A. Ismertesse az angol és a francia rendi állam kialakulásának folyamatát!
1. A rendi fejlődés elméleti alapjai
A nyugati társadalomfejlődés szempontjából döntő elem volt az, hogy a 6-8. század folyamán a germán és a római államkeretek egyaránt szétbomlottak, és ezzel párhuzamosan feloldódtak a társadalmi kötelékek is. Az egyetlen intézmény, amelyet a fejlődés nem bontott szét, az egyház volt.
A Karolingok kísérlete a „birodalom” (az egykori Római Bir.-ról van szó) helyreállítására nem volt tartós, a keretei között létrejött hűbériség pedig megadta a „kegyelemdöfést” az integrációs (egyes részek egységesülése, egységesítése) próbálkozásoknak.
A hűbériség kialakulását az a kényszerhelyzet siettette, hogy a közhatalom szétfoszlásával csak ebben a magánjogi viszonyban lehetett védelmet találni egyfelől, s hatalomra szert tenni másfelől. A nyugati vazallitás tehát az államot helyettesítette. Az alárendeltségen belül is megőrződött az emberi méltóság. A nyugati vazallus soha nem borult a földre ura előtt, nem csókolta a kezét vagy éppen ruhája szegélyét, mint a keleti szolgáló emberek. Az egyén becsülete és a vazallusi hűség a nyugati hűbériségben szorosan összekapcsolódott, az emberi méltóság a politika fontos elemévé vált.
A politikai viszonyok tehát ember-ember közötti viszonyok voltak, amelyeket az élet minden területére kiterjedő szokásjog szabályozott. A nyugati hűbériségben az állam igazgatási, katonai, pénzügyi és bíráskodási feladatkörei szinte teljesen elszakadtak az uralkodói hatalomtól, és lépcsőzetesen eloszlottak a társadalomban.
A rendi gondolat az ezredforduló táján kezdett kikristályosodni, a társadalom eddigi függőleges viszonyaiban egyfajta vízszintes irányú tagolódást alakítva ki. Az ezekhez a csoportokhoz – a rendekhez – való tartozást a végzett tevékenység, a funkció szabta meg. Ennek alapján alakult ki az imádkozók (oratores), a harcolók (bellatores) és a dolgozók (laboratores) rendje, amely tehát nem rekesztette ki a munkát végzőket, elismerte funkciójuk alapján rendnek. Ebből a rendből vált ki azután, szintén a tevékenység, a funkció alapján az egységes szabadságot birtokló polgárság, az önkormányzattal rendelkező város.
S ugyanez állt a parasztságra is. Jogilag egységes, még akkor is, ha életviszonyai természetesen rosszabbak voltak, mint az előkelő rendeké. A parasztság egésze jutott jogokhoz egyszerűen végzett munkája – funkciója – alapján.
Összegezve:
A nyugat-európai társadalmakban lassú, több évszázadon át tartó fejlődés eredményeképpen olyan csoportok jöttek létre, amelyeket az általuk elvégzett feladat, munka – funkció – és az ennek következtében közösen birtokolt jogok és szabadságok határoztak meg. Ezeket a csoportokat nevezték rendeknek. Az egyes rendek által birtokolt jogok és szabadságok természetesen nem voltak egyenlőek, de az egyes rendeken belül mindenki azonos mértékben birtokolta azokat. A rendek szabadságai és jogai közötti különbségeket az általuk végzett tevékenységek, funkciók értéke közötti különbségekkel magyarázták.
A társadalmat, amelybe a „hivatásrendek” alapján mindenki beletartozott, a politikában csak a „minőségi rész”, az elit képviselte. A politikai rendek fogalmába az egyház, a nemesség és a városok tartoztak bele.
„Ami mindenkit érint, azt mindenkinek jóvá kell hagynia.” Ezen antik tétel alapján formálódott a rendi „alkotmányosság”, amelynek egyik legfontosabb fogalma a képviselet volt, azaz az uralkodó a dinasztiát, a rendi államhatalom pedig a társadalmat, az országot vagy birodalmat képviselte. Az uralkodó jogsértése ellen a rendek tiltakozhattak, sőt fegyveresen is ellenállhattak. Ez az alkotmány tehát nem ismerte az uralkodói felelőtlenséget, de nem is tartalmazott megelőző biztosítékokat a jogsértésekkel szemben.
2. Az angol rendi állam kialakulása
2.1. Az angol rendi állam előzményei
1066: Hódító Vilmos, Normandia hercege partra száll Angliában, hogy megszerezze a neki ígért koronát (a normann dinasztia uralkodásának kezdete). Vilmos szigorú hűbéri rendszert vezet be. 1086-ban alattvalóit eskütételre kötelezte, a hűbéri piramis csúcsára a király került. Az uralkodó a Nagy Államtanács (a király főhűbéreseiből állt) segítségével kormányzott.
Vilmos utódai erős, jól szervezett, ám az angol-normann ellentétet magában hordó államot kaptak örökségül.
A XII. század jelentősebb uralkodói:
1. I. Henrik (1100-1135): rendbehozza állama pénzügyeit, létrehozza az uralkodói kincstárt.
2. II. Henrik (1154-1189): uralkodása alatt az ország nagyhatalmi tekintélynek örvendett, melyben jelentős szerepe volt Henrik házasságának is. (VII. Lajos francia király elvált hűtlen feleségétől. Az asszony ezután lépett frigyre II. Henrikkel.) A házassággal az angol király jelentős francia területek hűbérurává vált (pl. Normandia, Bretagne, Anjou, Aquitánia, Gascogne).
II. Henrik uralkodása alatt alakul ki a fejlett bírói rendszer is (a mai napig ez az angol bíráskodás alapja).
Henrik élete végén uralma ellen fiai felkeltek, s a királynak el kellett fogadnia a feltörekvő francia uralkodó, II. Fülöp Ágost döntőbíráskodását. Halála után a király Oroszlánszívű Richárd lett.
3. Oroszlánszívű Richárd (1189-1199): Barbarossa Frigyes császárral és II. Fülöp Ágost francia királlyal együtt részt vett a 3. keresztes hadjáratban.
2.2. A rendiség Angliában
Oroszlánszívű Richárd utóda I. Földnélküli János (1199-1216) lett. János már uralkodása kezdetén szembe került Franciaországgal. II. Fülöp Ágost francia király vissza akarja szerezni az angol kézen lévő francia területeket. Ráadásul a pápával való jó viszony is megromlik. Ekkor Földnélküli János belső ellenzéke nyílt szervezkedésbe kezdett.
Ennek a rendi mozgalomnak lett az eredménye a Nagy Szabadságlevél – a Magna Charta Libertatum – amelynek kiadására 1215-ben sikerült rákényszeríteni Földnélküli Jánost. A Magna Charta döntő része az adóztatás kérdésével foglalkozott. A király ezután csak a Nagy Államtanács jóváhagyásával vethetett ki adókat. A Charta egyik pontja kimondta, hogy szabad embert tárgyalás nélkül nem lehet elítélni, bírói ítélet nélkül pedig nem lehet fogságba vetni. Meghatározták a királyi bíróságok jogkörét.
A „rendi ellenzék” nem elégedett meg a király puszta ígéretével, egy 25 tagú választott testületre bízták az uralkodó törvénytiszteletének ellenőrzését, és megfogalmazták az ellenállási cikkelyt is. Ennek értelmében a jogsértő uralkodó ellen fegyvert fogó nemesi felkelés nem lázadás.
János néhány napon belül visszavonta ígéreteit. A lázadók erre a francia királytól kértek fegyveres támogatást. Mire a francia invázió megindult, János meghalt, hívei pedig gyorsan királlyá koronázták fiát, a kilencéves III. Henriket.
III. Henrik (1216-1272) uralkodása alatt formálódott ki az angol rendi monarchia egyik alapintézménye, a parlament.
III. Henrik sikertelen kísérletet tett a franciaországi birtokok visszaszerzésére. A katonai vállalkozások adók kivetését tették szükségessé a király szembekerül alattvalóival: a nemesi mozgalmat Simon de Monfort vezette,
1258-ban III. Henrik kénytelen volt beleegyezni a királyi hatalom újabb korlátozását jelentő Oxfordi Intézkedések megszövegezésébe. Ennek értelmében a királynak ezentúl a kormányzás kérdéseit minden esetben meg kellett vitatnia egy választott testülettel.
Simon de Monfort 1265. januárjában összehívta az ország Nagytanácsát a parlamentbe. Emellett azt is megparancsolta, hogy minden grófság és a nagyobb városok szintén küldjék el követeiket a parlamentbe.
A parlament végleges formája 1295-ben alakult ki (I. Edward korára), ez volt az ún. mintaparlament. Ebben a király névre szóló meghívójával jelentek meg a főpapok és a világi főurak, a grófságok és városok 2-2 követe pedig kollektív meghívót kapott. Később formálisan is elkülönült a parlament két háza: a Lordok Háza (Felsőház) és a Közösségek Háza (Alsóház).
3. A francia rendi állam kialakulása
A francia rendi monarchia kialakulása időben később és lényegesen eltérő körülmények között ment végbe. Előzményei a 13. században a királyi hatalom megerősödése, az ország egész területére való kiterjeszkedése, valamint az államapparátus, a hivatalnokszervezet és a zsoldoshadsereg kialakulása voltak.
A királyi hatalom új fölfogása Franciaországban a 13. század utolsó harmadában alakult ki IV. Szép Fülöp (1285-1314) uralkodása idején. A királynak szüksége volt arra, hogy a korábbi hűbéri kapcsolatok helyett új típusú kapcsolatba kerüljön alattvalóival. Így jöttek létre az első rendi gyűlések, amelyek még alig különböztek a feudális tanácstól. A király egy-egy különösen nagy horderejű kérdés megvitatására alkalomszerűen meghívta a bárókon és az egyháznagyokon kívül a rendek (bizonyos társadalmi csoportok, városok, egyetemek) képviselőit is.
A legjelentősebb ezek közül az 1302-es párizsi naggyűlés volt, amely a pápával való küzdelem tetőpontján biztosította Szép Fülöpnek alattvalói támogatását.
A francia általános rendi gyűléseken három rend képviseltette magát: a papság, a nemesség és az ún. harmadik rend, amely a polgárságot és a szabad parasztságot foglalta magában. A főpapsággal és a főnemességgel együtt jelent meg tehát a rendi gyűléseken az alsópapság és a köznemesség is. Itt tehát nem mutatkozott a fő- és közrendűek olyan jellegű megkülönböztetése, mint az angol parlamentben.