I. A magyar drámairodalom és a magyar színjátszás kialakulása
A magyar irodalomban hagyományosan és valószínűen a dráma műneme tekinthető a legszegényesebbnek. Ennek magyarázatát elsősorban a történelmi fejlődés korlátozottságában, a függetlenség hiányában, a kései polgárosodásban kereshetjük. Néhány reneszánsz kori kísérlet után (Bornemissza Péter Élektramagyarítása, Balassi Bálint Szép magyar komédiája), eltekintve az iskoladrámától és a vallásos népi színjátszástól, csak a felvilágosodás kora teremti meg a magyar drámaiirodalmat. Színháztörténeti szempontból a legjelentősebbek a jezsuita és a piarista iskoladrámák, például Simai Kristóf Igazházi című darabja, a protestáns irodalomban pedig Comenius Januája.
Úttörő szerepe volt Bessenyei Györgynek (Ágis tragédiája, A filozófus), Csokonai Vitéz Mihálynak (A méla Tempefői, Az özvegy Karnyóné) és Kisfaludy Károlynak (A kérők, Csalódások, Iréne), aki már színházat és közönséget is talált munkáihoz.
Az első klasszikus remekművet azonban Katona József alkotta meg sokáig be sem mutatott Bánk bánjával.
1790-ben Kelemen László igazgató vezetésével megalakult az első magyar színjátszó társulat. Színházuk azonban csak 1837-ben lett: a Pesti Magyar Színház, a Nemzeti Színház elődje. A művészek addig a Német Színházban és a Rondellában játszottak. Több vándorszínész-társulat is járta az országot. Főleg németből fordított darabokat adtak elő.
II. A dráma sorsa, forrásai
1814-15-ben az Erdélyi Múzeum pályázatot hirdet nemzeti tragédiára. Erre küldi be Katona József Bánk bán című művét. Drámájáról semmi visszajelzést nem kap. 1819-ben átdolgozza a művet. A székesfehérvári társulat műsorára tűzi a darabot, de a cenzúra megtiltja előadását. 1820-ban nyomtatásban jelent meg a mű, különösebb siker nélkül. A darabot végül 1833-ban Kassán mutatják be; 1834-ben Kolozsváron, 1839-ben Pesten adják elő. Vörösmarty és Széchenyi elmarasztalja, először Arany János ismeri el. 1848. március 15-én a Nemzeti Színház műsora a Bánk bán. 1861-ben Erkel Ferenc zenésíti meg.
Katona József Antonio Bonfini és Heltai Gáspár krónikáját használta forrásként. Műve szerkesztésére és jellemábrázolására hatott Shakespeare és a Sturm und Drang, legfőképpen Schiller.
III. A Bánk bán szerkezete és világképe
1. A szerkezet
A szerkezet, a felvonások egymásra épülése klasszicista rendet és arányosságot tükröz. Az előversengés révén a mű in medias res jelleggel indul,a felvonások nemkülönben. Fontos szerepet kapnak a felvonásközi időkben lezajló cselekmények.
A mű tehát előversengésből és öt szakaszból áll. Egy-egy szakaszon belül érvényesül a tér és az idő egysége. Az első felvonás a mulatópalota vendégszobájában játszódik, a második Petur házában, a harmadik színtere Melinda szobája, a negyedik szakaszé a királynéé. A befejező szakasz a királyi palotában játszódik.
Az egyes szakaszok önálló funkciót töltenek be a dráma egészében. Az előversengésből és az első szakaszból derül ki az alapszituáció: a király és Bánk távollétében Gertrudis gyakorolja a hatalmat. Ottó ki akarja használni az alkalmat Melinda elcsábítására. Közben a jogaikban sértett magyar urak elégedetlensége a tetőfokára hág. Petur titkos hívására Bánk hazatér, ezzel elindul a bonyodalom. A királyt és kíséretét kivéve minden szereplő színre lép ebben a részben.
A dráma két alapvető rétege a magánélet és a közélet. A cselekmény ezen a két szálon fut, s Bánk bánnál ér össze. A második szakaszban a közéleti, a harmadikban a magánéleti, a negyedikben újra a közéleti szál kerül előtérbe. A dráma tetőpontja Gertrudis megölése és Peturék lázadása. Az ötödik szakasz valójában Bánk bán tettének mérlegelése.
A prológusban, az első és a harmadik szakaszban a dolgok közepébe vág a szerző: Biberach és Ottó bemutatása, az összeesküvés, Bánk és Melinda találkozása.
A szakaszok befejezése is nyomatékos. Az első szakaszt Bánk monológja zárja, a következőt Petur keserű-gúnyos elköszönése, a harmadikat Biberach, a negyediket Gertrudis meggyilkolása, a befejezés pedig a király zárórésze.
A mű cselekménye nem folyamatos. Egyrészt a magánéleti és a közéleti szál váltogatja egymást, másrészt sok a felfüggesztés, késleltetés. A szakaszok önmagukban is zárt egységek, berekesztenek egy-egy eseménysort, s a következő szakasz nyitánya sem közvetlen folytatás.
2. A tragikum művészi kifejeződése, a nyelvezet
A sok monológ a szereplők belső vívódását jelzi, problémáikat önmagukkal kell megbeszélniük, nincs külső segítség. A feszült hallgatások tragédiát sejtetnek. Az atmoszféra magával hozza a megoldást, a szinte hamletszerű tömeghalált. A műnek mintegy 200 sora németből átültetett fordítás, mégis sokkal kifejezőbb a magyar szöveg, mint az eredeti (ilyen például Tiborc beszéde).
Elsősorban nem a cselekmény, hanem annak kifejezése a drámai. A mű nyelvezete a nyelvújítás előtti, veretes. Sokan egyébként épp a nyelvezete miatt utasították el a művet. Kifejezésmódjának ereje tömörségében van. Sok a kihagyás, és a patetikus felkiáltások (ej, ni). A szereplők szenvedélyesek. A hősök nem szívesen beszélnek, darabosak a mondataik, de néha képekkel kifejezik fájdalmukat. Ritka a szabályos párbeszéd, a kirobbanásszerű megnyilatkozások, az emberek szónokolnak, a maguk monológját mondják, gyakran nem is figyelnek egymásra. A nyelvhasználat egyéníti a szereplőket.
Bánk: emelkedett, nyugodt teljes mondatok, vagy éppen zaklatott, hiányos vagy befejezetlen kifejezések. Gertrudis szavai egyszerűségükben hatásosak. Tiborc: körülményes, alázatos, beszéde jelzi helyzetét: egyszerű, csak a király előtt nyakatekert, népies a képgazdagsága. Petur ellentmondást nem tűrő hangneme tükrözi elégedetlenségét. Biberach kétértelműen, szellemesen szól, eszessége nyilvánvaló, nyelvi eszköze gyakran a gúny, az irónia.
3. A szerkezet alappillérei: a jellemek
A szereplőket Arany János nyomán három csoportba oszthatjuk. Bánk bán körébe tartozik Petúr, Tiborc, Mikhál, Simon és Melinda. Gertrudis körébe soroljuk Ottót, Biberachot és Izidórát, míg a királyéba Myskát és Solom mestert.
Szinte minden szereplő összeütközésbe kerül egymással, még azonos körön belül is. Ezt a jellemek állandósága és az indítékok egyértelműsége teszi lehetővé.
a., Bánk bán
Bánk személyében a közélet és a magánélet kapcsolódik egybe: Bánk bán egy személyben nádor és apa. Ingadozása ebből a kettősségből ered.
Nemes érzésű és elvű ember. Látja nemzetének helyzetét, és segíteni akar. A körülmények azonban csak azt teszik lehetővé, hogy két rossz közül válasszon. Az idegenek élősködését békés úton nem lehet megszüntetni, az erőszak pedig visszaüthet. Ez a dilemma fejezi ki Bánk és az egész dráma végzetszerűségét.
Lessing tragédiaelmélete alapján a tragédia úgy írható le, mint egy tragikus vétség felismerésének és a bűnhődésnek története. Bánk bűne, hogy a nemzeti és személyes sérelmeket magányos úton torolta meg, személyes bosszú vezette. Gyulai Pál szerint Bánk a gyilkossággal az ellen az erkölcsi törvény ellen vétett, amelynek a fenntartásáért ő a felelős. Megöli szeretett királya feleségét, aki ráadásul ártatlan Melinda elcsábításában, s ezzel közvetve Melinda halálát okozza. Arany János is vétkesnek találja Bánkot, mert tettével teljessé teszi a katasztrófát. Sőtér István nem ítéli el, érzelmileg vesztesnek mondja, erkölcsi igaza nem kárpótolhatja veszteségeiért. Barta János értelmezése szerint Melinda ellen követ el Bánk tragikus vétséget azzal, hogy a felkelőkhöz csatlakozik, s ezzel mintegy kiszolgáltatja őt Ottónak. Később aztán őrületbe kergeti hitvesét.
Bánk viselkedése kétértelmű, gyakran érthetetlen. Hol aktívan, hol passzívan viselkedik. “Itten Melindám, ottan a hazám” – mondja monológjában. A kettősségtől akar szabadulni. Csupán mint lélek akar dönteni:
Szedd rendbe, lélek, magadat és szakaszd
Szét mindazon tündéri láncokat,
Melyekkel a királyi székhez és
A hitvesedhez, gyermekidhez oly
Igen keményen meg valál kötözve!”
Fel akarja fedni a homályt: “Két fátyolt szakasztok el: / Hazámról és becsületemről.”
Bánk egyedül áll a tragédia során senki sem ad neki tanácsot. Összeomlását az okozza, hogy orozva gyilkolónak nevezik. A király felmenti Bánkot, bár neki a büntetés már kegyelem lenne. A gyilkosságban önvédelem, magánélet vagy öntudat vezette.
b., Gertrudis királyné
Gertrudis jellemét többféleképpen ítélik meg. Ez szorosan összefügg Bánk bűnösségének megítélésével. Egyesek szerint a királyné ártatlan, mások szerint hiú, mindent feláldoz a hatalomért. Sőtér István szerint a világ gonoszságát képviseli ő anélkül, hogy tragikus vétséget követett volna el Bánk ellen. Nem ártani akar az országnak, hanem rokonainak akar kedvezni, s ez az elfogultság válik károssá. Ezt igazolja, hogy Melinda elutasító válaszát Ottónak személyes sérelemnek veszi, bíztatja is fivérét a csábításra. Annyira nem képes mással törődni, hogy az összeesküvésről szóló figyelmeztető levelet tréfának veszi. Halálakor is csak a hatalom érdekli: “Meghalni -nem királyi széken- ah!”. Sorsát jogosnak érezzük.
c., Ottó, a királyné fivére
Gyáva és alattomos. Biberachra bízza titkát, csellel csábítja el Melindát.
d., Biberach, lézengő ritter
Alattomos cselszövő, érzéketlen minden iránt. Gyermekkorából egyenesen következett jelleme. Születésébe anyja belehalt, apja gyűlölte őt. Nem ismerte meg a szeretetet. Apján tanulta meg meggyűlölni az összes embert. Kóbor lovagként járta a világot. Semmihez sem kötődött: “Ott van a haza, hol a haszon”. Szerelem nem fűtötte. Ő maga mondja: bármikor képes lenne megölni a kedvesét. Csavaros eszére hagyatkozva fényesen meg tudott élni. Mindenkit kihasznált, és ez nem is titkolta: “Csak a haszon kötött hozzá” -mondta Ottónak. Köpönyegforgató. Ottónak őrült tanácsot adott, és ő volt az, aki ezt elmondta Bánknak. Kegyetlen volt Izidórához, amikor elmondta neki, hogy Ottó nem őt szereti. Úgy halt meg, ahogy ez életéből következett: Ottó hátulról szúrta le. Magának okozta a halálát, túl merész volt. Halálában is azt tette, amit egész életében: információkat ígért Miskának, ha ápolja.
e., Tiborc
Kevésbé összetett jellem. Régen ő mentette meg Bánk és apja életét. Bánkhoz hűsége és bizalma fűzi. Őszinte hozzá, tőle remél segítséget. Nyomorúsága miatt nem maradhatna becsületes. Nem bízik semmiben. Mégis becsületes marad, mert bízik Bánk igazságérzetében. Segít Bánknak: magával viszi Melindát. Bánk pusztulásával oltalmazóját veszti el.
4. A mű világképe
A Bánk bán világképe alapvetően három vonást: a felvilágosodás és a reformkor jegyeit, valamint a kor problémáit hordozza.
A felvilágosodás korára utal az egyszerű, tömör, expresszív nyelv. A mű formájában klasszicista dráma, verselése blanc verse. A felvilágosodás hatásáról árulkodik a mű fő kérdése: lehet-e, milyen okkal, milyen eszközzel lehet az uralkodó ellen támadni? A műnek azonban nincs forradalmi kicsengése.
A műben megjelenő újszerű parasztábrázolás a reformkorba való belépést mutatja, a jobbágykérdés előtérbe kerülését. Az újszerű parasztábrázolás természetesen Tiborc személyét jelenti: ő egyenes, tiszta és öntudatos. A nemesség és a parasztság érdeke azonos, kapcsolata jó. Petúr bán sérelmi nacionalizmusa is Katona korát tükrözi, éppúgy mint a mű mondanivalója: a nép szerepének felismerése az idegenek elleni harcban. Az idegen uralom tesz tönkre – erkölcsi szempontból is – hazát és családot.
A mű természetesen tartalmaz XIII. századi elemeket is: ilyen vonás a hagyományok törvényként való tisztelete: “Árpád és Bor vére között folyó dologban bíró csak Magyarország lehet”. Érződik Árpád vérénrk mély, szakrális tiszetelete. XIII. századi mozzanat az is, ahogy Melinda kéri Bánkot, hogy ölje meg. A mó nyelve is régies.
A dráma meghaladta korát. Hiányzott belőle a magyarság látványos szólama és a monumentális szerelem. Kérdései a reformkorban és 1848-ban váltak teljesen időszerűvé.