Babits Mihály: Jónás könyve, Jónás imája

Babits pályaképe

Irodalomszervező tevékenysége: A Nyugat főszerkesztője, és meghatározó alakja volt. (Halálával megszűnt a Nyugat, ennek utolsó száma Babits-emlékkönyv volt.). Tanárként működött, magyart tanított a folyóirat szerkesztése mellett. 1927-ben a Baumgarten alapítvány kurátora (elnöke) lett.

Értékőrző magatartása a háború alatt: Egész életében teljességgel szemben állt a háborúval. A háború hatására a költő feladja a külvilág eseményeivel szemben kialakított távolságtartó magatartását, és a háborús propagandával szemben hitet tesz a felvilágosult emberiség eszménye mellett.

Betegsége: 1934-től légzési panaszokkal küzdött, s 1937-ben felfedezték, hogy gégedaganata van, s e miatt sokáig nem tudott beszélni.

Szembenézés a halállal: A lét végső kérdései felé fordul: személyesség, elégikus hangnem, irónia és/vagy önirónia.

Jónás könyve (1938) és –imája (1939)

A Jónás könyve a küldetéstudat alakulása szempontjából és az életmű egészére reflektáló jelleggel értelmezi, illetve írja újra az ószövetségi történetet.

Ez a mű egyenes folytatása és lezárása Babits etikus magatartásának; egyszerre: ősi és modern; mítosz és aktuális világtörténelem.

Műfaja: elbeszélő költemény: egy régmúlt korban megírt történetet ír át: parafrázis. A bibliai történet parafrázisa (eltérések: a Szentírás prófétája felajánlja a hajósoknak, hogy vessék tengerbe, Babits Jónása megbújik a hajófenéken; az ószövetségi történetben Ninive lakói megtérnek, Babits történetében kigúnyolják a prófétát →a második világháború előestéjén a költő groteszknek, érzi helyzetét.).

Amikor ezt írta, már nem tudott beszélni, s kórházban, betegágyon írta.

Szerep-vers: a szökött próféta egy önarcképet jelenít meg. Babits összehasonlítja magát Jónással: a küldetése nem ment neki, mert nem hallgattak rá, ezért perlekedett Istennel, majd visszavonult a magányba (a két sors teljességgel összeegyeztethető). A küldetés beteljesítése minden ember feladata. Babits küldetése az irányadás volt. A remény és bizalom hangja van jelen. Rádöbben arra, hogy mindhalálig be kell teljesíteni a küldetését, még felmetszett gégével is. Szenvedés nélkül a lélek önvizsgálata lehetetlen. A költő feladata: iránymutatás, erkölcs vigyázása.

Négy részből áll, ugyan úgy, mint a Bibliában. Ezekben a részekben a külső és belső helyszín együtt van jelen. (A másodikban magával, míg a negyedikben Istennel perlekedik.)

Drámai szerkezet:

• Jónást hívja az Úr, de Jónás megszökik

• Az Úr megbünteti, majd megmenti

• Jónás meggyőződésből hirdeti Ninive pusztulását, de Ninive nem pusztul el.

Példázatként is lehet olvasni: a sorsa ellen menekülő ember példázata. Fő mondandója: Isten irgalma.

Ninive a mai emberiséget jeleníti meg, míg Jónás magát a költőt.

Bűnök: paráznaság, csalás, tisztességtelenség (árusok, színészek, királyi udvar)

Nyelvezete archaizált, patetikus, ironikus.

Jónás alakja: Méltatlan az igehirdetésre: „rühellve a prófétaságot”, elfut küldetése elől, fogadkozik, kifogásol, kételkedik. Nem ismeri a jövőt, tehát igazából nem is próféta.

A bűn következménye a büntetés, vagyis az Úr megleckézteti: Jónás a cethal gyomrában ráébred: „ki nem akar szenvedni, kétszer szenved”; a szenvedés során prófétává válik, vállalja azt, mégis: megszégyenített hős. Kevélysége miatt kudarcot vall.

Jónás nemcsak Ninive ellen harcol, az Úr ellen is, sőt legnagyobb harcát önmagával szemben kell megvívnia.

Babits nem felmagasztalja Jónást, éppen ellenkezőleg: elmarasztalja. Ennek közei: gúny, öngúny, groteszkség, irónia.

Az Úr alakja: Az én-felettes, aki azonos énnel, és aki nem azonos, akivel szembeszegül az én, és akit szolgál.

Bölcseleti igény, filozófiai, etikai mondanivaló.

Babits belső vívódásának kivetülése: a konfliktus élesebb a bibliainál.

Ugyanakkor az Úr, az igazság és a közvetítő (próféta) szorosan egybetartozik.

Stílusa: összetett, többrétegű: archaizáló (biblikusság), neologizmusok (oda nem illő szavak)

A két pólus egysége szöveg mögötti (az én és az én-felettes viszonya)

Jónás Úr

• „A szó tiéd, Te csak prédikálj, Jónás, a fegyver az enyém. Én cselekszem”

• Helyesen ismeri fel az emberek vétkeit, Az igazság személytelen, a látomás

De az ítélkezés nem az ő feladata. Fontos, nem a látó

• Eszköz csupán az Úr kezében Örök: „Van időm, én várhatok.”

Pótolható: „Jönnek új Jónások”

• Az apokalipszis (a pusztulás) rémképét Türelem, építés, tevékeny humanizmus

Vetíti az emberek elé (a tök példázata)

• Nem tud megbocsátani – átkot kiált, Megbocsátás, a mindenek fölötti

Megtorlást és bosszút követel. Szeretet, kegyelem

• Ószövetségi erkölcs Újszövetségi erkölcs

(Szemet szemért elve)

• A társadalom morálja Időtlen, egyetemes parancs

• Babits énjének társadalomkritikai Babits énjének etikai vetülete

Vetülete

• Babits testi-lelki félelmeinek kivetülése Isten igéi Babits meggyőződését

(Jónás kudarcának okai: gyáva, kevély, formálják tanítássá

Korlátolt)

• Naturalista, profán; önirónia Pátosz

Gúny, groteszkség

Üzenete a mai korra

Babits fölismeri, hogy az emberi kultúra és gondolkodástörténet évezredes folyamata – mely akár célelvű, akár körkörös – nem zárulhat le a fölhalmozott értékek pusztulásával. Az ember felelőssége az értékek védelme és megőrzése. A Jónás könyvének, morális hitvallásának ma is érvényes az üzenete.

Tanulság: kell próféta, csak máshogy, mint ahogy Babits/Jónás gondolta. Több bölcsességgel, alázattal, kevesebb indulat, düh. Támadni kell mindent, ami rossz, de nem szabad elpusztítani az egészet. Mindenben meg kell találni a jót. A küldetésben akkor is bízni kell, ha kimenetele bizonytalan. „Vétkesek közt cinkos, aki néma”

JÓNÁS IMÁJA

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,

Vagy én lettem, mint túláradt patak

Oly tétova céltalan parttalan

S úgy hordom régi sok hiú szavam

Mint a tévelygő ár az elszakadt

Sövényt, jelzőkarókat, gátakat.

Óh bár adna a Gazda patakom

Sodrának medret, biztos utakon

Vinni tenger felé, bár verseim

csücskére Tőle volna szabva rím

előre kész, s mely itt áll polcomon,

szent Bibliája lenne verstanom,

hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan

bujkálva, később, mint Jónás a Halban

leszálltam a kínoknak eleven

süket és forró sötétjébe, nem

három napra, de három hóra, három

évre vagy évszázadra, megtaláljam,

mielőtt egy mégvakabb és örök

Cethal szájában végkép eltűnök,

A régi hangot s, szavaim hibátlan

Hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran

Szólhassak, s mint rossz gégémből telik

És ne fáradjak bele estelig

Vagy míg az égi és ninivei hatalmak

Engedik, hogy beszéljek s meg ne haljak.