Irodalom érettségi

A hosszúvers vagy hosszúének Nagy László költészetében

1. miniéletrajz

-1925, paraszti családban született támogatták a tanulását, munkásparaszt szárm.

-iparművészeti, képzőművészeti főiskola, bölcsészkar

-Bulgária – nyelv, fordítás

-Szécsi Margit

-Élet és Irodalom (képszerkesztő & főmunkatárs)

-díjak, 1978 halál

2. a hosszúvers / hosszúének műfaja

-verses formájú, terjedelmes (többszáz sor vagy akár kötetnyi) lírai műfaj

-a lírai bensőséget megőrizve túlhalad az élmények személyes körén és epikai & drámai elemeket is felhasznál, magába olvaszt

-összetett kompozíció, gyakran többszólamú

-„mivel a világ polifonnak mutatkozik és csak feloldhatatlan ellentétpárokkal írható le hitelesen, erőteljes e művek drámaisága”

-leggyakoribb sajátossága az összefoglaló, teljes világkép, világmagyarázat megjelenítése gyakran kapcsolódik össze a történelmi vagy a költő által teremtett mítoszok tartalmaival, de más ősi (itt: magyar) népköltészeti elemeket is használhat

-összetettsége, bonyolult és sokszor csak a költőt jól ismerő olvasó számára azonosíthatóan egyéni jelképrendszere, filozofikus témaválasztása miatt ált. igen „intellektuális” műfajnak tartják

-retorikai formaszervező elve a mellérendelő összetételek halmozásán alapul azt a benyomást kelti, hogy az író szövege a végtelenségig folytatható

-stilisztikai eszközei az ismétlés, gondolatritmus, mondatpárhuzam

-hangneme rapszodikus, elégikus

-elsősorban a költői érzékelés kiterjesztésének és felfrissítésének egyik megnyilvánulása a modern költészetben

3. a műfaj jelenléte a magyar irodalomban

-eredetileg tisztán epikus műfaj, később, főleg a romantika korában jelennek meg benne a lírai és drámai elemek

-előzménynek talán már Csokonai Az estve c. műve is tekinthető, de még inkább az Vörösmarty, Petőfi és Arany verses epikája & Füst Milán rövidebb, de a hagyományos rímes-időmértékes formákat meghaladó, gondolatritmusra alapozott költeményei

-az ötvenes évek első felében Weöres Sándor, Juhász Ferenc és Nagy László költészetében bontakozott ki nagyhatású műfajként

-a hosszúvers műfaja a XX. sz. során később is jelentős és népszerű maradt, pl Tandori

4. Nagy László helye az irodalmi kánonban

-a modernséget lezáró lírakorszak egyik legjelentősebb alkotója

-költészete a bartóki eszmény poétikai változata: elemi indulat, egyetemességre törekvő gondolatiság, az archaikus és szerves népi hagyományok gazdagsága jellemzi

-költészetének alapelemei: a költői beszéd feltételezett ősformái (ritmusok, regölések, siratók, mellérendelő nyelvi szerkezetek) & az erőteljes, látomásos képiség (képzőművész is volt!)

-lírájában folyamatosan & egyszerre vannak jelent a keresztény szimbólumok & a profán elemek

5. Költészete az 1950-es években

-költészete eszmeileg & poétikailag is átalakul az ötvenes évek elejének ellentmondásaira, gondjaira eszmélve (Bulgáriából hazatérés után)

-magyar & bolgár népi kultúra tudatos megismerése „a népköltészet tudatosította benne a költői kép erejét, a szó és a tett összefüggését, a költészet cselekvési lehetőségét, az erkölcsi normák szigorúságának igényét, felszabadította költészetének látomásos-metaforikus karakterét”

-folklór tanulmányozása tagoló magyar vers kutatása ritmikai kísérletek, a tagoló magyar vers & nyugat-európai időmérték társítása, a bolgár ritmikai elemek hasznosítása

-a magyaros ritmuselve új meghonosítása – tudatos kísérletek & ritmuskompozíciók egybekapcsolása az új szemlélettel

6. A hosszú énekek első csoportja (1953-56) – ötvenes évek

-költői karaktere drámaivá alakult a korábbi daloló versvilág helyén a dér, fagy, hideg, némaság motívumai alkottak összefüggő rendszert

-a megoldhatatlan emberi, társadalmi dráma élménye hozta vissza lírájába korai költészetének látomáselemeit

-így alakította ki a dalformából az epikus számvetés és a lírai megjelenítés egyesítésével sajátos, mitologikus hosszúénekeit

-a paraszti világkép elemeiből épített egyetemes érvényű világképet tárgyi konkrétumok, gondolati absztrakciók, mitologikus elemek ötvözésével

Gyöngyszoknya, 1953

-a hosszúénekek nyitánya

-szervezőelve a költő lírájában gyakori jégverés-motívum egy természeti jelenség & az általa kiváltott lelkiállapot bemutatása & erkölcsi következtetés levonása

-allegorikus jellegű, mítoszba áthajló, drámai karakterű mű

-„a lírai én a váratlanul jött jégverés képeiben az ötvenes évek elejének magyar sorsérzését képes megjeleníteni úgy, hogy ebbe az apokaliptikus képbe belerajzolja önnön kérlelhetetlen szándékát, a szembeszegülés elszánt dacosságát is”

-a mű túlmutat a társ. problémák allegorikus ábrázolásán & a megszemélyesített, mitikusság növelt „gyöngyszoknya” minden értéket elpusztító szimbólummá válik

-címbeli allegória – jégverés = „gyöngyszoknyás céda”

2 nagy szerkezeti egység: 1.: a tragikusan fenséges, gyönyörű „gyöngyszoknyának” azaz a jégesőnek a vészterhes közeledése, kitörése és pusztítása (oximoronok!), 2.: a pusztítás kiváltotta megrendülés részletezése & végül az elszánt küzdelmet vállaló lírai én ars poetikus küldetéstudata; tél-nyár ellentét; záró szakaszban: remény, soha fel nem adás

verskezdet (első négy sor) tömören, de nyomatékkal utal a csalódásélményre, a közelmúlt optimista hitére & az illúziók kudarcára

-keserű, számonkérő, vádló hang

-emberek = „együgyű kismadár”

-természeti katasztrófához fogható csapás, megrázkódtatás érte az embert apokaliptikus látomássá emelt szemlélet, espresszív természeti képek fejezik ki

-a vihar leírása a kiszolgáltatottságot & keserűséget fejezi ki

-minden & mindenki menekül

-a vízióvá emelkedett látványt meg-megtöri a lazább költői dikció, majd újabb és újabb elemekkel gazdagítja

-a pusztulás víziója – mitikus alak, a szoknyájából jeget szóró „csupagyöngy céda”

-az első rész a tehetetlenség, a vereség beismerésével zárul – a szembeszegülést a zaklató kérdések, felsorolások sejtetik

-második rész tovább részletezi a megrendülést, bemutatja a pusztítás képeit – hangot adva a költői tiltakozásnak

-a verszáró meditációban az ideákhoz való ragaszkodás erkölcsi parancsa jelenik meg, ~ ars poetica igényű összegzések

-szinte mitikus alakká emelkedik a szembeszegülés bátorsága révén az egy szál férfi

7. A hosszúénekek második csoportja (1962-64) – hatvanas évek

-megteremti a mitologikus kifejezésmód egyéni formáját

-a polarizáció egész világnyivá tágul: két ellentétes elv kibékíthetetlen küzdelme gyanánt jelenik meg

-hatalmas teret és időt járnak be ezek a versek

-mint az ősi mítoszok, alapelveket szembesítenek drámai küzdelmekben

 ezek az elvek a konkrét tárgyi elemek leltárszerűen gazdag anyagából szervezett látomásos költői képekben jönnek létre „képesek hibátlan szintézisben egyszerre egyetemes lételveket és történelmileg konkrét, emberi, társadalmi gondokat, közvetlenül ható, érezhető tényeket megjeleníteni” (egyszerre érezzük hogy rólunk van szó és azt, hogy maga az emberi létezés minősége a tét)

-a mítoszi jelleg nem teszi irracionálissá a művet, csupán a valóságnak a rációt megcáfoló vonásai épülnek be

Zöld Angyal (1965)

-a költő szemlélete gyakran egy-egy önmagában jelentéktelennek tetsző élményt növeszt látomássá itt: az iszkázi romos ház tetején tört cserepek között megpillantott kis zöld cserjének a látványából nőtt ki a pusztítás zöld angyalának látomása

cím: sokjelentésű szimbólum – az egész vers ismeretében a mitologikus figura a bibliai Jelenések Könyvének apokaliptikus, az ősi, hagyományos világot mindenestül beborító, elemésztő vegetáció félelmetes angyala; ősi mítoszok amikben a civilizációkat növények pusztítanak el & lepnek be; botanika: angyalgyökér

-„a vers a pusztulás és teremtés dialektikáját a paraszti világkép pusztulásra ítélt elemeivel való drámai leszámolás rendjében, a megszüntetve megőrzés értéktanúsításával fejezi ki”

-a modern életformaváltás megrendüléseit és katarzisait, az átalakuló paraszti világ változásainak személyes érdekeltségű élményét szólaltatja meg a fájdalmas búcsúzás – a szükségszerű, végső leszámolás hangján

-a lírai én egész gyermekkori, múltbeli világára ráengedi a Zöld Angyalt – könyörtelenül eljött a paradigmaváltás ideje

-a pusztulás egyrészt tragikus fenségű; kifejeződik az új eljövetelének szükségessége és a személyiség teljes felszabadítása is

szerkezet: kívülről befelé; egésztől a részek felé; a konkrét tárgyi világtól a személyes emlékek felé

-a pusztulás konkrét képei az aprólékos metaforikus megjelenítés révén látomássá emelkednek; a mindenre kiterjedő „zöld invázió” az ítélet jeleivel jelöli meg a költő szülőházát és gyermekkori világát; a növények elszabadulnak, pusztítanak

-a pusztulás részletei először az apa világában jelennek meg – leltározás – egységes vízió (minden elem valóságos, mégis vízió); szekér-kép – a régit képviseli

-utána az anya következik; nézőpontváltás (nézi magát a dzsungel) – a paraszti világ külső elemei után a szoba következik

-ezután jön az én – a zöld angyal már testet ölt, egyre jobban hasonlít egy halál-angyalhoz – kiszállnak belőle az emlékek, a múlt – közben a költő teljesen vállaltan azonosul a letűnt, érvényét vesztett világgal, bármilyen nyomorító hatalomnak érzi is azt nem a tárgyi emlékeivel azonosul, hanem a világ kozmikus rendjével, értelmével elbúcsúztatja a gyerekkori emlékeit is (részletezés majd összegzés)

-a grandiózus leszámolás értelme az utolsó részben jelenik meg: szembenézés

-az első részekben búcsú, az utolsó szakasz: a modern kor romlásának hatalmas körképe, analitikus bemutatása sokféle erkölcsi & szellemi pusztulásnak – szembeszegül velük

-zárlat: fa motívum – összefonódik a szív és a vers – a pusztulás után is tovább él

Menyegző (1964)

-a mitizáló látomásos világkép nagyszabású összegzése; „a szép és tiszta eszmék nevében, örökké rájuk hivatkozó tomboló silányság félelmetes látomása”

-a verset a költőn is egyik fő művének tartotta (1966os gyűjteményes kötetének a vers vezérmotívumát adta címül: Arccal a tengernek)

-keletkezés háttere, ihletforrása: valós kép, bulgáriai utazás, lakodalmas nép látványa

cím: egyértelműen pozitív értékű: ünnepre, az emberi élet egyik legjelentősebb rituális eseményére, két ember esküvel megerősített szövetségére és az azt követő lakodalomra utal; az élet nagy fordulópontja, összetartozás, felnőtté avatás, újrakezdés, termékenység

 emelkedettség, eszményiség, szakrális érték – szembekerül az élet kiüresedésével, profanizálódásával & az egyre jobban lerészegedő, emberi mivoltából kivetkőző, tivornyázó lakodalmas tömeg lealjasodó és az emberiség legszentebb eszméit lealjasító orgiájával

-felülírt rítus – a versvilág felülírja a hagyományt

-az ifjú pár kívülmaradása – 2féleképpen értelmezhető: tudatos kimaradás, elutasítás jele / tehetetlenség, áldozat

astrofikus felépítés egyetlen hatalmas mondat, az egyes szerk.egységek nem válnak el élesen egymástól, az alaphelyzet visszatérő képe („arccal a tengernek itt állunk”) tagolja a szöveget & ad egy sajátos ritmust, + ismétlődés

-eközben 2 szövegrész: nagyrészt a pár szövege, T/1 összetartozás; nagybetűs sorok: a lakodalmas tömeg egy-egy alakjának megszólalása

-alapvető stilisztikai eszköz: gondolatritmus (~refrén miatt); intertextualitás (bibliai motívumok, stb)

stílusárnyalatok keveredése, sokszínű szókészlet (archaizáló, modern, fennkölt, alantas, stb)

-a két pólus ellentéte egyre nagyobb feszültséget keltve az egész művön végighúzódik (pl. diszharmonikus hanghatások, stb)

-statikus (ifjú pár) vs. dinamikus (lakodalmasnép) képek állandó feszültsége újra és újra nyomatékosítva a köztük levő értékbeli különbséget

-nagyobb részt foglal el a tivornya leírása, melyben szinte emlékeztetőül, újra és újra megjelenik a pár, ellenpontozni próbálva az elszabaduló gátlástalan és groteszk orgiát

(orgia, Valpurgis-éj, sátán feketemise, apokaliptikus káosz, haláltánc, stbstb)

-az ősi hajlamokat felszabadító orgia öröktől fogva és örökké tart, melyben az élet és halál, nász és haláltánc víziója keveredik

-a részegen örvénylő mulatozást a cinizmus logikája, az embertelenség, az önzés irányítja

színhely: a mindenség – a költői képzelet az alaphelyzetet világméretű, végtelenbe tartó vízióvá tágítja

-metaforikus tér & idő – a menyegzőt időtlen & mindenütt jelenvaló mitikus történéssé emeli

-mágikus időtoposzok, archetipikus képek

-tenger: az élet ősi, tiszta elemének és egyben a fiatalok erkölcsi tisztaságának is a szimbóluma

-a vers szereplíra: a költő az ifjú párral azonosul

-a hatalmas festői tabló ellentétes tartalmú képeit montázstechnikával szövi egymásba a költő

-a mátkapár mindig egész alakként jelenik meg, a mulatozó nép pedig szinekdochés, torzószerű formában – kezek, lábak, fejek és arcok gomolygása a teljes emberiség, a teljes világ törött darabokra; a testrészekhez kapcsolódó jelzők disszonáns hatást keltenek – az egymástól távol eső minőségek összekapcsolása a látvány groteszk jellegét erősíti

összetett nyelvi többszólamúság (stílusárnyalatok, műfajok, intertext, nyelvhasználat)

nagybetűs sorok – külön szerep a szövegben: az első részekben bibliai tételeket emel ki, de már itt érezhető az idézetek profanizálódása, később lakodalmi rigmusok – ebbe szövi bele 16.sz-i virágének-töredéket & a népi mulatozás más ősszövegeit, keverve a modern bulik mozzanataival

-többféle nyelvi réteg jelenléte

-a befejező részben már teljes az ellentét a szoborrá merevedő, áldozattá vált ifjú pár és a tomboló lakodalmas nép között – az elaljasodás víziója időtlenné tágul

összegzés

-Nagy László magánmitológiája

-ősi mitikus elemek kapcsolódnak össze a jelenkor, a modern világ részleteivel

-ellentétes alapelvekből (humánum & a technicizált világ, teremtés & pusztítás, tisztaság & elvtelenség), a konkrét tárgyi elemek leltárszerűen gazdag anyagából szervezett látomásos költői jönnek létre

-sajátosság: a legapróbb részletekig szemléletes képek, látványszerűek – ugyanakkor nagyerejű látomások, a belős világ expresszív kivetítései is

-a képek merész kapcsolódásai az érzékletesnek hatalmas távlatot adnak, a vízióinak pedig szinte érzékletes közvetlenséget

-a látvány-látomás egyre sűrűsödik, gyakran kulturális sejtetésekkel, allúziókkal

-a versek formája a mítoszok monumentalitását fejezi ki a hosszan hömpölygő sorokkal, a mellérendelő, gyakran leltárszerű szerkesztésmóddal, a tagoló magyar vers szabadversre emlékeztető ritmusával

(gyöngyszoknya: vihar allegória, zöld angyal: a megőrző pusztítás szimbóluma, menyegző: a tisztaság és a romlottság ellentéte)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük