, részben némiképp a beszédnek betűkkel ki nem fejezhető sajátosságaira utalnak. Mondatzáró írásjel a pont, a felkiáltójel és a kérdőjel. Tagmondatok közt vessző, kettőspont vagy pontosvessző szerepel.
1. Pont
Pontot teszünk a kijelentő mondatok végére egyszerű mondatok esetén Összetett mondatoknál pedig akkor, ha a mellérendelt összetett mondat utolsó tagmondata kijelentő, vagy az alárendelő összetett mondat főmondata kijelentő. A sorszámnevek és a valódi rövidítések után is pontot teszünk, de a mértékegységek, égtájak, pénznemek rövidítése mögött, illetve mozaikszavak, feliratok, címek után nem használjuk.
2. Felkiáltójel
Felkiáltó, felszólító és óhajtó mondatok végén használjuk. Mellérendelő mondatban ez az utolsó tagmondattól függ, alárendelésnél pedig a főmondattól. Felkiáltójelet használunk a külön sorba írt megszólítások után is.
3. Kérdőjel
Kérdő mondatok végén használatos. Mellérendelő mondatban ez az utolsó tagmondattól függ, alárendelésnél pedig a főmondattól.
4. Vessző
Mondatrészek elkülönítésére használjuk. Mellérendelő viszonyú mondatrészek közt is használjuk, de az alárendelő, egymásra vonatkozó jelzők közt nem (szép piros almát vettem). Mondatrészek közti és, s, meg, vagy kötőszó előtt nincsen vessző, de a páros vagy…vagy előtt kell. Mondatkezdő megszólítás, indulatszó, értelmező jelző előtt kell vessző.
A hasonlítást bevezető ‘mint’ előtt vessző használatos, viszont az állandósult határozószerű kapcsolatoknál, és ha a ‘mint’-et –ként, -képpen értelemben használjuk, nem kell vessző (mint tanár dolgozik).
5. Pontosvessző
Többszörösen összetett mondatban a szorosabban összetartozó mondatok különíthetők el pontosvesszővel.
6. Kettőspont
Szerepe a figyelemfelkeltés, érzelmi, gondolati előkészítés. A szerző neve és a mű címe közt is használjuk, ha mondattani viszonyítás nélkül említjük őket.
7. Idézőjel
Az idézet kezdetén alul, végén felül tesszük ki. Ha az idézeten belül még egy idézet szerepel, akkor a befelé forduló jelet tesszük ki: » «.
8. Zárójel
Szerepe egy közbevetett vagy kevésbé fontos szövegrész elkülönítése.
9. Három pont
Szerepe egy gondolatsor félbeszakítása, kihagyás jelzése. A mondat befejezetlenségére utal. Élőszóban ennek a hosszabb szünet felel meg.
10. Kötőjel
Szerepe: logikai, hangulati változások elkülönítése.
Három fajtája van. Nagykötőjel használatos népek, géptípusok, nevek, tulajdonnevek, ‘-tól -ig’ viszony összefűzésénél (Marx—Engels, TU—154). A szavakhoz tapad.